2010. július 30. péntek

júl. 30
17:18
Nem lesz több bikaszarvval átszúrt száj (BorsOnline)
Az állatvédő szervezetek diadalként ünneplik, a rajongók és a tenyésztők pedig tiltakoznak a katalán parlament döntése ellen, melynek értelmében 2012-től nincs több bikaviadal a barcelonai székhelyű spanyol tartományban.
júl. 30
17:18
Brownies IV. (Mindmegette)
Hozzávalók: 20 dkg étcsokoládé 4 dkg kakaópor 40 dkg nádcukor 25 dkg vaj 1/4 teáskanál szódabikarbóna 4 tojás 12,5 dkg liszt
júl. 30
17:20
Ismét gyengélkedik a forint (Infostart)
A lefelé korrigáló nemzetközi piacokkal együtt gyengült a forint árfolyama pénteken: az eurót pénteken délután négy órakor 285,13 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délután négy órakor tartott 282,69 forint után. Pénteken a jegyzés 283,50 és 286,50 között mozgott.
júl. 30
17:20
Gyümölcsös joghurttorta IV. (Mindmegette)
Hozzávalók: 2,5 dl joghurt 2 tojás 20 dkg muscovado cukor 1 csomag sütőpor 7 dkg finomliszt 17 dkg rétesliszt 0,9 dl olaj csipet só 1 doboznyi áfonya vagy málna, esetleg magozott fekete cseresznye, bátrabbak szederrel is próbálkozhatnak, vagy vegyesen is tehetik rá a gyümölcsöt
júl. 30
17:24
Felemészti a tartalék keretet is az árvízi helyreállítás (Infostart)
Az árvízi helyreállításra szánt összeg 10 százalékos tartalékkeretét is igénybe kell venni a lakhatatlanná vált ingatlanok újjáépítéséhez. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője miskolci tájékoztatóján arra emlékeztetett: az ország hét megyéjében 349 ház dőlt össze a júniusi árvíz miatt, csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 317 épület vált lakhatatlanná.
júl. 30
17:24
Világbajnoki bronzérmest igazolt a Real (HírTV)
Sami Khedira lesz Real Madrid történetének hetedik német labdarúgója. Sajtóhírek szerint a világbajnoki bronzérmes középpályásért 14 millió eurót fizet a Stuttgartnak új egyesülete.
júl. 30
17:24
Új közbeszerzést írhatnak ki a metrókocsikra (hirado.hu)
A Fővárosi Közgyűlés júniusban döntött arról, hogy ha a gyártó nem szerzi meg a típusengedélyt, akkor szerződést bontanak az Alstommal
júl. 30
17:24
A hazai piac megbotlott - nem talált magára az OTP és a MOL (Portfolio)
A nap első felében kis forgalom mellett zajlott a kereskedés a pesti parketten, majd az amerikai GDP adat után már felgyorsultak az események. A BUX így is alacsony 13.4 milliárdos forgalom mellett 1...
júl. 30
17:26
Századvég: Tarlósnak meglenne a kétharmad (Infostart)
Kétharmados a támogatottsága Tarlós István fideszes főpolgármester-jelöltnek. A Századvég Alapítvány felmérése szerint Demszky Gábor jelenlegi főpolgármester munkájával ugyanakkor a budapestiek több mint háromnegyede elégedetlen.
júl. 30
17:42
Távozik a Magyar Rádió vezérkara (Infostart)
Négyéves mandátumának lejártával, július 31-ével megválik posztjáról Such György, a Magyar Rádió elnöke. Vele együtt a közszolgálati médium több vezetője is távozik.
júl. 30
17:42
Szombaton távozik a közrádió vezetése (HírTV)
Szombattól távozik posztjáról Such György, a Magyar Rádió elnöke, és több vezető beosztású munkatársa – közölte a Magyar Rádió pénteken.
júl. 30
17:42
Alonso pénzbüntetése (Metropol)
A Forma-1-es Magyar Nagydíj versenybírói 1200 eurós pénzbüntetés megfizetésére kötelezték Fernando Alonsót, a Ferrari spanyol pilótáját, miután pénteken a megengedettnél gyorsabban hajtott a boxutcában.
júl. 30
17:42
Megfosztanák állampolgárságától a bűnözőt (Kripto Akadémia)
Nicolas Sarkozy francia elnök pénteken azzal a javaslattal állt elő Grenoble-ban, hogy vonják meg a francia állampolgárságot azoktól a külföldiektől, akik szándékosan veszélyeztették egy rendőr, csendőr, vagy bármely más hatósági személy életét.
júl. 30
17:42
Döntött az OVB: lehet népszavazás a 40 éves szolgálati idő utáni nyugdíj ügyében (hirado.hu)
Kiss Béla, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének alelnöke nyújtotta be a kérdést
júl. 30
17:42
Schwarzenegger szükségállapotot rendelt el (ATV)
Eddig már több száz kaliforniai lakosnak kellett elhagynia otthonát az erdőtűz miatt. 30 család háza teljesen leégett.
júl. 30
17:44
Bálnát ölhetett a luxus óceánjáró (Infostart)
Elpusztult bálnát találtak a Sapphire Princess luxus óceánjáró öblös orrára szorulva. Tíz év alatt ez már a harmadik eset, hogy a Princess Cruises hajózási vállalat alaszkai flottája védett tengeri emlőssel ütközött.
júl. 30
17:44
Elfáradt a piac a hét végére (hirado.hu)
Gyengültek a részvények a Budapesti Értéktőzsdén
júl. 30
17:44
Nem szeretik kevésébé a Fideszt a budapesti fiatalok, csak nyaralnak + videó (ATV)
A párt általános népszerűségvesztését pedig a választási kedv lohadásával indokolja a kutató.
júl. 30
17:46
"Leitatott, megerőszakolt" Újabb áldozat vádolja Polanskit (ATV)
36 évvel a hírhedt eset után újra nemi erőszakkal vádolja egy régi hölgy ismerőse a híres rendezőt. Edith Michelle Vogelhut azt állítja, vele is ugyanolyan kegyetlenül bánt el Polanski, mint Samantha Geimerttel. A bántalmazott nő állítólag bátorság és pénz hiányában nem tett eddig feljelentést, de az sem kizárt, hogy a napokban tett nyilatkozatával a közeljövőben megjelenő könyvének szeretne egy…
júl. 30
17:48
Élőzenés házibulival kampányol a Sziget (Kreatív Online)
Egy budai magánházban szervezett Fábián Juli Jazz Riff koncertet a Sziget.
júl. 30
17:51
Új közbeszerzést írhat ki az M3 folytatására a NIF (ProfitLine)
Új közbeszerzést írhat ki az M3 folytatására a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) határozata alapján, amely a Közbeszerzések Tanácsa honlapján található. (MTI)
júl. 30
17:53
Ismét drágulhat a baromfi (ProfitLine)
Az idei tavaszi 5-8 százalékos áremelés után kénytelen lesz további 5-10 százalékkal emelni árait a csirkefeldolgozással foglalkozó Her-Csi-Hús Kft., amennyiben a gabonapiacon a takarmányárak magasak maradnak - mondta Oláh István, a cég ügyvezetője pénteken az MTI-nek.
júl. 30
17:54
USA: nem dőlt el a legfontosabb kérdés (Privátbankár)
A második negyedéves amerikai GDP elmaradt a várakozásoktól, akár újabb kormányzati élénkítő intézkedésekre is szükség lehet
júl. 30
17:54
Turistabusz borult a folyóba - videó (BorsOnline)
Meglepő látvány fogadta ma hajnalban a párizsiakat. Egy turistabusz ugyanis a Szajnában végezte útját.
júl. 30
17:56
Bejöttek a mínuszok: hátraarc a tőzsdén (Privátbankár)
Gyengültek a részvények a hét utolsó kereskedési napján, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,83 százalékos csökkenéssel, 22.265 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint v...
júl. 30
18:00
Többmilliós drogfogás Pécs határában (Infostart)
Másfél kilogrammnyi, több millió forint feketepiaci értékű marihuánát találtak a rendőrök egy autóban, Pécs határában - közölte a rendőrség
júl. 30
18:00
Seprűnyéllel támadtak a segélyt elivó nők (HírTV)
Két ittas nő késsel és seprűnyéllel támadt szomszédjaira a miskolci Kabar utcában csütörtök este. A kiérkező járőröket szidalmazták és hergelték.
júl. 30
18:00
Másfél kiló marihuánát találtak egy autóban (Metropol)
Másfél kilogrammnyi, több millió forint feketepiaci értékű marihuánát találtak a rendőrök egy autóban, Pécs határában.
júl. 30
18:00
Másfél kiló drog a pótkerékben (hirado.hu)
A gyanúsított a kihallgatásán azt mondta, hogy a marihuánát saját részére hozta
júl. 30
18:02
Tarlós: Nincs más lehetősége a BKV-nak... (HírTV)
A fővárosi Fidesz frakcióvezetője szerint a közgyűlés döntése értelmében nincs más lehetősége a BKV-nak, mint hogy felbontsa a szerződést a francia céggel. Tarlós István azt mondta: le kell hívni a bankgaranciát és még ősszel új pályázatot kell kiírni metrókocsi-beszerzésre.
júl. 30
18:06
Pókeriskola támogatja a Virgin Racinget (Kreatív Online)
Találkozott a technikai és a szellemi sport: a Virgin Racing-et támogatja a Full Tilt Poker.net.
júl. 30
18:06
Viszkető nemiszerv (WebBeteg)
Nemiszerv viszketéstől szenvedek immár több éve. A nőgyógyász megállapította a gombás fertőzést. Mit tanácsol? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
júl. 30
18:12
Megszólalt az Alstom: nem bontható fel a szerződés (Privátbankár)
Az Alstom Transport sajnálattal értesült arról, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság közigazgatási határozatban utasította el a budapesti 2-es metróvonalra gyártott új metrószerelvények típusengedélyéne...
júl. 30
18:12
Fütyülnek a kormányra az adósok (BorsOnline)
Hiába kardoskodik a kormány a forint alapú hitelek mellett, a lakosság nem hallgat a Fideszre és nem váltja át devizahitelét. Ha megtennék, akkor jóval többet kellene fizetniük.
júl. 30
18:14
Három alapkezelőt is elcsípett a PSZÁF (Privátbankár)
Három kockázati tőkealap-kezelő társaság - a FÓRUM-TG (korábban: Garantiqa), az ALBARC és a Cashline - engedélyét is visszavonta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A társaságok a kockázati tő...
júl. 30
18:18
Formula-1 Magyar Nagydíj: Megbüntették Alonsót (Infostart)
A Forma-1-es Magyar Nagydíj versenybírói 1200 eurós pénzbüntetés megfizetésére kötelezték Fernando Alonsót, a Ferrari spanyol pilótáját, miután pénteken a megengedettnél gyorsabban hajtott a boxutcában.
júl. 30
18:18
Kalmár: Nem vagyok képes ellátni mindkét feladatot egyszerre (HírTV)
Úgy érzi, nem tud egyszerre több feladatot maximálisan ellátni, ezért távozott a posta elnöki posztjáról Kalmár István, az APEH elnökhelyettese. A leköszönt vezér ezzel cáfolta a sajtóban megjelenteket, miszerint azért mondott le, mert a hazánkban működő multinacionális nagyvállalatok és pénzintézetek érdekeit sértette volna a tervezett fejlesztési koncepciója.
júl. 30
18:18
Folytatódik a görög üzemanyagszállítók sztrájkja (hirado.hu)
A fuvarozók rendőrökkel csaptak össze egy Thesszaloniki közelében lévő olajfinomító közelében
júl. 30
18:20
Három autó ütközött össze Ajkarendeknél (hirado.hu)
A 8-as főúton történt balesetben ketten megsérültek
júl. 30
18:24
Péntekre csúnyán megrogyott a BÉT (ProfitLine)
Gyengültek a részvények a hét utolsó kereskedési napján, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 415,76 pontos, 1,83 százalékos csökkenéssel, 22.265,63 ponton zárt pénteken.
júl. 30
18:36
Ismét összeállt az egykori Jugoszlávia öt állama (Infostart)
Exjugoszláv lottójáték indul 2011 közepétől öt délszláv államban és Koszovóban - erről írtak alá pénteken megállapodást Szarajevóban, egyeztetve a közös pénzalap megteremtését, a játék formáját, és a nyeremény egységes kifizetését.
júl. 30
18:36
Végsőkig elszántak a sztrájkoló görög fuvarosok (Infostart)
A görög kormány fenyegetései ellenére folytatják sztrájkjukat az ország üzemanyagszállítói - közölte pénteken a fuvarozók szakszervezetének vezetője, Jorgosz Corcatosz. A munkabeszüntetés résztvevői már a rendőrökkel is összecsaptak.
júl. 30
18:36
A pánikszerű rohanásban megbotlott, ez lett a veszte (HírTV)
Egy vadelefántokból álló csorda támadt rá pénteken két gazdára, akik a földjeiken dolgoztak a szumátrai Achen tartomány egyik falujában.
júl. 30
18:36
A BKV sűríti margitszigeti járatait az úszó Eb alatt (Metropol)
Sűríti a Margitszigetre közlekedő autóbusz-járatait a BKV az augusztus 4-15. között zajló úszó Európa-bajnokság idején.
júl. 30
18:36
Több mint 400-an haltak meg a pakisztáni áradásokban (hirado.hu)
Az ENSZ szerint a dél-ázsiai ország többi részét is sújtja a természeti katasztrófa
júl. 30
18:38
Garázda nőket vettek őrizetbe (Metropol)
Bűnügyi őrizetbe vett a rendőrség három miskolci nőt, akik ittasan támadtak szomszédaikra.
júl. 30
18:38
Garázda nőket vettek őrizetbe Miskolcon (hirado.hu)
Két nő késsel és seprűnyéllel fenyegette meg szomszédait; harmadik társuk folyamatosan hergelte őket
júl. 30
18:48
Nincs elég pénzünk, hogy egészségesek legyünk? (Privátbankár)
Rossz étkezési szokások, egészségtelen étrend, hátrányos anyagi helyzet, stressz és túlhajszolt életmód – elsősorban ezeket a tényezőket teszi felelőssé a felnőtt magyar társadalom az ország igen rossz egészségi állapotáért
júl. 30
18:54
Még két hétig lehet pályázni párizsi kollégiumi szobákra (Infostart)
Augusztus 15-ig lehet pályázni a Cité International Universitaire de Paris (CIUP) kollégiumi férőhelyeire. A Párizsi Magyar Intézet által kiírt pályázatra olyan magyar vagy francia ösztöndíjat elnyert tanulók jelentkezését várják, akik a 2010/2011-es tanévre mester- vagy doktorátusi képzésre felvételt nyertek párizsi, créteil-i vagy versailles-i egyetemre, főiskolára.
júl. 30
18:54
Egyáltalán nem biztos, hogy megépül az M0-ás (Infostart)
Kérdésessé vált, hogy elkezdődhet-e 2013-ig az M0-s autóút 10-es és 11-es főút közötti szakaszának építése. Az infrastruktúráért felelős államtitkár nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a körgyűrű befejezése helyett más megoldást válasszanak.

Keresés