2011. november 19. szombat

nov. 19
8:42
Mikor kezdődik a terhesség? (Infostart)
Az amerikai orvostársadalom többségének véleménye szerint a terhesség a női petesejt megtermékenyítésének pillanatában kezdődik, míg a téma vezető szakértői testületének álláspontja szerint a várandósság csak néhány nappal később veszi kezdetét.
nov. 19
8:42
Megszűnik a forgalomkorlátozás Budapesten (Alternatív Energia)
Szombaton reggel 6 órától megszűnik a szálló por koncentrációja miatt elrendelt forgalomkorlátozás, mert Tarlós István főpolgármester a szmogriadó riasztási fokozata helyett tájékoztatási fokozatot rendelt el - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szombatra virradóan az MTI-vel.
nov. 19
8:42
1200 milliárdos megszorítás: késésben az amerikai szuperbizottság (ATV)
Erős időzavarba került az a nyári deficitplafon-emelési válság nyomán felállított kétpárti kongresszusi "szuperbizottság", amelynek még a hálaadásnapi szünet kezdetéig - vagyis legkésőbb szerdáig - kompromisszumra kellene jutnia arról, hogy mely költségvetési tételek visszafogásával lehetne az elkövetkező 10 év folyamán minimum 1200 milliárd dollárral csökkenteni az államháztartási deficitet.
nov. 19
8:42
Alkoholproblémája miatt menesztették a volt montenegrói kapitányt (Agroinform)
Alkoholproblémája miatt menesztették még szeptemberben Zlatko Kranjcart, a montenegrói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát - állítja Dejan Savicevic, a montenegrói szövetség elnöke. Az érintett cáfol.
nov. 19
8:51
Egy öreg ágyúlövésnyire (Gondola)
Petőfi gyalogosan járta be az ágyúdörejtől hangos fehéregyházi síkot. Számtalan szemtanú állítja, hogy ott is veszett.
nov. 19
8:53
A karitásznak gyűjtenek vasárnap a katolikus templomokban (Gondola)
Az Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon minden évben erre a célra adakoznak a hívek - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
nov. 19
8:55
Parlament - Nem könnyű percek… (Gondola)
Meddig nyúzhatják még büntetlenül az önkormányzatokat saját közigazgatási területükön az áramszolgáltatók?
nov. 19
9:00
Nem úszta meg - Újból elővették az énekest, bíróság lehet belőle (ATV)
Egyre jobban megviseli a hercehurca, és unja, hogy fotósok hada követi.
nov. 19
9:00
Veretlen csapatok csatája Manchesterben (Agroinform)
Szombaton a mezőny két veretlen együttese csap össze, az éllovas Manchester City az idény meglepetéscsapatát, a Newcastle Unitedet fogadja.
nov. 19
9:09
Folytatódik a Makó árok gázkutatása (Gondola)
Jelenleg a kitermelési technológia kidolgozása folyik, A hét fúrásból az egyik elérte a 6085 méteres mélységet, amely európai rekord.
nov. 19
9:09
Tévésikoly miatt törték rá a lányra az ajtót a rendőrök (Blikk)
nov. 19
9:09
Görbiczék lenyomták Romániát, óriási potya a Bundesligában - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
nov. 19
9:18
Házhoz megy az "eutanáziaklinika" Hollandiában (Infostart)
Mozgó "eutanáziaklinika" kezdi meg működését Hollandiában jövőre, amely speciálisan képzett orvosok részvételével megkönnyítheti az ezt kérő gyógyíthatatlan betegek halálba segítését.
nov. 19
9:18
Ilyen is ritka: Bene nem örült az Újpest győzelmének (Infostart)
Az Újpest 1-0-ra győzött Pápán a labdarúgó NB I 16. fordulójának nyitómérkőzésén, ezzel a jelenlegi idényben először gyűjtötte be a három pontot vendégként.
nov. 19
9:18
Versmaraton József Attiláért (Spa Trend Online)
Hideg van, szmog, és a Kossuth tér Horthy-korszakbeli rekonstrukciója miatt az Országgyűlés és a kulturális kormányzat még mindig el akarja távolítani József Attila szobrát. Ezért tegnap délután három órától ma, szombat éjfélig színészek, költők, írók, városlakók és versrajongók úgy tiltakoznak, hogy 32 óra 40 percen át a szobornál verseket mondanak.
nov. 19
9:18
A Buffalónak egy gól is elég volt a győzelemhez - videó (Agroinform)
A Buffalo a Carolina otthonában, a Colorado pedig hazai pályán a Dallas ellen nyert kapott gól nélkül az NHL alapszakaszának 42. játéknapján.
nov. 19
9:20
Katolikus film- és könyvvásárt tartanak az Uránia moziban (Spa Trend Online)
Katolikus film- és könyvvásárt tartanak december 3-án és 4-én Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínház aulájában; a rendezvényen katolikus témájú filmeket is vetítenek.
nov. 19
9:24
A válság megtisztulást hozhat (ProfitLine)
A válság megtisztulást hozhat, most dől el, hogy képes-e az ország a jogilag deklarált függetlenségnek tartalmat adni - mondta el a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjúban Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.
nov. 19
9:27
A budapesti hotelpiac sötét korszaka véget ért (Portfolio)
Az idei év második és harmadik negyedévében lelassult a befektetési aktivitás a hotelpiacon az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióban, de az elkövetkező hat hónapban a legtöbb városban még...
nov. 19
9:36
Rengeteg állatot ütnek el Vas megyében (Alternatív Energia)
Jelentősen nőtt az utóbbi hetekben a vadelütéssel járó balesetek száma Vas megyében; a szakemberek az idei esetek számát legalább kétszázra becsülik, s egyetértenek abban, hogy azokat szinte lehetetlen megelőzni, csak a fokozott figyelem jelenthet némi védelmet a közlekedők számára.
nov. 19
9:42
Sokba kerülhet kilépni az evából (Infostart)
Akár 150 ezer forintba is kerülhet, ha valaki visszalép az evából az általános adózási körbe - mondta el az Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke. Zara László hozzátette: ennek oka, hogy könyvvizsgáló által ellenjegyzett vagyonleltárt kell készíteniük az adózóknak.
nov. 19
9:45
Postai küldeményekben találtak kábítószergyanús anyagokat (Blikk)
nov. 19
9:54
Szmogriadó: megszűnt a forgalomkorlátozás Budapesten (Infostart)
Szombaton reggel 6 órától megszűnt a szálló por koncentrációja miatt elrendelt forgalomkorlátozás, mert Tarlós István főpolgármester a szmogriadó riasztási fokozata helyett tájékoztatási fokozatot rendelt el - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szombatra virradóan az MTI-vel.
nov. 19
9:54
A hágai ügyészség csökkentené a Mladic terhére rótt bűncselekmények számát (Infostart)
A Ratko Mladic elleni bírósági eljárás felgyorsítása érdekében a hágai ügyészség drasztikusan csökkenteni kívánja a legsúlyosabb háborús bűntényekkel vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnokot terhelő bűncselekmények számát.
nov. 19
9:54
Szinte mindenki válaszolt a népszámlálási biztosoknak (Alternatív Energia)
A kilátásba helyezett bírság hatására sokan úgy döntöttek a válaszadást korábban megtagadók közül, hogy mégis kitöltik a népszámlálási kérdőíveket. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint eredetileg országosan 1400 esetben tagadták meg a válaszadást, míg az eddigi megyei visszajelzések alig 600 ilyen esetről szólnak, s a szám napról napra csökken.
nov. 19
9:54
Fáj a háta? Maradjon aktív! (WebBeteg)
Akinek fáj a háta, hajlamos óvakodni mindenféle fizikai aktivitástól. Holott a megfelelően kiválasztott és rendszeresen végzett mozgás sokat segíthet az állapoton. A szakorvosi iránymutatás jelentőségéről dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd szakorvosa beszélt.
nov. 19
9:54
Postán érkezik a drog - több csomagban is gyanús anyagot találtak (ATV)
Postai csomagokban találtak kábítószergyanús anyagokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az elmúlt napokban; a NAV mindhárom esetben feljelentést tett a rendőrségen.
nov. 19
9:54
Bayern-Dortmund szuperrangadó az aranyért, Mönchengladbach-Bremen a dobogóért (Agroinform)
A Bundesliga 2011/12-es őszi idényének legjelentősebb rangadóját rendezik meg szombat este, amikor is a listavezető Bayern München a címvédő Borussia Dortmundot fogadja.
nov. 19
9:56
Kiderült, mennyit keresnek majd a parlamenti képviselők (Alternatív Energia)
Benyújtotta a parlamentnek péntek este az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvényjavaslatot a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János indítványa szerint a képviselők a helyettes államtitkárok illetményével azonos - jelenleg csaknem bruttó 750 ezer forint összegű - tiszteletdíjra lesznek jogosultak 2012. szeptember 1-jétől. Az ülésszakonként ötnél több bizottsági ülést kihagyó…
nov. 19
10:12
Megállapodtak a jövő évi uniós költségvetésről (Infostart)
Közel tizenhat órás maratoni vita után megállapodtak szombatra virradóra az európai uniós tagországok és az Európai Parlament képviselői a jövő évi költségvetés sarokszámairól: a közösen kidolgozott javaslat szerint az idei évhez képest jövőre 1,9 százalékkal, 129,1 milliárd euróra növekednének a büdzsé forrásai - jelentette be a lengyel EU-elnökség.
nov. 19
10:12
Hadgyakorlat Iránban: védelmi feladatokra készülnek (ATV)
Az Egyesült Államok, Oroszország és Franciaország egyaránt üdvözölte, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken elfogadott határozatában "mélységes" aggodalmát hangoztatta az iráni atomprogram miatt; az Európai Unió külpolitikai főképviselője tárgyalásokra buzdította Teheránt, Svájc pedig bővítette a szankciókkal sújtott iráni vállalatok és állampolgárok körét. Az…
nov. 19
10:12
U17-es és U19-es csapatunk is az első kalapban várja az Eb-sorsolást (Agroinform)
U17-es és U19-es válogatottunk is elkerüli a kontinens legerősebb válogatottjait az elitkörben.
nov. 19
10:15
Videó: Dzsudzsák leghülyébb csapattársa kiszóratta magát a rangadón (Sport365)
Nem valószínű, hogy meg fogják dicsérni Mbark Boussoufát az Anzsi Mahacskalánál. A Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató orosz klub marokkói középpályása a Zenit elleni rangadón teljesen feleselgesen állíttatta ki magát, miután hozzávágta a labdát a játékvezetőhöz. A mérkőzés végül 0-0-val ért véget, Dzsudzsák 37 percet játszott csereként, Huszti Szabolcs végig padozott.
nov. 19
10:21
Leégett egy nádfedeles ház Balatongyörökön (Blikk)
nov. 19
10:21
Cafatokra tépett hitelesség - Rólunk írt a Financial Times (Portfolio)
Ilyen gyorsan visszajöttél? Kérlek, állj a sor végére - kezdi Magyarország és az IMF ügyét véleményező szerkesztőségi cikkét a Financial Times. A tekintélyes brit üzleti lap szerint a magyar kormány...
nov. 19
10:23
Kigyulladt egy erdőkertesi fűrészáru üzem (Blikk)
nov. 19
10:30
Csúnya veszteség az FHB-nál (ProfitLine)
Az FHB Csoport 2011 harmadik negyedévében adózás után 2,298 milliárd forint konszolidált veszteséget ért el, amely 3,1 milliárd forinttal kedvezőtlenebb az előző negyedévinél, és 2,6 milliárd forinttal kevesebb a 2010. harmadik negyedéves eredménynél - tette közzé az FHB Jelzálogbank Nyrt. pénteken a BÉT honlapján.
nov. 19
10:30
Minimum bruttó 750 ezer - így változna a honatyák fizetése (ATV)
Benyújtotta a parlamentnek péntek este az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvényjavaslatot a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János indítványa szerint a képviselők a helyettes államtitkárok illetményével azonos - jelenleg csaknem bruttó 750 ezer forint összegű - tiszteletdíjra lesznek jogosultak 2012. szeptember 1-jétől. Az ülésszakonként ötnél több bizottsági ülést kihagyó…
nov. 19
10:30
Ha kibírtam tíz hónapot, akkor ez a két hét sem probléma - Szalai Ádám (Agroinform)
Izomsérülést szenvedett a Mainz magyar válogatott támadója, a keresztszalag-szakadásából felépülő Szalai Ádám.
nov. 19
10:48
Videó: Malek Miklós leleplezte Nagy Ferót (Blikk)
nov. 19
10:48
Leégett egy nádfedeles ház Balatongyörökön (Alternatív Energia)
Leégett egy nádfedeles épület Balatongyörökön, a tűzoltóknak csaknem tíz óra alatt sikerült megfékezniük a lángokat; személyi sérülés nem történt - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete szombaton az MTI-t.
nov. 19
10:48
Pejtsik Péter: az After Crying 25 év után is csak hobbizenekar lehet (Spa Trend Online)
A külföldön elismert After Crying (AC) Magyarországon 25 év után is csak hobbizenekarként tud működni; a csapat alapító tagja, Pejtsik Péter a Művészetek Palotájában (Müpa) adott jubileumi koncertről és az új stúdióalbumról, a Creaturáról is beszélt az MTI-nek.
nov. 19
10:48
Alig bővül az uniós büdzsé - megegyeztek a képviselők (ATV)
Az idei évhez képest jövőre 1,9 százalékkal, 129,1 milliárd euróra növekednének a büdzsé forrásai.
nov. 19
11:03
Itt az EstMédia eredménye! (ProfitLine)
2011. első három negyedévében az EST MEDIA Nyrt. konszolidált árbevétele 6,07 milliárd forint volt. A cégcsoportnak az egyszeri, az üzleti tevékenység eredménye alatti tételektől megtisztított adózott vállalkozási eredménye 10 százalékos, mintegy 30 millió forintos javulást mutat. A cégcsoport az eredményesebb működés érdekében sikeres reorganizációs lépéseket és tőkebevonást hajtott végre.
nov. 19
11:06
Obama váratlan tárgyalása a kínai kormányfővel (Infostart)
Főként gazdasági kérdésekről tárgyalt Barack Obama amerikai elnök Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnökkel az indonéziai Baliban szombaton tartott, váratlan kétoldalú találkozóján.
nov. 19
11:06
Lángolt egy fűrészüzem - a tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki (Alternatív Energia)
Kigyulladt a Pest megyei Erdőkertes külterületén egy fűrészáru üzem szombatra virradó éjjel; személyi sérülés nem történt - közölte a megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese az MTI-vel.
nov. 19
11:06
Itt a baba, hol a bunda? – Sousa türelemre int (Agroinform)
A tavaszról előrehozott 16. fordulóval folytatódik az OTP Bank Liga. A dobogótól egy pontnyira lévő negyedik helyezett Videoton a kieső pozícióban álló Kaposvárral azonos pontszámmal rendelkező tizennegyedik Siófokot fogadja.
nov. 19
11:08
Postaküldeményekben talált drogot a NAV (Alternatív Energia)
Postai csomagokban találtak kábítószergyanús anyagokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az elmúlt napokban; a NAV mindhárom esetben feljelentést tett a rendőrségen.
nov. 19
11:15
Chipsadó, és ami mögötte van (Gondola)
A népegészségügyi termékadó bevezetését a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület javasolta még tavaly nyáron.
nov. 19
11:15
Így csökkentheted köteleződ díját! + videó (Pénzcentrum)
Az idei kötelező biztosítási kampány előtt is az volt a legfontosabb kérdés az autósok számára, vajon csökkenhet-e a biztosítás díja? A biztosítók ajánlatainak közzététele után kiderült, hogy erre van mód. De vajon miként lehet a legnagyobb árcsökkenést elérni?...

Keresés