2010. szeptember 29. szerda

szept. 29
16:15
Pettkó András parkokat épít (Blikk)
Nemrég még az ország sorsáról döntöttek, ma pedig már azt sem tudjuk, mi van velük. Sorozatunk a T. Házból eltűnt honatyákról szól
szept. 29
16:15
Lavina sodorta el a magyar Himalája-expedíció serpáit (Infostart)
Visszaérkezett az előretolt alaptáborba Wetzl Péter, Gál László és Horváth Tibor a 4910 méteren lévő alaptáborból, így újra együtt a Cso-Ojura készülő magyar csapat. Wetzl Péter szeptember 5-én indult a Himalájába, hogy megmássza a világ hatodik legmagasabb pontját, majd lesíeljen a hegycsúcsról. Kollár Lajos, az expedíció vezetője kedden azt jelentette, hogy 7900 méter magasan lavina sodort el…
szept. 29
16:17
Fél liter vodka ölte meg a srácot (Blikk)
Öt deciliternyi tömény alkoholt hörpintett le négy másodperc alatt egy fiatal villanyszerelő. Az egész csak egy baráti ivászatnak indult, ám halálos vége lett. A fiú szervezete ugyanis nem tudta feldolgozni ezt a mennyiséget és reggelre alkoholmérgezésben meghalt.
szept. 29
16:18
Új lehetőségeket vár a Richter a Széchenyi-tervtől (Infostart)
A Széchenyi-tervtől azt várja a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója, hogy forrásokat és új lehetőségeket teremt a gyógyszergyártók számára. Bogsch Erik az InfoRádiónak azt mondta: náluk ez a kutatás-fejlesztés területén jelenthet komoly segítséget.
szept. 29
16:18
Most még érdemes lakást venni (Privátbankár)
Lassult az árcsökkenés a lakáspiacon, az idei második negyedévben 174,2 volt az FHB lakásár index értéke az első negyedévi 179,1 pont után - mondta Harmati László az FHB Jelzálogbank Nyrt. vezérigazgató helyettese szerdán sajtótájékoztatón Budapesten
szept. 29
16:18
Budapesten tárgyalt az EP kulturális bizottsága (Infostart)
Az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottsága a 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökség előkészületeiről tárgyalt Budapesten. A magyar EU-elnökséget európai parlamenti bizottsági látogatások előzik meg, amelyek sorában ez volt az első.
szept. 29
16:18
Magyar siker a fiatal tudósok uniós versenyén (HírTV)
Horváth Dávidot és Balassi Mártont is győztesként hirdették ki szeptember 28-án, a portugáliai Lisszabonban 22. alkalommal megrendezett fiatal tudósok európai uniós versenyén - olvasható a hirado.hu-n. Az eseményen, amely szeptember 27-én kezdődött, a magyar díjazottak a Nature On Your Screen című munkájukért részesültek elismerésben.
szept. 29
16:18
A Jobbik önszántukból terelné tömegközlekedésre az autósokat (Gondola)
A Jobbik szerint a fővárosi autósokat behajtási korlátozások és dugódíjak helyett a megfelelő színvonalú és árú tömegközlekedéssel kell rábírni a tömegközlekedésre való önkéntes átállásra
szept. 29
16:18
Szívesen szabadulna eddigi szerepétől az egészségügy (Alternatív Energia)
Konkrét tárgyalások folynak az egészségügyi kormányzattal; többek között a kamarai és a praxistörvényről, az alapellátás jogbiztonságáról, az életpályamodellről és az orvosok jogállásáról szóló jogszabályról - erről Éger István, a Magyar Orvosi Kamara beszélt egy budapesti konferencián, szerdán.
szept. 29
16:18
Tízezrek tüntettek Brüsszelben a megszorítások ellen (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió tagországaiban a nemzetközi gazdasági válság miatt bevezetett megszorítások ellen tüntetett szerdán Brüsszelben több tízezer ember - a szakszervezeti megmozduláson minden EU-tagállam képviseltette magát.
szept. 29
16:18
Az őrület határán vegyen Ön is Batmobilt! (Auto Pult)
Mark Racop alig töltötte be első életévét, amikor 1966-ban a Batman sorozat debütált a televízióban. Valószínűleg sem ő, sem családja nem sejtette, hogy ez az esemény később mindannyiuk életében meghatározóvá válik.
szept. 29
16:20
Orbán Viktor konzultációt ígért az egészségügyi szolgáltatásról (Infostart)
A kormány az önkormányzati választás után konzultációt folytat az újonnan megválasztott helyi vezetőkkel a kórházak helyzetének rendezéséről és a színvonalas egészségügyi ellátás feltételeinek megteremtéséről - közölte Orbán Viktor újságírókkal szerdán Hatvanban.
szept. 29
16:20
Orbán: Ki kell vizsgálni a gyanús helyi ügyeket (HírTV)
Orbán Viktor szerdán, Hatvanban találkozott Szabó Zsolttal, a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltjével, aki szerint a hatvani emberek újra bíznak a Fideszben.
szept. 29
16:20
További 400 millió forint a felsőzsolcai károsultaknak (Gondola)
A Borsod megyei Felsőzsolca önkormányzata már 100 millió forintot átutalt az állami újjáépítési támogatásból azoknak az árvízkárosultaknak, akik a lakásvásárlást választották; az elkövetkezendő hetekben pedig az adásvételi szerződések beérkezésének függvényében további 400 millió forintot fizetnek ki - tájékoztatta Németh Csaba, az önkormányzat szóvivője szerdán az MTI-t
szept. 29
16:20
Újra feszültséget okoz az iszlám Dániában (Kripto Akadémia)
A dán kormány újabb feszültség és erőszakcselekmények lehetőségével számol, mivel csütörtökön újra megjelennek a Jyllands-Posten című lap ismert Mohamed-karikatúrái, ezúttal egy könyv illusztrációjaként.
szept. 29
16:22
Meghalt a fiatal motoros (HírTV)
A helyszínen életét vesztette az a fiatal motoros, aki egy jelzőtáblának, majd egy fának is nekicsapódott Debrecenben.
szept. 29
16:22
Papcsák bejelentése nyomán rágalmazás miatt nyomoz a rendőrség (Gondola)
A rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettes ellen Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért tett bejelentése nyomán
szept. 29
16:24
Ma már zárulhat is az RFV kötvényének a jegyzése (Portfolio)
Az RFV kötvények jegyzése a mai nap már várhatóan eléri a 2 milliárd forintos küszöböt, így a jegyzést a kibocsátó ma várhatóan le is zárja....
szept. 29
16:24
Budapesten tárgyalt az EP kulturális bizottsága (Gondola)
A 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökség előkészületeiről tárgyalt Budapesten az Európai Parlament (EP) kulturális és oktatási bizottsága
szept. 29
16:26
Kipusztulhat a növények ötöde (Gondola)
A kihalás szélén áll a világ növényeinek egyötöde - erre a következtetésre jutott egy kutatócsoport.
szept. 29
16:33
Schweinsteiger fordított a Basel ellen (Blikk)
München — Eddig is a Ba­yern München-szurkolók egyik legnagyobb kedvence volt Bastian Schweinsteiger (26), de a német futballválogatott középpályása kedden késő este ismét belopta magát a bajor klub drukkereinek szívébe.
szept. 29
16:33
A harmincasok a legboldogtalanabbak? (Blikk)
Döbbenetes eredményt hozott egy brit közvélemény-kutatás: a kétezer emberen alapuló felmérés szerint a britek többségének a harmincas évei a legboldogtalanabbak. Szakértők máris új kapuzárási pánikról beszélnek.
szept. 29
16:36
Különleges 1000 forintos érmét ver a jegybank (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank „Bíró László József, a golyóstoll szabadalmaztatója” megnevezéssel 1000 forintos címletű emlékérmét bocsátott ki a szabadalmaztató születésnapján - értesítette a jegy...
szept. 29
16:36
Átalakítaná a kormány a közfoglalkoztatást (Infostart)
A kormány a közfoglalkoztatás átalakítása keretében az értékteremtő munkavégzésre helyezi a hangsúlyt - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón.
szept. 29
16:36
Egyszerre robbantották volna fel Londont, Párizst és Berlint (HírTV)
London, Párizs és Berlin elleni terrortámadások előkészítését akadályozták meg hírszerző ügynökségek - jelentette a Sky News hírtelevízió, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.
szept. 29
16:36
A francia titkosszolgálatok nem tudnak megakadályozott terrortámadásokról (Gondola)
A francia titkosszolgálatok nem tudnak azokról az európai, köztük francia városok ellen tervezett terrortámadásokról, amelyeket a Sky News brit hírtelevízió szerint a hírszerző ügynökségek akadályoztak meg - közölték nevük elhallgatását kérő forrásokra hivatkozva a francia tömegtájékoztatási eszközök
szept. 29
16:36
Börtönt kér az ügyész a korrupcióval vádolt egykori ügyész perében (Alternatív Energia)
Az ügyész tíz év körüli börtönbüntetést, a védő javarészt felmentést indítványozott Varga Gergely, korrupcióval vádolt egykori ügyész, ügyészségi szóvivő büntetőperében szerdán a Fővárosi Bíróságon.
szept. 29
16:36
Hogyan csökkenthető az otthoni dohányzás mértéke? (WebBeteg)
A munkahelyen és nyilvános helyeken történő dohányzást tiltó törvények sikeres eredményeket mutatnak: skót kutatók azt jelentették, hogy ritkábban kerülnek kórházba az asztmás gyermekek is. Eddig is ismert volt a dohányfüst főleg a gyermekek körében káros, az asztma előfordulását növelő hatása.
szept. 29
16:36
Adóemelésen gondolkozik a kormány (ATV)
Így szereznének plusz bevételeket az egészségügy számára.
szept. 29
16:38
Elkelhet a Nivea gyártója (Privátbankár)
Felvásárolná a Nivea termékekről ismert német Beiersdorf AG-t a Procter & Gamble (P&G). A Pampers pelenkától a Gillette borotváig fogyasztási cikkek hosszú sorát gyártó amerikai óriásvállalat vezérig...
szept. 29
16:38
Tévesen hirdették ki egy modellverseny győztesét élő adásban (Gondola)
Ausztrália legnagyobb tévés baklövését követte el egy modellverseny műsorvezetőnője: téves győztest hirdetett ki élő adásban
szept. 29
16:38
További 400 milliót kapnak a felsőzsolcaiak (Alternatív Energia)
A Borsod megyei Felsőzsolca önkormányzata már 100 millió forintot átutalt az állami újjáépítési támogatásból azoknak az árvízkárosultaknak, akik a lakásvásárlást választották; az elkövetkezendő hetekben pedig az adásvételi szerződések beérkezésének függvényében további 400 millió forintot fizetnek ki - tájékoztatta Németh Csaba, az önkormányzat szóvivője szerdán az MTI-t.
szept. 29
16:39
PSZÁF: a pénzügyi békéltető testület a fogyasztók lehetőségét bővítené (ProfitLine)
A fogyasztók lehetőségeinek bővítését jelentené, ha a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) mellett létrejönne a pénzügyi békéltető testület - nyilatkozta Binder István, a felügyelet szóvivője szerdán az MTI-nek.
szept. 29
16:40
Orbán Viktor konzultál az önkormányzatokkal az egészségügyi szolgáltatásról (Gondola)
A kormány az önkormányzati választás után konzultációt folytat az újonnan megválasztott helyi vezetőkkel a kórházak helyzetének rendezéséről és a színvonalas egészségügyi ellátás feltételeinek megteremtéséről - közölte Orbán Viktor újságírókkal szerdán Hatvanban
szept. 29
16:41
Újabb vállalat felvásárlás - Procter&Gamble; megvenné a Beiersdorfot (ProfitLine)
Felvásárolná a Nivea termékekről ismert német Beiersdorf AG-t a Procter and Gamble (P& G).
szept. 29
16:42
Nem kap nagyobb mozgásteret a kormány? - Itt a jelzés Brüsszelből (Portfolio)
Az Európai Bizottság (EB) nyilvánosságra hozta a túlköltekező államokkal szembeni szigorítási tervezetét, ez pedig azért is érdekes, mivel a törvényszövegben szó van a nyugdíjreformot bevezetett és...
szept. 29
16:54
Bővül az OTP agrárfinanszírozási kínálata (Infostart)
Az agrárvállalkozásoknál a tőkebevonás mértékének növelésére a termőföld jelzáloghitelezés bővítését tervezi az OTP Bank, a hitelintézet egyúttal felkészül arra, hogy a haszonbérleti jogot fedezetként elfogadhatóvá tegye, amennyiben azt az ingatlan-nyilvántartási rendszerben vagyoni értékű jogként jegyezhetik be - közölte a legnagyobb hazai pénzintézet.
szept. 29
16:54
Ferihegy-Vecsés: elkészült a zajszigetelési program 3. szakasza is (Privátbankár)
Befejeződött a Budapest Airport önkéntes zajszigetelési programjának harmadik szakasza is, amelynek keretében a Ferihegyi repülőtérrel szomszédos Vecsés érintett területeinek passzív akusztikai védelm...
szept. 29
16:54
Méhlopások miatt tüntettek Tatabányán (Infostart)
Csaknem kétezer méhész tüntetett szerdán Tatabányán a méhlopások ellen. Ekkor kezdődött egy per a városi bíróságon, amelyben a károsult méhész rendőrségi engedéllyel visszaszállította egy éve ellopott méheit, majd őt perelte be az a személy, akinél a méheket megtalálták, arra hivatkozva, hogy kaptárakat igen, de a méheket nem lehet azonosítani és azokat ő telepítette.
szept. 29
16:54
Czomba Sándor: cél a közfoglalkoztatás átalakítása (Gondola)
A kormány a közfoglalkoztatás átalakítása keretében az értékteremtő munkavégzésre helyezi a hangsúlyt - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón
szept. 29
16:54
Soltész: Kevesebb a lógós diák (HírTV)
Az első néhány hét bebizonyította, hogy jó döntés volt a családi pótlék átalakítása nevelési és iskoláztatási támogatássá, valamint lehetővé tenni annak felfüggesztését – jelentette ki szerdán Nyíregyházán Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma szociálpolitikáért felelős államtitkára. A politikus szerint megengedhetetlen, hogy 10 év alatt egy kisvárosnyi fiatal nem végzi el az ált...
szept. 29
16:54
Kína: marad az egygyerekes családmodell (ATV)
A legtöbben csak a fiúgyermekeket tartják meg.
szept. 29
16:56
Megbízott vezető irányítja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságot (Infostart)
Megbízott vezető áll péntektől a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság élén - tájékoztatott a testület megyei szóvivője a szerdai állománygyűlés után.
szept. 29
16:56
Pete Rouse lehet a Fehér Ház új stábfőnöke a vezető amerikai lapok szerint (Gondola)
Noha Rahm Emanuel fehér házi stábfőnök várhatóan csak pénteken jelenti be hivatalosan, hogy megpályázza Chicago polgármesteri címét és ezért távozik hivatalából, az amerikai lapok szerdán közzétették tippjeiket az utódjával kapcsolatban
szept. 29
16:56
Munkát adnak a legnehezebb sorsúaknak (HírTV)
A beregi térségben gátmagasításra, illetve a helyi árapasztó megépítésének előkészületeire indít közmunkaprogramot október közepétől a szaktárca – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón szerdán. Száz embert vennének fel a több mint három hónapig tartó munkára és az a terv, hogy a résztvevők fele roma legyen – tette hozzá.
szept. 29
16:58
Kósa: a Fidesz és szövetségesei felkészültek (Gondola)
A Fidesz és szövetségesei felkészültek a vasárnapi önkormányzati választásra - közölte Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt ügyvezető alelnöke
szept. 29
17:00
Így lehetne kevesebb munkanélküli Magyarországon (Pénzcentrum)
Az atipikus foglalkoztatási formák, mint a munkaerő-kölcsönzés és az alkalmi munkavállalás hatékony megoldást jelenthetnek az alacsony foglalkoztatással szemben - véli a Személyzeti Szolgáltatók Magyarországi Szövetsége....
szept. 29
17:00
Csökkentek az amerikai olajkészletek (Portfolio)
Múlt héten 500 ezer hordóval csökkentek az amerikai nyersolajkészletek, miközben a benzinkészletek 3.5 millió hordóval, a dízelt és fűtőolajat tartalmazó készletek 1.3 millió hordóval estek. A...
szept. 29
17:09
Jennifer a szexis, sejtető ruhák híve - videó (Blikk)
szept. 29
17:12
Kölcsönös kölcsönzés a neten (Privátbankár)
Egy új orosz honlap lehetővé teszi az állampolgároknak, hogy egymásnak adjanak kölcsön pénzt. Akár évi 200%-os is lehet a kamat

Keresés