Szeptemberi szülését követően a Burgasz melletti Primorskóban készül Douchev-Janics Natasa, akit a napokban meglátogatott edzője, Kovács László, a felnőtt szövetségi kapitány, Storcz Botond és Molnár Tamás gyúró is.
Egy párizsi bíróság bűnrészesnek találta a francia EDF energiavállalatot számítógépes kalózkodásban, aminek értelmében a világ legnagyobb atomerőművi parkját üzemeltető szolgáltatónak 1,5 millió...
Maszkos támadók megkötöztek és kiraboltak egy idős asszonyt szombat hajnalban a szombathelyi Szövő utcában. A rendőrség megkezdte a tettesek felkutatását, akik kifosztották a nőt.
Irán felülvizsgálja együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ), mert az együttműködés vagy annak hiánya a megítélése szerint nincs hatással az ügynökség döntéseire - jelentett ki vasárnap az iráni parlament elnöke.
A svájci Roger Federer nyerte a 2,75 millió euró összdíjazású, párizsi fedettpályás férfi tenisztornát, miután a vasárnapi döntőben két játszmában győzött a hazai közönség előtt szereplő Jo-Wilfried Tsonga ellen.
Irán felülvizsgálja együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ), mert az együttműködés vagy annak hiánya a megítélése szerint nincs hatással az ügynökség döntéseire - jelentett ki vasárnap az iráni parlament elnöke.
Overdose megnyerte vasárnap a római Premio Carlo e Francesco Aloisi elnevezésű Group III-as futamot. A viadal honlapja szerint a magyar versenyló - Frankie Dettorival a nyergében - fél hosszal előzte meg a második Dagda Mort, s ezzel pályafutása 16. sikerét aratta.
Pastor Maldonado és Jaime Alguersuari időbüntetést kapott az Abu Dhabi Nagydíj után, amiért figyelmen kívül hagyták a kék zászlót és nem engedték el időben az őket követő, pozíciókét harcoló versenyzőket. Tovább »
Las Vegas — Győzött a fülöp-szigeteki Manny Pacquiao (32) a mexikói Juan Manuel Márquez (38) ellen s a Boksz Világszervezet (WBO) váltósúlyú világbajnoka maradt, de a címmeccs botrányos véget ért. A közönség tüntetni kezdett a pontozás után, az elégedetlen drukkerek poharakat dobáltak a ringbe.
A vártnál magasabb októberi magyarországi inflációs adatok ellenére sem jósolnak egyelőre MNB-kamatemelést londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a magyar jegybank pénzügypolitikáját továbbra is elsősorban az euróválság és a forintárfolyam alakulása határozza meg.
Ahogy az meg volt írva, vagy még inkább meg volt ígérve: a budapesti gyors megérkezett Varsóba. Az októberi választások jobboldali vesztese pénteken az utcára vitte a híveit, azokat, akik nem tudnak beletörődni a vereségbe.
Nagy Péter 415 kilós összteljesítménnyel a 8. lett a férfiak plusz 105 kg-os versenyében. Nem szerzett olimpiai indulási jogot a magyar csapat, miután csak a 24. helyen zárt.
Irán felülvizsgálja együttműködését a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel, mert az együttműködés vagy annak hiánya a megítélése szerint nincs hatással az ügynökség döntéseire - jelentett ki vasárnap az iráni parlament elnöke.
Overdose győzelmével ért véget Rómában a Premio Carlo e Francesco Aloisi elnevezésű verseny. A futamot 2008 után ismét megnyerő Overdose-t ezúttal a világ egyik legjobb zsokéja, Lafranco (Frankie) Dettori lovagolta.
Budapest — Mozgójárda, föld alatti kultúrtér, sok zöld, műtermek, éttermek, kávézók és sörsátrak – ilyen lesz 2014 tavaszára a Várkertbazár, amihez kishajójárattal vinnék a turistákat a Vigadó térről.
Érvénytelen lett az időközi országgyűlési képviselő-választás a főváros II. kerületében, a 2-es számú választókerületben, mert a fél órával az urnazárás előtt mért adatok szerint a részvételi arány nem érte el az 50 százalékot.
Az FHB termőföldindexe alapján 2011 első félévében nominálisan 4,8 százalékkal, reálértéken 1,6 százalékkal emelkedtek a magyarországi termőföldárak 2010 egészéhez képest - mondta Harmati László, az FHB Jelzálogbank üzleti vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Békéscsaba — Bár autogramot még nem kértek még tőle, naponta többször is megállítják az utcán. Nem, nem a Született feleségek tisztaságmániás sztárja, Marcia Cross (49) költözött hazánkba.
Manny Pacquiao és Juan Manuel Márquez bokszmérkőzése újfent bebizonyította, hogy a profi bunyó szabályrendszere a legkevésbé sem hozható összhangba az igazságossággal.
Budapest — Újabb képviselői feketepénz! Bohács Zsolt (Fidesz) havi 90 ezer forintot vett fel a Szegedi Hőszolgáltató Kft. felügyelőbizottságának elnökeként. Csakhogy a társaság 51 százalékban önkormányzati vállalkozás, így a képviselők jogállásáról szóló törvény szerint Bohács nem is tölthette volna be a tisztséget.
Várhatóan érvénytelen lesz az időközi országgyűlési képviselő-választás a főváros II. kerületében, a 2-es számú választókerületben, mert a fél órával az urnazárás előtt mért adatok szerint a részvételi arány nem érte el az 50 százalékot.
A Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. közleményben utasította vissza, hogy "a hétvégi időközi országgyűlési választás kampányának finisében" a Lehet Más a Politika Párt képviselőjelöltje "alaptalan vádaskodással a céget és annak elnök-vezérigazgatóját pártpolitikai célokra próbálta felhasználni" - írta az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében a cég.
A Győr hazai környezetben 37-29-re legyőzte a Németh András irányította osztrák Hypo NÖ együttesét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek vasárnapi utolsó fordulójában, így a C jelű kvartett élén végezve jutott a legjobb nyolc közé.
Az utolsó, negyedik helyen végzett a magyar válogatott a miskolci Négy Nemzet jégkorongtornán, miután a vasárnapi zárómérkőzésen 4-1-re kikapott az osztrák csapattól.
Rogán meggondolta magát, semmi nem vethet gátat az ingatlanadónak. A képviselő szóban visszavonta indítványát, ami 3 százalékban maximalizálná jövőre kivethető önkormányzati építmény és telekadót. Piaci pletykákat nem szokásunk komolyan venni, de a Mach üzletlánc egyre értékesebb lehet a terjeszkedni készülő vállalkozásoknak, kihirdették a plázastopot. Így azok, akik azt remélték, hogy az Aldi, a…
Lewis Hamilton bízik abban, hogy az Abu Dhabi Nagydíjon aratott győzelme egy új fejezet kezdete lesz karrierjében, miután az elmúlt versenyeken számos balszerencse érte. Tovább »
A műsorvezetőnő szombaton, a Facebook oldalán számolt be a szomorú hírről, és bár nagyon sokan segítettek neki a keresésben, még mindig nem került elő a család kedvence.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette vasárnap, hogy örül az Irán egyik lőszerraktárában előző nap bekövetkezett robbanásnak, amelynek - mint kiderült - áldozatául esett a forradalmi gárda ballisztikus rakétaerőinek a megalapítója is.
Az Algéria-Tunézia mérkőzésen a rendes játékidő letelte után a nézőtérről rohant a pályára egy hazai szurkoló, aki komoly fizikai próbatétel elé állította a biztonsági embereket.
Ismét őrizetbe vették Iránban a BBC egy helyi tudósítóját - jelentette vasárnap a FARS hírügynökség. Az őrizetbe vett újságíró, Mohszen Fathi a brit műsorszóró fárszi nyelvű szerkesztősége számára dolgozott.
A címvédő FTC 17 góllal nyert vasárnap a vendég, holland Westfriesland ellen, így a múlt heti, 34-19-es idegenbeli siker után kettős győzelemmel biztosította a helyét a legjobb 16 között a női kézilabda KEK-ben.
A marcali önkormányzat testülete jóváhagyta, hogy jövőre gyógyfürdővé váljon a helyi fürdő, és amelynek fenntartásához egyre kevesebb összeggel kell hozzájárulnia a helyi önkormányzatnak - számolt be Czimmerman Árpád fürdőigazgató az MTI-nek szerdán.