2010. szeptember 16. csütörtök

szept. 16
5:57
Élet a mélyben - A föld alatt rekedt bányászok mindennapjai (WebBeteg)
2010. augusztus 5-én 33 bányász rekedt a föld alatt az Atacama-sivatagban található San José-i réz-és aranybányában Chilében. A szerencsétlenséget túlélő munkásoknak sikerült eljutniuk a 700 méter mélyen található menedékhelyre. A mentési munkálatok már folynak, azonban a legoptimálisabb becslések szerint is csak november végére várható, hogy a felszínre tudják hozni őket.
szept. 16
5:59
George Michael sírva ment a börtönbe (Blikk)
szept. 16
6:06
Az amerikai "Teapárt" ismét tarolt (Kripto Akadémia)
Újabb sikereket arattak a "teapárti" jelöltek az amerikai félidős voksolást megelőző keddi előválasztásokon, rontva a demokratákkal szemben revansra vágyó Republikánus Párt esélyeit a kongresszus két házának visszahódítására.
szept. 16
6:08
Abbász és Netanjahu a békén dolgozik (Kripto Akadémia)
Tegnap Jeruzsálemben folytatódtak a tárgyalások Izrael és a palesztinok képviselői között, miután a keddi megnyitó napon a helyszín az egyiptomi Sarm-es-Sejk volt.
szept. 16
6:10
Eltűnik a burka Párizsból (Kripto Akadémia)
A francia szenátus kedden megszavazta a burkatörvényt, ezzel Európában elsőként betiltották a teljes testet elfedő muszlim női viseletet. A törvény elfogadásához már csak a felsőház szavazata hiányzott, hiszen júniusban az alsóház már döntött róla. Várhatóan jövő tavasszal lép életbe a tilalom. A francia alkotmánybíróság azonban arra figyelmeztet, hogy a törvény összeegyeztethetetlen lesz az…
szept. 16
6:24
Török Gábor: Orbánnak nem lesz őszödi beszéde (Infostart)
Az önkormányzati választás után Orbán Viktor miniszterelnök nem fogja elmondani saját őszödi-beszédét - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor. A Vision Politics igazgatója szerint még mindig kérdés, hogy a második Orbán-kormány célja a tűzoltás, vagy a radikális rendszer-átalakítás lesz-e.
szept. 16
6:42
Színházi kerekasztal diskurzus nélkül - A kommerszet nem feltétlen kellene támogatni (Spa Trend Online)
Az Alternatív Színházi Szemle utolsó napján összegyűltek a színházi szakma képviselői a Merlin Színházban, hogy megtárgyalják a teátrumok sok tekintetben ingatag helyzetét és a szükségesnek tartott módosításokat az előadó-művészeti törvényben, melynek kisebb átszabására a tervek szerint még az idén sor kerül.
szept. 16
6:44
Jean Reno először (Spa Trend Online)
A múlhatatlan vonzerejű Jean Renót nemsokára marselle-i maffiózó-legendaként látjuk majd a moziban (22 lövés), de először ezen a héten bemelegítésül egy dél-franciaországi örmény maffia-család fejeként vezényli a rablásokat A belső kör című francia-olasz krimiben.
szept. 16
6:57
Félmilliárdért építhet tanszállodát Tokajban a Strabag (ProfitLine)
Az Észak-magyarországi Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Zrt. (ÉMOR-TISZK Zrt.) által a tokaji tanszálloda kivitelezésére kiírt közbeszerzést a Strabag MML Kft. nyerte meg bruttó 485 millió forintos ajánlatával - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
szept. 16
7:00
IMF-kölcsön Pakisztánnak (Infostart)
Majdnem félmilliárd dolláros segítséget ad a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az árvíztől sújtott Pakisztánnak - jelentették be Washingtonban.
szept. 16
7:09
Svájban dől el a forint sorsa (Privátbankár)
A Svájci Központ Bank ma dönt az irányadó kamat mértékéről. Szakértők azzal számolnak, hogy nem változik a svájci frank kamatlába
szept. 16
7:18
Gyilkolt az allergia elleni szer - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság az allergia elleni szerek káros mellékhatásairól ír, amelyre legutóbb egy német repülőgép-tragédia hívta fel a figyelmet.
szept. 16
7:18
Fölmentették a fotósverő rendőrt (HírTV)
Első fokon fölmentették a Magyar Nemzet fotósát 2006 júniusában tonfával bántalmazó rendőrt. A bíróság szerint nem volt bizonyítható, hogy a rendőr a bántalmazás céljával ütötte meg Éberling Andrást. Az ítélet nem jogerős.
szept. 16
7:18
Vidrát tanítanak úszni (Blikk)
szept. 16
7:18
Vényköteles lett sok fájdalomcsillapító + videó (ATV)
Az Európai Gyógyszerügynökség döntött így.
szept. 16
7:27
Javaslatözön a Széchenyi Tervhez (Privátbankár)
Eddig mintegy 500 szakmai javaslat érkezett az Új Széchenyi Terv vitairatához, a javaslatok feldolgozását követően elindul az internetes portál is
szept. 16
7:27
Erőpróbán Schmitt Pál neje (Blikk)
BUDAPEST — Összemérte erejét Schmitt Pál köztársasági elnök felesége, Makray Katalin a budapesti Pető Intézet lakóival.
szept. 16
7:29
Drágállják Orbán útját (Blikk)
BUDAPEST—BAKU — Bérelhet-e különgépet hivatalos útjaihoz a miniszterelnök? Ismét ez a sokadszorra visszatérő kérdés foglalkoztatja a magyar politikusokat, miután kiderült: Orbán Viktor és stábja a héten egy 12 millió forintért bérelt különgéppel utazott Bakuba egy hivatalos találkozóra.
szept. 16
7:30
Tőzsdemozgató adatok - mi jön ma? (ProfitLine)
Az amerikai termelői árak augusztusi alakulásáról közöl adatokat ma az amerikai munkaügyi minisztérium.
szept. 16
7:36
Zárják le végleg a nem használt olajkutakat! (Infostart)
Az amerikai kormányzat kötelezni akarja az olajcégeket, hogy véglegesen zárják le a Mexikói-öbölben lévő, immár nem használt mintegy 3500 olajkútjukat, s bontsák le az ezekhez tartozó kitermelő platformokat, olaj- és gázvezetékeket. Az erről szóló új szabályozást szerdán tették közzé Washingtonban.
szept. 16
7:36
A svájci jegybank dönt a forintról is (HírTV)
Ma dönt a svájci jegybank az alapkamatról. Ha igazuk lesz azoknak, akik emelést várnak, a svájci frank árfolyama a jelenleginél is magasabbra szökhet. Európa svájcifrank-adósságának egytizedét Magyarország mondhatja magáénak, így a hazai lakosság számára egyáltalán nem mindegy, miként dönt ma az alapkamatról a svájci jegybank. Magyar vállalkozások ezreit is bedöntheti a túl erős frank – írja...
szept. 16
7:36
Egy család vagyonosodási kálváriája és a bírói gyakorlat (Adózóna)
A kisvállalkozó feleségevel 2006-ban, a kampányszerűen meghirdetett vagyonosodási vizsgálatok során az APEH látókörébe került, amiért hat évvel ezelőtt ingatlant vásároltak. A család tagjait egyenként vonták ellenőrzés alá: 25 millió forintos megállapításból hármat megítélt a bíróság. Anomáliák, tortúra avagy mi vár az APEH kiszemeltjeire a tárgyalóteremben? Bírói ítélet a szakértő szemével.
szept. 16
7:38
Orbán Viktor a levegőben találkozott valakivel (+kép) (HírTV)
Kis szünet után újra beindult Orbán Viktor . Az elmúlt hetek eseményeit fotók és videók örökítik meg, amelyek némi bepillantást engednek a miniszterelnök hivatalos programjain kívül a kulisszák mögé is.
szept. 16
7:45
Eladósorban a debreceni Aranybika (Privátbankár)
A három hotelt birtokló Cívis Hotel Zrt. tartozásainak összege meghaladhatja a négymilliárd forintot, a társaság vagyonelemeinek - köztük a debreceni Aranybikának - értékesítési pályázatai október vég...
szept. 16
7:45
Édesanyját lepi meg a Blikk nyereményéből (Blikk)
SZőD — Kerek 100 ezer forintot nyert a Blikk ÁlomÉv játékán a sződi Hertel Renáta (32), aki először el sem akarta hinni, hogy az ő markát ütötte a már két napja halmozódó napi nyereményünk.
szept. 16
7:47
Élettársa is Raffael ellen vall (Blikk)
VESZPRÉM — Újabb két vádlott vallott a „Csoki" becenevű Raffael Sándorra a Cozma-gyilkosság tegnapi tárgyalásán.
szept. 16
7:54
Médiaiskola: csalás miatt nyomoznak – Koltai Róbert nem tudott semmiről? (HírTV)
Csalás elkövetésének gyanúja miatt nyomozást folytat a gyöngyösi kapitányság az Első Magyar Médiaakadémiával kapcsolatban – tudta meg a Magyar Nemzet. Soltész Bálint, a Heves megyei rendőrkapitányság szóvivője megerősítette a lap értesüléseit, ami szerint több szülő is feljelentést tett a rendőrségen.
szept. 16
7:54
Kuncze: az SZDSZ romjain nem szabad új politikai szervezet létrehozni (Gondola)
Az SZDSZ romjain nem is szabad megkísérelni új politikai szervezet létrehozását - erről Kuncze Gábor, a párt egykori elnöke beszélt a Népszavának adott interjújában
szept. 16
7:54
Kidobta a víz a tengerbe temetett férfit (Blikk)
szept. 16
7:54
Az USA lezáratná a nem használt olajkutakat (Kripto Akadémia)
Az amerikai kormányzat kötelezni akarja az olajcégeket, hogy véglegesen zárják le a Mexikói-öbölben lévő, immár nem használt mintegy 3500 olajkútjukat, s bontsák le az ezekhez tartozó kitermelő platformokat, olaj- és gázvezetékeket. Az erről szóló új szabályozást szerdán tették közzé Washingtonban.
szept. 16
7:54
Ezért brutálisan erős a frank! - Svájc a világ tetején (Portfolio)
A frankhitelesek egész nyarát megkeserítette a sorozatban történelmi csúcsokat döntő svájci frank. Az alpesi deviza félelmetes ereje mögött elsősorban Svájc kiváló gazdasági fundamentumai állnak,...
szept. 16
7:54
Visszautasította Stevie Wonder menedzserének ajánlatát az RTL Klub sztárjának (ATV)
Inkább a családját választotta
szept. 16
7:56
Népszava: tíz százalék jattot kell fizetni fideszeseknek Szombathelyen (Gondola)
Egy szombathelyi építési vállalkozónak a kedvező döntésért cserébe, az elnyert munka után 10 százalékot kell „visszaadnia” a Fidesz helyi prominenseinek, Marton Zsolt és Szakály Gábor önkormányzati képviselőknek - állítja csütörtöki számában a Népszava egy birtokába került hangfelvételre hivatkozva
szept. 16
7:56
Felsőzsolca árvíz után: bontanak, építenek, várnak (ATV)
Egy nyolclakásos lakóparkot már átadtak, Felsőzsolca képviselő-testülete pedig rábólintott annak a 13 családnak a kérésére, akik könnyűszerkezetes technológiával készült házat szeretnének építeni az árvízben tönkrement otthonaik helyett. Sok ingatlan még bontásra vár, a 201 összedőlt és az 1800 megrongálódott ház helyreállítását október 31-ig kellene elvégezni. A város közel kétmilliárd forintos…
szept. 16
7:58
Jávor Benedek: omoljon össze az MSZP a választások után (Gondola)
Omoljon össze az MSZP az október 3-i önkormányzati választásokat követően - mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Jávor Benedek, az LMP főpolgármester-jelöltje
szept. 16
8:00
Magyar Nemzet: jogerős Tátraiék előzetese (Gondola)
Jogerős Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatójának előzetes letartóztatása - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet
szept. 16
8:03
Giuseppe szívét kapta Zsolti (Blikk)
BUDAPEST — Már tudom, hogy miért kellett a fiamnak meghalnia! –küszködött a könnyeivel Candida P., annak az olasz kisfiúnak az édesanyja, akinek szívét Szabó Zsolti (5) kapta.
szept. 16
8:03
Cukorbetegség és merevedési zavar (WebBeteg)
Egy új, a Diabetes Care-ben megjelent tanulmány szerint noha a középkorúak és az idősebbek is szívesen élnének rendszeres szexuális életet, a cukorbetegség rontja a libidót és merevedési zavart is eredményezhet.
szept. 16
8:03
USA piacok - Tegnapra is sikerült némi emelkedést összehozni (ProfitLine)
Emelkedéssel zártak szerdán az amerikai részvénypiacok, holott nyitásban csökkenés mutatkozott a vártnál rosszabb feldolgozóipari adatnak köszönhetően.
szept. 16
8:05
Tovább esik az olaj ára (ProfitLine)
Tovább csökken az olaj ára, az ázsiai kereskedésben az októberi szállítású WTI olajfajta jegyzése 76 centtel 75,26 dollárra mérséklődött a tegnapi 78 centes visszaesés után.
szept. 16
8:06
Nőtt a foglalkoztatottság Lengyelországban (HR Portál)
Lengyelországban fordulat következett be a foglalkoztatásban az idei második negyedévben: az Eurostat szerdán ismertetett adatai szerint április-június között 1,1 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma az előző negyedévhez képest. Előzőleg három egymást követő negyedévben csökkent a foglalkoztatottak száma.
szept. 16
8:07
Svájci frank hitelek - végre, végre valami jó! (ProfitLine)
Végre egy kis jó hír a devizahiteleseknek: a hétfői japán valutapiaci intervenció után megerősödtek a piacon azok a vélemények, amelyek szerint a Svájci Nemzeti Bank (SNB) is hasonló - a nemzeti valutájának leértékelését célzó - beavatkozásra készül. A hír hallatán az euró 0,5, a dollár 0,6 százalékkal erősödött a frankhoz képest. Egy svájci frankért délután 16 óra 46 perckor 216.11 forintot…
szept. 16
8:08
MSZP: ne csak a nők mehessenek nyugdíjba 40 év munka után (HR Portál)
Az MSZP törvénymódosítást kezdeményezett annak érdekében, hogy a legalább 40 év szolgálati idővel rendelkező munkavállalók nemtől függetlenül jogosulttá váljanak a száz százalékos öregségi nyugdíjra.
szept. 16
8:10
Több száz új állás Nagykanizsán (HR Portál)
Az eddigi 30-ról 350-re bővíti alkalmazottainak számát az év végéig a nyugat-európai autógyáraknak üléshuzatokat készítő Car-Inside Kft. Nagykanizsán - közölte a társaság ügyvezetője.
szept. 16
8:12
Herczeg András gyors, agresszív és koncentrált játékot vár (Infostart)
Elsősorban gyors, agresszív és koncentrált játékot vár labdarúgóitól Herczeg András, a Debreceni VSC klubmenedzsere a ma esti, az ukrán Metaliszt Harkiv elleni Európa Liga-mérkőzésen.
szept. 16
8:12
Kezdődik a fővárosi elszámoltatás? (HírTV)
A budai fonódó villamosközlekedésről készült 244 milliós megvalósíthatósági tanulmány ügyében is feljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos – tudta meg a Magyar Nemzet. A betűnként ötezer forintba kerülő szerződést három évvel ezelőtt a Demszky Gábor vezette főváros rendelte meg, de a számlát végül a Balogh Zsolt megbízott vezérigazgató által irányított BKV fizette ki 2008-ban.
szept. 16
8:12
A kormány 2013 végéig járási hivatalokat állít fel (Gondola)
A kormány 2013 végéig járási hivatalokat állít fel - erről Szabó Erika, a közigazgatási minisztérium államtitkára beszélt a Népszabadságnak adott interjújában
szept. 16
8:12
Nem rúghatják ki száraz kenyér miatt (Blikk)
szept. 16
8:12
Válságos szakaszban a közel-keleti béketárgyalások (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnök különmegbízottja szerint az izraeli kormányfő és a palesztin elnök haladást ért el a zsidó telepek építésének és bővítésének kényes témájában a Jeruzsálemben szerdán tartott tárgyalásokon.
szept. 16
8:12
Még nem késő - Ugorjunk rá az osztalékpapírokra! (Portfolio)
Bár a közelmúltban ismét felerősödtek a recesszióval kapcsolatos aggodalmak, a Deutsche Bank középtávon alapvetően optimista a makrokilátásokat illetően, bár kiemelik, hogy rövid távon azért vannak...

Keresés