A DE OEC (Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum) Konferencia Központjában található az a Professzori Klub, amely szeptember 14-én kezdte meg tevékenységét. A gyönyörűen felújított volt Kenézy-villában a professzorok méltó helyen találkozhatnak, beszélgethetnek egymással.
Erősödő befektetői kockázatvállalási hajlandóság nyomán tegnap jelentős mértékben erősödő forint ma már mérsékelt gyengülést mutat, igaz a svájci frankkal szemben továbbra is tartja erejét. Az eurót szerdán délelőtt fél tizenegy után 281,81 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd este mutatott 281,14 forintos jegyzés után.
Indoklás nélkül visszavonták a Komárom-Esztergom megyei rendőrfőkapitány, Gorgosilits Fábián, valamint a Köztársasági Őrezred személyvédelmi és objektumvédelmi főosztályait irányító Kardos Imre és Sevcsik László vezetői kinevezését.
A magyar válogatott 11 helyet előrelépve az 51. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerdán kiadott, legfrissebb világranglistáján, melynek élén továbbra is a világbajnok Spanyolország áll.
A köhögés reflexes mechanizmus, születésünk pillanatától kezdve szervezetünk védekezőeszköze. Alapvető funkciója a légutakba került idegen anyag azonnali eltávolítása. A köhögés tünet, hátterében igen nagyszámú betegség állhat.
Megtagadta a vallomástételt a Cozma-gyilkosság ötödrendű vádlottja, a 48 éves zalaegerszegi Bihari Csaba az ügy szerdai tárgyalásán a Veszprém Megyei Bíróságon, kérdésekre sem volt hajlandó válaszolni és a szembesítéseket sem vállalta.
A XIX. század örökségét állítja a fókuszba a hétvégén megrendezendő 13. Kulturális Örökség Napjai. Országszerte 270 településen, több mint 700 épületet várja ingyenesen, szakvezetésekkel, előadásokkal és más programokkal az érdeklődőket.
Világgazdasági szinten az OECD is növekedésre számít. Bár pontos becslést adni nehéz, abban például szinte biztos a párizsi székhelyű szervezet, hogy a német gazdaság sokkal jobban teljesít majd mint...
Még szinte ki sem hűlt a rendkívül nagy reménységként titulált Lexus CT200h-ról szóló beharangozó hírünk, immáron újabb és részletesebb információhalmazzal szolgálhatunk az autót és hajtásláncát illetően.
Tegnapi elbizonytalanodás folytatódik a ma délelőtti fejlett nyugat-európai kereskedésben is, ahol a fő indexek csak kis elmozdulásokat mutatnak. Várhatóan ma is Amerika adhatja meg az iránymutatást...
Az idei évben a tavalyinál jóval többen szerettek volna bejutni valamelyik felsőoktatási intézménybe, és napjaink elvárásainak megfelelve diplomát szerezni, ám ez idén tíz felvételizőből csak hétnek sikerült. Milyen lehetőségei vannak azoknak, akik a felvételin nem jártak sikerrel?
A szokásoktól eltérően a következő évi költségvetési törvénytervezet, illetve makrogazdasági pálya hiányában jelent meg tegnap este a következő évi államadósság finanszírozási terv, amelyet a...
Nem változott júliusban a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezet (OECD) tagországainak átlagos munkanélkülisége: a mutató a júniusi szinten, 8,5 százalékon állt - írja a Világgazdaság.
A világgazdaság újbóli lanyhulása miatti félelem a befektetőket a sokat emlegetett biztos menedékbe hajtja. Az arany biztonságába vetett bizalom új történelmi rekordra repítette az árfolyamot - tájékoztat a www.aranypiac.hu
A Majka szerelméért harcoló csajok kivételesen egymással foglalkoztak az Édesnégyes forgatásán - nem a kiszemelt pasival. Adri ugyanis sosem fogott még szilikonmellet, így engedélyt kért Zoétól és letaperolta a lányt.
Az egyik San Franciscó-i McDonald's-ot súlyos vád érte, egyesek szerint azért emeltek árat, hogy rávegyék a hajléktalanokat arra, hogy máshol egyenek. Így megszűnne a gyakorlat, hogy az otthontalanok az éttermekben vagy azok körül lófráljanak.
Orbán Viktor miniszterelnök szeptember 20-ai hatállyal Sélleiné Márki Máriát, a Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet főigazgatóját nevezte ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójává. Ezzel egyidejűleg Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium minisztere Rendek Vilma megbízott főigazgató megbízását visszavonta - közölte a tárca.
Pintér Sándor belügyminiszter szeptember 15-ei hatállyal, indoklás nélkül visszavonta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságot vezető Gorgosilits Fábián dandártábornok vezetői kinevezését
Az afgán rendőrség szerdán lövésekkel oszlatott szét egy tüntetést Kabulban: az Amerika-ellenes megmozduláson több ezer tiltakozó vett részt. A rendőrség és szemtanúk szerint a golyók legalább két embert megsebesítettek.
Erőltetett menet előtt áll az államapparátus, soha olyan rövid idő alatt nem kellett összerakniuk a költségvetést, mint idén ősszel. A kormány az önkormányzati választásokig el sem indítja a 2011....
Több szakértő egybehangzó véleménye, hogy hiába mondják utólag sokan a devizahiteleseknek, hogy miért nem vettek fel inkább forint alapú kölcsönt, a devizahitelek szárnyalása idején - egy-két kivételtől eltekintve - egyik pénzintézet kínálati palettáján sem volt igazán versenyképes forint alapú termék. A sorozatos szigorítások során és a devizahitelezés megszüntetése után a bankok igyekeztek a…
Nem tett vallomást szerdán a Cozma-ügy ötödrendű vádlottja a Veszprém Megyei Bíróságon. Csak annyit mondott, hogy nem ismeri el bűnösségét, bár igaz, hogy a szórakozóhelyen lévő dulakodásban részt vett és megrúgta Marian Cozmát.
Augusztusban 1.6 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak az eurózónában, mint egy évvel korábban - jelentette az Eurostat. Tekintettel arra, hogy júliusban még 1.7 százalékos 12 havi...
Több ezer vállalkozás jövőjét fenyegeti a forinthoz képest folyamatosan erősödő svájci frank, ugyanis számos cég vett fel ilyen devizalapú hiteleket az elmúlt években - állapítja meg az Atradius Hitelbiztosító legújabb felmérése. A megnövekedett hitelterhek olyan mértékű romlást idéztek elő a fizetési szokásokban, hogy sok szállító attól tart, partnerei hamarosan lehúzzák a rolót, ezért…
Tíz százalékkal csökkentenék a szlovák koalíciós pártok a közjogi méltóságok illetményét - erről a Koalíciós Tanács keddi ülésén egyeztettek. Iveta Radicová miniszterelnök részleteket nem közölt a tervezettel kapcsolatban.
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter visszavonta Rendek Vilma megbízott OEP-főigazgató megbízatását - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Ezzel egyidejűleg Orbán Viktor miniszterelnök...
A cascónál növekedett, a kötelező biztosításnál viszont csökkent a biztosítók kárráfordítása - mondta az InfoRádiónak a Generali biztosító üzletág-igazgatója. Jákfalvi Zoltán hozzátette: az emelkedés az év eleji nagyon rossz időjárás miatti ütközéses balesetek növekedésével magyarázható.
Létezik-e valódi megoldás az ingatlanfedezetes devizahitellel rendelkező ügyfelek számára, ha igen, melyek a szóba jövő lehetőségek? Erről, illetve a pénzintézet ezen a területen szerzett...
A jövő évi deficitcél a hétfői kormányfői beszéd után megint központi kérdéssé vált, annál is inkább mert ellentmondás látszik Orbán Viktor és a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium...
Andrew Batemen (38), a brit pub tulajdonosa alaposan megdöbbent, mikor egyik reggel a hely biztonsági felvételeit ellenőrizte. A képernyőn ugyanis egy lebegő, fehér alak tűnt fel.
Ugyan a foglalkoztatottság rekord mértékben emelkedett az elmúlt három hónapban Angliában, azonban a munkanélküli kérelmek számának alakulása arra utal, hogy a munkaerőpiac továbbra is törékeny - közölte szerdán a brit statisztikai hivatal.
Augusztusban a várakozásoknak megfelelően alakult az infláció az euróövezetben, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal, a tavalyi azonos hónaphoz képest 1,6 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex.
Nem hallgatták még meg Molnár Gyulát, Újbuda szocialista polgármesterét a Hadik kávéház homlokzatának felújítása ügyében. Az ügyészség augusztus 24-én rendelt el jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatti nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Nyolc civil, köztük két nő és két gyermek halt meg egy iraki-amerikai közös katonai akcióban a Bagdadtól 60 kilométerrel nyugatra fekvő Fallúdzsában szerdán - közölték a helyi hatóságok
Nyolc civil, köztük két nő és két gyermek halt meg egy iraki-amerikai közös katonai akcióban a Bagdadtól 60 kilométerrel nyugatra fekvő Fallúdzsában szerdán - közölték a helyi hatóságok.
Új vezető került tegnap az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) élére. Pleschinger Gyula vezérigazgató korábban a Raiffeisennél, azt megelőzően pedig az OTP Értékpapírnál dolgozott, ott került közeli kapcsolatba az értékpapírpiaccal - cikkezi a Világgazdaság.