A helyszínen életét vesztette egy 80 éves férfi, akit szerdán gázolt el egy motoros Veszprémben, a Dózsa György úton. A járművet Pásztor István, a balatonfüredi NB I-es kézilabdacsapat kapitánya, volt válogatott kézilabdázó vezette.
Egyre kevésbé bíznak az érintettek a vállalatokban, így megnőtt a hiteles vállalati működés mint versenytényező szerepe - javult a magyar cégek reputációja
Felújítják a budai Vár alatt húzódó barlangrendszer járatait, amellyel igyekeznek megszüntetni az itt észlelhető omlásveszélyt - jelentette be Nagy Gábor Tamás, Budapest I. kerületének polgármestere.
Elsöprő győzelmet arathat Tarlós István Budapesten, míg a Fidesz is simán megszerezheti a közgyűlési többséget – olvasható a Századvég legfrissebb felmérésében. Szegeden Botka László, az MSZP jelöltje és B. Nagy László, a Fidesz–KDNP aspiránsa fej-fej mellett áll, így egyelőre semmi nem dőlt még el a megyeszékhelyen – állapítja meg a Századvég.
Az önkormányzati választáson jelöltként indulókat - ellentétben az országgyűlési választáson indulókkal - nem illeti meg a mentelmi jog, azaz a jelöltekkel szemben folyamatban lévő büntetőeljárásokat nem kell felfüggeszteniük a hatóságoknak
Tíz év körüli börtönt kért a korrupcióval vádolt Varga Gergely egykori ügyészre, ügyészségi szóvivőre vádbeszédében a Központi Nyomozó Főügyészség tárgyaló ügyésze a Fővárosi Bíróságon szerdán.
A kissé gyenge új-zélandi adatok után az euró átlépte az 1,8400-es értéket, és 1,8443-ra emelkedett. A külkereskedelmi mérleg deficitje 473 milliárdra emelkedett (elörejelzés: -417 Mrd). Az exportok 11,5%-kal csökkentek, ami csalódást okozott. Az euró mégis napi csúcsot ért el 1,8424-nél, majd benézett 1,84 alá. Sok minden az euró mellett szól, amíg 1,8246 fölött marad. A következö cél az…
Az Európai Unión belüli gazdasági együttműködés fokozását sürgeti egyebek között az Európai Parlamentnek a nemzetközi gazdasági válság következményeit és tanulságait vizsgáló különbizottsága Brüsszelben szerdán elfogadott jelentésében
Joho Compagnie, az Orco elnökéhez és vezérigazgatójához (Jean-Francois Ott) közeli cég 81, és a szintén bennfentes OTT&Co. S.A. pedig 700 darab Orco részvényt vásárolt. A Joho Compagnie 2010....
A Századvég legfrissebb felmérése szerint Budapesten biztos a Fidesz-KDNP és Tarlós István kormánypárti főpolgármester-jelölt győzelme, Szegeden azonban még nem tudni, hogy Botka László szocialista polgármester, vagy fideszes kihívója kap több szavazatot.
Szlovákia nem zárja ki, hogy a Velencei Bizottság állásfoglalása alapján további változásokat eszközöl az államnyelvtörvényben, amelynek módosítási javaslatát a múlt héten fogadta el a szlovák kormány
Felszólította Japán Dmitrij Medvegyev orosz elnököt, hogy ne látogasson el a Kuril-szigetekre, mert az árthat a két ország kapcsolatának. A Kamcsatka és Hokkaidó közötti terület ügye a II. világháború óta megoldatlan.
Elég gyenge teljesítményt mutat eddig ezen a héten a búza. Az árfolyam sokáig a 750-es szint alatt stabilizálódott, de már a múlt héten benézett 700 alá, ezen a héten pedig a mai mozgással együtt három eső napot tud felmutatni. (Solar Capital)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) célvizsgálatot folytatott le a Citibank Zrt. (beolvadást követően jogutódjának hazai képviselője a Citibank Europe plc. Magyarországi Fióktelepe) álta...
Három hónappal meghosszabbította Hunvald György előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság - értesült a Magyar Nemzet. Így az erzsébetvárosi szocialista polgármester december 12-ig rács mögött marad.
Rekordbevétellel zárta júliussal véget ért üzleti évét a Porsche. A német luxusautógyár a kínai piacon érte el a legnagyobb növekedést. A Porsche szerdán közölt adatai szerint a bevétel 7,8 milliárd ...
Szabálysértési őrizetbe vett a rendőrség kedden egy 28 éves nyírtelki férfit, aki az eljárás adatai szerint tanyáján úgy lopta az áramot, hogy más villanyvezetékére akasztott kábelt. A 18 kilowattóra illegális vételezésével okozott kár 900 forint....
Attól függetlenül, hogy hova helyeztem el a halas tavacskát vagy a madáritatót a kis udvaromon, a vízben úgyis ott úszkáltak a lehullott borostyán levelek.
Elegáns körülmények között mutatták be kedden a Szegő András által írt Madár, 12 menet Erdei Zsolttal című könyvet. A prezentáción az öklöző, a szerző és Kovács István állt az NSO kamerája elé
Az ügyészi perbeszéddel folytatódott szerdán a korrupcióval vádolt volt ügyész, Varga Gergely büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. Az előzetes letartóztatásban lévő exügyészt több súlyos bűncselekménnyel – közöttük hivatali visszaéléssel, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel, hivatali befolyással üzérkedéssel és sikkasztással is – vádolják. Mindezek miatt az ügyészség letöltendő börtönb...
Az Európai Unió tagországaiban a nemzetközi gazdasági válság miatt bevezetett gazdasági megszorítások ellen tüntetett szerdán Brüsszelben több tízezer ember - a szakszervezeti megmozduláson minden EU-tagállam képviseltette magát
Teljes a döbbenet a somogyi Koppány-völgyi kistérségben amiatt, mert Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár kedden személyesen állította le a Balatonendréd és Lulla között, kiemelt projektként, uniós támogatással megkezdett, 30 szakahatóság által jóváhagyott állami útépítést, amelyre ötven éve vár a Tab központú kistérség.
Az Európai Unió tagországaiban a nemzetközi gazdasági válság miatt bevezetett gazdasági megszorítások ellen tüntetett szerdán Brüsszelben több tízezer ember - a szakszervezeti megmozduláson minden EU-...
A gázellátásban a verseny mindenáron való növelése helyett a stabil szabályozási környezet kialakítására kell a hangsúlyt fektetni - hangzott el egy szakmai fórumon
Falusi Mariann bejelentette ország-világnak: újra fogyókúrába kezd. Ezúttal 40 kilót fogyna, ha ez sikerül, opcionálisan tízet, hogy elérje az áhított 80 kilogramm körüli testtömeget. Ebből az alkalomból zsírégető tortával köszöntötték barátai.
A New Yorkot New Jerseytől elválasztó Hudson folyóba ölte magát Gordon Ramsay egyik tévés szakácsa, akinek a mesterszakács régebben azt mondta, hogy étterme a Hudsonban fog elsüllyedni.
Már korábban is több alkalommal foglalkoztunk az USDJPY árfolyamának alakulásával és a japán jegybank intervenciójával. Az árfolyam május óta töretlenül jött lefelé és a 95-ös szintről 83-ig ereszkedett, mire a japán jegybank rászánta magát és a verbális intervenciók helyett a tettek mezejére léptek. Hatalmas összeget adtak el a hazai valutájukból, főleg euróval, dollárral és fonttal szemben.…
A nemzetközi gazdasági válság miatt bevezetett gazdasági megszorítások ellen tüntettek baloldali szervezetek szerdán Budapesten, csatlakozva az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) kezdeményezéséhe...
Végleg véget ér Németország számára vasárnap az I. világháború: az akkor vesztes hatalom ugyanis ekkor fizeti ki a jóvátételből még hátralévő utolsó részletet, 69,9 millió eurót
Az AUD/CAD a paritás felé vette útját és a várható kanadai adatok is támogathatják. A piaci vélemények szerint csalódást okozhatnak az adatok. Az ausztrál dollár emellett egyértelmüen elönyben van a kiwivel szemben, hiszen profitál a növekvö kínai nyersanyag-keresletböl. Arról adtak számot, hogy a gyenge amerikai gazdasági teljesítmény megviseli a kanadai gazdaságot. A lélektani határnak számító…
Az MSZP arra szólítja fel a Fideszt, hogy ne adjon politikai megrendeléseket az ügyészségnek, a bíróságnak és a rendőrségnek - hangzott el a párt mai rendkívüli sajtótájékoztatóján, ahol a szocialisták vezetői felsorakoztak Molnár Gyula mellett így biztosítva az újbudai polgármestert támogatásukról.
Csütörtökön lesz ötven éve, hogy bemutatkozott az amerikai tévé képernyőjén a Flintstone család, amelynek kőkorszaki világa a huszadik század közepének amerikai külvárosi életét parodizálva aratott sikert.