2010. szeptember 15. szerda

szept. 15
20:21
Félrelépett a Real sztárja? (BorsOnline)
Az angol labdarúgó-válogatottban kis túlzással már nincs olyan játékos, aki ne keveredett volna szexbotrányba. S most a világbajnok spanyol kapust, Iker Casillast gyanúsították meg félrelépéssel.
szept. 15
20:30
Előzetesben van a triatlonversenyző gyilkosa (Metropol)
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte az illetékes bíróság szerdán azt a budapesti férfit, akit az ecuadori triatlonversenyző meggyilkolásával gyanúsítanak - közölte Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese .
szept. 15
20:30
Az MSZP szerint a Jobbik kiírta magát a demokráciából (Alternatív Energia)
Az MSZP magyar és európai uniós jogászokkal megvizsgáltatja, hogy a Jobbik elkövette-e a közösség elleni izgatás bűntettét azzal, hogy egy törvénymódosító javaslatával a bűnözés egyes formáit faji eredethez kötné.
szept. 15
20:30
A hiba után távoznia kellett az ÁÉK főorvosának (HírTV)
Leváltották az Állami Egészségügyi Központ (ÁÉK) osztályvezető szülész-nőgyógyász főorvosát.
szept. 15
20:30
Stabilizálódott a forint (hirado.hu)
Szerdán este hét óra körül az euró 282,03 forint volt
szept. 15
20:32
Mindenki átalakítaná a MÁV-ot (HírTV)
300 milliárd forintra nőtt a MÁV adóssága, a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója szerint ezért elkerülhetetlen a költségvetési konszolidáció. Szarvas Ferenc a Nemzeti Vasúti Kerekasztal című rendezvényen a társaság átalakítását szorgalmazta. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára közben megerősítette: még az idén öt, az előző kormány által bezárt vasúti mellékvonalon újraindítják a…
szept. 15
20:48
Hoffmann: az oktatásba történő beruházás a legjobb befektetés (hirado.hu)
Az oktatási államtitkár közölte, hogy nem reformot terveznek, hanem olyan iskolarendszert szeretnének, amely a "legnemesebb kultúrtörténeti hagyományokra" épít a 21. század követelményeit alkalmazva
szept. 15
20:48
Kisebb emelkedéssel zártak az amerikai részvénypiacok (Portfolio)
Bár a ma délutáni makrogazdasági adatok is az amerikai gazdaság lassulásáról tanúskodtak, a kedvező vállalati híreknek köszönhetően a vezető amerikai tőzsdeindexek mindegyike emelkedéssel zárta a...
szept. 15
20:48
Obamáék kerülik a Sarkozyéket (ATV)
Derül ki a Carla Bruni titkos életéről szóló könyvből.
szept. 15
20:50
Előzetesben került a triatlonversenyző feltételezett gyilkosa (hirado.hu)
Egy 33 éves budapesti férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy vasárnapra virradóra meggyilkolta az ecuadori triatlonversenyzőt a budapesti Nagymező utcában
szept. 15
20:50
Külföldön élő görögöktől is kér kölcsönt Görögország (Portfolio)
A külföldön élő görögök külön is besegíthetnek a görög gazdaság talpra állításába: az úgynevezett "diaszpórakölcsönnel" támogathatják szülőföldjüket - írja az MTI. A görög pénzügyminiszter...
szept. 15
21:03
ÁKK - október elejétől december végéig összesen 350 milliárd forint államkötvény (ProfitLine)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ez év október elejétől az év végéig összesen 350 milliárd forint összegű államkötvény kibocsátását tervezi a forintpiacon, ami a lejáratokhoz képest hozzávetőleg 32,78 milliárd forinttal kisebb összeget jelent - tette közzé az ÁKK szerdán a honlapján.
szept. 15
21:06
Még a rendőrőrsön is tovább garázdálkodott (HírTV)
Szabálysértési őrizetbe vették a rendőrök azt az idős férfit, aki településőrök és rendőrök szeme láttára kezdett garázdálkodni a Nyírségben, sőt még előállítása után is tovább őrjöngött.
szept. 15
21:06
Születésnapi ajándék a Metropol újságtól (Metropol)
A Metropol szeptemberben ünnepli 12. születésnapját. A szeptember 29-i újságunk bevételének tizedét az olvasók által megszavazott célra költjük. Kiválasztottunk három alapítványt, az olvasók ezek közül választhatnak. Szavazzon Ön is a www.metropol.hu-n!
szept. 15
21:06
"Valami nagy bajt csináltam" - Újabb részletek a Cozma-ügyben (Alternatív Energia)
Megtagadta a vallomástételt a Cozma-gyilkosság ötödrendű vádlottja, a 48 éves zalaegerszegi Bihari Csaba, az elsőrendű vádlott élettársa viszont válaszolt a kérdésekre. Gergely Istvánné azt vallotta, hogy a gyilkosság estéjén Raffael Sándor hazatért a lakásukba. "Sanyi leült a kanapé szélére és annyit mondott, hogy úristen, valami nagy bajt csináltam".
szept. 15
21:06
Nagy nap! Óvodás lett a kis hercegnő (hirado.hu)
A hároméves Zsófia ugyanabba a madridi intézménybe jár majd, amelybe egykor apja
szept. 15
21:08
Soltész: Marad a gázártámogatás (HírTV)
Jövőre is megtartaná a gázártámogatást a legrászorulóbbaknak a kormány. A kompenzációról még nincs döntés, a részletekről még tárgyal a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Ezt Soltész Miklós szociális államtitkár jelentette be egy pécsi konferencián. A támogatást a két alsó jövedelmi kategóriában tartaná meg a tárca, annak megvonása a politikus szerint ugyanis a legalacsonyabb jövedelműek…
szept. 15
21:08
Közös magyar értékeink (Metropol)
Érdemes azon elgondolkodni mostanság, amikor szélsőséges hangok szennyezik a környezetünket, hogy ki a magyar, és ki nem.
szept. 15
21:08
Bizonytalanság! Meghosszabbították sztrájkjukat a görög fuvarozók (hirado.hu)
A fuvarozók azért szüntették be ismét a munkát, mert tiltakoznak a kormány azon terve ellen, hogy szabaddá akarja tenni a vállalkozást ebben az évtizedek óta zárt szakmában
szept. 15
21:15
Winona Ryder cicit csináltatott magának – fotó (BorsOnline)
Látványos változások történtek Winona Ryder külsőjét illetően. A harmincnyolc éves színésznő ugyanis mintha megnagyobbíttatta volna kebleit.
szept. 15
21:24
Török Gábor: Ezt a választást nem tudja elveszíteni a Fidesz (Infostart)
Csak az okozhatna meglepetést az önkormányzati választáson, ha a Fidesz nem aratna elsöprő győzelmet - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a Vision Politics igazgatója. Török Gábor szerint talán egy-két budapesti kerületben lehet arra némi esély, hogy más jelölt szerez polgármesteri címet.
szept. 15
21:24
Kilenc település örülhet a több százmilliós beruházásnak (HírTV)
Aláírták az „Intermodális közlekedési rendszer fejlesztése a Szombathely-Szentgotthárd GYSEV-vonal térségben” elnevezésű projekt támogatási szerződését szerdán. Az uniós forrásból megvalósuló beruházás összköltsége 626 millió forint, ebből pályázaton 532 millió forintot nyert a GYSEV Zrt.
szept. 15
21:24
Rúdtáncbajnokot keresnek (Metropol)
Szombaton derül ki, ki lesz Miss Pole Dance Hungary 2010. Diplomás nők is rajthoz állnak. Szigorú kritériumrendszer alapján pontoznak majd.
szept. 15
21:24
Íme, a Skandináv lottó nyerőszámai (hirado.hu)
A szeptember 15-én megtartott 37. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták:
szept. 15
21:26
Változást ígért Budapest szimbólumaiban is Tarlós István - hírösszefoglaló (Infostart)
Változást ígért Budapest szimbólumaiban is a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje. Mától közbeszerzési eljárás nélkül vásárolhatják meg a közétkeztetéssel foglalkozó intézmények a helyi gazdák terményeit. Újabb életmentő készüléket adtak át Budapesten.
szept. 15
21:26
Válasszon ön is sportágat magának és gyermekeinek (HírTV)
Több mint száz sportággal ismerkedhetnek meg az érdeklődők szeptember 17-én és 18-án Budapesten, a VII. Nagy Sportágválasztón - mondta a Független Hírügynökségnek Koós-Lukács Tímea főkoordinátor. Hozzátette: a cél, hogy minél több sportolási formát ismerhessenek meg a látogatók, akik így kiválaszthatják a számukra leginkább megfelelő mozgásformát. A részvétel ingyenes.
szept. 15
21:36
Orosz lapok a tervezett AGRI gázvezetékről és Magyarország csatlakozásáról (ProfitLine)
Az orosz gázmonopólium számára veszélyt jelent, hogy Magyarország csatlakozni szándékozik az Azerbajdzsán, Grúzia és Románia által tervezett, Oroszországot elkerülő AGRI gázvezetékhez, mert azzal járhat, hogy nem vásárol földgázt a Déli áramlat vezetékből - továbbá Horvátország és Szerbia sem, amellyel egyesíti gázszállítási rendszerét - írta szerdán a Kommerszant című orosz lap a kedden Bakuban…
szept. 15
21:42
Recept: Csirkemájjal töltött csirkemell (Mindmegette)
4 csirkemellfilé 8 csirkemáj só bors ízlés szerint egyéb fűszer 1 gerezd fokhagyma 2 evőkanál libazsír olaj a sütéshez
szept. 15
21:42
Sajnálkozását fejezte ki Viviane Reding a II. világháborús párhuzamvonásért (Infostart)
A romák Franciaországból történő kitoloncolásának nincs semmi köze mindahhoz, ami a második világháború idején történt - jelentette ki az Európai Bizottság igazságügyért felelős tagja szerdán.
szept. 15
21:42
Előzetesben a triatlonos gyilkosa? (HírTV)
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság szerdán azt a férfit, aki a gyanú szerint meggyilkolt egy külföldi triatlonost vasárnapra virradó éjszaka Budapesten. A végzés nem jogerős.
szept. 15
21:42
Franciaországi bírálat: Berlusconi megfeddte Redinget (hirado.hu)
A romák kérdése nem kizárólag Franciaországgal kapcsolatos probléma, hanem az összes európai országot érinti - közölte az olasz kormányfő
szept. 15
21:42
Legalább 24 milliárdnyi jogtalan támogatásban részesült a Boeing (Portfolio)
A Boenig jogtalanul kapott támogatásokat az amerikai államtól és helyi önkormányzatoktól és ezt már nem csak az Európai Unió gondolja így, hanem a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) is - olvasható...
szept. 15
21:42
Bérlakások 40 milliárdból (Metropol)
Magyarországon egy lakosra 30 négyzetméternyi lakás jut – a fejlett európai országokban 60 négyzetméter.
szept. 15
21:44
Bloomberg a parkokra és a tengerpartra is kiterjesztené a dohányzási tilalmat (Infostart)
Michael Bloomberg, New York polgármestere szerdán bejelentette, hogy kiterjeszti a dohányzási tilalmat a bárokból és éttermekből a városi parkokra, sőt a tengerparti strandokra is.
szept. 15
21:44
Navracsics: Szeged hosszú évek óta nem tud élni lehetőségeivel (HírTV)
Szeged az ország egyik legjelentősebb városa, amely - hol a délszláv háború, hol az infrastruktúra elégtelensége, hol a városvezetők mulasztásai miatt - hosszú évek óta nem tud élni lehetőségeivel – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán Szegeden, ahol a Fidesz helyi polgármester-jelöltje, B. Nagy László átadta neki programját. A miniszter szerint nem folytath...
szept. 15
21:44
Navracsics: Szegeden váltásra van szükség (hirado.hu)
Világos fejlesztési terv kell, s egy olyan városvezetés, amely azt végre tudja hajtani - mondta a miniszterelnök-helyettes
szept. 15
21:46
Az Este, 2010. szeptember 15. (hirado.hu)
A nap aktuális témái
szept. 15
22:00
Kasztrálás, nyomkövető: nem bánnak kesztyűs kézzel a pedofilokkal Lengyelországban (HírTV)
Elektromos nyomkövetőt kell viselniük az elítélt pedofiloknak Lengyelországban 2012-től – közölte szerdán a lengyel igazságügyi miniszter. Krzysztof Kwiatkowski szerint sok „gyerekmegrontó ott folytatja a szabadulása után, ahol abbahagyta, ezért szükséges volt szigorú intézkedést hozni a megfigyelésük érdekében”.
szept. 15
22:00
Összerúgta a patkót Franciaország és az Európai Unió (Kripto Akadémia)
Ritka hevességű vihart kavart Párizs és Brüsszel között a romák kitoloncolásának ügye; a vita rendkívül rosszul jött Nicolas Sarkozy francia államfőnek, aki novemberben veszi át a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport soros elnöki tisztét.
szept. 15
22:00
Mécsesek és pislákoló láng - gyászol Debrecen és a Csokonai Színház! (hirado.hu)
Nagy László Zsolt 30 évesen a színpadon halt meg, megállt a szíve
szept. 15
22:18
Csirkemájjal töltött csirkemell (Mindmegette)
4 csirkemellfilé 8 csirkemáj só bors ízlés szerint egyéb fűszer 1 gerezd fokhagyma 2 evőkanál libazsír olaj a sütéshez
szept. 15
22:18
Fojtogatta tanárát egy ötödikes kislány (HírTV)
Tanítási órán szidalmazta, majd fojtogatta tanárát egy ötödikes diáklány kedden a Hajdú-Bihar megyei Nyíracsádon – tudta meg a Független Hírügynökség. A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított nyomozást.
szept. 15
22:18
Hoffmann Rózsa: az oktatásba történő beruházás a legjobb befektetés (Alternatív Energia)
Az oktatásba történő beruházás a legjobb befektetés, amely megtérül - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerdán Budapesten, a Képmás című családmagazin díjátadóján.
szept. 15
22:18
20 milliárd dollár állami támogatást kapott törvénytelenül a Boeing (hirado.hu)
A hírt több forrás is kiszivárogtatta szerdán
szept. 15
22:20
2800 éves sírkamrát fedeztek fel Luxorban (hirado.hu)
Az egyiptomi kulturális minisztérium közleménye szerint a temetkezést eredetileg még a XIX. században fedezték fel és az 1970-es évekig volt látogatható, míg beomlott, s betemette a sivatag homokja
szept. 15
22:36
Mundruczó Frankenstein-terve a belgrádi színházi fesztiválon (hirado.hu)
A versenyprogramban tíz nap alatt tíz darabot mutatnak be, nyolc külföldit és két szerbet
szept. 15
22:36
Kullancs okozta kórok - Figyelje a tüneteket! (WebBeteg)
A hétköznapok sodrásában a környezetváltozás, a jó levegő, a napfény nélkülözhetetlenek. A természetbe járók és kirándulók, de a szabadba kimozdulók számára is egyre nagyobb terhet jelent a kullancsveszély. A parkokban, erdőkben és kertekben ezek a nemkívánatos élőlények is várnak ránk, ezért érdemes a megelőzés és a kezelés lehetőségeit időben átgondolnunk.
szept. 15
22:38
Mire jó az óvszer? Súlyos tévhitek! (WebBeteg)
Tévhit, hogy az óvszer véd minden fertőzés ellen. Tény, hogy a legtöbb nemi betegség a vér útján terjed, tehát kis sérülések útján jut el a kórokozó egyik gazdából a másikba. Vannak azonban olyan kórok, melyekkel szemben az óvszer nem bizonyul 100 százalékosan hatékonynak.
szept. 15
22:54
Az Arsenal hatot, a Chelsea négyet lőtt a BL-ben (Infostart)
Kedden csak döntetlenig jutottak az angol klubok (Man United-Rangers 0-0, Werder Bremen-Tottenham 2-2), szerdán kiütéses győzelmeket arattak. A legerősebbnek vélt csoportban, bár egyik sem játszott jól, kétgólos különbséggel nyert a Milan és a Real Madrid is.
szept. 15
22:54
BL: Az Arsenalnak ment legjobban (Blikk)

Keresés