2010. július 30. péntek

júl. 30
10:12
A Loki uralmának megtörésére hajt a Videoton (Infostart)
Pénteken rajtol a labdarúgó NB I új idénye, a nyitómeccsen a Ferencváros a Paksot fogadja. A bajnoki címért várhatóan a legutóbb dobogós három együttes, azaz a címvédő Debrecen, a Videoton és a Győr verseng majd. Kérdés, mire lehet képes a jelentősen átalakuló Ferencváros és Újpest.
júl. 30
10:12
Újra lehet szóbeli vizsga az egyetemi felvételin (HírTV)
Az osztályozás és az évismétlés tilalmának feloldása után a szóbeli vizsgát is lehetővé tenné egyes egyetemi képzéseken Hoffmann Rózsa, az oktatásért felelős államtitkár – számol be a Magyar Nemzet.
júl. 30
10:12
Erste Group - 471,9 millió euró adózott eredmény 2010 első félévében (ProfitLine)
Az Erste Csoport adózott eredménye 471,9 millió euró lett az idei első félévben, 4,1 százalékkal maradt el a 2009 első félévében mért értéktől - közölte a bank pénteken az MTI-vel.
júl. 30
10:12
Nincs teltház a szállodákban a Forma-1 miatt (Pénzcentrum)
Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke szerint a Forma-1-es Magyar Nagydíj idejére elenyésző mértékben, alig 3-5 százalékponttal emelkedett a budapesti és főváros környéki szállodák foglaltsága az előző évhez viszonyítva....
júl. 30
10:12
Uzsora: csak akkor fordulnak rendőrhöz, ha torkukon a kés + videó (ATV)
Így rendkívül nehéz felderíteni az uzsora-bűncselekményeket.
júl. 30
10:14
Még mindig felfelé megy az EURUSD (ProfitLine)
A tegnapi napon pipre pontosan az 1.3107-es, korábban meghatározott célárig emelkedett az árfolyam, miután fölé tudott nyúlni az 1.3046-nak. (Solar Capital)
júl. 30
10:16
Eseménytelen kereskedésben gyengült a forint (ProfitLine)
Gyengült a forint; pénteken délelőtt az eurót 284,50 körül jegyezték a csütörtök délutáni 282,69 forinttal és a reggeli 284,09 forinttal szemben.
júl. 30
10:18
Kiábrándító helyzetben a hazai építőipar (ProfitLine)
2010 első félévében 9 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt és 10 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt. A használatba vett lakások száma 34, az új engedélyeké 41 százalékkal alacsonyabb, mint 2009 első félévében volt. A befejezett lakásépítkezések száma két régióban közel felére, további háromban kétharmadára csökkent. Még inkább gyengült az építési szándék: az új engedélyezések 5…
júl. 30
10:24
Erős féléve volt az Erste Banknak (Privátbankár)
Jelentősen növelte üzemi eredményét 2010 első hat hónapjában az Erste Bank Hungary Nyrt.: az előzetes, konszolidált, nem auditált, nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) alapján készült jelentése szer...
júl. 30
10:24
A szociális felelősségvállalásban nem jeleskednek a cégek (HR Portál)
A társadalom egyensúlyi állapotának felbomlásából fakadó feszültségeket a vállalatok nem tartják ugyanolyan kockázatosnak, mint az ökológiai egyensúlyvesztést, derül ki egy kutatásból, amely arra is rámutatott, hogy a tehetségek bevonzása és megtartása ösztönzi a cégeket a szociális felelősségvállalásra.
júl. 30
10:24
Kompresszoros motort kapott az Audi A8 (Auto Pult)
Korábban már beszámoltunk arról, hogy legalább 27,5 millió forint a beugró az új Audi A8 világába. Nos, a helyzet némiképp megváltozott, ugyanis a háromliteres dízel mellé ugyanekkora lökettérfogatú benzines alapmotor is érkezett a kínálatba – kompresszoros feltöltéssel.
júl. 30
10:30
Csillagot kapott Mark Wahlberg (Gondola)
Csillagot kapott Mark Wahlberg a hollywoodi Hírességek Sétányán. Wahlberg az 1990-es években rapperként futott be, majd a Calvin Klein fehérneműit reklámozta sikerrel
júl. 30
10:30
Elérkezett a honi labdarúgás várva várt pillanata (HírTV)
Elérkezett a várva várt pillanat, a honi labdarúgó élvonal csapatai ismét nekirugaszkodnak a bajnoki címért: a nyitómérkőzésen péntek este a Ferencváros a Paks gárdáját fogadja. A címvédő Debrecen szombaton lép pályára hazai környezetben a Pápa ellen, míg az ezüstérmes Videoton Siófokra látogat, a dobogó legalsó fokán végzett Győr pedig az Újpest vendége lesz.
júl. 30
10:30
Kiderült a külkereskedelmi fordulat háttere (Portfolio)
A gyorstájékoztatóban közzétett 429 millió euró helyett kisebb, 424 millió eurós, de még így is rendkívül nagy többlettel zárt májusban a külkereskedelmi mérleg - jelezte ma a Központi Statisztikai...
júl. 30
10:30
Továbblépés az utazásban...(x) (Pénzcentrum)
A régi utazások... Bevillan még a cövekbeverős, sokszor melléütős sátorállítás? És a vonatozás, a hálókocsiban alvás? Sokan emlékeznek még a régi, nagy és kőnehéz, bőrből készült bőröndökre is. Ma már egy mozdulattal lehet felállítani egy sátrat, a mai bőröndök és utazótáskák pedig ultrakönnyűek, ráadásul guríthatók, és manapság kevesen választjuk a hosszú vonatozást, ha van repülő is....
júl. 30
10:30
Bízik magában a veterán magyar énekes: nem tudunk unalmasak lenni (ATV)
25 éve van a Bikinivel.
júl. 30
10:32
MNB: tovább nőtt a forint alapú jelzáloghitelek súlya (Gondola)
Az idén júniusban tovább nőttek a háztartások által felvett forint alapú lakás- és szabad felhasználású jelzáloghitelek új szerződéses összértékei, míg a deviza jelzáloghitelek új szerződéses mértéke a lakáshitelek esetén enyhén nőtt, a szabad felhasználású jelzáloghitelek esetében pedig stagnált - közölte a Magyar Nemzeti Bank
júl. 30
10:32
Elvették az uniós elnökségre felkészülő stáb pénzét (Portfolio)
Júliusban az EU-elnökségi stáb tagjai 1,2-2,4 havi illetményüket kaphatták volna meg a többletmunkájuk és képzési többletterhük elismeréseként, ha nem adott volna ki június 30-án estefelé egy...
júl. 30
10:42
Az export még tovább húzza a külkermérleget (Privátbankár)
2010. január–májusban a kivitel volumene 17, a behozatalé 15% kal nőtt a bázisidőszakhoz képest. A mérlegtöbblet 605 milliárd forintot tett ki
júl. 30
10:42
Erdőben találták meg a kosárlabdázó holttestét (Blikk)
Memphis mellett, egy erdőben találtak rá Lorenzen Wright (34) holttestére, aki 13 szezonon keresztül szerepelt az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).
júl. 30
10:42
Minek nevezzelek? – még mindig anonim az új csúcs-Kia (Auto Pult)
A Kia vezetői még mindig nem döntöttek afelől, hogy milyen nevet adjanak a legújabb Magentisnek, amely szeptemberben, a Párizsi Autószalonon mutatkozik majd be hivatalosan. Az amerikai Optima elnevezés Európában annyira nem kedvelt, így tehát
júl. 30
10:44
Durva számok az autóiparból: 36-szoros javulás (Privátbankár)
Minden korábbinál nagyobbra, az előző évinek a 36-szorosára növelte nyereségét április és június között a Honda. Megemelték a profitvárakozásokat is
júl. 30
10:45
Ez ám a trend! Hat hónapos mélyponton az USDCHF! (ProfitLine)
Nagyon szépen néz ki az USDCHF grafikonja. Szinte tökéletesen szimmetrikus volt a mozgás áprilistól júniusig, majd pedig júniustól mostanáig. De a mostani apropója az esztétikai szépségén kívül, hogy a mai kereskedésben 6 hónapos mélypontra esett a devizapár jegyzése. (SolarCapital)
júl. 30
10:45
Szívelégtelenség: az izmosabb betegeknek több a túlélési esélye (WebBeteg)
Nagyobb a hosszabb élet valószínűsége azoknál a szívelégtelenségen átesett betegeknél, akik izmosabbak. A több izom jobb tápanyag-státuszhoz társul, a magas testzsír viszont növeli a gyulladási készséget, és rontja a fizikai teljesítményt - állapították meg az Albertai Egyetem kutatói.
júl. 30
10:46
Magyarország meglovagolja az ázsiai hullámot? (Privátbankár)
Nem várható, hogy az idei év hátralévő részében jelentősen változna a külkereskedelmi aktívum, bár egyes szakértői vélemények szerint a második félévben lassulás jöhet
júl. 30
10:47
Nem változik jelentősen az idén a külkereskedelmi aktívum (ProfitLine)
Nem várható, hogy az idei év hátralévő részében jelentősen változna a külkereskedelmi aktívum, bár egyes szakértői vélemények szerint a második félévben lassulás jöhet. (MTI)
júl. 30
10:48
Ki a Magyar Nagydíj esélyese? (Infostart)
A Ferrari, a Red Bull és a McLaren küzdelmét várják a szakértők a Formula-1-es Magyar Nagydíjra. A hungaroringi esélyekről az InfoRádiónak az A5.hu autós portál rovatvezetője, Farkas Péter beszélt.
júl. 30
10:48
Commodity: Arany- Védö vételek (HírTV)
Az arany némiképp összeszedte magát. 1.156-nál erös támogatás található, mely megvédi a nemesfémet a további eséstöl. A 200 napos vonal 1.148-nál fut, mely alatt hosszútávú csökkenés várható, és nem elképzelhetetlen az 1.086-os árfolyamszint sem. Támogatás 1.125-nél, míg ellenállás 1.185-nél és 1.200-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
júl. 30
10:48
Becsey Zsolt: Meg lehet győzni az Európai Uniót (Portfolio)
A Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára szerint meg lehet győzni az Európai Uniót arról, hogy a magyar kormány gazdaságpolitikájával ki lehet törni a jelenlegi...
júl. 30
10:48
A nácivadász levele Navracsicshoz: időt nyert a gyanúsított Zentai (ATV)
62 éve nem sikerül felelősségre vonni Zentai Károlyt, aki a gyanú szerint 1944-ben meggyilkolt egy zsidó fiatalembert. Tavaly úgy tűnt, az ausztrál hatóságok kiadják Magyarországnak az ott élő Zentait, ám néhány hete fordult a kocka: a férfi fellebbezett, és nyert. A „nácivadász” Efraim Zuroff most Navracsics Tibor segítségét kéri.
júl. 30
10:49
Rekordnyereség a Hondánál (ProfitLine)
Minden korábbinál nagyobbra, az előző évinek a 36-szorosára növelte nyereségét április és június között a Honda. (MTI)
júl. 30
10:50
Stohl megúszhatja a börtönt (HírTV)
Megúszhatja az öt év börtönt Stohl András, a Blikk úgy tudja ugyanis, hogy az elkészült, de hivatalosan még le nem adott orvos szakértői vélemény szerint a baleset 77 éves sérültje teljesen felépülhet a combnyaktörésből.
júl. 30
10:52
AUD/USD Vételekre fel! (HírTV)
Az AUD/USD benézett a lélektani határnak számító érték alá, majd megkapaszkodott a 0,8970-es értéknél. Az elemzök szerint érdemes lehet a visszaesést vételekre használni, és a devizapár a dollár gyengeségére való tekintettel célba veheti a 0,9040-es értéket. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
júl. 30
10:57
Eltűnőben a nemi szerepek (HR Portál)
Az antidiszkriminációs törekvések értelmében egyre több cég ügyel arra, hogy munkatársaikat kizárólag egynemű dolgozókként kezelje, ne pedig férfiak és nők gyülekezeteként. Az indíték érthető, viszont nem feltétlenül egészséges.
júl. 30
11:06
Letette esküjét az MSZP és az LMP OVB-delegáltja és a testület póttagja (Gondola)
Lette esküjét Litresits András, az MSZP és Szabó Miklós, az LMP parlamenti frakciójának az Országos Választási Bizottságba (OVB) delegált megbízottja pénteken; a testület ezzel héttagúra bővült
júl. 30
11:06
Perceken múlott az élete (+képriport) (HírTV)
Visszaállították azt a darut, ami reggel Budapesten felborult a Keleti pályaudvarnál. A metró építkezési területén a darukezelő a pajzsot akarta kiemelni, amikor a szerkezet felborult és rádőlt egy parkoló járműre.
júl. 30
11:06
Minden hatodik lakáshiteles az Erste Bankot választja (Pénzcentrum)
A bank piaci részesedése a lakossági hitelek területén 13,6%, ezen belül a lakáshitelek területén 16,7%, a lakossági betét oldalon pedig 7,8% lett....
júl. 30
11:06
Újra 210 forintot ér egy svájci frank (Portfolio)
Délután GDP, beszerzési menedzser index, Michigan Confidence lesz a menetrend - hívja fel a figyelmet napi piaci kommentárjában Kerékgyártó Imre, a Commerzbank treasury sales osztályvezető-helyettese...
júl. 30
11:08
Az al-Kaida 9/11-hez hasonló támadást tervezett Kabul ellen (Gondola)
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én végrehajtott merénylethez hasonló akciót tervezett Afganisztán fővárosa, Kabul megtámadására - idéztek brit lapok a Wikileaks oknyomozó honlap által kiszivárogtatott jelentésekből
júl. 30
11:18
Az uniós pénzeket kockáztatja Magyarország? (Privátbankár)
Az új Széchenyi Tervet üdvözli, a Valutalappal és az EU-val folytatott tárgyalások félbeszakadása miatt viszont aggódik Róna Péter közgazdász. Ha 2011-ben sem sikerülne a költségvetési hiányt a GDP három százaléka alá vinnünk, akkor az Unió kénytelen lenne megvonni Magyarországtól a közösségi támogatásokat
júl. 30
11:18
YouTube: Hosszabb anyagok is feltölthetők mától! (ProfitLine)
A felhasználók kívánságának engedve a YouTube az eddigi tíz percről 15 percre növelte a feltölthető videók terjedelmét - jelentette be a videomegosztó portál.
júl. 30
11:24
Hughes lett Geráék edzője (Infostart)
A várakozásoknak megfelelően Mark Hughest nevezték ki a Gera Zoltánt is foglalkoztató Fulham labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.
júl. 30
11:24
Újra erősíthetők a nemi sztereotípiák az óvodai nevelésben (Gondola)
Módosult az óvodai nevelés alapprogramja, a kormány döntése értelmében abból kikerült a nemi sztereotípiák erősítésének tudatos kerülése - közölte Hoffmann Rózsa
júl. 30
11:24
EU-s munkanélküliségi ráta: 10,0%- elörejelzés: 10,0% (HírTV)
Júniusi EU-s munkanélküliségi ráta: 10,0%- elörejelzés: 10,0%- elözö havi érték. 10,0%. Részletek következnek
júl. 30
11:24
Az al-Kaida az afgán fővárost támadta volna (Kripto Akadémia)
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én végrehajtott merénylethez hasonló akciót tervezett Afganisztán fővárosa, Kabul megtámadására - idéztek brit lapok a Wikileaks oknyomozó honlap által kiszivárogtatott jelentésekből.
júl. 30
11:24
Pártdelegáltakkal bővült az OVB (Alternatív Energia)
Letette esküjét Litresits András, az MSZP és Szabó Miklós, az LMP parlamenti frakciójának az Országos Választási Bizottságba (OVB) delegált megbízottja pénteken; a testület ezzel héttagúra bővült.
júl. 30
11:24
Ismét nagyobb árnyomás nehezedik az eurózónára (Portfolio)
Júliusban ismét erősödött az inflációs nyomás az eurózónában. Az Eurostat adatai szerint az energia-drágulás és az Áfa-emelések miatt a 12 havi fogyasztói árindex 1.4 százalékról 1.7 százalékra...
júl. 30
11:24
Drogbotárnyba keveredett a színész barátnője, lecsukhatják (ATV)
Egy prostituált dobta fel.
júl. 30
11:26
Fényeslitke-komorói ipari park: átadták az első létesítményt (Gondola)
Elkészült a záhonyi térségben, Fényeslitke és Komoró között több mint 3,5 milliárd forintért épülő, 160 hektáros intermodális ipari-logisztikai terület első létesítménye, a korszerű szennyvíztisztító-telep, amit pénteken adtak át a körzethez tartozó Döge település határában
júl. 30
11:26
EU-s fogyasztói árak: 1,7%- elörejelzés: 1,8% (HírTV)
Elözetes júliusi EU-s fogyasztói árak: 1,7%- elörejelzés: 1,8%- elözö havi érték. 1,4%. Részletek következnek

Keresés