2011. november 23. szerda

nov. 23
5:06
BKV: 17 milliárd helyett csak 5-re van ígéret (Alternatív Energia)
Igencsak mostohán bánik az Orbán-kormány a közlekedési ágazattal: nyár végi - kormányhatározatban rögzített - ígérete ellenére nem szanálja az állam a MÁV mintegy 300 milliárd forintos és a BKV csaknem 78 milliárdos adósságállományát, helyette csupán "csöpögtet" 64 milliárdot az állami és még kevesebbet a fővárosi tulajdonú vállalatnak.
nov. 23
5:06
Kamerák előtt vallotta be az énekesnő: Gyereket szeretne (ATV)
Az énekesnő gyereket szeretne, de a házassága nem működik.
nov. 23
5:24
Hunvald-ügy: jók voltak az értékbecslések (Alternatív Energia)
Úgy tűnt, "megizzasztotta" az ügyészt az erzsébetvárosi ingatlanügy tárgyalásán a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő tegnapi meghallgatása.
nov. 23
5:24
"True Love" A zeneiparban nyomul a bukott olasz miniszterelnök (ATV)
Alig tette ki a lábát a kormányfői hivatalból, Silvio Berlusconi új CD-vel éleszti fel zenei karrierjét.
nov. 23
5:26
Lévai: aki nem hisz a győzelemben, ne folytassa (Alternatív Energia)
Van esély a győzelemre - mondta lapunknak Lévai Katalin, a II. kerületi időközi parlamenti választás MSZP által támogatott jelöltje.
nov. 23
5:26
455 milliós fordulat a Hunvald-perben (ATV)
A bíróság által kirendelt szakértő szerint az erzsébetvárosi ingatlanpanama értékbecslései között felfedezhetők ellentmondások, de mindegyik eredménye belefér abba a hibahatárba, amely alapján valósnak mondható. Ezzel gyakorlatilag megdőlni látszik az ügyészség Hunvald György és az értékbecslő ellen felállított vádja: miszerint manipulált értékbecslésekkel megtévesztették az önkormányzati…
nov. 23
5:28
Fekete angyal(ok) az Uzsoki kórházban? (Alternatív Energia)
Nyomoz a rendőrség az Uzsoki kórházban történt gyanús halálesetek miatt - közölte tegnap a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A rendőrségi honlapon (police.hu) közzétett szűkszavú közlemény szerint emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben folyik a nyomozás, még senkit nem gyanúsítottak meg - tették hozzá.
nov. 23
5:30
Mégis lesz röghöz kötés (Alternatív Energia)
Szó nélkül hagyják a hallgatói érdekszervezetek, hogy a felsőoktatási törvény parlament előtt lévő tervezetében továbbra is benne vannak azok, az egyetemi, főiskolai hallgatók, valamint a szakma által kifogásolt rendelkezések, amelyekkel az Orbán-kormány sokakat rendkívül nehéz helyzetbe hozhat. Sőt, akár meg is foszthat a továbbtanulási esélyeitől.
nov. 23
5:32
A parancsnoki hídról nem látszik, hogy mi van a fedélközben (Alternatív Energia)
Nehéz megfejteni, mi alapján bocsátják el a dolgozókat a közmédiából - mondta lapunknak Kapuvári Gábor. A központi üzemi tanács elnöke szerint nincs szó politikai tisztogatásról, de megjegyezte, a nagy átalakításnak még nincs vége. Az új műsorokkal kapcsolatban kijelentette: a szórakoztató műsorok befutottak, régi híradósként a hírműsorokkal kevésbé elégedett.
nov. 23
5:34
Ezeregyszáz esztergomi ennivaló nélkül (Alternatív Energia)
Mintegy ezer diák és száz idős, szociális otthonban élő ember marad mától közétkeztetés nélkül, és lehet, hogy napokon belül a közvilágítás lekapcsolása miatt az egész város elsötétül.
nov. 23
5:42
Még keresik a házaspárt (Alternatív Energia)
Feltehetően két egykori sportoló rabolta el azt a rendezett körülmények között élő szolnoki házaspárt, akik csütörtökön tűntek el otthonukból. A 60 éves Baunok István és 61 éves neje, Hidvégi Julianna kapcsolata ismeretlen a körözött férfiakkal: egyikük a volt NB I-es focista, Herczku Szabolcs, míg társa Mészáros Tibor, őket egy sportszercég is összeköti. A rendőrség egyelőre személyi szabadság…
nov. 23
6:18
Hova mehetnek vissza dolgozni a rokkantnyugdíjasok? (Infostart)
A fogyatékosságügyi miniszteri biztos reméli, hogy jövő héten elkezdődhet az általános vita a rokkantnyugdíjak átalakításáról szóló javaslatról. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke úgy véli, tömeges elszegényedést indít el a kormány a rendszer átalakításával.
nov. 23
6:36
Új történelmi csúcson a gázolaj ára (ATV)
Csökkentette 5 forinttal a 95-ös benzin, és emelte 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a dízel ára új csúcsra emelkedett.
nov. 23
6:38
Bedőlt frankhiteles rokkantnyugdíjast akartak kilakoltatni (ATV)
Rokkantnyugdíjból él az a házaspár, amelyet kedd délben ki akartak költöztetni Kispesten. 7 és fél millió forintnyi frankhitelüket nem tudják fizetni, amióta a törlesztő részletük 59 ezerről 119 ezer forintra ugrott. A lakás új tulajdonosa és a végrehajtó, rendőrök kíséretében érkezett a kilakoltatásra, amely végül elmaradt, részben talán azért, mert a házaspár védelmében megjelentek ismerőseik…
nov. 23
6:40
Newt Gingrich vezet a republikánusok között (ATV)
Ron Paul texasi képviselő gyakorlatilag egyedüliként emelte fel a szavát a terrorizmus elleni amerikai törvények szigorítása ellen a republikánus elnökaspiránsok kedd este, Washingtonban megtartott 11. televíziós vitáján, amelynek témája ezúttal a nemzetbiztonság volt.
nov. 23
6:42
Hende: adómentességet kaphatnak egyes katonák (ATV)
Harminc százalékos létszámleépítés történt a Honvédelmi Minisztériumnál és intézményeinél - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban. A tartalékosok száma viszont nőni fog, egyes tartalékosoknak pedig még adót sem kell majd fizetni.
nov. 23
6:54
Ítéletidő Szicíliában: 4 halott, hidak szakadtak le, életveszélyes a közlekedés (ATV)
Legkevesebb négyen haltak meg kedd este a szicíliai Messina környékén tomboló ítéletidőben - közölték a helyi hatóságok.
nov. 23
6:56
Népszabadság: közel 1500 volt MSZP-s Gyurcsányéknál (ATV)
Egyelőre valamivel több mint négyezren írtak alá szándéknyilatkozatot vagy töltöttek ki belépési nyilatkozatot a Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalícióba (DK), közülük 1300-1500-an korábban az MSZP tagjai voltak - írta a Népszabadság szerdán.
nov. 23
6:58
Komoly földrengés rázta meg Bolíviát (ATV)
A 6,2-es erejű földmozgást több dél-amerikai városban is érezni lehetett, áldozatokról egyelőre nem érkeztek hírek.
nov. 23
7:00
Szakemberek nem látnak reményt a világgazdaság stabilizálására (ATV)
Többnyire nem lát reményt a világgazdaság stabilizálására az a 2.873 pénzügyi szakember, aki részt vett az ACCA (Association of Chartered Certified Accountants) eddigi legnagyobb mintavételen alapuló nemzetközi kutatásában.
nov. 23
7:02
Mesterek Kupája: Federer simán legyőzte Nadalt (ATV)
A címvédő Roger Federer két sima szettben legyőzte a spanyol Rafael Nadalt kedden a férfi teniszezők Londonban zajló, 5,93 millió euró összdíjazású, évzáró Mesterek Kupáján és ezzel - elsőként - bejutott az elődöntőbe.
nov. 23
7:12
A köznevelési és önkormányzati törvény is előkerül a parlamentben (ATV)
A köznevelési és az új önkormányzati törvényjavaslat általános vitájának folytatására kerülhet sor az Országgyűlés mai ülésén.
nov. 23
7:14
Uzsoki-kórház: 70 rákbeteg halálát segíthették elő a morfintúladagolással (ATV)
Az MTI Hírcentrum úgy tudja: az eddigi vizsgálatok szerint csaknem hetven végstádiumban lévő rákos beteg esetében merült fel a gyanú, hogy a beteg halálát morfintúladagolás okozta a kórházban. A rendőrség a honlapján kedden szűkszavú közleményében azt írta: emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben folyik a nyomozás, még senkit nem gyanúsítottak meg.
nov. 23
7:30
Év végéig átalakíthatja a kormányt Orbán Viktor - lapszemle (Infostart)
Orbán Viktor legkorábban az év végén alakíthatja át kormányát - értesült a Népszabadság. Milliárdokat takarított meg a tárca az átszervezéssel - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Magyar Nemzetnek.
nov. 23
7:30
Csökkent a benzin, emelkedett a gázolaj ára (Alternatív Energia)
Csökkentette 5 forinttal a 95-ös benzin, és emelte 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a dízel ára új csúcsra emelkedett.
nov. 23
7:30
Közeleg a baj – A tél közepén leállhat a BKV? (ATV)
Hosszabb távon nem pénzt, hanem adókivetési lehetőséget kér a főváros a BKV válságos helyzetének rendezéséhez. Tarlós István főpolgármester közölte: a legfontosabb ötmilliárd forint kormányzati támogatás már úton van, viszont decemberben újabb hatmilliárd, januárban pedig kilencmilliárd forintra lenne szüksége a társaságnak. A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége szerint nem…
nov. 23
7:32
Köznevelési törvény: "abszurd, szűklátókörű és primitív" (Alternatív Energia)
A parlament a szakképzésről szóló kormányzati előterjesztés tárgyalásával kezdi munkáját, a képviselők reggel nyolc órától összesen hat órában szólhatnak a javaslathoz, amelynek egyik fő célja, hogy a képzési szerkezetet - a szakirányokat és a létszámokat is beleértve - a gazdaság igényeihez igazítsa.
nov. 23
8:06
Több autó koccant az 1-es főúton Győrben (Alternatív Energia)
Teljes szélességében lezárták az 1-es főutat Győrben egy baleset miatt - közölte a katasztrófavédelem megyei ügyelete az MTI-vel.
nov. 23
8:06
Nagyot esett a forint: 309 az euró (ATV)
Jelentősen gyengültek a térségbeli devizák, miután a német kötvényaukción meglepően csekély volt az érdeklődés.
nov. 23
8:08
Hat autó ütközött, teljes útzár az 1-es főúton (ATV)
Vége az útzárnak az 1-es főút győri szakaszán - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerda reggel az MTI-t.
nov. 23
8:10
Letartóztatták: 200 milliós csalással vádolják a magyar bajnokot (ATV)
Az egykori sportolót kétszázmilliós, bűnszervezetben elkövetett adócsalással gyanúsítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
nov. 23
8:24
Párnával fojtotta meg gyermekét egy nő Szabolcsban (Alternatív Energia)
Megölte gyermekét egy nő Nyíregyháza-Kistelekiszőlőben kedd este.
nov. 23
8:42
Farkas Flórián: Romák, a jövő itt van, ne menjetek! (Alternatív Energia)
"Történelmi jelentőségű "keretmegállapodást írt alá Farkas Flórián az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök ez év májusában. De akkor miért mennek el a romák?
nov. 23
8:42
21 civilt, gyerekeket és dezertált katonákat ölt a szíriai hadsereg kedden (ATV)
A szíriai karhatalmi erők kedden 21 civilt, köztük gyerekeket és öt dezertált katonát öltek meg - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű jogvédő szervezet.
nov. 23
9:00
Lázár János a köznevelési törvényről és az IMF- együttműködésről (Alternatív Energia)
A Fidesz frakcióvezetője szerint a köznevelési törvény lesz a legfontosabb jogszabály, amelyet a parlament idén elfogad, ugyanis harminc évre meghatározza Magyarország sorsát.
nov. 23
9:00
20 perc alatt 4-et rúgott a Real, négy csapat már továbbjutott a BL-ben (ATV)
A Real Madrid Cristiano Ronaldo és Iker Casillas nélkül is brillírozott a Bajnokok Ligája keddi játéknapján, miután 6-2-re lelépte a horvát Dinamo Zágrábot. A Bayern München is megnyerte csoportját, a Manchester United viszont egyelőre nem tudta megtenni az utolsó lépést és csak ikszelt a Benficával. A városi rivális City most továbbjutásra sem áll- írja a Pepsifoci.
nov. 23
9:02
Gázszállító kamion balesete miatt kitelepítettek tizenegy embert Dombóváron (Alternatív Energia)
Árokba borult egy szlovén gázszállító kamion kedd este Dombóváron, a baleset helyszínének közelében több embernek el kellett hagynia az otthonát - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
nov. 23
9:02
Helyiadó-törvény alá vonnák a Magyar Nemzeti Bankot (ATV)
A módosító indítvány azt jelentheti, hogy a jegybanknak építményadót kell majd fizetnie a kerületi önkormányzatnak a hasznos négyzetméter alapján.
nov. 23
9:18
Czomba: Megújul a szakképzési rendszer (Infostart)
Sorsdöntő fordulóponthoz érkezett a szakképzési rendszer az új szakképzési törvény megalkotásával - mondta a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a javaslat általános vitájának kezdetén szerdán az Országgyűlésben. Czomba Sándor expozéjában leszögezte: a szükséges átalakítás okai régóta világosak, hiszen egyre kevesebben vesznek részt a szakképzésben, ráadásul a rendszerből kikerülő…
nov. 23
9:18
Megcsúszott a jeges úton és fának csapódott egy autó Vasban (Alternatív Energia)
Fának csapódott egy személygépkocsi, miután megcsúszott a jeges úton szerda reggel a Vas megyei Bejcgyertyános és Kám között, hárman megsérültek - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
nov. 23
9:18
Több tízmillió amerikai indul útnak a napokban (ATV)
Amerikaiak tízmilliói kelnek útra a napokban, hogy csütörtökön a családjuk és a barátaik körében ünnepeljék meg a hálaadás napját.
nov. 23
9:20
Taxisokkal egyeztet Tarlós (Alternatív Energia)
Eredményes tárgyalást folytatott Tarlós István főpolgármester a taxisok képviselőivel kedden - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága, a Budapesti Közlekedési Központ, a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete és az Országos Taxis Szövetség szerda reggel.
nov. 23
9:36
György István: Tömegközlekedésben hátul kullogunk Európában (Infostart)
Európában Budapesten járnak a legelavultabb buszok, troli, villamosok - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a városüzemeltetési ügyekért felelős főpolgármester-helyettes. György István kiemelte, hogy a BKV jövő évi költségvetéséből 22 milliárd forint hiányzik.
nov. 23
9:36
Összefirkálták a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet (Alternatív Energia)
Ismeretlenek fekete festékkel összefirkálták a főváros V. kerületében, a Szabadság téren álló szovjet hősi emlékművet - jelentette a helyszínről szerda reggel az MTI tudósítója.
nov. 23
9:36
Bárándy: feloszlathatják az MSZP-t (ATV)
A szocialista politikus szerint a rendelkezés megbélyegez fideszes politikusokat is, akik egykor a pártállam valamely szervezetében dolgoztak.
nov. 23
9:38
Őrizetbe vette a rendőrség a gyermekét megfojtó kistelekiszőlői nőt (Alternatív Energia)
A kórházban őrizetbe vette a rendőrség azt a nyíregyháza-kistelekiszőlői nőt, aki megfojtotta gyermekét - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
nov. 23
10:12
Leértékelték Matolcsyt (Alternatív Energia)
Matolcsynak csak Görögország és Olaszország pénzügyminiszterét sikerült megelőzni a sorban - ami nem túl jó jel, tekintve, hogy ők már mind a ketten belebuktak az euróválságba.
nov. 23
10:12
Matolcsynál csak két rosszabb pénzügyminiszter van az unióban (ATV)
A Financial Times idén is összeállította az Európai Unió 19 legnagyobb országa pénzügyminisztereinek rangsorát. A Magyarországot képviselő Matolcsy György, akárcsak tavaly, most is a 17. helyen végzett, csak az olasz és a görög pénzügyminiszter szerepelt rosszabbul.
nov. 23
10:30
Ónos szitálás nehezíti a közlekedést (Alternatív Energia)
Ónos szitálás nehezíti a közúti közlekedést egyes dunántúli területeken, továbbá Bács-Kiskun megyében szerdán - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-vel.
nov. 23
10:30
Novy Cas: a szlovák miniszterelnököt is lehallgatták (ATV)
Iveta Radicová szlovák miniszterelnököt is lehallgatta a szlovák katonai elhárítás (VOS) - állítja a Novy Cas című szlovák napilap.

Keresés