Öt év börtönre büntette pénteken egy amerikai bíró a marihuána legalizálásáért küzdő ismert kanadai aktivistát, Marc Emeryt. A csak a „fű hercege” néven emlegetett 52 éves férfi májusban adta fel magát az amerikai hatóságoknak. A férfi ellen azért emeltek vádat, mert amerikaiaknak adott el marihuána magokat, Kanadából. Hazájában egyetlen eljárást sem indítottak ellene.
Ésszerűsíteni szeretné az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) magyar teherszállító leányvállalatának, a Rail Cargo Hungariának (RCH) a működését, ezért jelentős létszámcsökkentésről készít tervet, és...
Göncz Kinga szocialista európai parlamenti képviselő szerint informális beszélgetéseken Brüsszelben már felmerült, hogy Orbán Viktor és Magyarország ezzel a kormánnyal alkalmas-e az Európai Unió soros elnöki tisztének betöltésére.
Várhatóan új vezérigazgatót neveznek ki a Paksi Atomerőmű élére. Az igazgatóság hétfőre hívta össze a rendkívüli közgyűlést, amelyen személycserékről döntenek.
Az illetékes bíróság még nem dönthettek arról, hogy jó erkölcsbe ütköznek-e a BKV által kifizetett végkielégítések, mivel a keresetlevelek alkalmatlanok voltak
Nem lesznek megszorító intézkedések az önkormányzati választások után – mondta Szijjártó Péter a köztévé péntek esti adásában. A miniszterelnök szóvivője elmondta: az első gazdasági akcióterv pénzügyi stabilitást biztosított a kormánynak, és azon lesznek, hogy decemberig a parlamentben elfogadják az új büdzsét.
Továbbra is kérdéses, milyen lista alapján küld levelet a nyugdíjasoknak a Fidesz, nem tudja ezt a párt szakpolitikusa sem. A posta tájékoztatása szerint címlistát mindeddig nem kaptak, így saját ismeretük alapján keresik meg a szerintük érintetteket. Közben kilenc határozati javaslatot nyújtott be a parlament elé az MSZP, elsősorban a nyugdíjasok jövőjét szeretnék biztosítani.
A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája 2010 első félévére vonatkozóan is összeállította statisztikai elemzését a hazai hivatásturisztikai piac alakulásáról. Az MT Zrt. partnerei által rendelkezésre bocsátott információk alapján, 2010 első félévében összesen 160 nemzetközi konferencia megrendezésére került sor Magyarországon, amelyeken több mint 43.000 fő vett részt. Országszerte…
Bírósághoz fordult a KDNP sümegi szervezete, annak megállapítását kérve, hogy a Fidesz Sümegen megtéveszti a választókat; a bíróság pénteken elutasította a kérelmet - tájékoztatta Nagy László, a KDNP ...
Az ukrán parlamentben beiktatták az ország nyelvtörvényének új változatát, amelynek értelmében akár a magyar nyelv is hivatalos státust nyerhet Kárpátalján – adta hírül szombaton a Kárpáti Igaz Szó. A dokumentumot Olekszandr Jefremov (Régiók Pártja), Petro Szimonenko (Kommunista Párt) és Szerhij Grinyevszkij (Litvin-blokk) jegyzi.
Lezárult az állami újjáépítési program támogatási megállapodásainak megkötése az árvíz sújtotta Felsőzsolcán - tájékoztatta Németh Csaba, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város önkormányzatának szóvivője az MTI-t
Szent liturgia keretében áldották meg a felújított görög katolikus bazilikát szombaton Máriapócson; a nemzetközi hírű zarándokhely újraavatásán, számos egyházi és közjogi méltóság mellett, több ezer hívő vett részt
Még folynak az előkészületek a harmadik NATO-lokátor helyszínének kijelölésére, a döntést az egyeztetések után nyilvánosságra hozzák - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter újságíróknak Pécsett szombaton.
Az ausztrál Emma Jackson nyerte az U23-as nők versenyét a budapesti triatlon-világbajnokságon, a két magyar induló közül Kovács Zsófia 14., míg Tóth Zsófia 21. lett.
A magyar fővárosban 1 perces néma tiszteletadással emlékeztek a szeptember 11-ei terrortámadás tűzoltó-halottjaira a Józsefvárosi Tűzőrségen. A 9 évvel ezelőtti merényletben 343 tűzoltó vesztette életét a mentési munkák közben. Azóta a támadás időpontjában, minden évben felsorakoznak a tűzoltók autóikkal az ország összes tűzoltósága előtt, hogy tisztelegjenek elhunyt bajtársaik előtt.
Még folynak az előkészületek a harmadik NATO-lokátor helyszínének kijelölésére, a döntést az egyeztetések után nyilvánosságra hozzák - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter újságíróknak Pécsett
Száz nap – a becsapott ország címmel értékelte a kormány eddigi tevékenységét a Fapados Alapítvány a Kossuth Klubban. Pontosabban értékelte volna, ugyanis a Kossuth Klub az utolsó pillanatban retirált, és lemondta a rendezvényt – amelyiknek egyik fő előadója Gyurcsány Ferenc. Úgyhogy a „fapadosok” kénytelen voltak pár óra alatt új helyszínt találni, és miután elégedetten megállapították, hogy…
Valószínűleg bárki bármelyik Bentley modellt szívesen tudná garázsában, de még nagyobb a kísértés, ha a friss Continental GT-ről van szó. Most bepillantást nyerhetünk a 318 km/h-s végsebességű modell vásárlási folyamatába, és összeállíthatjuk a számunkra ideális modellt a gyártó konfigurátora segítségével.
A chilei Atacama-sivatagban lévő San José-i réz- és aranybányában, ahol egy omlás következtében augusztus 5-én 33 bányász rekedt 700 méteres mélységben a föld alatt, helyi idő szerint pénteken megkezdődtek az előkészületek egy harmadik alagút fúrására
Felvonulás, bor és mustkóstoló, valamint bál is lesz az idei szüreti fesztiválon a Káli-medencében. A programokat Szentbékkálla és Mindszentkálla együtt szervezi - mondta el az InfoRádiónak Sárvári Attila, a házigazda Szentbékkálla község polgármestere.
Dolgozóinak harmadát elbocsáthatja az osztrák szövetségi vasút tulajdonában lévő Rail Cargo Hungária – tudta meg a Magyar Hírlap. A lap szerint a 2007-ben privatizált magyar teherszállító társaságnál év végén jár le a munkahely-garancia, és a cég 3600 dolgozójából 1000-et küldene el.
A Mol Nyrt. 450 millió euró összegű rulírozó hitelszerződést írt alá szeptember 10-én - tette közzé a magyar olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken este.
A Honvédelmi Minisztérium szerint, Szekeres nem tartotta be a vizsgálat elrendelésének határidejét, s így az osztályvezető orvos felelősségének megállapítása nem volt lehetséges.
Nem készült el teljesen, mégis átadta a Mars téri vásárcsarnokot Szeged szocialista polgármestere. A parkolókat és a tereprendezést sem fejezték be időben. A beruházás kapcsán több szabálytalanság is felmerült és nyomozást is indítottak.
Az Elite Model Look 2010 döntős lányait vitték Talmácsi Gábor hernádi ringjére, hogy barátkozzanak a motorversenyzővel, és megnézzék Talma múzeumát. Közben az is kiderült, hogy a modellek imádják a sebességet, a motorversenyző pedig videonkban bevallja: régebben kihasználta az ismertségét a csajozásnál.
A kiszámítható gazdaságpolitikát és a betartott ígéreteket hiányolta leginkább a második Orbán-kormány első 100 napjából a Lehet Más a Politika parlamenti frakciójának vezetője. A politikus úgy érzi, hogy centralizált demokráciát akarnak bevezetni, ahol egy központból áramlik az akarat a legkisebb település felé is.
Az őszi és téli hónapok beköszöntével egyre többen fáznak meg, lesznek betegek, vagy rosszabb esetben az influenza miatt esnek ágynak. Mindez betudható az időjárás megváltozásának - a lehűlésnek, esőknek, nyirkossá vált levegőnek -, amely hozzájárul a kórokozók számának növekedéséhez.
Eltökélt a kormány a 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycél elérésben - hangsúlyozta Botos Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára pénteken Pécsett, a Monarchia alapítású kamarák háromnapos kongresszusán.
Vízátfolyáson csúszhatott meg az az autó, amely szombatra virradó éjszaka karambolozott egy teherautóval Heves megyében. A balesetben ketten meghaltak, ketten pedig megsérültek.
Még folynak az előkészületek a harmadik NATO-lokátor helyszínének kijelölésére, a döntést az egyeztetések után nyilvánosságra hozzák - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter újságíróknak Pécsett szombaton.
Pénteken zárult Görögország 30 milliárd eurós hitelmegállapodásának első felülvizsgálata a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), egyben az IMF igazgatótanácsa 2,57 milliárd euró hitelrész azonnali...
Megvédte a 2009-es ausztráliai paratriatlon-világbajnokságon megszerzett aranyérmét Boronkay Péter. A magyar sportoló a világbajnoki sorozat budapesti döntőjében 24 másodperccel verte a második helyezett, tavaly szintén vb-második osztrák Oliver Dreiert.
Korlátlan, megkérdőjelezhetetlen és ellenőrizheteten hatalmat épített az elmúlt száz napban Orbán Viktor - véli az MSZP alelnöke. Kovács László szerint a jövő évi költségvetés benyújtásakor azonban eljön az igazság pillanata, azt követően pedig az új szabályok életbelépése és hatása okoz majd csalódást, ezért igyekszik a Fidesz most az időt húzni.
Egy olasz feltaláló páros mutatta be a sanghaji világkiállításon azt a találmányát, amely az autóvezetők alkoholos befolyásoltságát jelzi, sőt, akár arra is képes, hogy leállítsa a járművet, ha magas értéket mér a szonda - írja a Bors.