A Bajnokok Ligája ötödik játéknapján kiütötte a Dinamo Zagrebot a Real Madrid, a Napoli Cavani duplájával megverte a Manchester Cityt, a Bayern simán intézte el a Villarealt.
Miért nem jött be ezúttal Ferguson szerelme, a 4-5-1, miért olyan jó az idei Benfica, és hol az igazi helye Ashley Youngnak? Kérdések és válaszok a Taktikai Zónában.
Budapest — A rács mögött is a futball jelenti a legfőbb szórakozást Kenesei Zoltánnak (39), akit júniusban helyeztek előzetes letartóztatásba a focifogadási botrányban való részvétele miatt.
A női nemi szervek rendellenességei igen ritka esetben fordulnak elő, azonban akár olyan súlyosak is lehetnek, melyeket nem lehet még komolyabb orvosi beavatkozással sem helyrehozni.
Igencsak mostohán bánik az Orbán-kormány a közlekedési ágazattal: nyár végi - kormányhatározatban rögzített - ígérete ellenére nem szanálja az állam a MÁV mintegy 300 milliárd forintos és a BKV csaknem 78 milliárdos adósságállományát, helyette csupán "csöpögtet" 64 milliárdot az állami és még kevesebbet a fővárosi tulajdonú vállalatnak.
Egyiptomban megalakul a "nemzeti megmentés kormánya". Négy napos tüntetéssorozat után tegnap este tették közzé a gyorshírt, hogy a kairói katonai vezetés elfogadta az ideiglenes kormány lemondását és beleegyezett egy új kabinet megalakításába.
A bíróság által kirendelt szakértő szerint az erzsébetvárosi ingatlanpanama értékbecslései között felfedezhetők ellentmondások, de mindegyik eredménye belefér abba a hibahatárba, amely alapján valósnak mondható. Ezzel gyakorlatilag megdőlni látszik az ügyészség Hunvald György és az értékbecslő ellen felállított vádja: miszerint manipulált értékbecslésekkel megtévesztették az önkormányzati…
Nyomoz a rendőrség az Uzsoki kórházban történt gyanús halálesetek miatt - közölte tegnap a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A rendőrségi honlapon (police.hu) közzétett szűkszavú közlemény szerint emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben folyik a nyomozás, még senkit nem gyanúsítottak meg - tették hozzá.
Szó nélkül hagyják a hallgatói érdekszervezetek, hogy a felsőoktatási törvény parlament előtt lévő tervezetében továbbra is benne vannak azok, az egyetemi, főiskolai hallgatók, valamint a szakma által kifogásolt rendelkezések, amelyekkel az Orbán-kormány sokakat rendkívül nehéz helyzetbe hozhat. Sőt, akár meg is foszthat a továbbtanulási esélyeitől.
Nehéz megfejteni, mi alapján bocsátják el a dolgozókat a közmédiából - mondta lapunknak Kapuvári Gábor. A központi üzemi tanács elnöke szerint nincs szó politikai tisztogatásról, de megjegyezte, a nagy átalakításnak még nincs vége. Az új műsorokkal kapcsolatban kijelentette: a szórakoztató műsorok befutottak, régi híradósként a hírműsorokkal kevésbé elégedett.
Elindult a visszaszámlálás, egy hét múlva véget ér az idei kötelező gépjármű felelősség biztosítási kampány, hiszen aki váltani akar, annak 2011. december 1-ig fel kell mondania érvényben lévő szerződését. A Pénzcentrum.hu most mutatja, a tennivalókat és a határidőket, és arra is kitérünk, hogy hogyan igazolhatjuk, hogy biztosítva vagyunk....
Mintegy ezer diák és száz idős, szociális otthonban élő ember marad mától közétkeztetés nélkül, és lehet, hogy napokon belül a közvilágítás lekapcsolása miatt az egész város elsötétül.
Egyre nagyobb népegészségügyi probléma az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok terjedése, sőt olyan baktériumok is komoly gondot okoznak, amelyek elvileg érzékenyek ezekre a szerekre, ám tápanyaghiányos, "éhező" állapotban mégis rezisztenssé válnak. Amerikai kutatók most új módszert ajánlanak az ellenálló baktériumok kicselezésére.
Budapest ‒ Saját csapdájába esik bele VV Gergő (32). Úgy tűnik, a villa alfahímjét egyre inkább szorítja az „álarca", ezért Shadit (23) kérte meg arra, hogy segítsen rajta.
Egyoldalúan kiálthatja ki függetlenségét a szerb-többségű Észak-Koszovó. Ezt a lehetőséget nem zárta ki sem Oliver Ivanovic, a Koszovó-ügyi minisztérium államtitkára, sem pedig Radenko Nedeljkovic, a Kosovska Mitrovica-i körzet vezetője - értesült a Politika napilap. A koszovói médiumok szerint az észak-koszovói közösségek már a függetlenségi nyilatkozatot fogalmazzák.
Feltehetően két egykori sportoló rabolta el azt a rendezett körülmények között élő szolnoki házaspárt, akik csütörtökön tűntek el otthonukból. A 60 éves Baunok István és 61 éves neje, Hidvégi Julianna kapcsolata ismeretlen a körözött férfiakkal: egyikük a volt NB I-es focista, Herczku Szabolcs, míg társa Mészáros Tibor, őket egy sportszercég is összeköti. A rendőrség egyelőre személyi szabadság…
Líbiában tárgyalt tegnap Luis Moreno-Campo. A Nemzetközi Büntető Bíróság főügyésze hozzájárult ahhoz, hogy saját hazájában állítsák bíróság elé a néhai diktátor, Moamer Kadhafi szombaton elfogott fiát, Szaif al-Iszlámot és Abdullah al-Szenusszit, a titkosszolgálat volt főnökét.
Megkezdi ma 11. ülését a Magyar Állandó Értekezlet, a hat év szünet után tavaly óta ismét e néven működő magyar-magyar fórum. Orbán Viktor az újrainduláskor úgy fogalmazott: a MÁÉRT nélküli korszaknak vége, megvan bennünk a szándék, hogy a magyarok történelemkönyvét együtt írjuk. Az alábbiakban e szándék gyakorlatba ültetését tekintjük át.
A szívet egy zsák veszi körül, ez a zsák a pericardium vagy másnéven szívburok, amely két rétegből áll. Ennek a két rétegnek a gyulladása a pericarditis. Legjellemzőbb tünete a mellkasi fájdalom, amit azonban annak jellege alapján el lehet különíteni az infarktus okozta fájdalomtól.
Érsekújvár — Még a szüleinek és a párjának sem árulta el Miskó Erika (29), hogy jelentkezett a Blikk szépe versenyünkre, a barna szépség ugyanis szeretné meglepni szeretteit szexi képeivel.
Budapest — Súlyos terhet cipel a vállán Keresztes Ildikó (47), aminek fényében egyáltalán nem csoda, hogy az X-Faktor egyetlen mentornője ilyen gyakran tör ki könnyekben a kamerák előtt.
Neonáci terroristahálózatot göngyölítettek fel Németországban. A nyomozás továbbra is folyik, s bár rendre újabb és újabb információk látnak napvilágot a "Nemzetiszocialista Ellenállás" nevű szervezet ügyében, egyelőre nem tudni, mekkora a valós neonáci veszély.
A fogyatékosságügyi miniszteri biztos reméli, hogy jövő héten elkezdődhet az általános vita a rokkantnyugdíjak átalakításáról szóló javaslatról. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke úgy véli, tömeges elszegényedést indít el a kormány a rendszer átalakításával.
Csökkentette öt forinttal a 95-ös benzin, és emelte három forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a dízel ára új csúcsra emelkedett.
Amikor Bruce Willis már képtelen lesz megmenteni a világot, és Stallone, Schwarzenegger is a békés nyugdíjas évek mellett dönt: még mindig marad a vagány, bevállalós akcióiról híres Jason Statham, aki mára túlzás nélkül kiérdemelte a műfaj első számú nemzetközi sztárjának címét. Mindössze 13 éve játszik, de sűrűn hallat magáról, és nagy elődeihez hasonlóan jelzi: tudja, amit képvisel, azért nem…
Csökkentette 5 forinttal a 95-ös benzin, és emelte 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a dízel ára új csúcsra emelkedett.
Márta Istvánnak, az Új Színház jelenlegi igazgatójának a mobiltelefonján rögzített próba-filmecskéjében a Don Carlos című előadásban Gáspár Sándor II. Fülöp spanyol királyként lázadást vizionál.
Rokkantnyugdíjból él az a házaspár, amelyet kedd délben ki akartak költöztetni Kispesten. 7 és fél millió forintnyi frankhitelüket nem tudják fizetni, amióta a törlesztő részletük 59 ezerről 119 ezer forintra ugrott. A lakás új tulajdonosa és a végrehajtó, rendőrök kíséretében érkezett a kilakoltatásra, amely végül elmaradt, részben talán azért, mert a házaspár védelmében megjelentek ismerőseik…
Ron Paul texasi képviselő gyakorlatilag egyedüliként emelte fel a szavát a terrorizmus elleni amerikai törvények szigorítása ellen a republikánus elnökaspiránsok kedd este, Washingtonban megtartott 11. televíziós vitáján, amelynek témája ezúttal a nemzetbiztonság volt.
Harminc százalékos létszámleépítés történt a Honvédelmi Minisztériumnál és intézményeinél - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban. A tartalékosok száma viszont nőni fog, egyes tartalékosoknak pedig még adót sem kell majd fizetni.
Olaszország túl van azon a ponton, ahonnan még van visszatérés, vélik a Nouriel Roubini nevével fémjelzett RGE Global Economics közgazdászai. A szakértők szerint az olaszok jövő év elején egy...
Elindult a visszaszámlálás, egy hét múlva véget ér az idei kötelező gépjármű felelősség biztosítási kampány, hiszen aki váltani akar, annak 2011. december 1-ig fel kell mondania érvényben lévő szerződését. A Pénzcentrum.hu most mutatja, a tennivalókat és a határidőket, és arra is kitérünk, hogy hogyan igazolhatjuk, hogy biztosítva vagyunk....
Nemes Marcell műgyűjtő, világhírű kollekcióját igyekszik bemutatni a Szépművészeti Múzeum El Grecotól Rippl-Rónaiig című február 19-ig látható kiállítása. A több éves kutatás során Németh István kurátornak sikerült a gyűjtemény egy részét azonosítani, és a közönség elé tárni.
Döntött az Országgyűlés a 2012-es adótörvény-változásokról. Az áfát érintő legfontosabb változás, hogy az általános adómérték 2012. január 1-jétől a jelenlegi 25 százalékról 27 százalékra emelkedik. Az adómérték változására javasolt időben felkészülni, ezért az alábbiakban néhány, az adókulcs változásával összefüggő gyakorlati kérdést ismertetünk.
Egyelőre valamivel több mint négyezren írtak alá szándéknyilatkozatot vagy töltöttek ki belépési nyilatkozatot a Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalícióba (DK), közülük 1300-1500-an korábban az MSZP tagjai voltak - írta a Népszabadság szerdán.