Az idén 3,7, míg jövőre 9,9 százalékkal bővülhet a közép-kelet-európai országok építési teljesítménye, míg a régi uniós 15 Euroconstruct tag teljesítménye az idén még 4,4 százalékkal csökken, és jövőre is csak 0,6 százalékkal növekszik - közölte a Buildecon
Feltehetően Sólyom László vétójától félt a Fidesz, amikor úgy döntött, hogy őszre halasztja a médiacsomag egyik törvényének zárószavazását. Az államfő ugyanis akár az Alkotmánybírósághoz is küldhette volna a törvényt, hiszen augusztus elejéig még ő lesz hivatalban. A másik négy tervezet csak szervezeti átalakításokat eredményezne, így azok nem lennének kockázatosak. Az újságírók és a médiumok…
Gyökeres átalakulás előtt áll a világ autóipara - a siker vagy a bukás az elektromos mobilitási technológia fejlesztése területén elért eredményeken múlik
Hatalmas a kár a Borsod megyei Bánrévén, ahol szombaton, kora délután óriási pusztítást végzett a jégesővel érkező vihar, a lakóházak csaknem kilencven százaléka megrongálódott
Meghalt egy 20 éves bélavári fiatalember vasárnap hajnalban, amikor a Somogy megyei Vízvár és Bélavár közötti alsóbbrendű úton túl gyorsan haladt Skoda személygépkocsijával, és az útról lesodródva felborult
A földi irányítás végleges döntése nyomán vasárnap este közép-európai idő szerint 6 órakor körül próbálkoznak meg ismét azzal, hogy a Progressz M-06M jelzésű orosz teherűrhajót rákapcsolják a Nemzetközi Űrállomásra
Az afgán hadsereg egy hadműveletben megölt 14 tálib lázadót Kabultól 40 kilométerrel nyugatra, Vardak tartományban - közölte vasárnap a tartományi kormányzó szóvivője
Bocsánatot kért a papok által elkövetett nemi visszaélések áldozataitól egy miséken felolvasott vasárnapi üzenetében az ausztráliai Melbourne katolikus érseke
Az egészséges élet kulcsa, hogy már gyermekkorban megfelelően táplálkozzon az ember. A kiegyensúlyozott tápanyag- és energia-bevitelen múlik az optimális növekedés és fejlődés. Emellett a táplálkozási szokások is ekkor alakulnak ki, akárcsak az ízlés. Mit etessünk a gyerekkel, hogy egészséges felnőtt legyen belőle?
Hatalmas a kár a Borsod megyei Bánrévén, ahol szombaton, kora délután óriási pusztítást végzett a jégesővel érkező vihar, a lakóházak csaknem kilencven százaléka megrongálódott.
Mint arról korábban a Pénzcentrum.hu is beszámolt, Igor Panarin orosz akadémikus - korábbi KGB-elemző - úgy vélte, hogy idén júliusra széthullik az Amerikai Egyesült Államok. Elméletét azzal indokolta, hogy a bevándorlás súlyos, a társadalmat veszélyeztető méreteket ölt, ezzel párosult a gazdasági válság, valamint az államokban uralkodó erkölcsi és szellemi krízis. Az elemző a dollár összeomlását…
Kína tervezett nukleárisreaktor-eladása Pakisztánnak tovább növelheti az ország rivalizálását Indiával, de a biztonsági kockázat ennél is nagyobb lehet a térségben. A fokozódó nukleáris versenyt Dél-Ázsiában csak jelentős diplomáciai tevékenységgel lehet csökkenteni, még mielőtt beláthatatlan folyamatok indulnának el.
Immunrendszerünk bizonyos időszakokban „rosszul muzsikál”, ilyen például a téli, „kórokozókkal teli” időszak. Ilyenkor a betegséget érdemesebb kis ráfordítással megelőzni, mint utólag az ágyat nyomni. (x)
A lengyel gazdaság 4,6%-os növekedésére számít a lengyel jegybank a 2011-es évben. A februári prognózisban még csak 2,9% állt. Az idei növekedési előrejelzését is felfelé javította az NBP, 3,1%...
Csalódhatott, aki gólzáporos hispán győzelmet várt a Spanyolország–Paraguay vb-negyeddöntőn. A meccset viszont látni kellett, az események mindenkit kárpótoltak: szinte követhetetlenül jöttek a tizenegyesek a 60. perc táján, mégis a hajrában esett az egyetlen gól – de az is milyen! Szerzője nem mellékesen az a David Villa, aki immáron öt találattal a góllövőlista élén áll. A spanyolok ...
Az utóbbi hetekben több aprósággal gazdagodott a Miskolci Állatkert és Kultúrpark: fiókáit neveli a hattyúpár, kölykeik születtek a Richardson-ürgéknek, a hazai nagyvadak kifutóinál is kicsinyekkel találkozhatnak a látogatók
Öt, az előző kormány által bezárt vasútvonalon vasárnap újraindul a közlekedés - iskolakezdésig napi 4-6 járatra számíthatnak az utasok a Székesfehérvár-Komárom, Zirc-Veszprém, Pápa-Csorna, Karcag-Tiszafüred és Lajosmizse-Kecskemét közötti mellékvonalakon.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Ukrajna 14,9 milliárd dollárról szóló előzetes hitelmegállapodást kötött - jelentették be még szombaton, az után, hogy az IMF küldöttsége befejezte június 21-ike óta tartó megbeszéléseit Kijevben
Ausztráliában bocsánatot kért a papok által elkövetett nemi visszaélések áldozataitól egy miséken felolvasott üzenetben Melbourne katolikus érseke. Denis Hart elítélte mind a visszaélések elkövetését, mind az egyház mulasztását abban, hogy megfelelően orvosolja a problémát.
Minden szülőben felmerül a kérdés nyáron, de már az évszak közeledtével is, hogy mivel kösse le csemetéje felesleges energiáit a szünidőben, amíg ő munkahelyén küzdve tölti a forró hétköznapokat.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa 913,2 millió euró (1,1 milliárd dollár) újabb hitelrészlet átutalásáról döntött Romániának - közölte az IMF még péntek éjjel
Csaknem kétszer annyit költenek a Dubrovnikba látogató turisták, mint azok, akik a Kvarner-öbölben nyaralnak - derül ki abból a felmérésből, amelyet a horvát Novi List napilap ismertet honlapján
A romániai megszorító csomag körüli események és a vártnál rosszabb nemzetközi makrogazdasági adatok miatt negatív hangulatban kezdődött a hét, majd egy korrekciós fordulat után pluszban tudta befejezni a hetet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a múlt héten.
A vízbe borult és eltűnt egy kenus a Győr-Moson-Sopron megyei Dunaszigetnél szombaton este. A tűzoltóság, a rendőrség és egy búvárcsapat sötétedésig kereste a szerencsétlenül járt túrázót, de nem bukkantak rá.
BUDAPEST — Tudják, mi történik a golyókkal teli gömbökkel a szombat esti sorsolás után? Sokan kételkednek a lottósorsolás tisztaságában, amióta bevezették a számok gépi húzását. Ez az érzés pedig valószínűleg csak erősödött bennük azóta, hogy a hét és fél hónapos halmozódásnak köszönhetően minden idők második legnagyobbikára, 3 milliárd 177 millió forintra kúszott fel a főnyeremény, amit tegnap…
Egy 12 éves kolumbiai kisfiú két nap alatt hetven kilométert gyalogolt, hogy kérje a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) gerillaszervezet fogságában lévő édesapja szabadon engedését.
BUDAPEST — Kötelező kifüggeszteni a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata egy színes példányát minden közhivatal, állami intézmény és katonai objektum falára – áll egy tegnap életbe lépett kormányrendelet szövegében.
Három aranyérmet nyert meg Janics Natasa a spanyolországi Trasonában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon - az elsőt egyesben, a másik kettőt Kovács Katalinnal párosban. A magyar csapat összesen hat arany-, öt ezüst- és két bronzérmet nyert.
Drogszállításra alkalmas tengeralattjáróra bukkantak az ecuadori őserdő mélyén a dél-amerikai ország hatóságai a egyesült államokbeli kábítószer-ellenes ügynökség (DEA) szakembereinek a segítségével.
Demokratikus fordulat megy végbe Szlovákiában - jelentette ki Németh Zsolt a vajdasági Kishegyesen. A külügyminisztérium államtitkára szerint a szomszédos országban egy beteg, sérült, hungarofób politika bukott meg, amely csak szenvedést és nehézséget okozott a szlovák-magyar viszonyban és az egész magyar nemzetpolitikában.
BUDAPEST — Tehetetlen düh, elkeseredés, és kilátástalanság – ezek az érzések kavarognak azokban az emberekben, akiknek devizahitele van. Minden rekordot megdöntött a svájci frank árfolyama: míg tavaly ilyenkor 178 forintot kellett adni egy frankért, ma már 214-et. Ki tudja, hol van még az emelkedés vége!
Életét vesztette egy 20 éves bélavári fiatalember vasárnap hajnalban, amikor a Somogy megyei Vízvár és Bélavár közötti alsóbbrendű úton túl gyorsan haladt Skoda személygépkocsijával, és az útról lesodródva felborult.
A portugál kormány már 2012-ben, a tervezettnél egy évvel korábban 3 százalékra akarja csökkenteni az államháztartási hiányt a pénzügyminisztérium által közzétett jelentés szerint.
Egy fesztiválon szinte mindent megtalálunk a több tucat borpince termékeitől a véradó kamionon és a félbevágott kocsikból kialakított ülőhelyeken keresztül a börtönig.