Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt nyomoz a Pest megyei rendőrség a százhalombattai polgárok háza felújítása ügyében – írja a Magyar Nemzet.
Nagy-Britannia felülvizsgálja az Egyesült Államokkal és az Európai Unió tagállamaival kötött kiadatási egyezményeit, mert szerinte a jelenlegi rendszer nem garantálja kellőképpen a brit állampolgárok védelmét - írta a Daily Telegraph című brit lap
Al Gore az első olyan volt alelnök, akiről iskolát neveztek el Egyesült Államokban, igaz a névadónak a táblán osztoznia kellett Rachel Carson írónővel, a modern környezetvédelmi mozgalom megalapítójával - adta hírül hétfőn a Los Angeles Times.
Az első két számot követően a harmadik helyen áll a Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn összeállítású csapat a csengtui öttusa-világbajnokság keddi női váltóversenyében. A magyarok előbb negyedikek lettek vívásban, majd megnyerték az úszást.
Kedden kora reggel tovább gyengült a forint a nemzetközi devizakereskedelemben: röviddel hét óra előtt egy euró 286,48 forintot ért, míg hétfőn este 284,66 forinton, délután 284,97 forinton jegyezték a közös európai fizetőeszközt
A legtöbb piaci elemző emelkedő aranyárfolyammal számol a szeptember folyamán. Az évtizedes statisztikai adatok is az "aranyszeptember" mellett szólnak
Júliusban 13,6 százalékos volt a munkanélküliség Tolna megyében, az adatok szerint a nyilvántartott álláskeresők 41,4 százaléka legfeljebb 8 osztályt végzett. De nemcsak az alacsony iskolázottság jelent problémát, hiányzik a megfelelő szintű nyelvtudás és a projektben való gondolkodás is az itt élőkből. Munkaerő-piaci körkép Tolna megyéből.
A mai napon már visszavettek a korábbi napokban tapasztalt lendületükből az ázsiai piacok, sőt többnyire inkább már csökkentek a globális gazdasági helyreállással kapcsolatos aggodalmak miatt.
Spanyol bányászok egy több mint ötven fős csoportja nem hajlandó feljönni a föld alól, amíg ki nem fizetik nekik a bérüket - közölte hétfőn az Unióna Minera del Norte bányatársaság szóvivője.
A hét első napján - amerikai kereskedés hiányában, hétfőn zárva tartottak az amerikai piacok, állami ünnep miatt (Labor Day) - visszafogott kereskedés jellemezte a budapesti parkettet. Az OTP részvények ára 121 forinttal, 2,47 százalékkal 5.020 forintra nőtt, forgalmuk 5 milliárd forintot tett ki. A várható folytatást a technikai elemzés eszközeivel tekintjük át.
Nem jegyzetel, hibásan írja le a feladatokat, vagy egyszerűen csak hunyorogva próbálja meg leolvasni a táblára felírt szöveget - a leggyakoribb panaszok, amelyekkel kapcsolatban az iskoláskorú gyermekek szülei szemészhez fordulnak. Milyen jelekből ismerhetjük fel, ha a gyermek rövidlátó és milyen módon kezelhetjük?
Az izraeli miniszterelnök reményei szerint egy éven belül tető alá lehet hozni az izraeli-palesztin békemegállapodást a két fél között feszülő mély ellentétek ellenére is
A Fővárosi Bíróság a jövő héten határozatot hirdet abban a perben, amelyben egykori pártelnöki kihívója, Almássy Kornél az UD-ügy kapcsán nyilvánosságra hozott hangfelvétellel összefüggésben ötmillió forint kártérítést követel a parlamentből azóta kibukott MDF volt elnökétől – írja a Magyar Nemzet.
Nem sokat tehet a fővárosi közterület-felügyelet az autópályák budapesti bevezető szakaszain, felüljárókra kihelyezett illegális reklámhordozókkal, ám már keresi a megoldást - írja a keddi Napi Gazdaság.
A mai reggelen a korábbi napok jelentősebb emelkedései után kisebb elbizonytalanodás mutatkozott Ázsiában az amerikai kereskedés hiányában, így a vezető indexek közül a japán Nikkei 0.8, a dél-koreai...
2 éves kislányom 24 óra alatt kb. 4-5 l szénsavmentes ásványvizet iszik meg. Lefekvéshez 3, olykor 4 cumisüveg vizet iszik meg. Arra gondoltam, hogy esetleg cukorbeteg lehet, bár a vércukor leletei rendben vannak. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Kedden kora reggel tovább gyengült a forint a nemzetközi devizakereskedelemben: röviddel hét óra előtt egy euró 286,48 forintot ért, míg hétfőn este 284,66 forinton, délután 284,97 forinton jegyezték a közös európai fizetőeszközt.
Borúsan látja a jelenlegi pénzügyi lehetőségeit a megtakarítók nagy része, csökkent a lakosság megtakarítási képessége - derül ki a Raiffeisen-GfK Megtakarítási Index adataiból. A felmérés szerint a jövőtől azonban már változást várunk, a számok ugyanis a lakosság bizakodó befektetői hangulatát jelzik
A hétfői erősödés után kedden csökkenéssel indulhat a kereskedés a nyugat-európai tőzsdéken, az ázsiai részvénypiacok példáját követve, leginkább a nyersanyag és energetikai vállalatok részvényei húzhatják le a piacokat, miután csökkenést mutat az olaj és a és az ipari fémek ára.
A Kulcs-Soft bejelentette, hogy 2010. október 6-án 12 órai kezdettel rendkívüli közgyűlést tart, melynek helyszíne: 1022, Budapest, Törökvész út 30/A. Napirendi pontok: 1. A közgyűlés...
Akár 145 kilométer per órával is száguldozhatnának azok, akik megfizetik a 25 dolláros különdíjat - ezt javasolja egy amerikai politikus. A rendőrség attól tart, hogy megugranak a halálos közúti balesetek
A nyers káposztalé bizonyítottan remek megoldás a gyomorfekély kezelésére. A napi egy liter megivott káposztalé akár tíz napon belül is képes teljesen meggyógyítani a gyomorfekélyt. A további kutatások kimutatták, hogy a zöldség hatásossága magas glutamin tartalmában rejlik.
A káposzta az egyik legegészségesebb termeszthető vagy megvásárolható zöldség. Olyan nagy gyógyhatású összetevőket tartalmaz, amelyek segítenek a rák megelőzésében és gyógyításában is, de leggyakrabban a gyomorfekély kezelésére használják.
A pénz boldogít, de csak egy bizonyos összeghatárig - derítették ki Daniel Kahneman Nobel-díjas tudós vezetésével kutatók egy amerikai felmérés eredményeit értékelve
Babos Tímea - miután egyesben továbbjutott - párosban, az amerikai Sloane Stephensszel 6:0, 6:0-ra nyert egy amerikai, norvég kettős ellen a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság junior versenyének első fordulójában.
Ma értékeli kormánya első száz napját Orbán Viktor; a miniszterelnök a Professzorok Batthyány Körének meghívására mond beszédet a kabinet május 29-i megalakulása óta eltelt időszakról.
Az árvíz sújtotta Észak-Korea rizst, cementet és építőipari eszközöket kér Dél-Koreától egy héttel azután, hogy Szöul több mint 8 millió dolláros segélyt ajánlott fel Phenjannak a természeti katasztrófa okozta károk felszámolására - jelentette kedden a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
Elnöki pozíciót ajánlott fel az Oracle a HP egykori vezérigazgatójának, Mark Hurdnak, aki közel egy hónappal ezelőtt kényszerült távozni a vállalattól. Már a hétvége folyamán felröppentek hírek,...
A roma tanulók tömegesen morzsolódnak le a középiskolából – olvasható a Magyar Nemzet birtokába került kutatásból, amely még Hiller István korábbi oktatási miniszter megrendelésére készült.
Évtizedek óta nem látott aszály sújtja a brazíliai Amazonas állam nyugati területeit. Egyes régiókban szükségállapotot kellett kihirdetni, miután több település megközelíthetetlenné vált az alacsony vízszint miatt.
Határozott hangulatromlás következett be az éjszaka során a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, amelynek nyomán ma eséssel indult a kereskedés a forintpiacon. Az euróval szembeni jegyzések 287, míg a...
Az egyik legolcsóbb és legvitamindúsabb étel a káposzta, legyen az zöld vagy piros. A nyers káposztának méregtelenítő hatása van, segít a gyomor kitisztításában, és a benne felgyülemlő salakanyagok felbontásában.
El tudnak képzelni egy országot, ahol a király – mondjuk a reformáció korában – megreformálja saját országát? Ezzel azt mondja népének: dolgozzatok és gyarapodjatok, támogatlak benneteket.
A kora kőkori asszonyok találmánya, a babahordozó "kenguruk" meghonosodása játszott főszerepet az emberi evolúcióban, hozzájárulva az agy térfogatának növeléséhez - állítja egy brit őskoros régész.
Először rendeznek Kormányzati Karrier Expót hazánkban - jelentette be Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. A Regeneráció nevet viselő eseményt szeptember 18-án tartják a Millenáris Parkban, ahol a közigazgatásban felkínált állások mellett a szférában jellemző életpályamodellt is megismerhetik a látogatók.
Az ausztrál központi bank már negyedik hónapja nem változtatott 4,25 százalékos kamatszintjén a mai ülésén, annak ellenére, hogy az ausztrál gazdaság a második negyedévben 2007 óta nem látott mértékű bővülést mutatott, a vártnál erősebb belföldi igényeknek köszönhetően.
Szlovákiában januártól átmeneti időre 20 százalékra emelkedik az általános forgalmi adó (áfa) a jelenlegi 19 százalékról - közölte a koalíciós tanács hétfő esti ülése után Iveta Radicová szlovák miniszterelnök.