2010. szeptember 5. vasárnap

szept. 5
9:46
Hamis tízezresekkel fizettek Hódmezővásárhelyen (Gondola)
Hamis tízezreseket hozott forgalomba egy háromtagú bűnbanda Hódmezővásárhelyen és Mártélyon az elmúlt két hétben; a rendőrök gyorsan a csapat nyomára bukkantak, és elfogták őket – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője
szept. 5
9:48
Az easyJet a válság ellenére fejlődött (Gondola)
A válság alatt is növelte kapacitását a főbb reptereken az easyJet diszkont légitársaság, ennek köszönhetően a recesszió és a vulkánkitörés miatti forgalomkorlátozás ellenére is nyereséggel zárja pénzügyi évét, utasszáma az előző évi 45 millióról 50 millióra nő, magyarországi utasainak száma pedig 3 százalékkal 520 ezer fölé emelkedik - mondta Peter Voets, a légitársaság kelet-európai…
szept. 5
9:50
Több bioüzemanyag, több éhes száj? (Gondola)
Az emberek, áruk és szolgáltatások szabad áramlása vált a haladás szimbólumává. Ennek fenntartásához sok energiát kell mozgósítan.
szept. 5
10:00
Gyurcsánynak nézték Orbánt (BorsOnline)
A Svédország-Magyarország meccs alatt a svéd szerkesztő tévedett, amikor a péntek esti tévéadásban Orbán Viktorról láttunk képet, az aláírásban pedig azt olvashattuk: Gyurcsány Ferenc van a képernyőn.
szept. 5
10:00
SP-t zaklatják (Blikk)
BUDAPEST – Üldözik a rajongói SP-t, azaz Éder Krisztiánt, aki az elmúlt években lett a tinik egyik kedvenc énekese.
szept. 5
10:00
Recept: Palacsinta borban párolt körtével és pudinggal (Mindmegette)
Hozzávalók: A palacsintatésztához: 3 dl tej 3 dl szódavíz 3 db tojás só vaníliaaroma 1 dl olaj kb. 40 dkg finomliszt Valamint: 7 db körte 2 dl fehérbor fahéj 3 evőkanál cukor szegfűszeg 1 csomag főzős pudingpor (nekem most eper volt otthon, de jobb a csokis vagy a vaníliás) 5 dl tej 4 kiskanál cukor
szept. 5
10:00
A nemzeti összetartozás napja - galériával (Gondola)
Hoffmann Rózsa Csete Őrsöt, az Apáczai Közalapítvány igazgatóját bízta meg, hogy a határon túli osztálykirándulások elveit kidolgozza.
szept. 5
10:00
Öngyilkos merénylet Dagesztánban - halottak, sebesültek (hirado.hu)
Az orosz védelmi minisztérium három halottról és 36 sebesültről tud
szept. 5
10:02
Recept: Almás túrótorta egyszerűen (Mindmegette)
Hozzávalók: 5 egész tojás 12,5 dkg búzadara 20 dkg cukor 50 dkg túró 17 dkg margarin 1 csomag vaníliás cukor citromhéj só 2-3 db alma
szept. 5
10:02
Mi az igazság IMF és Magyarország ügyben? - 3. rész (Gondola)
Az újabb kölcsön - ha akarja is adni az IMF - csak a korábbi adósságrezsim érdekeit, a meghaladott állapotok fenntartását szolgálná.
szept. 5
10:02
Eddig több mint 2,3 milliárd milliárd forint vagyonadó folyt be (hirado.hu)
A 2010-re bevallott adó első részletét nem lehet visszaigényelni, illetve, ha azt az adózó még nem fizette meg, meg kell fizetni
szept. 5
10:03
Viharos szélben viharos győzelem (ATV)
US Open: 1 óra 38 perc alatt „fújta le” a Roger Federer Jaun Paul Mathiau-t.
szept. 5
10:04
Recept: Zabpelyhes-almás sütemény (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg zabpehely 3-4 evőkanál zabkorpa 3 dl tej 3 tojás 1 kg alma fahéj vagy mézeskalács fűszerkeverék ízlés szerint folyékony édesítőszer ízlés szerint csipet só
szept. 5
10:04
Hamis tízezresekkel fizettek Hódmezővásárhelyen (hirado.hu)
A három gyanúsított kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett
szept. 5
10:06
Recept: Kalocsai sertéscomb (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg sovány sertéscomb só bors 3-4 evőkanál olaj 1 dl száraz fehérbor 2 nagy fej hagyma 4-5 gerezd fokhagyma 2-3 szál majoránna 5-6 szál kakukkfű A töltelékhez: 5 dkg szalonna 1 közepes fej hagyma 50 dkg darált hús 1 tojás 1 kávéskanál csípős pirospaprika 1/4 kávéskanál provence-i fűszerkeverék 1/4 kávékanál őrölt köménymag 2-3 gerezd fokhagyma só bors
szept. 5
10:06
Összeütközött két kisrepülőgép egy nagy-britanniai versenyen (hirado.hu)
Két ember halt meg
szept. 5
10:08
Négyen sérültek egy balesetben Vecsés közelében (hirado.hu)
A helyszínről négy embert szállítottak kórházba, de a sérüléseik fokáról a rendőrség egyelőre nem tudott felvilágosítást adni
szept. 5
10:15
A Főgáz is csatlakozott a Díjnethez (ProfitLine)
A Főgáz is csatlakozott a Díjnethez, így a fővárosi közüzemektől rendszeresen kapott valamennyi számla elérhetővé vált egyetlen felületen, a Díjnet.hu portálján, kivételt már csak a Főtáv jelent - közölte a Díjbeszedő Holding Zrt. az MTI-vel.
szept. 5
10:18
Gyilkos vírus lehet a kövérség is (BorsOnline)
Szakemberek kimutatták, hogy nem csupán az ismert fertőző betegségek, mint az influenza vagy az AIDS tud terjedni emberről emberre, hanem a jó- és a rosszkedv, a kövérség, sőt még a válás is.
szept. 5
10:18
Palacsinta borban párolt körtével és pudinggal (Mindmegette)
Hozzávalók: A palacsintatésztához: 3 dl tej 3 dl szódavíz 3 db tojás só vaníliaaroma 1 dl olaj kb. 40 dkg finomliszt Valamint: 7 db körte 2 dl fehérbor fahéj 3 evőkanál cukor szegfűszeg 1 csomag főzős pudingpor (nekem most eper volt otthon, de jobb a csokis vagy a vaníliás) 5 dl tej 4 kiskanál cukor
szept. 5
10:18
A legnépesebb megye sem kér a bukott pártból? (HírTV)
Nem várható jelentős politikai földindulás az ország legnépesebb megyéjében az októberi önkormányzati választáson. Pest megyében vélhetően megmaradt a Fidesz közgyűlési többsége és Érden is meg kell elégedniük a szocialistáknak a második hellyel. A korábbi kormánypárt csupán 2002 őszén és 2006 tavaszán tudta legyőzni a jobboldalt - írja a Magyar Nemzet Online.
szept. 5
10:18
Közepes a kormánynak (Alternatív Energia)
A többség hármas osztályzatot adna az Orbán-kormány első száznapos teljesítményére - írta a Vasárnapi Hírek a Szonda Ipsos 1200 ember telefonos megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatására hivatkozva.
szept. 5
10:18
Mentővel karambolozott egy autó Kecskeméten (hirado.hu)
Senki nem sérült meg
szept. 5
10:18
Az idős cukorbetegek többsége él nemi életet (WebBeteg)
A cukorbetegségben szenvedő idősebb emberek szexuálisan aktívak, bár a betegség valóban okoz problémát az intimitással kapcsolatban.
szept. 5
10:20
Almás túrótorta egyszerűen (Mindmegette)
Hozzávalók: 5 egész tojás 12,5 dkg búzadara 20 dkg cukor 50 dkg túró 17 dkg margarin 1 csomag vaníliás cukor citromhéj só 2-3 db alma
szept. 5
10:20
A járások visszaállításáról is beszélt Navracsics Tibor Kötcsén (hirado.hu)
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pedig azt mondta, hogy a kabinet nem a privatizáció, hanem az állami vagyon gyarapítása mellett kötelezte el magát
szept. 5
10:21
Mexikói-öböl: már nem jelent veszélyt a sérült olajkút (ATV)
A sérült részt betonszarkofágba zárják.
szept. 5
10:22
Zabpelyhes-almás sütemény (Mindmegette)
Hozzávalók: 25 dkg zabpehely 3-4 evőkanál zabkorpa 3 dl tej 3 tojás 1 kg alma fahéj vagy mézeskalács fűszerkeverék ízlés szerint folyékony édesítőszer ízlés szerint csipet só
szept. 5
10:24
Kalocsai sertéscomb (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg sovány sertéscomb só bors 3-4 evőkanál olaj 1 dl száraz fehérbor 2 nagy fej hagyma 4-5 gerezd fokhagyma 2-3 szál majoránna 5-6 szál kakukkfű A töltelékhez: 5 dkg szalonna 1 közepes fej hagyma 50 dkg darált hús 1 tojás 1 kávéskanál csípős pirospaprika 1/4 kávéskanál provence-i fűszerkeverék 1/4 kávékanál őrölt köménymag 2-3 gerezd fokhagyma só bors
szept. 5
10:33
IMF: mérsékelt fellendülés a világgazdaságban (Infostart)
A világgazdaság mérsékelt ütemben föllendül, habár vannak kockázatok a középtávú költségvetési konszolidáció szüksége miatt - így vélekedett a Nemzetközi Valutaalap (IMS) első vezérigazgató-helyettese, John Lipsky.
szept. 5
10:36
Három állat eltalálta (BorsOnline)
Hárman elindultak azon az úton, hogy Paul, a csodapolip magyar utódai legyenek.
szept. 5
10:36
Négyen sérültek egy balesetben Vecsés közelében (Infostart)
Négyen sérültek meg abban a balesetben, amelyben két személyautó ütközött Vecsés közelében vasárnap reggel - közölte a rendőrség.
szept. 5
10:36
Nem szívesen látott vendég a hírTV Kiskunhalason (+videó) (HírTV)
Az autóig kísérték a Hír Televízió regionális stábját a Fidesz kiskunhalasi polgármesterjelöltjének és egyben országgyűlési képviselőjének kampányrendezvényéről. A szervezők meg akartak bizonyosodni arról, hogy munkatársaink valóban elhagyják-e a helyszínt. Kollégáinkat először be se akarták engedni a sajtónyilvános eseményre.
szept. 5
10:36
Vasárnapi Hírek: a többség hármast adna a kabinet eddigi teljesítményére (Gondola)
A többség hármas osztályzatot adna az Orbán-kormány első száznapos teljesítményére - írta a Vasárnapi Hírek a Szonda Ipsos 1200 ember telefonos megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatására hivatkozva
szept. 5
10:36
Négy rendőr üldözött egy 84 éves biciklist (Blikk)
szept. 5
10:36
Öttalálatos nem volt, de a Joker jackpotját megütötték (hirado.hu)
A 35. játékhét nyerőszámai és nyereményei
szept. 5
10:39
"Ilyen kuplerájt még nem láttam" Orbán Kötcsén (ATV)
A választásnak a valóságról kell szólnia - mondta.
szept. 5
10:51
Ausztriába toboroz vendéglátósokat a foglalkoztatási hivatal (Infostart)
A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) Ausztriába, vendéglátóipari területre szervez munkaerő toborzást október 5-én, decemberi munkába állással - olvasható az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján.
szept. 5
10:54
Nyilvánosan cserélte le bugyiját (BorsOnline)
Amíg az itthon pénzt kereső magyar sportolónők esetében már a havi egymillió forint bevétel is ritkaságszámba megy, addig néhány sportágban elképesztő összegek duzzasztják rendszeresen a női világsztárok bankszámláit.
szept. 5
10:54
Elgázoltak egy biciklist Somogyban (Infostart)
Biciklist gázolt el egy személyautó Somogyban szombaton késő este - tájékoztatta Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
szept. 5
10:54
Luxusautókon virít a mozgáskorlátozott kártya (+videó) (HírTV)
A parkoló autók fele mozgássérült kártyával várakozik Budapest VI. kerületének belvárosi csücskében - a Vasárnap reggel tapasztalata szerint.
szept. 5
10:54
IMF: mérsékelt fellendülés a világgazdaságban (Gondola)
A világgazdaság mérsékelt ütemben föllendül, habár vannak kockázatok a középtávú költségvetési konszolidáció szüksége miatt - így vélekedett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) első vezérigazgató-helyettese, John Lipsky
szept. 5
10:54
Visszafogottabban szexelnek a fiatal németek (Metropol)
Később kezdik a szexuális életet, és kevésbé aktívak a német fiatalok egy átfogó kutatás szerint, mint öt évvel korábban. A Jugendsexualität 2010 (Fiatalok szexualitása 2010) címet viselő felmérés eredményeiből kiderült, a fiatalok nemcsak, hogy visszafogottabbak, óvatosabbak is: jóval nagyobb gondot fordítanak a védekezésre.
szept. 5
10:54
Közepest kapott a kormány (Metropol)
A többség hármas osztályzatot adna az Orbán-kormány első száznapos teljesítményére - írta a Vasárnapi Hírek a Szonda Ipsos 1200 ember telefonos megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatására hivatkozva.
szept. 5
10:54
Hétfő 16 óráig kell megsemmisíteni a le nem adott ajánlószelvényeket (Alternatív Energia)
Az októberi önkormányzati választásra összegyűjtött, de a választási bizottságnak át nem adott ajánlószelvényeket hétfő 16 óráig meg kell semmisíteniük a gyűjtőknek a választási eljárásról szóló törvény értelmében.
szept. 5
10:54
Két "sláger" fut Magyarországon - de meddig? (Portfolio)
A héten újabb mélypontra süllyedt a forint a svájci frankkal szemben, amely újabb, ráadásul a nyilvánosság előtt zajló, vitát szült a gazdaságpolitikai vezetésen belül a Nemzetközi Valutaalap és az...
szept. 5
10:57
U21: Nincs veszve az Eb, de csoda kell (ATV)
Hogyan juthatunk tovább?
szept. 5
10:59
Beperelheti vendégét a Tv2 műsorvezetője (ATV)
Nem jelent meg a forgatáson.
szept. 5
11:12
Tegyen ellene, ha betör a résen a hideg és a zaj (BorsOnline)
Őszt mutat a naptár. Akinek nem tökéletes a lakása szigetelése, annak aktuális betömítenie az ablakok-ajtók melletti réseket. S ha már munkához látott, tanácsos gondolni a zaj kizárására is. Ehhez adunk tippeket az alábbiakban.
szept. 5
11:12
Moldova átesett a tűzkeresztségen (Blikk)
BUDAPEST – Az elmúlt hetekben mindennap fél négykor kelt Moldova György. Hajnalban megírta az aznapi penzumot, majd elindult a tűzoltókaszárnyába, hogy lehúzzon egy 24 órás műszakot a lánglovagokkal. Az ő világukról írta legújabb, Harcolj, vagy menekülj című riportkönyvét.

Keresés