A parlament csütörökön az adótörvényeket több ponton is módosította. A társasági adó csökkentése és az egyensági öröklés illetékmentessége is szerepelt a módosítások között. Mit gondolnak az adószakértők?
"Férjem súlyos cukorbeteg és a szex tulajdonképpen már nem is létezik az életünkben. Kezd elviselhetetlenné válni a helyzet, mit tegyünk?" Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A várakozásoknak megfelelő egy részvényre jutó eredményről és bevételről számolt be a McDonald’s ma közzétett második negyedéves gyorsjelentésben, a hírre esnek a vállalat részvényei. 5.9...
A Jobbik parlamenti képviselői az elmúlt két hónapban megmutatták, hogy képesek sikeresen összeegyeztetni radikalizmusokat a szakmai politizálással - mondta Vona Gábor, a párt elnöke és frakcióvezetője
Budapest – Hiába, egyre kevesebb a felkérés, muszáj volt Baby Gabinak (32) is valami új elfoglaltság után néznie. A színpadon egyre ritkábban, új fodrász szalonjában pedig naponta lehet majd találkozni az énekesnővel.
Egy ember súlyosan megsérült az M5-ös autópálya 95-ös kilométerénél a főváros felé vezető oldalon egy nem sokkal dél előtt történt balesetben - közölte a rendőrség
Arányosnak tartja a csütörtökön elfogadott bankadó mértékét Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezető igazgatója. Véleménye szerint a takarékszövetkezetek által fizetendő kétmilliárd forint még elviselhető teher.
Az államnak nincs eszköze a forint árfolyamának garantálására - jelentette ki Orbán Viktor a HírTv Péntek 8 című műsorában. A csatorna híradójában idézett részletből az is kiderül, hogy a...
Ezen a hétvégén is nagy forgalom várható a közutakon; lassítja a közlekedést, hogy az országos közúti hálózaton kétszáz helyen végeznek útfelújítást - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság
Megerősítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hogy gyanúsítottként hallgatta ki a napokban a Fővárosi Közterület-fenntartó vezérigazgatóját a pusztazámori hulladéklerakó környezetvédelmi beruházása miatt.
Avartűz miatt lezártak két sávot az M6-os autópálya Budapest felé vezető szakaszán, Besnyő térségében – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek
A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Adidas profitja a második negyedévben, és jócskán meghaladta az egy évvel korábbit, többek között a labdarúgó világbajnokságnak köszönhetően.
Érdekesen alakult az elmúlt 4 hónap a platina piacán. Áprilisban az egész hónap azzal telt, hogy az árfolyam megpróbált az 1750-es szint fölé emelkedni. Többször is járt felette, de egyszer sem sikerült a szint felett zárni és tovább másznia. Május elején elfáradt a nagy erőfeszítésben és egy éles korrekció következett 1650 alá. (Solar Capital)
Belerántotta a Dunába a megmentésére érkező mentőst, majd a folyó közepére úszott egy hajléktalan, akihez a viselkedése miatt előzőleg horgászok hívták ki a mentőszolgálatot pénteken Budapesten. Az eset a Petőfi hídnál történt, dél körül. Az Országos Mentőszolgálat munkatársa nem sérült meg - csak kissé vizes lett -, a hajléktalan férfi azonban szikláknak és egy állóhajónak is nekiütközött,…
Ezen a hétvégén is nagy forgalom várható a közutakon; lassítja a közlekedést, hogy az országos közúti hálózaton kétszáz helyen végeznek útfelújítást - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
A tegnapi napon 2-2.5%-ot emelkedtek az irányadó amerikai indexek, ma az a kérdés, hogy meg tudják-e tartani ezeket a szinteket a piacok. A határidős indexek kis elmozdulást mutatnak, a Dow 37, a...
Az eddigi stabilról negatívra rontotta Magyarországra érvényben tartott államadósi besorolásainak kilátását pénteken a Standard & Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy a kormány egyes intézkedései kedvezőtlenek lehetnek a magyar gazdaság középtávú makrokilátásaira.
Elemzők nem tartanak újabb bankválságtól Európában a pénzintézetek tűrőképességi vizsgálatának pénteki nyilvánosságra hozatala után. Az unió 91 bank pénzügyi helyzetét vizsgálja. A kiszivárgott hírek szerint egy nagy német és több kisebb spanyol bank bukhat el a teszten.
Az amerikai professzorok szövetségének elnöke azzal vádolja a BP brit olajtársaságot, hogy megpróbálja "megvásárolni" a legjobb kutatókat és akadémikusokat, hogy segítségére legyenek a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa kapcsán indított peres ügyekben.
A Dichorisandra a kommelinafélék (Commelinaceae) családjába tartozik. Ezt a Peruból származó dísznövényt a fürtökben nyíló szép virágjáért tartják. Általános virágföldbe is ültethetjük, mert szépen fog fejlődni benne, és feldobja majd a környezetét.
Erwin Koeman a tavaszi választások óta tudta, hogy küszöbön áll felmentése, de a játékosok értetlenül fogadták menesztését és szolidaritásukról biztosították a szövetségi kapitányt - tudósított budapesti keltezéssel a Volkskrant holland újság honlapja pénteken a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) kapitányváltásáról.
A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők 30 százalékát nem vették fel egyetlen helyre sem, továbbra is alacsony pontszámmal lehet bejutni a természettudományos képzési területekre, és nem megoldott a tanárképzés problémája sem - hangzott el a felvételi ponthatárok kihirdetése után tartott sajtótájékoztatón.
A Jobbik parlamenti képviselői az elmúlt két hónapban megmutatták, hogy képesek sikeresen összeegyeztetni radikalizmusokat a szakmai politizálással - mondta Vona Gábor, a párt elnöke és frakcióvezetője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Az etnikumok közötti feszültségek enyhítésének módja a kisebbségek egyéni és közösségi igényeinek maximális kielégítése - mondta Németh Zsolt Tusnádfürdőn.
2009-ben az EU vámszervei 43 500 esetben léptek fel, és több millió, vélhetően hamisított vagy kalózterméket tartóztattak fel az EU külső határain - derül ki a Bizottság éves jelentéséből, amelyet az EU vámszervei által a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok érvényesítése érdekében kifejtett tevékenységről készített....
Közel harminc településen több mint kétszázan vesznek részt a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Sorsfordító, sorsformáló elnevezésű programjában
A Vodafone csoport árbevétele 4,8 százalékkal, 11,3 milliárd fontra nőtt 2011-es pénzügyi évének első negyedévében, 2010. április 1. és június 30. között a szabad cash flow 1,767 milliárd font volt, amely a devizahatásokkal történt kiigazítások után éves összehasonlításban nagyjából stabil - közölte a társaság pénteken.
Elfordultak a befektetők a hazai részvénypiactól, miután negatív lépéseket jelentett be pénteken Magyarországgal szemben két nagy nemzetközi hitelminősítő is, az IMF/EU-tárgyalások félbemaradásával és a pénzügyi rendszer adóztatásával kapcsolatos aggályaikra hivatkozva. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 73,68 pontos nyitás után 247 ponttal csökkent pénteken kora délutánig.
Minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték, ha eltűnünk a világból, az emberiség egésze lesz szegényebb - ezt a gondolatot fejtette ki pénteken Tusnádfürdőn Semjén Zsolt
Megtette az első lépést a magyar államadósság leminősítése felé két nagy nemzetközi intézet. A Standard & Poor's az eddigi stabilról negatívra rontotta Magyarország közepes befektetői államadós-besorolásának kilátását.
Egy szlovén kereskedelmi rádió műsorvezetője telefonon tréfálta meg csütörtökön az éppen Budapesten tartózkodó horvát miniszterelnököt, akihez azért kapcsolták, mert a korábbi szlovén kormányfőnek adta ki magát.
A tegnap elfogadott bankadót is szabályozó salátatörvény szerint a kormány a bankadót a hitelintézetek tavaly év végi módosított mérlegfőösszegére veti ki - 50 milliárdos adóalapig 0,15, az afeletti ...
A válság elmúltával ismét pontosabban törlesztik tartozásaikat a hitelkártya-tulajdonosok és jobban is költekeznek, ami máris meglátszik a világ legnagyobb kártyatársaságának, az American Expressnek a...
Kádár Tamás a Fogságot olvasta Spirótól, Csurgó Balázs Paolo Coelho könyvet választott, Bölcs Ádám pedig Bruce Springsteen-t hallgatva nyaral. Ki mit pakol a naptej mellé? Harmadik rész.
Elvette modell barátnőjét, Miranda Kerrt, a „Gyűrűk Ura”-trilógia és A Karib-tenger kalózai-filmek sztárja, Orlando Bloom – számolt be róla pénteken a BBC internetes hírportálja.
Két hitelminősítő felőli negatív jelzés nyomán ma újra egyértelműen alulteljesítő volt a forint a régiós devizák között, miközben a délután első feléig a nemzetközi befektetői hangulat alapvetően...
Az EUR/USD jelentös veszteségeket könyvelt el. A piac attól tart, hogy nem elég szigorúak a banki stressz teszt kritériumai. Miután a devizapár benézett 1,2860 alá, 1,2799-ig szánkázott. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A kihívásokkal teli forrásgyűjtési környezet ellenére 13.5 milliárd dollárt tudott összegyűjteni a Blackstone legújabb kivásárlási alapja, ami a válság kitörése óta a legnagyobb magántőke alap a...
Az argentin ipari minisztérium bejelentette, hogy dömping-ellenes vámokat vezet be kínai konyhai robotgépekre, poliészter textíliákra és fátyol függönyökre - számolt be a döntésről a kínai sajtó pénteken.
Az elmúlt húsz év legdinamikusabb parlamenti ülésszaka volt a csütörtökön befejeződött bő két hónap – ezzel jellemezte az Országgyűlés munkáját pénteken Lezsák Sándor (Fidesz–KDNP), a parlament alelnöke. A tárgyalási időben, a döntések számában és a napirend előtti felszólalásokban is megdöntötte a megelőző két ciklusban mértet. Lezsák nem tud olyan döntésről, hogy ismét ritkábban ülés...