Budapest — Beteg az ÖsszeEsküvők Renikéje (21)! A fiatal lány ugyanis egy nőgyógyászati vizsgálat során megtudta, HPV-vírussal fertőzött, ráadásul attól retteg, hogy betegsége nem áll meg ennyiben, és esetleg méhnyakrákja lesz.
Budapest – Ha csak annyit értünk el, hogy nagyobb biztonságban lehetnek sportolóink, cikksorozatunk már nem volt hiábavaló: hamarosan a Magyar Olimpiai Bizottság is foglalkozik a húsevő baktérium által megtámadott válogatott atléták ügyével.
Budapest — Korábbi játékosai vallottak Aczél Zoltán (44) ellen. A Haladás focicsapatának vezetőedzőjét szerda este, a Videoton elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntő lefújását követően vették őrizetbe – a szakembert fogadási csalással kapcsolatos bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt megbilincselve Budapestre szállították.
Sem az új belbiztonsági titkosszolgálat költségvetése, sem állománya, sem működésének részletei nem szerepelnek a belügyminiszter által jegyzett törvényjavaslatban. A Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) elnevezésű szervezet tervének több részletét Kövér László házelnök is módosítaná. Eközben újabb "kormányőrség" létrehozása is napirenden van - a "Házőrséget" éppen Kövér hozná…
Egyenes adásban kijelentette, hogy a sztrájkolók mindegyikét legszívesebben agyonlövetné. "Kihurcolnám őket az utcára, és családtagjaik szeme láttára kivégezném őket" - mondta.
A volt szocialista országok körében a harmadik legmagasabb juttatási csomag Magyarországon jár a dolgozóknak – csak Csehország és Oroszország előz meg minket
Továbbra is elfogadhatatlan a Fidesz "hozzáértőinek" a Hoffmann Rózsa államtitkár által kidolgozott köznevelési törvényjavaslat, de változtatnának a felsőoktatási tervezeten is. Az ellenzék szintén elutasítja a terveket, így - mint az várható volt - vérre-menő vita folyt a Házban tegnap. A parlamentben az eheti csütörtök késő délutánig szerda volt, azaz megismétlődött a kedden is tartó hétfő.
Úgy hirdette meg a kormány az új Munka törvénykönyvéről állítólag tető alá hozott megállapodást, illetve az erről szóló "ünnepélyes aláírást", hogy erről csak a sajtóból értesült a korábbi, egyezség nélkül záródó tárgyaláson résztvevő érdekvédő és a munkavállalói oldal soros elnöke is.
Nemzeti közszolgálat-mentő akciót indított négy szakszervezeti konföderáció, tiltakozásul a kormány egészségügyet, munka világát, oktatást és a rendvédelmet átalakító javaslatai ellen. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, az MSZOSZ és az Autonóm Szakszervezetek szövetsége szerint a kormány játékszernek tekinti és eltiporja a közszolgáltatásokat.
Az utolsó pillanatban, november 30-án helyezte hatályon kívül a kormány saját tavaly decemberi határozatát, melyben az egykori állambiztonsági iratok kezeléséről és nyilvánosságáról szóló törvényjavaslat elkészítésével bízta meg Navracsics Tibort, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) vezetőjét.
A pedofil tartalmak internetes terjedése ellen fogott össze a Telenor, a rendőrség és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) - hangzott el a három szervezet közös sajtótájékoztatóján Budapesten.
A karácsonyi telefonvásárlási csúcsszezont is befolyásolhatja, hogy árat emelnek jövőre a mobilszolgáltatók: drágábbak lesznek az előfizetések, de a percdíjak is emelkednek - a feltöltőkártyás csomagok esetében is. A mobilcégek az áfaemeléssel és az inflációval magyarázzák a lépést, a felhasználók ezekben a hetekben kapják meg az értesítést....
Elárverezik decemberben az Egyesült Államokban Adolf Hitler egyik tollkészletét, amelyet a náci diktátor vélhetően a müncheni egyezmény aláírásához használt 1938-ban.
Nem akarunk tovább dolgozni és többet fizetni azért, hogy kevesebbet kapjunk - ezzel a jelszóval tiltakoztak tegnap a brit közszolgálati dolgozók David Cameron kormányának nyugdíjreformja ellen. Több mint harminc éve nem volt ilyen nagyságrendű sztrájk Nagy-Britanniában
Az NFL 13. játékhetének nyitómérkőzésén a Seattle Seahawks bedarálta a Philadelphia Eagles-t. A találkozó utolsó negyedében a vendégek irányítója, Vince Young egymás után kétszer is eladta a labdát, ami ezen a szinten elfogadhatatlan.
Megsemmisítő vereséget mérhet az ellenzéki horvát Kukurikú-koalíció a kormányzó Horvát Demokratikus Közösségre (HDZ) a vasárnapi előrehozott parlamenti választáson. Zágráb külpolitikája a várható kormányváltást követően sem változik. Vélhetően a jelenlegi kormánypárt újabb és újabb szereplői ellen indulhatnak korrupciós eljárások.
Sok minden történt azóta, hogy Vlagyimir Putyin felvetette egy Eurázsiai Gazdasági Unió megalapításának az ötletét. November 18-án az orosz, a fehérorosz és a kazah elnök megállapodott az Eurázsiai Gazdasági Bizottság (EEC) felállításáról, amely januárban megkezdi tevékenységét. Ez lesz az Egységes Gazdasági Térség vezető testülete.
Magyarországon egyelőre nem okozott plusz feladatot az egészségügyben dolgozók számára az, hogy Szlovákiában szükségállapotot rendeltek el több kórházban is. A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint a szlovák helyzet rendkívül hasonlít a magyarhoz.
Csaknem két napon keresztül ülésezett egyhuzamban az Országgyűlés szerda reggeltől péntek hajnali 5 óráig. Az országgyűlési viták elhúzódását az ellenzéki frakciók obstrukciója okozta, ami miatt a szerdai ülésnap összeért a csütörtökivel, utóbbi így csak 11 órás csúszással tudott elkezdődni.
Tucatnyi művész részvételével tegnap este a Gozsdu udvarban található Fabrik Galériában (VII., Király utca 13) Visszakézből címmel független művészek állították ki a Kerényi Imre által 20 millió forintért megrendelt képekre reflektáló műveiket. Az ingyenes tárlat január 12-ig megtekinthető. A tárlat kezdeményezőivel, akik maguk is kiállítók, Császár Norberttel és Tanai-Toguro Gyulával…
A Magyar Nemzeti Filmalap augusztusi felállása óta a korábbi neves amerikai producer, Andrew Vajna rövid úton vált a szakma közellenségévé. Ezt ő maga is tudja, hangoztatja. Ezt viszont a legkevésbé sem a Magyar Mozgókép Közalapítvány botrányos megszüntetésének, és Vajna kinevezésének, vagyis Orbán Viktor kormánybiztosaként szinte kontroll nélküli teljhatalmának köszönhette, sokkal inkább annak,…
Több vezető közgazdász állította egybehangzóan, hogy kudarcba fulladt a kormány gazdaságpolitikája. Orbán Viktor miniszterelnök korábbi tanácsadója, valamint egykori gazdasági minisztere is kritizálta a kormány munkáját a GKI Gazdaságkutató Zrt. konferenciáján.
Az államfő a demokrácia őshazájában felajánlotta, hogy Magyarország kész megosztani tapasztalatait a demokráciába tartó átmenetről, amelynek folyamatát csak idén, az új alkotmány elfogadásával zárta le.
A francia államfő megerősítette, hogy Franciaország egy új európai szerződést készít elő Németországgal, amellyel újralapítanák és újragondolnák Európa működését. Angela Merkel pedig kijelentette, hogy nemcsak beszélnek a költségvetési euróról, hanem most el is kezdik annak megvalósítását. A brit miniszterelnök azonban közölte: nem támogatja az adósságválság kezelése érdekében az európai…
Törökország európai uniós csatlakozási folyamatának mind az Európai Unió, mind Ankara szempontjából kulcsfontosságú stratégiai és gazdasági szerepe van - állapította meg egy csütörtökön megjelent közös írásban tizenegy EU-tagállam, köztük Magyarország külügyminisztere.
Ha többször megtörtént már, hogy egy százas csomag papír zsebkendő és a hőmérő nagyobb szerepet kapott az életében, mint a notesze vagy egy szórakoztató film, akkor itt az ideje a megelőzésen gondolkodni. Csokorba gyűjtöttük, amit jó, ha tudsz a megfázásról, illetve a megelőzéséről!
Erősítette regénykínálatát a Kossuth Kiadói Csoport, karácsonyi újdonságaik között megjelentették a tavalyi Booker-díjas Howard Jacobson regényét, A Finkler-kérdést.
A pozsonyi parlament elfogadta, hogy jövőre nemcsak a képviselők, a köztársasági elnök vagy a kormánytagok, de még az állami szervek vezetőinek és alkalmazottainak fizetése sem nőhet.
Kínában hatalmas buborék fújódik, érezhetően lassul a gazdaság, a kínaiak pedig menekítik tőkéjüket az országból - mondta a Gloom, Boom & Doom hírlevél szerzője, Marc Faber. Márpedig ha a kínai lufi...
Közel kétéves csúcsra bővültek a járműeladások novemberben az Egyesült Államokban. Összesen 976.234 gépjármű talált gazdára, 13,9 százalékkal több mint egy évvel korábban.
A devizában történő számlázás szabályai - bár egyértelműek -, sokszor mégis ismétlődő hiábákba futnak az adózók. Gyakorlati példákkal, magyarázatok a helyes alkalmazásról.
A Tescónak ki kell fizetnie a jelenlegi 94 ezer forintos garantált bérminimumot pénztárosai részére - számol be a Magyar Nemzet. Az Index azt írja, hogy autós jogosítvánnyal is vezethetünk már robogót.