Politikai elitünk Izrael talpát nyalja, Magyarország nyugati betagozódása kudarcot vallott, és jól fel is vásárolják – pillanatképek a Jobbik arab-magyar barátság napjáról.
Mindenki ismeri az autóiparban jelenleg uralkodó tendenciákat a zöldebb közlekedés kapcsán, emiatt egy kicsit olyan érzésünk van, mintha mindenki kezdene „puding” lenni.
15 ember halt meg a hétfőn lezuhant venezuelai gép fedélzetén, de 36-an súlyosabb sérülések nélkül kerültek elő a roncsok közül – közölték venezuelai tisztségviselők. Az első hírekkel ellentétben a gép fedélzetén 51 ember volt, és nem a felszállás után, hanem a célállomásához közeledve zuhant le Venezuela keleti részén.
A piac lassú telítődésére, a készülékcserék eltolódására és a céges, illetve háztartási költések visszafogására utal, hogy a mobiltelefon-előfizetések száma egy év alatt 24 ezerrel csökkent: az állomány 2010 második negyedévének végén 11,9 millió volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel
Az erő egyértelmű jeleit mutatták hétfőn a piacok, a bikák uralták a hazai és külföldi parketteket egyaránt. Érdemes azonban már a közelgő ellenállásokat figyelni, egyelőre kérdéses, hogy a nyár...
Az I. Pécsi Nemzetközi Hadi-, Technikatörténeti, Jármű- és Modellkiállításról (HATEJAMO) talán csak én távoztam rossz szájízzel. Korán keltünk, hogy még a látogatók tömegétől zavartalanul készíthessünk fotókat és beszélgethessünk el a rendezvényen résztvevő szakemberekkel arról a közlekedés jövőjét bemutató programról, melyre a beharangozók miatt már egy hete készültünk.
Elfogták az ecuadori triatlonversenyző feltételezett gyilkosát. Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya és Fülöp Valter bűnügyi főkapitány-helyettes kedd délelőtt sajtótájékoztatón ismerteti a szeptember 12-én hajnalban történt emberölés felderítését - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel
A tegnapi szép emelkedés után megpihenni látszik a magyar piac, a BUX jelenleg 0.4%-os pluszban a 23,500 pontos sávtetőnél áll. Az OTP pedig továbbra is a fontos szintje, az 50 napos előtt áll (5...
Európai vallások színes kavalkádja találkozik Győrött az ötödszörre megrendezett Öt templom fesztiválon, a koncertsorozatot izgalmas vallási liturgiák sajátságos elemei egészítik ki
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 58,54 pontos emelkedéssel, 23.473,88 ponton nyitott kedden. A legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 0,25 százalékkal erősödött.
Kilenc hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki a brit bíróság arra a férfira, aki a szigetországban illegálisnak minősített gyógyszereket terjesztett. A szakértők szerint az ügy ismét rávilágít a hamis és illegális gyógyszerek terjesztése ügyében kiszabható szankciók nem megfelelőségére.
Összesen 28.860 új autót helyeztek forgalomba az idén január-augusztusban, ez 37 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
Megugrottak a kereskedelmi ingatlanügyletek az idei első félévben a Jones Lang LaSalle szerint: 74 százalékkal bővültek az egy évvel korábbihoz képest, a befektetési klíma és a gazdasági helyzet javul...
Megérett a helyzet a közel-keleti békemegállapodásra, de a közvetlen tárgyalások nélkül Izrael nem számíthat tartós biztonságra, és a palesztinok nem hozhatják létre független államukat - jelentette ki hétfőn Hillary Clinton.
Közzétette a Philips ma reggel az elkövetkezendő öt évre vonatkozó stratégiáját, amit a befektetők nem fogadtak pozitívan, a társaság részvényei ugyanis közel 3%-kal értékelődtek le a nyitást követő...
Az óvodák többségében szinte minden napra jut egy különóra. A most kezdődött új nevelési évben azonban több intézmény is megszüntette vagy későbbi időpontra tette át ezeket a különórákat....
A nyáron nagy port kavart az elmaradt Part Fesztiválra jegyet, illetve bérletet váltott fogyasztók ügye, akik az önfeledt szórakozásban bízva vettek jegyet a július 28. - augusztus 1. között megrendezendő zenei fesztiválra.
Két őszi akció várja a Dél-Dunántúlra látogatókat a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében. A „Végre hétvége” október végéig tart, és minden hétvégére új ajánlatokat kínál a kisgyerekes családoknak és a párban utazóknak.
A festők és az utazók gyakran ugyanazon céllal indulnak útnak: felkeresni a világ legszebb, pihentető és ihletadó helyeit. A különbség az, hogy az alkotó napernyő helyett vásznat vesz elő.
A IV. Főszezon kiállítás szeptember 17–19. között az ország turisztikai kínálatából ad ízelítőt a látogatóknak a fővárosi WestEnd bevásárlóköz pont Millennium tetőkertjének faházaiban.
Közcélú munkában részt vevőket is foglalkoztathatnak hamarosan azon vállalkozások, amelyek részt vesznek az árvíz sújtotta települések újjáépítésében - írja az MTI nyomán a Magyar Nemzet.
Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint mindaddig nem lesz vége a globális gazdasági válságnak, amíg nem következik be jelentősebb csökkenés a munkanélküliség területén - adja hírül az MTI nyomán a Magyar Nemzet.
Kubában legalább félmillió állami alkalmazottnak mondanak fel a jövő év közepéig, miközben csökkentik a magánvállalkozások működését korlátozó intézkedéseket, hogy az utcára kerülők új állást találhassanak - közli az MTI nyomán a Magyar Rádió.
Az ország adósságának finanszírozása legkésőbb az önkormányzati választások után ismét az érdeklődés középpontjába kerülhet, amikor a kormány az Equilor Befektetési Zrt
A Hessen-Thüringen-i takarékszövetkezetek tartományi központja túl alacsonynak találja a 9-10 pontos elörejelzést a német ZEW-indexnél a legutóbbi 14 pontos érték után. 'Miután hetekig a kettös recesszió állt a középpontban, mostanra alábbhagytak a konjunktúra-aggodalmak, ezért stabil értéket hozhat az index'. Ha így lesz, az pozitív hatással lehet a részvénypiacokra. in-www.globalfx.hu / ks-…
Az emberi jogok érvényesüléséért és konfliktusok megoldásáért tett erőfeszítéseiért Szabadság Érdeméremmel tüntették ki az Egyesült Államokban Tony Blairt, a közel-keleti kvartett képviselőjét, volt brit miniszterelnököt.
Tart a dollár gyengélkedése, ami segíti a régiót, így a forint jó formában maradását is - írja napi piaci kommentárjában Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales munkatársa. EUR/HUF (282,00 -...
A belgrádi Novoszti szerint tovább erősíti szerbiai jelenlétét a FIAT S.p.A., a következő két évben újabb személygépkocsi gyártását kezdik meg az olasz csoport kragujeváci gyárában....
Elfogták Budapesten a rendőrök a külföldi triatlonversenyző feltételezett gyilkosát. A Független Hírügynökség információi szerint a rendőrök a bűncselekmény helyszínének közelében, a VI. kerületi Nagymező utcában csaptak le hétfő este több emberre, köztük a gyilkossággal gyanúsított személyre is.
Legalább hét iszlamista felkelő meghalt egy amerikai rakétacsapásban Pakisztán északnyugati részében - közölték kedden helyi biztonsági tisztségviselők.
Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya és Fülöp Valter bűnügyi főkapitány-helyettes kedd délelőtt sajtótájékoztatón ismerteti a szeptember 12-én hajnalban történt emberölés felderítését - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Az NZD/USD zárta a gapet 0,7281-nél. Nem tesztelték a 0,7275-ös támogatást. A pozitív részvénypiacokra való tekintettel a kiwi erösödését várják a piaci szereplök. A dollár nyomás alá került. Ellenállások 0,7357-nél és 0,7397-nél találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A TPG Capital, a világ egyik legnagyobb magánbefektetője tárgyal az orosz VTB bank 10 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról - adta hírül kedden a Kommerszant című lap egy Igor Suvalov első miniszterelnök-helyettesnél hétfőn tartott megbeszélésre hivatkozva.
Az Országgyűlés ma megkezdi a zárszámadás, vagyis a tavalyi költségvetés végrehajtásáról szóló törvény általános vitáját. A 2009. évi büdzsét 2008 decemberében fogadta el a parlament. 660 milliárd forintos hiánnyal számolt, de végül 83 milliárd forinttal lett több a tervezettnél.