Rövidesen megkezdődhet az Erkel Színház felújítása, mert a kormány határozata alapján idén és jövőre összesen 1,8 milliárd forintot biztosítanak a célra.
Kaposvár — Kiszolgáltatott helyzetben vannak a hazai futballklubok a bundázókkal szemben: a fogadási csalók elleni harcban csak a rendőrség segítségében reménykedhetnek, még akkor is, ha látják, jól megfizetett alkalmazottjuk nyilvánvalóan hamisan játszik.
Először utasította egy bíróság Franciaországban a katolikus egyházat arra, hogy véglegesen törölje egy 71 éves nyugdíjas megkeresztelésének adatait. Az "elfogadhatatlan" ítélet ellen az illetékes püspök fellebbezést nyújtott be - adták hírül pénteken a francia tömegtájékoztatási eszközök.
Tiszaújváros – Miért és hogyan történhetett? – ezzel kelnek, ezzel fekszenek, s ez a kérdés zakatol a nap minden percében B. Krisztián (14) szülei agyában azóta a borzalmas szerdai nap óta.
Sarkalatos törvényben szabályozná az Orbán-kormány hazánk címerének és zászlajának használatát, valamint az állami kitüntetések típusait és adományozási szabályait. A négy kereszténydemokrata képviselő által tegnap benyújtott javaslatban azonban a néhány hete beígért "korrekt" visszavonhatósági szabályok nem szerepelnek.
Budapest – Megfenyegette Malek Miklóst (36) mentortársa, Nagy Feró (65), a Nemzet csótánya betelefonált szerkesztőségünkbe, és közölte ellenfelével: jobban teszi, ha már most feladja az X-Faktort!
Beigazolódni látszanak Tarlós István korábbi szavai, miszerint egy gittegylet a fővárosi önkormányzat tagsága nélkül működő Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ). Hosszas egyeztetés után a főpolgármester és a BÖSZ első találkozójának egyetlen konkrét eredménye az volt, hogy a szervezet támogatta a BKV átalakítását, bár a fővárosi tulajdonú céghez semmi köze.
Bár nem haladta meg a légtérbe került jód-131 izotóp mennyisége az egészségügyi határértéket, az Országos Atomenergia Hivatal vizsgálatot indít az ügyben, hogy tisztázódjon, mi áll a közép-európai országokban mért megemelkedett radioaktív sugárzás hátterében.
Az erzsébetvárosi ingatlanügy tárgyalásán tegnap felolvasták, vagyis hivatalosan is a per tárgyává tették azt a nemrég elkészült igazságügyi értékbecslői szakvéleményt, amelyről megírtuk: a vád alá helyezett volt MSZP-s polgármester évek óta hangoztatott igazát bizonyítja.
Meggondolatlan és káros Karácsony Gergely bejelentése arról, hogy nem lép vissza a szocialista Lévai Katalin javára a II. kerületben - írta tegnap az LMP frakcióvezetőjéhez címzett nyílt levelében az MSZP elnöke.
A legjobb esetben is csak a budapestiek 40 százaléka élne túl egy atomtámadást - ennyi férőhely van ugyanis a főváros mintegy 3000 óvóhelyén. Légópincékben felnevelkedő generációk viszont soha nem lesznek, a bunkerekben ugyanis egyáltalán nincs étel, így a túlélők csak pár napig tartanának ki. Tegnap hajnalban polgári védelmi gyakorlatot tartottak a 2-es metróban, ahol vegyi katasztrófát…
Kulcsszerepük lehet a nemzetközi gazdasági válság szociális következményeinek enyhítésében az úgynevezett szociális vállalkozásoknak - állapította meg a témáról Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatási és szociálisügyi felelőse pénteken, a Brüsszelben tartott nemzetközi tanácskozáson.
A meteorológiai előrejelzések szerint Budapesten és például Debrecenben a következő napokban a levegő minőségének javulása nem várható, ezért a hétvégén is a szmogriadó riasztási fokozata van érvényben.
Becslések szerint világszerte mintegy 500 millió ember szenved borallergiában, rajtuk segíthet dán kutatók azon tanulmánya, amely az ilyen típusú túlérzékenység okait kutatta.
Tüntetők foglalták el pénteken ismét a kairói Tahrir-teret, több tízezren tiltakoztak az alkotmánytervezet ellen, amely nem biztosítja a hadsereg költségvetsének átláthatóságát, civil kontrollját, s a fegyveres erők továbbra is "állam lehet az államban".
Rekordot döntött az új olasz miniszterelnök. A képviselőház ugyanis soha nem látott többséggel, 556 igen szavazattal 61 ellenében szavazott bizalmat Mario Monti kormányának. Előző nap a szenátus szavazott bizalmat a kabinetnek, amely hétfőn tartja az első kormányülést
Indulni akar egy időközi választáson Mianmar (Burma) legismertebb ellenzéki vezetője, a Nobel-békedíjas Aung San Suu Kyi. Az ellenzéki vezetővel telefonon beszélt Barack Obama amerikai elnök, s közölte, hogy burmai látogatásra küldi jövő hónapban külügyminiszterét. Hillary Clinton lesz ötven év után az első amerikai külügyminiszter, aki ellátogat Mianmarba.
A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) ismét követeli a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának Kulturális Államtitkárságától, hogy vonják vissza a közgyűjteményeket és a közművelődési intézeteket súlyosan érintő, húsz százalékos leépítésre vonmatkozó határozatukat, "de legalább ott mérsékeljék a csökkentést, ahol az a legsúlyosabb következményekkel jár."
Kiemelt helyen, nagy terjedelemben foglalkozott a nemzetközi média a magyar tárgyalási szándékkal. A kommentárok pozitív lépésnek értékelik azt, hogy a kormány a Nemzetközi Valutalaphoz fordult, de nehéz tárgyalásokra számítanak. A londoni Financial Times szerint Magyarország hátraarcot csinált, miután belátta, hogy nem tudja másként kezelni az euróövezeti válság hatásait.
A legnagyobb muzeológusi szakmai szervezet a Pulszky Társaság tegnapi konferenciáján Baán László kormánybiztos ismertette az Ötvenhatosok terén létrejövő múzeumi épületegyüttes tervét, és a Nemzeti Galéria Szépművészeti Múzeumba való beolvadását. A szakmai körökben nagy ellenérzéssel fogadott tervről az előzetes várakozásokkal ellentétben nem alakult ki vita.
Hisztériának, viccnek nevezte Tarlós István főpolgármester az m1 Ma reggel című műsorában, ami az Új Színház körül folyik. Azt is mondta még, hogy egyesek fűhöz-fához szaladgálnak külföldre panaszkodni, és ő ezzel nem hajlandó tovább foglalkozni.
A Balaton halállományának hatékonyabb őrzése érdekében fejlesztést hajtott végre a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., amit az indokol, hogy egyre kiélezettebb a harc a halőrök, valamint az orvhalászok és orvhorgászok között - tájékoztatta Füstös Gábor, a cég vezérigazgatója az MTI-t pénteken.
Az új olasz miniszterelnököt korábban a szenátus is támogatta. Az olasz kormány azonnali válságkezelő intézkedésekre készül, legalább 20 milliárd euróval akarják javítani a költségvetés egyensúlyát. Az euróválság azonban ezzel még nem múlt el. A német kancellár és a brit miniszterelnök Berlinben nyilvános sajtótájékoztatón vitatkozott egymással arról, hogyan kellene kezelni az adósságkrízist.
Bánusz Tamás és Berkes Ferenc győzött, míg három parti döntetlennel zárult a Hévízen zajló 61. férfi sakk országos bajnokság pénteki harmadik fordulójában.
Az elmúlt hónapokban az európai adósságválsággal kapcsolatos félelmek felerősödése miatt méretes eséseket láthattunk a részvénypiacokon, melynek hatására az amerikai részvénypiacok az év első felében...
A devizakereskedőknek el kell kezdeniük azzal a lehetőséggel is számolni, hogy az euróövezet felbomlik - írta a Nomura Securities befektetőház pénteki elemzésében.
A torokfájás a leggyakoribb panaszok egyike, amivel a betegek orvoshoz fordulnak. A tünetekért azonban az eseteknek csak kis százalékában okolhatóak a mandulák. A mandulagyulladás vírusos vagy bakteriális fertőzés következménye, amely számos egyéb betegség kialakulásához vezethet.
Katasztrófa-gyakorlatra került sor éjjel Budapesten, a Déli pályaudvaron és környékén. Az elképzelt események szerint a pályaudvaron egy klórt és benzint szállító teherkocsi ütközött össze, klórgáz került a levegőbe, emiatt a lakosság egy részét evakuálni kellett, egy másik részüket pedig a polgári védelmi feladatok ellátásra is alkalmas metróalagútba kellett telepíteni, köztük több sérült is…
Mint arról beszámoltunk, a FIFA nyilvánosságra hozta jelöltjeit a 2011-es Puskás-díjra, mellyel az idei év legszebb gólját díjazzák majd. Az elismerést Lionel Messin, vagy Zlatan Ibrahimovicon kívül akár egy hölgy is megkaphatja idén.
Az idült vesebajban szenvedők 10-15 százaléka használ olyan táplálék-kiegészítőt, amelyről a gyógyszertan bebizonyította, hogy vesekárosító hatása lehet - derült ki egy átfogó vizsgálat eredményéből.
Nem egyszerű manapság tőkéhez jutni a kis-és közepes vállalatoknak. Az elmúlt évek gazdasági nehézségeinek hatására a bankok jelentősen megváltoztatták hitelezési politikájukat, a legkisebb cégek pedig sokszor nem tudják, hogyan, milyen hitelt érdemes felvenniük fejlesztéseik finanszírozásához....
Hamarosan tízszer gyorsabban lehet feltölteni a mobiltelefonok, laptopok akkumulátorait, és azok tízszer hosszabb időn át bírják majd energiával - jósolják amerikai tudósok.
Tévéből hallatszó sikoly miatt törtek be rendőrök egy házba Nagy-Britanniában, az ott tévéző bakfis pedig rögvest a rendőrséget hívta segítségül, mert betörőknek vélte őket.
Szombaton reggel 6 órától megszűnik a szálló por koncentrációja miatt elrendelt forgalomkorlátozás, mert Tarlós István főpolgármester a szmogriadó riasztási fokozata helyett tájékoztatási fokozatot rendelt el - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szombatra virradóan az MTI-vel.
Veszteséges negyedévről számolt be pénteken közzétett gyorsjelentésében az FHB Jelzálogbank. A társaság 2,3 milliárd forintos harmadik negyedéves adózás utáni vesztesége így is kisebb a Portfolio.hu...