Schmitt Pál köztársasági elnök 2012. január 1-jei hatállyal kinevezte Péterfalvi Attilát az újonnan létrejövő Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökévé kilenc évre.
Évente 8-9 millió ember betegszik meg világszerte tuberkulózisban, és a kór 2 millió emberéletet követel minden esztendőben. Hozzávetőlegesen 2 milliárd fertőzött ember lehet, mégha a fejlett országok egyre magasabb színvonalú egészségügyi ellátásának köszönhetően napról napra eredményesebben is kezelhető.
25 százalékkal keresnek kevesebbet a hazai egészségügyben dolgozók a szlovák kollégáiknál - derül ki a Workania.hu összehasonlító felméréséből. Míg Magyarországon 156.500 Ft a havi bruttó átlagfizetés ebben a szakmában, addig Szlovákiában 208 ezer forintnak megfelelő euró - mondta el az InfoRádiónak Ficza János, a portál szóvivője.
Az eurózóna pénzügyminiszterei beleegyezésüket adták, hogy Görögország megkaphassa a 110 milliárd eurós hitelcsomag következő részletét. Mint ismert a hatodik részletet már korábban meg kellett volna...
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Nem választhatják meg, hogy melyik céggel temettetnek az újhartyániak, mert a Pest megyei település plébániája kizárólagos szerződést kötött egy vállalkozással; a Váci Püspökség szerint nem lehet megkülönböztetni a temetkezési szolgáltatókat - értesült az MTI Hírcentrum kedden.
Ez a részlet összesen nyolcmilliárd euró értékű, de az eurózóna csak 5,8 milliárdot áll belőle, a további 2,2 milliárd eurónyi hitelt a Nemzetközi Valutaalap folyósítja.
"Magyarországnak 2016-ig van szerződése a Forma-1-es nagydíj megrendezésére" - mondta Gyulay Zsolt, azzal kapcsolatban, hogy Bernie Ecclestone nyilatkozata szerint a jövőben Európának be kell érnie öt versennyel.
Rontott a brit gazdaság növekedési pályájára vonatkozó előrejelzésén a brit kormány, de továbbra is elkötelezett a költségvetési konszolidáció végrehajtása mellett.
Jóváhagyták kedd este Brüsszelben az euróövezeti országok pénzügyminiszterei, hogy Görögország kapja meg a számára kidolgozott nemzetközi hitelcsomag augusztusban befagyasztott újabb, immár hatodik részletét - közölték uniós diplomáciai források.
Elfogadta a jövő évi költségvetés főösszegeit az Országgyűlés. 6,5 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács. Rálőttek a Heves megyei Gyöngyöspata polgármesterére.
A Fidesz-frakció készen áll arra, hogy segítséget nyújtson a törvényhozásban Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak a pénzügyi lehetőségek megtalálásban az egészségügyi bérek rendezéséhez -...
Megvonta a hazai valutában fennálló román államadósság befektetési ajánlású osztályzatát kedden a Standard & Poor's, amely a román szuverén devizaadósságra eddigi is befektetési szint alatti...
Egyre több amerikai adományozza az egyik veséjét rokonának, barátjának vagy akár ismeretlen embernek. Egy kezdeményezés most azt kívánja biztosítani, hogy több figyelem forduljon az ő későbbi egészségükre.
Az angol Ligakupa negyeddöntőjében a Liverpool a 21. percben tizenegyeshez jutott Alex kezezése után, de Andy Carroll kihagyta a büntetőt a Stamford Bridge-en.
Az Országgyűlés több mint 32 órás, folyamatos ülésezés után tarthat pihenőt kedd estétől, miután a hét első két napjának ülésnapja összeért az MSZP által indított ellenzéki obstrukció miatt. Megszakítás nélkül ennél hosszabban csak egyetlen esetben, 1991-ben tartott ülést a parlament: húsz évvel ezelőtt 56 óra tárgyalás után fogadta el a következő évi költségvetést a Ház.
Az amerikai részvénypiacok a hétfõi nagyobb emelkedés után vegyes végeredménnyel zárták a keddi kereskedést. A Dow 0,3 százalékkal, az S&P 0,2 százalékkal emelkedett, míg a Nasdaq 0,5...
Az Angol Ligakupa negyeddöntőjében a Liverpool Londonban tudta legyőzni a Chelsea együttesét, így Kenny Dalglish fiai rövid időn belül kétszer is megverték a Stamford Bridge-en Andre Villas-Boas csapatát.
Hét góllal nyert a Szolnok a Kőér utcában, döntetlennel zárult a Fradi- Debrecen és az Eger-Vasas összecsapás a férfi vízilabda ob I hétfői játéknapján.
A Manchester City Sergio Agüero hajrában szerzett góljával 1-0-ra legyőzte az Arsenalt az Emirates-ben, így bejutott az Angol Ligakupa legjobb négy csapata közé.
Az Atomerőmű súlyos, 45 pontos vereséget szenvedett az orosz Nyizsnij Novgorod vendégeként kedden a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa negyedik fordulójában.
Összeszedtünk néhány hasznos tanácsot arra az esetre, ha fájna a kicsi feje. A legfontosabbak: sok szórakozás, játék, nyugalom. Legtöbbször már a napirend megváltoztatása is elég.