2010. július 4. vasárnap

júl. 4
15:33
Alkotmányozó diktatúra zajlik Magyarországon (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint "alkotmányozó diktatúra" zajlik napjainkban, a kormányzó párt egyeztetések és hatáselemzések nélkül, ha kell alkotmánymódosítással akar ráerőltetni törvényeket az emberekre.
júl. 4
15:33
Szívrohamhoz is vezethet a munka (WebBeteg)
A fokozott pszichés terhelés már fiatal nők esetében is jelentősen növeli a koszorúér-betegség kockázatát.
júl. 4
15:33
Véget ért a VOLT (Metropol)
Vasárnap véget ért a tizennyolcadik VOLT Fesztivál, és a korábbi évekkel ellentétben idén nem esett az eső. A fesztiválozók egy része már hajnalban összecsomagolt, és felmálházva elindult a soproni vasútállomásra, hogy az első vonattal hazautazzanak. Persze sokan az utolsó perceket is kihasználták a bulizásra, és amíg zene volt, nem pihentek.
júl. 4
15:36
EKB: nem lesz újabb recesszió (HírTV)
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke vasárnap kizárta annak a veszélyét, hogy újabb recesszió köszönt a gazdaságra. Jean-Claude Trichet újságírók előtt kijelentette: „globális szinten már megkezdődött a talpra állás. Ez elsősorban a feltörekvő gazdaságokra jellemző, de már a fejlett ipari országokban is érezhető”.
júl. 4
15:36
Nonprofit gazdasági társasággá alakul a MNÜA (Gondola)
Korlátozná a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) kurátorainak jogát a kormány, így kérdésessé válhat a MNÜA által tervezett turisztikai televízió indítása is
júl. 4
15:38
Óriásberuházás a német vasútnál (Gondola)
Története legnagyobb szabású beruházására készül a Deutsche Bahn (DB) német állami vasúttársaság; 2014-ig összesen 41 milliárd eurót fordítanak a hálózat fejlesztésére és új vonatszerelvények beszerzésére
júl. 4
15:51
Szabadulása után egy nappal vérfürdőt rendezett (BorsOnline)
Alig egy nappal szabadlábra helyezése után, lőtte le volt barátnőjét és annak új barátját Raoul Moat. A férfit még nem tudták elfogni, egy rendőrt azonban megsebesített menekülés közben.
júl. 4
15:51
Másfél óra alatt négy járókelőt támadtak meg Budán (Blikk)
Röpke másfél óra leforgása alatt négy járókelőt is megtámadott az a háromtagú csapat, akiket az I. kerületi járőrök elfogtak.
júl. 4
15:51
Két hétig láthatók a barokk mester földi maradványai (Infostart)
Kiállították a toszkánai Porto Ercolében Caravaggio (Michelangelo Merisi) olasz festő állítólagos földi maradványait, amelyekre egy tengerparti tömegsírban talált rá egy tudóscsoport.
júl. 4
15:51
Washingtonhoz fordul Azerbajdzsán (Kripto Akadémia)
Az azeri elnök az Egyesült Államok segítségét kérte a vitatott hovatartozású Karabah-hegyvidék ügyében vasárnap, amikor fogadta az európai körúton járó Hillary Clinton külügyminisztert.
júl. 4
15:51
A múltat és a jövőt idézi az Air (Metropol)
A második napon lépett fel különleges atmoszférájú, egyszerre múltidéző és futurisztikus zenét játszó francia duó, az Air. Nicolas Godinnel és Jean-Benoît Dunckellel beszélgettünk.
júl. 4
15:53
Robbanhat a Rolling Stones (Metropol)
A banda gitárosa, Keith Richards most elkészült könyve az első értesülések szerint enyhén szólva nem kíméli Sir Mick Jaggert, az együttes frontemberét.
júl. 4
16:09
Brutális vakrandi - egy pankrátorhoz tört be (BorsOnline)
Egy betörő élete legrosszabb címét választotta ki a nagy-britanniai Earlsdonban. A lakás tulajdonosa ugyanis egy 120 kilós pankrátor volt, aki ráadásul éppen otthon tartózkodott.
júl. 4
16:12
Keith Richards könyve "robbanthatja" a Rolling Stonest (Gondola)
"Robbanthatja" a Rolling Stonest a banda gitárosa, Keith Richards most elkészült könyve, amely az első értesülések szerint enyhén szólva nem kíméli Sir Mick Jaggert, az együttes frontemberét
júl. 4
16:12
Cigarettát kért, majd rabolt a drogos diák (HírTV)
Két fiatalt rabolt ki egy bedrogozott szakközépiskolás diák Szegeden. A rendőrök rövid idő alatt elfogták
júl. 4
16:14
A holokauszt áldozataira emlékeztek Szombathelyen (Gondola)
A holokauszt áldozataira emlékeztek a szombathelyi deportálások 66. évfordulóján a vasi megyeszékhelyen vasárnap
júl. 4
16:24
A skarlátvörös végzetcserje (Clerodendrum splendens) (Édenkert)
A Clerodendrum splendens a vasfűfélék (Verbenaceae) családjába tartozó színes virágú kúszónövény. Nem véletlenül kapta a skarlátvörös végzetcserje nevet, hiszen mérgező, persze csak akkor, ha lenyeljük. Ezért legyen mindenki óvatos. Ha kisgyerekek is vannak a házban, akkor ajánlott olyan helyre tenni, ahol nem érik el. Ismerjük meg közelebbről is ezt a ragyogó színben pompázó virágot!
júl. 4
16:27
Most dől el, ki lesz a lengyel elnök (Infostart)
A lengyel elnökválasztás vasárnapi, második fordulójában délután egykor 26,63 százalékos volt a részvételi arány - közölte a központi választási bizottság.
júl. 4
16:27
Tragikus baleset a bányatóban (Alternatív Energia)
Bányatóba fulladt egy fiatalember vasárnap.
júl. 4
16:30
Egy különleges tábor nem mindennapi nyaralókkal (+videó) (HírTV)
Hetedik alkalommal szervezett tábort a tüdő, vese és májátültetett gyermekeknek és szüleiknek a Transzplantációs Alapítvány a Megújult Életekért. 78 gyerek nyaralhatott Balatonvilágoson idén. Őket a gazdag programok mellett gyógypedagógusok és pszichológusok is segítik a betegségük feldolgozásában.
júl. 4
16:45
Barátságosan fogadták a brazil csapatot (Metropol)
Vasárnap hazaért a dél-afrikai világbajnokságtól a nyolc között búcsúzott brazil labdarúgó-válogatott, melynek tagjait a szurkolók meglepően barátságosan fogadták Rio de Janeiróban.
júl. 4
16:45
Elorabolt atomtudós: köti az ebet a karóhoz Irán (Kripto Akadémia)
Irán "bizonyítékokat" adott át az amerikai érdekeket Teheránban képviselő svájci nagykövetségnek arról, hogy a CIA (Központi Hírszerző Ügynökség) rabolta el Sahram Amiri iráni fizikust - idézte az angol nyelvű Press-TV vasárnap Ramin Mehmanparaszt iráni külügyi szóvivőt.
júl. 4
16:45
„Alkotmányozó diktatúra zajlik Magyarországon” (ATV)
A szocialisták nem értenek egyet a jogalkotási gyakorlattal.
júl. 4
16:48
Elhunyt Kodolányi László János (Gondola)
Az egyéni alkotói világot teremtő művész 67 éves volt. Június 28-án érte a halál. Temetése kedves városában, Kőszegen lesz kedden.
júl. 4
16:48
Nem tudták már újraéleszteni (HírTV)
Fürdőzés közben belefulladt egy férfi a Szigetszentmiklós közelében lévő bányatóba.
júl. 4
16:50
Világszerte egyre több nő vesz részt a szervezett bűnözésben (Gondola)
"Gangs, Groups and Guns" címmel hozták nyilvánosságra az ENSZ tanulmányát a szervezett bűnbandák jellegzetességiről.
júl. 4
17:03
220 halott az olajrobbanásban (BorsOnline)
Olajszállító tank robbant fel a Kongói Demokratikus Köztársaság egyik kis falujában. A balesetben több mint kétszázhúsz ember veszítette életét és további száz ember sebesült meg.
júl. 4
17:03
Egyesben és párosban is magyar győztes Wimbledonban (Infostart)
A 13. helyen kiemelt Fucsovics Márton nyerte meg a fiú egyest a juniorok versenyében a wimbledoni teniszbajnokságon. A női párosok mezőnyében Babos Tímea győzött, oldalán az amerikai Sloane Stephensszel.
júl. 4
17:03
Fucsovics nyert Wimbledonban a junioroknál (Metropol)
A 13. helyen kiemelt Fucsovics Márton nyerte meg a fiú egyest a juniorok versenyében a wimbledoni teniszbajnokságon.
júl. 4
17:06
Boxert, gázpisztolyt és éles lőszert találtak a gárdistáknál (+videók) (HírTV)
A Magyar Nemzeti Gárda nevű szervezet demonstrációjára készülők közül eddig huszonnégy embert állítottak elő a rendőrök vasárnap, mert náluk hatástalanított gépkarabélyt, boxert, gázpisztolyt és éles lőszereket találtak. Egy rejtekhelyen a rendőrök pedig felhalmozott kockaköveket találtak.
júl. 4
17:21
Meryl Streep a vaslady bőrébe bújik (BorsOnline)
Megcsaphatja Nagy-Britanniát az Oscar-díj szele, de egy jelölésé mindenképp. Meryl Streep ugyanis Margareth Teacher bőrébe bújik, és köztudott, hogy valahányszor a szép és tehetséges színésznő valóságos személyt formál meg, a szerepet számos díj és kitüntetés követi.
júl. 4
17:21
Fucsovics nyert a junioroknál (Metropol)
A 13. helyen kiemelt Fucsovics Márton nyerte meg a fiú egyest a juniorok versenyében a wimbledoni teniszbajnokságon.
júl. 4
17:21
Budapestnek is engednie kell (Kripto Akadémia)
Bugár Béla szerint Szlovákiának és Magyarországnak is bizonyos engedményeket kell tennie, ha azt akarják, hogy javuljanak a szlovák-magyar kapcsolatok.
júl. 4
17:21
Gárdaavató: rohamrendőrök, ordibálás, lezárták az Erzsébet teret – helyszíni tudósítás (ATV)
Állítólag mindenről egyeztettek a hatóságokkal.
júl. 4
17:23
Babos párosban nyert Wimbledonban (Metropol)
Babos Tímea és az amerikai Sloane Stephens három játszmában nyert vasárnap az Irina Kromacseva, Elina Szvitolina (orosz, ukrán) duó ellen a juniorok versenyének döntőjében a wimbledoni teniszbajnokságon.
júl. 4
17:24
Közel 80 ezren a VOLT fesztiválon (HírTV)
Több mint 79 ezren vettek részt az idei, immár 18. VOLT fesztiválon. A rendezvény öt napon át - keddtől szombatig - 200 különböző programot kínált az érdeklődőknek. A legnevesebb fellépők - így Billy Idol, a Prodigy, a Massive Attack, az Air és Kruder-Dorfmeister páros - egy-egy fát adott a fesztiválnak otthont adó „Csillagok Városának”, Sopronnak.
júl. 4
17:27
További zuhanás jöhet a tőzsdéken (ProfitLine)
Az elmúlt gyenge hét után további árfolyamesésre számítanak a befektetők a Londoni Értéktőzsdén (LSE) a felvett short pozíciókból következtethetően.
júl. 4
17:39
Cristiano Ronaldo apa lett (BorsOnline)
Cristiano Ronaldo szánalmas módon, egy közösségi oldalon hozta a világ tudtára, hogy kisfia született. A portugál focista titokban tartja az anyuka kilétét, ugyanakkor ő lesz a gyermek gondviselője.
júl. 4
17:39
Cristiano Ronaldó apa lett (Metropol)
A portugál csapat kapitánya saját twitter és facebook oldalain osztotta meg a világgal, hogy büszke apukának vallhatja magát.
júl. 4
17:39
Meghalt a síita vezető (Kripto Akadémia)
Egy bejrúti kórházban vasárnap 74 éves korában elhunyt Mohammed Huszein Fadlallah nagyajatolláh, a síita iszlám egyik legtekintélyesebb vezetője - közölték kórházi források.
júl. 4
17:39
Stratégiai befektetőket keres a BP (Portfolio)
Stratégiai befektetőket keres a BP annak érdekében, hogy meg tudja őrizni függetlenségét, ha esetleg felvásárlási célponttá válna, amire van esély, miután részvényeinek árfolyama a felére esett...
júl. 4
17:42
A chip és póráz kötelező, a gömbakvárium tilos (+videó) (HírTV)
Júliustól szigorodtak az állattartás szabályai. Az állatvédők nem vitatják, hogy az új rendelet az állatok érdekeit szolgálja, de szerintük a szigorítás miatti többletköltségek egy részét az államnak kellene vállalnia. Jónak tartanák azt is, ha az állattartás körülményeinek ellenőrzésére létrejönne egy felügyelet.
júl. 4
17:42
Cristiano Ronaldónak fia született (Gondola)
Cristiano Ronaldo, a portugál labdarúgó-válogatott és a Real Madrid sztárja meglepő örömhírt közölt vasárnap rajongóival: a kiváló támadónak nemrégiben fia született
júl. 4
17:54
Építőipar: az új EU-tagok jobbak a régieknél (Privátbankár)
Az idén 3,7, míg jövőre 9,9 százalékkal bővülhet a közép-kelet-európai országok építési teljesítménye, míg a régi uniós 15 Euroconstruct tag teljesítménye az idén még 4,4 százalékkal csökken, és jövőr...
júl. 4
17:56
Az elektromos autó felforgatja az autóipart (Privátbankár)
Gyökeres átalakulás előtt áll a világ autóipara - a siker vagy a bukás az elektromos mobilitási technológia fejlesztése területén elért eredményeken múlik
júl. 4
17:57
Rafael Nadal a wimbledoni bajnok (Infostart)
A spanyol Rafael Nadal 6:3, 7:5, 6:4-re győzött a cseh Tomas Berdych ellen az angol nyílt teniszbajnokság döntőjében, Wimbledonban.
júl. 4
17:57
Gárdistákat állított elő a rendőrség (Metropol)
A rendőrök vasárnap Budapesten előállítottak húsz embert, akiknél gázriasztó fegyverek és fegyverutánzatok is voltak.
júl. 4
17:57
Újabb botrány: letartóztatták a világhírű énekesnőt (ATV)
Kicsit később szabadon engedték.
júl. 4
17:59
A KENÓ nyerőszámai (Metropol)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a július 4-ei KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták: 2 9 12 15 19 24 26 2831 36 51 61 62 63 66 69 71 72 73 75
júl. 4
18:00
Tizenegyedik lett Talmácsi (HírTV)
Talmácsi Gábor a 11. lett a gyorsasági motoros világbajnokság Katalán Nagydíjon.

Keresés