Állítólag egy ügyész írta azt a levelet, melyet Varga Gergely büntetőügyének bírája olvasott fel a legutóbbi tárgyaláson. Ebben azzal fenyegették meg, hogy adja vissza az ügyet, különben vizsgálat és sajtóbotrány lesz - írja több napilap
A Fed készen áll arra, hogy megtámogassa a vártnál lassabban gyógyuló gazdaságot - közölte a jegybank keddi kamatdöntésének kommentárjában, utalva arra, hogy a jövőben akár jelentősebb lépéseket is tehetnek a munkanélküliség növekedésének és az árak további csökkenésének megakadályozása érdekében
Budapest — Mindig mosolyog a Lifejune nevű zenekar énekese, a banda most is próbáról próbára jár, hogy kellően felkészüljön a TV2 Megasztár hét végi nagy párbajára, miközben Szekeres Norbert (22), azaz Szeky gyógyíthatatlan betegséggel küzd.
Tizenhárom ember meghalt, további 33 pedig eltűnt Kína déli részén a Fanapi névre keresztelt tájfun pusztítása következtében - jelentette szerdán a pekingi média.
Kedd délután a Nemzeti Színházban a júliusban elhunyt Kállai Ferenc helyett választottak új Nemzet Színészét a cím jelenlegi birtokosai. A cím új viselője a Katona József Színház Kossuth díjas művésze Haumann Péter lett, aki éppen a pécsi színházban Joshua Sobol - Jávori Ferenc: Getto című zenés színművének a főszerepét próbálja Béres Attila rendezésében.
Megjelent Sting várva várt lemeze, a Symphonicity, melyet november 6-án élőben is hallhatunk majd a Papp László Budapest Sportarénában. Sting változatos karrierjének - amely elképesztő mennyiségű slágerlistás dalt, számtalan elismerést és közel 100 millió eladott lemezt produkált - legnagyobb slágereit és legszebb dalait dolgozták át vadonatúj hangszereléssel.
Lemondott a legnagyobb olasz bankcsoport vezérigazgatója - erről a pénzintézet több mint négyórás rendkívüli ülésén döntöttek. Hírek szerint Alessandro Profumo 40 millió eurós végkielégítéssel távozik az UniCredittől. Profumo körül azért csaptak össze a hullámok, mert Líbia növelte részesedését a pénzintézetben
Egy város szövete, még, ha tudatos és következetesen végrehajtott urbanisztikai elvek alapján épült is fel, apró mozaikból áll. A Józsefvárosban például a múlt század fordulóján 16 különböző nemzetiséget jegyeztek be, s ha jól figyelünk sokuk nyomát még mindig megtaláljuk.
Az igazgatóság nyomására lemondott tisztségéről Alessandro Profumo, a legnagyobb olasz bankcsoport, az UniCredit vezérigazgatója, miután súlyos válságot idézett elő Profumo, illetve a bankvezetés és a...
Komédiára hajazó tárgyaláson vallottak egykori prostituáltak tegnap Keleti Györgyire. A modellt üzletszerű kéjelgés elősegítésével vádolják. Ítélet még nincs, jövő héten újabb forduló következik.
Lawrence Summerst a Demokrata Pártnak egyes politikusai bírálták amiatt, mert úgy vélték, nézetei túl közel állnak az amerikai pénzvilág központjának, a Wall Streetnek a véleményéhez
Az igazgatóság nyomására lemondott tisztségéről Alessandro Profumo, a legnagyobb olasz bankcsoport, az UniCredit vezérigazgatója, miután súlyos válságot idézett elő Profumo, illetve a bankvezetés és a részvényesek között Líbia részesedésének növelése a bankcsoportban.
A héten tüntetés tüntetést követ Bukarestben, több országos sztrájkfelhívást is közzétettek a szakszervezetek. Várhatóan nem dolgoznak a polgármesteri hivatalok, leállnak a megyei tanácsok és megtagadják a munkát a rendőrök is. Feszült a hangulat a kórházakban is: Brăilán tettlegességig fajult az elégedetlenségi akció.
Holló Krisztián ma már az átlagos családos emberek életét éli. Kevesen gondolnák róla, hogy több mint tíz éven keresztül a pokol bugyrait járta. Keményen drogozott, a heroinon kívül mindent kipróbált. A férfi megpróbáltatásait és a tisztulás felé vezető útját mutatja be sorozatunk.
Esztergom — Mégsem hagy fel a politizálással Knapp János esztergomi fideszes alpolgármester, akiről pornóképek jelentek meg az interneten. Knapp lapunknak azt mondta, hogy aligha van esélye önkormányzati posztra, de kiderült: a megyei közgyűlésbe szinte biztosan bejut.
Madrid ‒ Akár Vicente del Bosque (59) is oszthat meg kulisszatitkokat Egervári Sándorral (60) arról, hogyan lehet egy válogatottból világbajnok együttest faragni.
Budapest ‒ Hamarosan újra magyar ringben verekszik Török Dániel (29). A K–1 Magyar Nagydíj 2007-es bajnoka két éve a duisburgi Masters Gym profi harcosa, azóta nem szerepelt hazai közönség előtt.
A kormány elmúlt száz napja nem másról szólt, mint a demokratikus fékek és gátak lebontásáról; a magyar választópolgárok most stoptáblát állíthatnak e politika elé - jelentette ki Mesterházy Attila
Földöntúli képességeivel bármilyen betegséget képes meggyógyítani, állítja Ursinyi Julianna. Az asszony visszamegy a múltba, és az emberi DNS-ben keresi a testi és lelki problémák okát.
Poznan ‒ Elkészült a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság első stadionja. Két évvel a torna rajtja előtt megnyitotta poznani létesítményét Lengyelország.
A www.katyklipje.hu oldalon meghirdetett pályázatra több mint 600 videót töltöttek fel, amelyekben a jelentkezőknek önmagukról, a bennük rejlő tehetségről, legérdekesebb és legértékesebb képességeikről kellett tanúságot tenniük.
Különleges betegségben szenvedő pácienseknek nyújt segítséget a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők Országos Szövetsége (Rirosz). Pogány Gábor, a szövetség elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a betegségek kutatásához, a gyógyszergyárak ösztönzéséhez elengedhetetlen a kontinensszintű összefogás.
Kötözős, elfenekelős szexet kért, cserébe ajándékokkal, külföldi utazásokkal jutalmazta tinédzser áldozatait egy komlói férfi. Sz. Attila az egyik fiú édesanyjára is kivetette hálóját.
Eltérő módon ítéli meg a BKV-nál zajló büntetőeljárásokat felügyelő Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Hagyó Miklós és társai elleni kényszerintézkedések súlyát: Lelovics Ottó szeptember 26-án lejáró előzetes letartóztatásának két hónapos meghosszabbítását, Horváth Éva esetében pedig megszüntetését, egyben házi őrizetbe helyezését javasolja – írja a Magyar Nemzet.
A héten nem változtatott a benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt. A társaság döntő többségben szerdán nulla órakor változtat az árakon. A Mol a múlt héten bruttó 5 forintta...
A következő négy évben 342 milliárd forintnyi jóváhagyott beruházást örököl meg az új budapesti városvezetés - írta szerdai számában a Napi Gazdaság a Fővárosi Önkormányzat cikluszáró pénzügyi jelenté...
Egyre több bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy az amerikai állami bankmentő csomagból (TARP) részesedést kérő egyes pénzintézetek csalással jutottak a szövetségi forrásból származó pénzekhez - közölte a TARP-kiadásokat ellenőrző speciális felügyelő, aki egyes esetekben több mint 550 millió dolláros feltételezett visszaélés ügyében vizsgálódik.
Várhatóan a tavalyihoz hasonlóan alakul az idén az egynapos beavatkozások aránya - írta szerdai számában a Napi Gazdaság az Országos Egészségbiztosítási Pénztárra (OEP) hivatkozva. Jelenleg Magyarorsz...
Felerősödtek a befektetési bankok harmadik negyedévi teljesítménye miatt aggódó hangok azok után, hogy a Deutsche Bank AG ma gyenge júliusi és augusztusi bevételről és kereskedelmi eredményről számolt be.
A bajba jutott lakáshitelesek megsegítésére alapítandó Nemzeti Eszközkezelő Társaság sorsa az unióval folytatott tárgyalásokon dől el - írja a Népszabadság.
Tevékenyen bekapcsolódik a közelgő részleges kongresszusi választások kampányába az amerikai first lady: Michelle Obama hat szövetségi államban szólal majd fel a Demokrata Párt helyi jelöltjei mellett.
Rácáfoltak az újabb gazdasági válságtól tartó aggodalmakra tegnap a pénzpiacok: a magyar és az ír állampapírok iránt is hatalmas volt az érdeklődés. A válság réme azután sejlett fel, hogy a minap felvetődött: Írország is annyira eladósodott, hogy a Nemzetközi Valutaalap segítségére szorulhat – írja a Magyar Nemzet.
Hétköznapiak, mégis különlegesek. Mert önzetlenül segítenek. Rajtad, rajtam vagy épp a koraszülött Benedeken. Véradók, akik karnyújtásnyira hozzák a boldogságot.