2010. július 9. péntek

júl. 9
15:33
Nem léptünk előre az uniós csatlakozás óta (Alternatív Energia)
Nem csökkentek a gazdasági, ezen belül a foglalkoztatásbeli különbségek az egyes régiók és területek között az ország európai uniós csatlakozása óta, pedig az elmaradt térségek felzárkóztatása volt az egyik kitűzött cél - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Kecskeméten.
júl. 9
15:33
Már jelenleg is 10 millió alatt lehet a magyar népesség száma (Portfolio)
Magyarországon 1981 óta folyamatosan csökken a népesség, ami az egész világon egyedülállónak mondható - jelentette ki Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke ma délutáni, a...
júl. 9
15:35
Csokoládét osztott a búcsúzó szocialista pártelnök (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó az MSZP programtanácsának vezetőjeként folytatja a munkát. A szocialista politikus erről utolsó pártelnökként tartott sajtótájékoztatóján beszélt pénteken, ahol köszönetképpen csokoládéval kínálta az újságírókat.
júl. 9
15:35
Amerika is megpihenhet ma (Portfolio)
Az elmúlt három nap emelkedése után kisebb csökkenést mutatnak az amerikai határidős indexek, miután az irányadó mutatók tegnap 1% körüli pluszban zárták a kereskedést. A Dow futures jelenleg 24...
júl. 9
15:36
Amerikai hajóbaleset: megtalálták a magyar lány holttestét (Gondola)
Megtalálták annak a magyar lánynak holttestét péntek reggel a Delaware folyóban, aki egy magyar fiúval együtt eltűnt előző nap egy philadelphiai városnéző vízibusz balesetében
júl. 9
15:37
Alcsútdobozon döntöttek - Kövért házelnöknek (Alternatív Energia)
Az Index információi szerint a Fidesz Kövér Lászlót, választmányi elnököt jelöli az Országgyűlés elnökének, Schmitt Pál helyére. A jelölésről a párt Alcsútdobozon összehívott elnökségi ülése döntött - írták. A testület csütörtök-pénteki találkozóján várhatóan azt is véglegesíti, hogy Tarlós István lesz a párt főpolgármester-jelöltje.
júl. 9
15:38
Öngyilkos merénylet Pakisztánban: 56 halott (Gondola)
Az újabb adatok szerint legalább 56 ember halt meg, és száznál többen megsebesültek pénteken Pakisztán északnyugati részén egy öngyilkos merényletben - közölték a helyi hatóságok
júl. 9
15:39
Európai energiaadó ugrik ki az EB tarsolyából? (Privátbankár)
Az Európai Bizottság adóügyi főigazgatója szerint az európai országoknak sokkal jobban kéne érvényesíteniük a környezetvédelmi szempontokat a költségvetések elkészítésekor
júl. 9
15:40
Lendvai Ildikó az MSZP programtanácsának vezetőjeként folytatja (Gondola)
Lendvai Ildikó az MSZP programtanácsának vezetőjeként folytatja a munkát. A szocialista politikus erről utolsó pártelnökként tartott sajtótájékoztatóján beszélt pénteken, ahol köszönetképpen csokoládéval kínálta az újságírókat
júl. 9
15:42
Deffaa: "zöld költségvetésekre" van szükség az unió tagállamaiban (Gondola)
"Zöld költségvetésekre" van szükség az Európai Unió tagállamaiban, azaz olyan büdzsékre, amelyek a környezetvédelem szempontjait is a mostaninál jobban érvényesítik - mondta Walter Deffaa, az Európai Bizottság adóügyi főigazgatója pénteken Budapesten, az "új logika a gazdaságban" című konferencia sajtótájékoztatóján
júl. 9
15:44
Öngyilkos merénylet Pakisztánban (Gondola)
Legalább 56 ember halt meg, és száznál többen megsebesültek pénteken Pakisztán északnyugati részén egy öngyilkos merényletben.
júl. 9
15:46
Megtalálták a magyar lány holttestét (Gondola)
Megtalálták annak a magyar lánynak holttestét, aki egy magyar fiúval együtt eltűnt szerdán egy philadelphiai városnéző vízibusz balesetében.
júl. 9
15:48
Hogyan dekoráljunk virágcserepekkel? 2. rész (Édenkert)
Szinte minden házban vannak cserepes virágok, amelyek arra hivatottak, hogy szebbé és meghittebbé tegyék az otthonunkat. A virágcserepek elhelyezésének is, akárcsak sok más dolognak üzenetértéke van. Nézzük meg, hogy hogyan használhatjuk a virágcserepeket díszítésre úgy, hogy kifejezze személyiségünket és kihangsúlyozza a házunkat.
júl. 9
15:51
Kirabolták a bankot, gyanús csomagot hagytak ott (HírTV)
Kiürítették a tűzszerészek azt a fővárosi pénzintézetet, ahol pénteken délután hagyott egy rablópáros egy gyanús csomagot. A támadók azt mondták, bomba van benne, ezért a tűzszerészek most vizsgálják.
júl. 9
15:51
Nem homofób, csak konzervatív a magyar (Alternatív Energia)
A Political Capital Institute friss elemzése szerint a magyar társadalom többsége továbbra sem nevezhető homofóbnak; a közvélekedés azt ugyanakkor elutasítja, hogy a melegek ügyéről közügyként lehessen beszélni. Az intézet a melegek társadalmi elfogadottságáról készített felmérését pénteken az MTI-hez is eljuttatta.
júl. 9
15:51
Ákos a hétvége ikonja (Spa Trend Online)
Ákos és dalai előtt tisztelegnek pályatársai szombaton Siófokon: az MTV Icon-sorozat keretében többek között Eszenyi Enikő, Jamie Winchester, a The Moog, a Magashegyi Underground, Ferenczi György és a Rackajam, az Anti Fitness Club adja elő az énekes két-két dalát.
júl. 9
15:51
Ismét gyógyszereznie kell magát a magyar sztárnak: már enyhültek fájdalmai (ATV)
Úgy tűnik, egy ideig nem kíván terhes lenni.
júl. 9
15:54
Túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk, 29-32 fok lesz (Gondola)
Országszerte túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk, szombaton keleten több, nyugaton kevesebb gomolyfelhővel
júl. 9
15:54
Ki Európa leggazdagabb embere? (ProfitLine)
A Challenges francia gazdasági hetilap listája szerint ismét Bernard Arnault, az LVMH luxusipari csoport tulajdonosa Franciaország leggazdagabb embere, megelőzve az Auchan áruházláncot birtokló Gérard Mulliezt. A harmadik legnagyobb vagyon a politikai botrányba keveredett Liliane Bettencourt-é, a L,Oréal kozmetikai cég örököséé, aki illegális pártfinanszírozási vádak miatt hetek óta a francia…
júl. 9
15:56
Kiraboltak egy bankot a fővárosban (Gondola)
Kiraboltak egy bankot a Fehérvári úton, majd a tettesek egy dobozt hagytak a helyszínen, amelyben állításuk szerint bomba volt - közölte Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese
júl. 9
15:56
Csökkent az új autók ára 2009-ben (ProfitLine)
Tavaly reálértéken kismértékben, 0,6 százalékkal csökkentek az újautó-árak az EU-ban, egyúttal közeledtek egymáshoz az egyes nemzeti piacok árai, de szervizköltségek és alkatrészárak emelkedtek - közölte pénteken az EU Bizottság.
júl. 9
15:57
Indul a médiaalkotmány társadalmi vitája (Privátbankár)
A demokrácia és a jogállamiság győzelmének tartja az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának fideszes elnöke, hogy Sólyom László államfő aláírta az öt elemből álló médiacsomag egyik részét, az a...
júl. 9
16:09
Eszméletlenre verte a leszbi pár a szexelni akaró férfit (Blikk)
Kis híján meghalt az a férfi, akit a szomszédban lakó leszbikus pár bántalmazott brutálisan Angliában, amiért az kikezdett az egyikükkel. A férfi elvesztette az eszméletét, agyvérzést kapott, és az arca és az állkapcsa több helyen elrepedt. Az egyik nőt 4 év 4 hónapra, a párját pedig 2 és fél évre küldte börtönbe a bíróság.
júl. 9
16:09
Szombaton már égetik a sárkányt (HírTV)
Tizennyolcadik alkalommal repül fel a Szárnyas Sárkány ezen a hétvégén Nyírbátorban. A kétnapos rendezvény látványos, színpompás felvonulással kezdődik pénteken délután 17-kor a szabolcsi város főterén. A programot zsonglőrök, táncosok, utcaszínházi előadások színesítik, a fesztivál zárásaként pedig szombaton este elégetik a sárkányt.
júl. 9
16:09
Nem vágja földhöz az OTP-t a drága frank (Portfolio)
6261 forintos célárfolyam mellett felülteljesítő kategóriában tartják az OTP részvényeit a Macquarie elemzői. Úgy látják, mivel a bank hitelportfóliójában Magyarországon kívül alacsonyabb a...
júl. 9
16:09
Hidegháborús hangulatú kémcsere USA és Oroszország között (ATV)
Megegyezett a két ország.
júl. 9
16:11
Boot camp: kiképzés a szabadban (Blikk)
júl. 9
16:11
Még 40 milliárd kell a MÁV működőképességéhez az idén + videó (ATV)
Elképzelhető, hogy újabb hitelt vesznek fel.
júl. 9
16:12
A VDSZSZ vasutas érdekegyeztetést kezdeményezett (Gondola)
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) összehívását kezdeményezte a vasutas elbocsátásokról a sajtóban megjelent hírek kapcsán
júl. 9
16:13
Teszteltük a szépségkirálynőket (Blikk)
Dobó Ágnes és Bencsik Emerencia is jól teljesített a speciális állapotfelmérésen
júl. 9
16:14
Fidesz: a demokrácia sikere, hogy Sólyom aláírta az alkotmánymódosítást (Gondola)
A demokrácia és a jogállamiság győzelmének tartja az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának fideszes elnöke, hogy Sólyom László államfő aláírta az öt elemből álló médiacsomag egyik részét, az alkotmánymódosítást
júl. 9
16:15
Két átúszás egy hétvége alatt (Blikk)
júl. 9
16:16
Visszavonta Rogán Antal a bankadóhoz benyújtott módosító indítványait (Gondola)
Visszavonta Rogán Antal (Fidesz) pénteken a bankadóhoz benyújtott módosító indítványait, ám a Számvevőszéki és költségvetési bizottság újabb módosítókat nyújtott be, amelyek azonban a Rogán-javaslattal szemben már nem csak a biztosítók egy körét, hanem a Magyar Postát, a takarékszövetkezeteket és az árutőzsdei szolgáltatókat is kedvezőbb helyzetbe hoznák az eredeti javaslathoz képest
júl. 9
16:18
Négy-öt kilométeres dugó az M0-ás autópályán (Gondola)
Aki teheti, kerülje el az M0-ás autópálya régi szakaszát, mivel 4-5 kilométeres dugó alakult ki egy baleset és egy lerobbant teherautó miatt - mondta Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese péntek délután
júl. 9
16:20
Political Capital: nem vagyunk homofóbak (Gondola)
A magyar társadalom többsége továbbra sem nevezhető homofóbnak. A melegek ügyéről ugyanakkor nem lehet közügyként beszélni.
júl. 9
16:27
Az izlandi vulkánból újra hatalmas felhő tör elő! (Infostart)
Az Eyjafjöll tűzhányóból ismét egy viszonylag magas felhő emelkedik fel, amit egy webkamerán meg lehetett figyelni pénteken. A felhő fehér színű, feltehetően csak vízgőzből áll, vulkáni hamut vélhetően nem tartalmaz - olvasható a Tűzhányó blogon.
júl. 9
16:27
Amerikai nagykereskedelmi raktárkészletek: 0,5%- elörejelzés: 0,4% (HírTV)
Májusi amerikai nagykereskedelmi raktárkészletek: 0,5%- elörejelzés: 0,4%- elözö havi érték: 0,4%. Részletek következnek
júl. 9
16:27
Sérül a fék - Alkotmánybírósághoz fordult az OVB (Alternatív Energia)
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult pénteken az Országos Választási Bizottság (OVB) a választási jogszabályok módosítása miatt. Az OVB a testület megválasztását érintő jogszabály-módosítás miatt kezdeményezett normakontrollt.
júl. 9
16:27
S&P500; - Merre megy? (ProfitLine)
Az a tény, hogy az 1020-as támasz nem esett el három napi próbálkozásra sem, nagy jelentőséget kapott, mivel a harmadik abszolút bizonytalan nap után komolyabban tudott emelkedni és tegnap még folytatta is az északnak menetelést. (Solar Capital)
júl. 9
16:27
Bankrablás és bombafenyegetés egyben - a tettesek elmenekültek! (Pénzcentrum)
Kiraboltak egy bankot a Fehérvári úton, majd a tettesek egy dobozt hagytak a helyszínen, amelyben állításuk szerint bomba volt - közölte Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese....
júl. 9
16:27
Csapó spanyol győzelmet vár (ATV)
Meglepte a hollandok jó szereplése.
júl. 9
16:29
Nem volt hajlandó kezet fogni a nővel (HírTV)
A francia bevándorlási minisztérium megtagadta egy marokkói férfitól a francia állampolgárságot, mert az nem akart kezet fogni egy francia nővel. Erről a tárca pénteken számolt be.
júl. 9
16:29
„Nem érdekel a polip” Fináléhoz érkezett a futball-világbajnokság (ATV)
A vb legjobb fiatal játékosának járó díj jelöltlistáját is közzétették.
júl. 9
16:30
Tőkés László a "virtuális vasfüggöny" lebontásán dolgozik (Gondola)
Tőkés László az EU-ban továbbra is létező, az új tagokat a régiektől elválasztó "virtuális vasfüggöny" lebontásán dolgozik - mondta az Európai Parlament (EP) nemrégiben megválasztott alelnöke sajtótájékoztatóján Budapesten
júl. 9
16:30
Facebookos ötletek adócsökkentésre (Kreatív Online)
A brit kormánynak a Facebook-felhasználók adnak adócsökkentési tippeket. Eddig 50 ezren írtak.
júl. 9
16:32
Fidesz: botrányterület lett a birtokpolitika (Gondola)
A Fidesz szerint az elmúlt nyolc évben botrányterület lett a birtokpolitika, amit most gyorsan és hatékonyan kezelni kell.
júl. 9
16:33
Bankadó - egyre több a kivétel (Privátbankár)
A számvevőszéki és költségvetési bizottság javaslata a Magyar Postát, a takarékszövetkezeteket, illetve az árutőzsdei szolgáltatókat is jobb helyzetbe hozná
júl. 9
16:45
Benyújtotta lemondását a Duna Televízió elnöke (Infostart)
Benyújtotta lemondását Cselényi László, a Duna Televízió elnöke - tudta meg pénteken az MTI a televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumához közeli forrásokból.
júl. 9
16:45
A "virtuális vasfüggöny" lebontásán dolgozik Tőkés László (Infostart)
Tőkés László az EU-ban továbbra is létező, az új tagokat a régiektől elválasztó "virtuális vasfüggöny" lebontásán dolgozik - mondta az Európai Parlament (EP) nemrégiben megválasztott alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
júl. 9
16:45
Alkotmánybírósághoz fordult az OVB a jogszabálymódosítások miatt (ATV)
Az őket érintő részekkel kapcsolatban.

Keresés