Az elszámoltatási kormánybiztos közlése szerint a filmekben látott érdekhálóként működő, "polipszerű" összefonódásokról ad számot az a több száz megvizsgált tanácsadói szerződés, amelyet 2002 és 2010 között közpénzzel gazdálkodó költségvetési szervek és állami cégek kötöttek magántársaságokkal
Sophia és a szépek Olaszországban, balkezes jobbikos a Kossuth téren, panda ikrek Madridban, óriáscsekk az Országháznál, Lady Gaga egy szál húsban. Egy hét - fotókban elbeszélve a képgalériában.
Vádemelési javaslat követi a BRFK-nak a MÁV Cargo Zrt. privatizációja kapcsán legalább egymilliárd forint értékű hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozását – írta keddi számában a Magyar Nemzet ügyvédi forrásokra hivatkozva.
A jövőre tervezett 3 százaléknál kisebb GDP-arányos államháztartási hiányt a magyar kormány megszorítások nélkül éri el, idén pedig tartja magát a 3,8 százalékos célhoz - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten Pleschinger Gyula, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. új vezérigazgatójának beiktatásán.
Csökkenéssel nyitottak az amerikai részvénypiacok kedden, annak ellenére, hogy öt hónapja nem látott mértékben nőtt augusztusban a kiskereskedelmi értékesítés. A dollár a mai napon közben új 15 éves mélypontra esett a japán jennel szemben. A piaci hangulatot nagyban rontotta a német ZEW index vártnál nagyobb szeptemberi csökkenése.
Hatalmas balszerencséje volt annak a férfinak, akit hosszas üldözés után elfogott a rendőrség, miután elkötött egy emberekkel tömött buszt. A jármű ugyanis kigyulladt az üldözés alatt, így a férfinak nem sikerült messzire jutnia.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága eljárást indított az Újpest FC és Ferencváros ellen a szombati, botrányos körülmények között megrendezett bajnoki mérkőzés kapcsán.
Óvadék ellenében szabadon engedték Iránban azt az amerikai nőt, akit kémkedés miatt tartóztattak le két társával együtt az iraki-iráni határon több mint egy éve – közölte kedden a teheráni ügyészség honlapján.
Ismét reménykeltő a forint árfolyamának alakulása miután a múlt héten elpattant a korábban kialakult 290 forintos ellenállásról. Árnyalja a képet azonban, hogy fontos támaszok előtt toporog az...
Az arany ma jelentös nyereségeket könyvelt el és napi csúcsot ért el 1.260-nál. 1.262 és 1.265 között ellenállási terület figyelhetö meg. Továbbra is töretlen az emelkedö trend, és további nyereségekkel számolunk. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Ebben a részben a madárberkenye fejlődési szakaszairól olvashatunk. Lépésről lépésre kísérjük a madárberkenye virágzását, érését és őszi lombhullatását.
A vadkörtéhez és vadalmához hasonlóan a madárberkenye (Sorbus aucuparia) is a rózsafélék (Rosacea) családjába, ezen belül pedig a berkenye (Sorbus) nemzetségbe tartozik.
A nemzetgazdasági miniszter tudja, hogy a bankadó brutális teher a pénzintézeteknek, de a szeptemberben és decemberben befolyó összeg biztosítja, hogy teljesítsük az idei hiánycélt. A szakminiszter szerint a jövő évi cél megszorítások nélkül is teljesíthető lesz, 2011-12-ben pedig a befektetők kapkodni fogják a magyar állampapírokat
Az elszámoltatási kormánybiztos közlése szerint a filmekben látott érdekhálóként működő, "polipszerű" összefonódásokról ad számot az a több száz megvizsgált tanácsadói szerződés, amelyet 2002 és 2010 között közpénzzel gazdálkodó költségvetési szervek és állami cégek kötöttek magántársaságokkal. Papcsák Ferenc keddi budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a törvénysértő ügyekben jövő héten várhatók…
Kiszolgáltatottságot okoz az állami tulajdonú, tartós elhelyezés céljára szolgáló ingatlanok hosszú távú bérlete - áll abban a több mint 300 oldalas, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) honlapján is elérhető jelentésben, amely a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt
Az Appeninn nagytulajdonosai közül az EXET Securities a mostani bejelentés alapján 5% alá csökkentette tulajdonrészét az Appenin Nyrt-ben. Az EXET tulajdonában álló részvények a mostani...
A társasági adó 2009-ben az előző évi 86 százalékára, 327 milliárd forintra csökkent, míg a személyi jövedelemadó 130 milliárd forinttal 1.637 milliárd forintra mérséklődött - mondta Varga Árpád az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese....
Az elmúlt nyolc évben „államilag szervezett módon” herdálták el az adófizetők pénzét különböző tanácsadói szerződéseknek álcázott megállapodásokkal – mondta Papcsák Ferenc elszámoltatási biztos kedden Budapesten.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) nem fogja megingatni a jelenlegi szerbiai parlamenti többséget - mondta Pásztor István, a párt elnöke azzal kapcsolatban, hogy az első számú szerbiai ellenzéki párt ismét előre hozott választások kiírását követeli, és lapértesülés szerint szeretné megnyerni az ügynek a VMSZ-t is
A fideszes Rogán Antal tárgyalóasztalhoz ült a banki ügyfeleket képviselő civil szervezetekkel, akiknek javaslatait szakértők már teljes abszurditásnak minősítik. Az Index úgy tudja, többek között...
A Nap tizenegy éves periódussal mutat erősödő, illetve csökkenő aktivitást. A legközelebbi csúcs 2013-ra várható, azaz ezekben a percekben is fokozatosan emelkedik a napkitörések száma is, melyek veszélyt jelentenek a műszaki berendezésekre.
Lengyelországban 2,0 százalék volt az augusztusi éves infláció, nem változott júliushoz képest, és valamivel kisebb volt a szakértői várakozásoknál - közölte a lengyel statisztikai hivatal kedden.
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) és a casco szerződések alapján idén augusztus végéig több mint 8 milliárd forintot fizetett ki a Generali Providencia Biztosító, ebből 7,2 milliárdot tettek ki az ütközéses károk - közölte a biztosító az MTI-vel.
Az elszámoltatási kormánybiztos közlése szerint a filmekben látott érdekhálóként működő, "polipszerű" összefonódásokról ad számot az a több száz megvizsgált tanácsadói szerződés, amelyet 2002 és 2010 között közpénzzel gazdálkodó költségvetési szervek és állami cégek kötöttek magántársaságokkal. Papcsák Ferenc keddi budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a törvénysértő ügyekben jövő héten várhatók…
A 15 éve először tapasztalható javulás a válság enyhülésének, és az élelmiszerárak csökkenésének köszönhető, de ez a 925 milliós szám így is elfogadhatatlan
A PannErgy bejelentette, hogy a 93.09%-ban saját, míg 6.91%-ban az ONP Holdings SE tulajdonában álló PannErgy Polifin Zrt. új elnevezését a Fővárosi Cégbíróság 2010. szeptember 1-én bejegyezte. A...