2010. szeptember 9. csütörtök

szept. 9
7:38
Börtönben marad Lennon gyilkosa (Blikk)
New York — Yoko Ono (77) ismét győzött! Az 1980 decemberében meggyilkolt John Lennon özvegye ismét elérte, hogy az ember, aki szerelmének életét kioltotta, rács mögött maradjon.
szept. 9
7:38
Magyar Nemzet: eltussolt ügyek a kiskunhalasi pszichiátrián (Gondola)
Jegyzőkönyvek készültek az embertelen verésekről, a homoszexuális erőszakról, az intézet vezetője mégsem tett lépéseket, lényegében eltussolta a történteket - írta a csütörtöki Magyar Nemzet az ügyben nyomozó ügyészek állításai alapján
szept. 9
7:38
Ismét megindult az adatfolyam a gravitációs műholdról (hirado.hu)
A szonda feladata az eddigi legpontosabb térképek elkészítése arról, hogyan ingadozik a gravitáció a bolygón
szept. 9
7:40
Jamie Lee Curtis: Gyógyszerfüggő voltam én is! (Blikk)
Los Angeles — Kis híján Michael Jackson (†50) sorsára jutott Jamie Lee Curtis (51), aki szintén fájdalomcsillapítók rabja volt évekig.
szept. 9
7:40
Népszava: elmarad az Orbán-Tarlós találkozó (Gondola)
A Népszava úgy tudja, hogy elmarad az eredetileg augusztus végére, majd szeptember elejére tervezett találkozó Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje között
szept. 9
7:45
Örök élet, ingyen sör - azt ígérhetnek a jelöltek, amit nem szégyellnek (Privátbankár)
A Kétfarkú Kutya Párt mások mellett "több hétfőt", "ingyen sört", "teljes adócsökkentést", örök életet ígért a választóknak - nem ütközik jogszabályba, hogy ezt tették, bár valószínűleg nem tudták volna teljesíteni mindezt
szept. 9
7:45
Kevesebb munkanélküli Csehországban (HR Portál)
Csehországban a korábban becsültnél nagyobb mértékben növekedett a gazdaság a második negyedévben, a munkanélküliség pedig a várt stagnálás helyett csökkent augusztusban a szerdán megjelent adatok szerint.
szept. 9
7:45
USA tőzsdék: nincs megállás (ProfitLine)
Erősödtek a New York-i értéktőzsde vezető indexei a tegnapi kereskedés során.
szept. 9
7:47
Nem kapják a jogos cafeteriát a kiskunfélegyházi tűzoltók (HR Portál)
A kiskunfélegyházi HÖT-ön szolgálatot teljesítő hivatásos tűzoltók a mai napig nem kapták meg a jogszabályban rögzített béren kívüli járandóságukat, és a 2010-es évre járó cafetériájukat. A 42 kiskunfélegyházi tűzoltó a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetéhez fordult.
szept. 9
7:47
Lassulást lát a FED az USA gazdasági növekedésében (ProfitLine)
Az amerikai jegybank (Fed) "sok jelét" látja annak, hogy lassult az amerikai gazdasági növekedés az augusztussal zárult hat hét alatt.
szept. 9
7:49
Egyre később mennek nyugdíjba a németek (HR Portál)
A németek egyre tovább dolgoznak, az utóbbi hét évben 12 hónappal emelkedett a nyugállományba vonuláskor betöltött tényleges életkor - írta szerdán a Süddeutsche Zeitung.
szept. 9
7:54
Eszter három hete várja párja holttestét (BorsOnline)
Húsz napja Németországban van egy infarktus miatt elhunyt kamionos férfi holtteste, mert a munkáltatója nem hajlandó kifizetni a hazaszállítást.
szept. 9
7:54
Dalra fakadnak Beckhamék? (Blikk)
Los Angeles — Az, hogy Victoria Beckham (36) és férje, David (35) szinte naponta szerepel a lapokban, természetes.
szept. 9
7:54
Leleplezés! Ezek Bocsiék allűrjei (Blikk)
Budapest — Lakosztály egy luxushotelben, jakuzzival. Saját névvel hímzett takaró és saját szakács, aki hűtőtáskában viszi utánuk a vajhalat, hogy megsüthesse nekik... Hollywoodi sztárokat megszégyenítő a felhajtás a Mosolyturnén!
szept. 9
7:54
Tehénvizelet okozta a titokzatos szemirritációt (Infostart)
Tehénvizelet okozta a titokzatos szemproblémát, amely egy ausztrál mezőgazdasági kiállítás mintegy ötven látogatójánál jelentkezett.
szept. 9
7:54
Recept: Barackos tekercs (Mindmegette)
Hozzávalók: A piskótához: 4 db tojás 30 dkg porcukor 1 dl tej 1 dl olaj 1 kávéskanál szódabikarbóna 30 dkg liszt A krémhez: 3 dl tej 3 kanál liszt 15 dkg porcukor 15 dkg margarin 1 csomag vaníliás cukor sárgabarack ízlés szerint A tetejére: 10 dkg tortabevonó kókuszreszelék
szept. 9
7:54
Belviszály a bírósági fórumokon (HírTV)
Nyílt – helyenként személyeskedő hangvételű – levélváltás zajlott le a budapesti bíróságok helyzetéről a Fővárosi Bíróság (FB) elnöke, Gatter László és a Legfelsőbb Bíróság (LB) vezetője, Baka András között. Az FB elnöke tegnap elektronikus levélben közölte a mintegy kétszáz budapesti bíróval, hogy elmarad a jövő hétfőre tervezett összbírói értekezlet, ahol a Gatter helyettesének poszt...
szept. 9
7:54
Basescu: Franciaország semmibe veszi az európai normákat (Gondola)
Franciaország semmibe veszi az európai normákat a roma bevándorlók kiutasításával - jelentette ki szerda este Traian Basescu román államfő két francia miniszter másnapra várt bukaresti látogatása előtt
szept. 9
7:54
A család a legfontosabb (Metropol)
A világelső teniszező, Rafael Nadal bevallotta, a pályán kívül más ember: például szereti a kissé csöpögős Broadway-musicaleket.
szept. 9
7:54
Párizs nem hátrál meg: Bukarest nem foglalkozik a romákkal (Kripto Akadémia)
Franciaország semmibe veszi az európai normákat a roma bevándorlók kiutasításával - jelentette ki szerda este Traian Basescu román államfő két francia miniszter másnapra várt bukaresti látogatása előtt. Hozzátette, hogy mindazonáltal a kialakult helyzetért a román kormány és maguk a romák is felelősek.
szept. 9
7:54
Pálinkás: letargiával tekintünk a természettudományos képzésre (hirado.hu)
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint a bolognai rendszer megtartása mellett vissza kellene állítani a kétszakos, egyciklusú képzést
szept. 9
7:54
A tálibok megfenyegették a magyar kontingenst + videó (ATV)
A magyar kormány nem tervezi a kivonulást.
szept. 9
7:56
Török Ádám visszatér (Blikk)
Budapest — Harmadik éve rendezik meg a Magyar Dal Napját, ahol Török Ádám (62) és a Mini visszatérő vendégként idén is színpadra lép.
szept. 9
7:56
Népszava: zsinórban veszti el a pereket a BKV (Gondola)
Már hét ügyet jogerősen is elvesztett a BKV abból a több tucatból, amelyeket a munkaügyi bíróságon indított a cég egykori vezetői ellen "jó erkölcsbe ütköző" kifizetések miatt - írta a Népszava
szept. 9
7:56
Átszervezések, megszorítások: újabb kirúgások a magyar tévécsatornánál (ATV)
A forráselvonással indokolták a döntést.
szept. 9
7:58
Rekorddöntés Budafokon (Blikk)
Budapest — Soha ennyi látogató nem érkezett Budafokra, mint a most hét végi, XXI. Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválra – mondta el Szabolcs Attila, Budafok polgármestere.
szept. 9
7:58
Csalás és sikkasztás gyanúja az elmaradt Part fesztivál ügyében (Gondola)
Csalás és sikkasztás gyanúja miatt keresi a rendőrség a botrányos körülmények között lefújt Part fesztivál szervezőjét - értesült a Magyar Nemzet
szept. 9
8:00
Népszava: vádat emeltek a gárda volt főkapitánya ellen (Gondola)
Bíróság elé áll Kiss Róbert, a Magyar Gárda volt főkapitánya, miután vádat emeltek ellene hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntette és egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt - tudta meg a Népszava a Fővárosi Főügyészségtől
szept. 9
8:03
A csalánkiütés lehetséges okai - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Tisztelt Szakértő! Május óta krónikus csalánkiütésem van, kórházban is voltam nem tudtak semmit megállapítani, mert szteroidokat kaptam. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
szept. 9
8:12
Orbán Viktor színt váltott (BorsOnline)
Egy szempontból biztos rendhagyó volt Orbán Viktor értékelő beszéde: hosszú idő után a szekrényben hagyta kedvenc bordó nyakkendőjét, és ezúttal új darabot viselt öltönyéhez.
szept. 9
8:12
Borral várnak a várban (Blikk)
Budapest — Gyöngyöző pezsgő és zamatos bor folyik minden mennyiségben a budai várban.
szept. 9
8:12
Recept: Barackos-csokoládés muffin (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 pohár tejföl 1 pohár cukor 1 pohár olaj 2 egész tojás 2 pohár liszt 2 csomag vaníliás cukor 1/2 csomag sütőpor 2 pohár kockára vágott barack 10 dkg étcsoki apróra felkockázva, ízlés szerint
szept. 9
8:12
Mennyire kell komolyan venni a tálibok magyarellenes fenyegetését? (Infostart)
Csak mértékkel kell komolyan venni a fenyegetést - így reagált Wagner Péter arra a hírre, hogy egy pakisztáni lap szerint a tálibok megfenyegették Magyarországot: újabb áldozatokkal járhat, ha nem távoznak Afganisztánból. A cikkre saját blogjában hívta fel a figyelmet a külpolitikai szakértő. Mint ismert, az augusztusi támadás következtében két magyar katona veszítette életét.
szept. 9
8:12
Propaganda vagy tálib fenyegetés? (HírTV)
Nem valós fenyegetésnek, hanem a tálib propaganda részének tekintik szakértők azt a hírt, amely egy pakisztáni lapban jelent meg a napokban. Eszerint a tálibok szóvivője újabb halált okozó támadásokat helyezett kilátásba a katonáink ellen, ha nem vonják ki őket Afganisztánból.
szept. 9
8:12
A német férfiaknak a szexnél is fontosabb, hogy a nő ne beszéljen sokat (Gondola)
Visszafogottságot, hűséget és megértést kívánnak elsősorban partnerüktől tartós kapcsolatban a férfiak - csak minden második vágyik élettársától "fékevesztett szexre"
szept. 9
8:12
Pokolgépes merénylet Pakisztánban (Metropol)
Pokolgép robbant csütörtökön egy út mellett Pakisztánban, az Afganisztánnal határos Kurram törzsi területen. A támadásban tíz ember meghalt, és négyen megsebesültek.
szept. 9
8:12
Irán: súlyos feladatot vállalunk, és senki nem segít (Kripto Akadémia)
Az iráni igazságszolgáltatás több ezer alkalmazottja áldozta már fel életét az ópiumkereskedők elleni küzdelemben, és az ország több milliárd dollárt költött erre a feladatra - közölte szerdán az iráni ENSZ-nagykövet a Közgyűlésben tett felszólalásában.
szept. 9
8:14
Áltraffipax riogatja a járművezetőket (Blikk)
Kiskunfélegyháza ‒ Láthatósági mellénybe bújtatott szalmabábú vigyázza a rendet a város egyik elkerülő útján.
szept. 9
8:14
Recept: Serpenyős csirke (Skillet Chicken) (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 egész csirke 1 citrom leve liszt 3 fej vöröshagyma 2,5 dl csirkehúsleves 1 nagy paradicsom 5 dkg vaj őrölt feketebors só
szept. 9
8:14
Reggeli devizapiaci összefoglaló-www.globalfx.hu (HírTV)
Az amerikai fogyasztói kölcsönök júliusban -3,6 milliárdos értéket hoztak (elörejelzés: -4,7 Mrd, elözö: -1,3 Mrd). Az EUR/USD alig reagált az adatokra. A GBP/USD 36 pipes sávban mozgott, 1,5475 és 1,5439 között. Támogatás 1,5420-nál, míg ellenállás 1,5512-nél található. Az ausztrál munkanélküliségi ráta augusztusban 5,3%-ról 5,1%-ra esett. Az AUD/USD 60 pipet nyert az adatok hatására. Az EUR/GBP…
szept. 9
8:14
Az ajánlószelvények megsemmisítéséről szóló jegyzőkönyveket ma kell leadni (Gondola)
Az októberi önkormányzati választásra összegyűjtött, de a választási bizottságnak át nem adott ajánlószelvények megsemmisítéséről szóló jegyzőkönyveket ma 16 óráig kell eljuttatni az illetékes választási bizottságokhoz
szept. 9
8:16
A választási bizottságok nem vizsgálhatják az ígéretek valóságtartalmát (Gondola)
A választási bizottságok nem vizsgálhatják a kampányígéretek valóságtartalmát, még abban az esetben sem, ha egyértelmű, hogy egy adott ígéretet lehetetlen teljesíteni
szept. 9
8:18
Háromszáz munkahelyet teremt a kaposvári ipari park (HR Portál)
Háromszáz munkahelyet remél Kaposvár polgármestere az átadás előtt álló keleti ipari parkban, amelynek kialakítása 68,5 millió forintos európai uniós támogatással összességében 177 millió forintba került.
szept. 9
8:18
BUX kilátások - mindenek felett? (ProfitLine)
Mai elemzésünkben a BUX index leglikvidebb, a spekulánsok által leginkább figyelt és kereskedett határidős index a BUX1012 árfolyamát tekintjük át a technikai elemzés segítségével. A BUX1012 az egyik legalkalmasabb instrumentum arra, hogy a tőzsdei zuhanások esetén is nyereséget tudjunk elérni.
szept. 9
8:18
Kivégzés lesz Washington államban, az első 2001 óta (Gondola)
Kivégeznek egy halálra ítéltet csütörtök éjjel Washington amerikai szövetségi államban, amelyben 2001 óta nem hajtottak végre halálos ítéletet - közölték a hatóságok
szept. 9
8:20
Újra forrósodik a helyzet Görögországban (HR Portál)
Szerdán reggel sztrájkolni kezdtek Görögországban a vasúti és tömegközlekedési dolgozók tiltakozván a kormány tervezett megszorító intézkedései ellen. A szakszervezetek újabb megmozdulásokat helyeztek kilátásba csütörtökre.
szept. 9
8:20
Freesoft - Bennfentes részvényvásárlás (ProfitLine)
A FreeSoft Nyrt. tájékoztatása szerint Tóth Béla és Koppány Tamás, a Társaság vezető beosztású alkalmazottai a tegnapi napon Freesoft részvényeket vásároltak - olvasható a BÉT honlapján.
szept. 9
8:21
Kissé gyengült a forint (Infostart)
Kismértékben gyengült a forint csütörtök reggel az euróval és a svájci frankkal szemben az előző esti árfolyamhoz képest; egy euró 287,16 forintba került 7 óra körül a nemzetközi bankközi devizapiacon, az előző esti 286,78 forint után, a svájci frankot pedig 223,90 forinton jegyezték, a szerda esti 222,67 forint után.
szept. 9
8:21
Obama: aki gazdag, felejtse el az adókedvezményt (Privátbankár)
Barack Obama határozottan kizárta, hogy meghosszabbítsák a módosabb amerikaiak számára a Bush-kormányzat által nyújtott adókedvezményeket
szept. 9
8:22
Sarkozy kitart - a szakszervezetek újra sztrájkolnak (HR Portál)
A francia szakszervezetek újabb egynapos sztrájkot tartanak szeptember 23-án a tervezett nyugdíjreform elleni tiltakozásul.

Keresés