Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján a megszokott 50 milliárd forint értékben hirdetett meg jegyzésre 3, 5 és 10 éves államkötvényt, de a megszokottnál lényegesen magasabb túljegyzésnek köszönhetően 70 milliárd forintra növelte az értékesítést.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 18 éves fiatalembert, aki a gyanú szerint brutális kegyetlenséggel agyonverte 16 éves barátnőjét Pécsett.
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten a várakozásokat meghaladó mértékben 27.000 fővel 451.000 főre csökkent az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 478.000 főről. Az előzetes elemzői várakozások 470.000 főre történő emelkedéssel számoltak.
"Fontos fordulat" történt a magyar költségvetési kommunikációban azzal, hogy a kormány bejelentette elkötelezettségét a hazai össztermék (GDP) 3 százaléka alatti jövő évi államháztartási hiánycél mellett, de az elmúlt hónapokban "fordult néhányat" a kormány költségvetési retorikája, így egyelőre az új hozzáállás óvatosan kezelendő - vélekednek csütörtöki helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó…
Megkülönböztetett figyelemmel kíséri Kína pénzügyi tranzakcióit a japán kormány, miután Kína közel 25 százalékkal több japán jegybanki kötvényt vásárolt júliusban, mint egy hónappal korábban.
Huszti Szabolcs csütörtökön közleményben jelezte: nem rokonszenves neki a magyar labdarúgó-válogatottnál kialakult légkör. Véleménye szerint a nemzeti csapat körül "hülyítés" folyik.
Nem kétséges, a magyar futball legnagyobb érdeklődéssel vár párosítása az aktuális helyezésektől függetlenül is az Újpest FC Ferencváros elleni mérkőzése.
Huszti Szabolcs csütörtökön közleményben jelezte: nem szimpatikus neki a magyar labdarúgó-válogatottnál kialakult légkör, s véleménye szerint a nemzeti csapat körül "hülyítés" folyik.
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) tanévnyitóján adták át az Európa Kulturális Fővárosa program egyik nagyberuházásaként 5,5 millió forintból felépült Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontot szeptember 8-án - olvasható a stop.hu-n. A három pécsi, köztük az egyetemi nagykönyvtár összevonásával létrejött új integrált könyvtár október 22-től 13 ezer négyzetméteren várja olvasóközönségét a…
Észak Oszétiában 15 ember életét vesztette és több mint nyolcvanan megsérültek egy merényletben. A felrobbant autóban az öngyilkos támadó holttestét is megtalálták.
Szép számmal jutottak be a verseny fináléjába a Magyar Televízió munkatársai által, illetve az MTV-vel koprodukcióban készült alkotások. A televíziós műsorfesztivál szeptember 24-25-én lesz Veszprémben, de a hirado.hu-n már megnézhet néhányat a döntős alkotások közül
Lady GaGának szinte hétről-hétre sikerül megújulnia. Az extravagáns énekesnő ezúttal a Vouge magazin japán kiadásának címlapján egy nyers húsból készült bikiniben pózol.
A kedvezö amerikai adatoknak köszönhetöen az USD/JPY 83,90-re kúszott fel. Az elsö munkanélküli segélykérelmek a várt 472.000 helyett 451.000-es értéket hoztak. A külkermérlegnél -42,8 milliárdos értéket jelentettek Az USD/JPY nem tudta megvédeni nyereségeit és 83,70-re esett. A 84,00-es ellenállás erösnek mutatkozik, ezért fennáll a veszélye, hogy 83,40-ig szánkázik az árfolyam. 84,00 fölött…
A leadott ajánlószelvények között olyanokat is találtak a választópolgárok aláírásával, amelyeket állításuk szerint nem írtak alá, és nem adtak át egyetlen szervezetnek, pártnak sem
2010. szeptember 8-án került sor a Portfolio.hu Klub rendezvényére, ahol két eltérő megközelítés csapott össze: meghívott portfólió menedzser vendégünk a fundamentális, míg kollégánk a technikai...
A söréről, gyáriparáról híres és Karel Gott, az aranytorkú énekes szülővárosaként ismert nyugat csehországi Plzent választották Európa 2015-ös kulturális fővárosává....
A Fülöp-szigeteki busztragédia hongkongi áldozatai közül néhányat a túszmentő akció során leadott rendőri lövések is eltalálhattak - közölte csütörtökön a Fülöp-szigeteki igazságügyi miniszter szakértői vizsgálatokra hivatkozva
Karácsony helyett már november elején kiszabadulhatnak a föld fogságából a chilei bányászok. A mentők szerint ugyanis a vártnál gyorsabban halad a fúrás.
A délelőtti erős aukciós vételi érdeklődés után a délutáni, ún. nem-kompetitív államkötvény tenderekre összesen 25,4 milliárd forintnyi mennyiséget hirdetett meg az Államadósság Kezelő Központ, az...
A költségvetés tekintve nincs újdonság abban a jelentésben, amelyet a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság készített az ország állapotáról: a lényege annyi, hogy a megtett intézkedések nélkül a 2010. évi költségvetési törvényhez képest nagyobb lenne a GDP arányos hiány - mondta Akar László, a Gazdaságkutató Zrt. alelnöke csütörtökön az MTI kérdésére.
A görög külügyminiszter csütörtökön felszólította Törökországot, vonja ki Észak-Cipruson állomásozó csapatait, jeléül annak, hogy komoly szándékkal vesz részt az 1974 óta megosztott földközi-tengeri szigetország egyesítéséről újrakezdett tárgyalásokon
Népszavazást tartana az LMP Budapesten, az egységes parkolási rendszer bevezetéséről. A referendum kiírását az októberi önkormányzati választás után hivatalba lépő új önkormányzati testülettől kéri majd a párt.
Az amerikai külkereskedelmi hiány 17 hónapja a legnagyobb mértékben csökkent júliusban az előző hónaphoz képest, annak a hatására, hogy miközben nőtt a kivitel, a behozatal csökkent.
Az év eddig eltelt nyolc hónapjában tovább javult a hazai utak biztonsága; a személyi sérüléses közúti balesetek és a balesetekben meghalt emberek száma egyaránt csökkent - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön a rendőrség honlapján
Ha egy olyan kellemes illat és serkentő ragyogás után vágyakozunk, amelyet csak a trópusi virágok adhatnak, akkor húzzuk fel a kertész kesztyűnket és vegyük elő a kis kapát.
Ez a cikk arról szól, hogy hogyan készítsünk legfeljebb egy méter magas támfalat kövekből szárazfalazással vagy „száraz kőhalmozásos” módszerrel. Támfalakat készíthetünk akár gerendákból, vasúti talpfából, betonlapokból vagy tájépítő kőlapokból.
Drasztikus fogyókúrába kezdett az a 37 éves walesi nő, aki óriási mellei miatt nem tudta bekapcsolni az övet új japán sportautójában - adta hírül a The Sun.
Huszti Szabolcs csütörtökön közleményben jelezte: nem szimpatikus neki a magyar labdarúgó-válogatottnál kialakult légkör, s véleménye szerint a nemzeti csapat körül "hülyítés" folyik. A focista jelezte azt is, hogy nem igazol a mostani rendszer kedvenc csapatába, a Videotonba, hogy "sztenderd válogatott legyen", és védelmébe vette a Magyarországról elüldözött holland szövetségi kapitányt, Erwin…
Nincs magyar egyetem a legjobb 200 intézményt tartalmazó, egy brit intézet által készített listán. Az első helyen az angol Cambridge University végzett, egyetlen olyan egyetemként, amely mind a négy vizsgált tudományterületen bekerült a legjobb négybe.
Hűtlen kezelés gyanújával ismereten tettes ellen tett feljelentést Szócska Miklós egészségügyi államtitkár az ÁNTSZ laborjainak privatizációja ügyében. A Heti Válasz eheti számában megírta: a tisztiorvosi szolgálat laborhálózatát 2006-ban a szervezetnél dolgozó szakértők rokonának illetve üzlettársának adták el 48 millió forintért, majd két év múlva 1,5 milliárd forintért adták tovább.
Szombaton Újpest-Ferencváros találkozót rendeznek a labdarúgó NB I-ben. A két csapat rangadója általában az érzelmekkel leginkább túlfűtött pesti meccse az idénynek.
Felfüggesztettek egy mentőst Dunaújvárosban. Feljelentés érkezett ellene, amely szerint a mentőautóban többször megütött és fojtogatott egy sérült lányt. A mentős ezt tagadja. Az ügyben a Dunaújvárosi Városi Bíróság jár el, a férfi a bírósági ítéletig nem dolgozhat.
Az egészségügyért felelős államtitkár szerint az ÁNTSZ-laborok privatizációjának ügye is egy "csontváz" lehet az egészségügy területén; Szócska Miklós az ügyben feljelentést tett
Huszti Szabolcs csütörtökön közleményben jelezte: nem szimpatikus neki a magyar labdarúgó-válogatottnál kialakult légkör, s véleménye szerint a nemzeti csapat körül "hülyítés" folyik. A focista jelezte azt is, hogy nem igazol a mostani rendszer kedvenc csapatába, a Videotonba, hogy "sztenderd válogatott legyen", és védelmébe vette a Magyarországról elüldözött holland szövetségi kapitányt, Erwin…