Ismét eltelt egy hét, így újra jelentkezünk a Heti 6:3 című rovatunkkal, amiben hat örömteli és érdekes sportesemény mellett három kevésbé vidám, de annál inkább elgondolkodtató történést elevenítünk fel az elmúlt napokból.
Az Országgyűlés keddi ülésén 233 igen és 54 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta a 2012-es költségvetés főösszegeit tartalmazó számvevőszéki bizottsági módosító indítványt. Eszerint a bevétel 14.323,6 milliárd, a kiadás 14.899,8 milliárd, míg a hiány 576,1 milliárd forint lesz.
Az Országgyűlés kedden szavazott a jövő évi költségvetésről szóló javaslathoz benyújtott mintegy 450 módosító javaslatról. A módosítások között szerepeltek az adóbevételek és a tb-alapok is - derül...
Továbbra is megmaradt az alapvetõen pozitív nemzetközi befektetõi hangulat a tegnapi nagy javulás után. A külföldi jókedv mellett a forint a magyar jegybanki kamatemelés elõtt...
Vágó Gábor sajnálatosnak tartja, hogy Magyarországon bárkit is megtámadhatnak, de a szóvivő szerint a konfliktus szításával kapcsolatos felelősség nem az LMP-t terheli. A politikus erről keddi parlamenti sajtótájékoztatóján beszélt, arra reagálva, hogy kedden rálőttek Juhász Oszkárra, Gyöngyöspata jobbikos polgármesterére.
Gyengült kissé a forint kedden, részben a jegybanki kamatdöntés reakciójaként, részben az Európai Központi Bank (EKB) likviditás csökkentő műveletének kudarcát követő eurógyengülés következtében.
A körömkaparék vizsgálata akkor indokolt, ha felmerül a köröm gombás fertőzésének gyanúja. Sebváladék-tenyésztést abban az esetben szükséges végezni, ha a sebek gyógyulását fertőzés nehezíti.
Budapest — Micsoda éjszaka volt! Nem volt szünet, hétfőtől kedd éjszakáig egyhuzamban ülésezett a parlament, javarészt a munka törvénykönyvét tárgyalták egyhuzamban. Nem csoda, hogy délelőtt tele volt az ülésterem másnapos, ásítozó, nyújtózkodó képviselőkkel. Voltak, akik el is bóbiskoltak.
Győr - Súlyos terhétől megszabadulva várhatja legkisebb gyermeke érkezését N. Eszter (39), az az asszony, aki a vád szerint 2007 szeptemberében úgy próbált véget vetni saját maga és akkor ötéves gyermeke, Márk életének, hogy autójával egy árokba hajtott.
Magyarország - A fél világot bejárta már Elter Károly (56). Eddig több mint 160 országot keresett fel, egyebek mellett átszelte Amazóniát, beutazta az egész Pacifikumot, Afrikát, Észak-, Közép- és Dél-Amerikát, Ázsiát, valamint az Antarktiszra is eljutott.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fellebbviteli bizottsága mérsékelte a Győri ETO FC büntetését, így a magyar csapatot az eddigi három helyett "csak" két évre - maximum egy részvételre - zárta ki az európai kupasorozatokból.
A II. kerületi polgármester eddig fővárosi listás képviselője volt a Fidesznek. Mivel a vasárnapi időközi parlamenti választást megnyerte, egyéni képviselő lesz és a párt valakit kooptál az így fölszabaduló listás helyre. A kérdés csak az, hogy kit.
Washington – Pünkösdi királyság lehet az elnökségért folytatott küzdelem Herman Cainnek (65), Barack Obama amerikai elnök egyik lehetséges kihívójának. A republikánusok egyik nős jelöltje 13 éven át randizgatott szeretőjével, aki most alaposan kipakolt.
Budapest - Van remény kikecmeregni a hitelcsapdából? Mégsem szakadnak meg a kormány és a Magyar Bankszövetség közötti tárgyalások a devizahitelesek mentőcsomagjáról. Korábbi hírek szerint ugyanis a pénzintézetek megelégelték, hogy a kabinet újabb és újabb egyoldalú lépéseket tesz, amiért visszakoznának. Ám az egyezkedés tovább folyik, tudta meg a Blikk.
Az Országgyűlés kedden szavazott a jövő évi költségvetésről szóló javaslathoz benyújtott mintegy 450 módosító javaslatról. A módosítások között szerepeltek az adóbevételek és a tb-alapok is - derül...
Egész napos tétova mozgást követően 1%-os belüli elmozdulást mutatva 16937 ponton zárt a BUX, átlagtól kissé elmaradó 13,9 milliárd forintos forgalom mellett. A vezető részvények vegyesen mozogtak, a...
A jövő évben minden bizonnyal nem lesz olyan jó búzatermése Romániának, mint az idén a szárazság miatt - jelentette ki Tánczos Barna romániai mezőgazdasági államtitkár.
Az előterjesztő Lázár János javaslatára a parlament kedden úgy döntött, hogy elnapolja az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvényjavaslat eredetileg péntekre tervezett általános vitáját. Szintén fideszes kezdeményezésre a Ház arról is határozott, hogy a köznevelési törvény részletes vitáját szerdán este egy szakaszban folytatják le.
Jogerősen 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte és több mint 400 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a másodfokon eljáró Békés Megyei Bíróság a hódmezővásárhelyi kórház egyik orvosát, akit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt marasztaltak el - közölte Bagdi Árpád, a megyei bíróság sajtótitkára kedden az MTI-vel.
Siófok — „Anyu, mi nem itt lakunk, menjünk haza!" – zokogott keservesen Norbi (4), Magyarné Kiss Mária (46) kisfia, amikor hétfő este egy idegen házba vitték haza az óvodából.
Az arany piacán már érik a korrekció. A legfontosabb nemesfém ára ugyanis sorozatban 11. éve emelkedik, idén pedig már 20 százalékos pluszban jár - mondta a neves befektető, Jim Rogers, aki az...
Az Európa egyik legerősebb bajnokságának számító spanyol kosárlabdaliga hétvégi fordulójában mindkét magyar érdekeltségű csapat, a Mansera és a Lagun-Aro GBC is vereséget szenvedett.
Az intézményi befektetőknek, köztük a nyugdíjalapokban a jövőben az adósságválság miatt sokkal leleményesebbnek kell lenniük a kötvénypiaci befektetések kiválasztásakor - véli Burton Malkiel, a...
A történelemoktatásban is használhatók majd azok az interjúk, amelyet több ezer diák készített idős emberekkel az 1945 utáni korszakról. A filmek az Emlékpontok.hu oldalon érhetőek majd el.
Elutasította a klub szerződéshosszabbítási ajánlatát Didier Drogba, a Chelsea elefántcsontparti labdarúgója, aki így nagy valószínűséggel távozik a londoni csapattól.
Folytatólagosan, bűnszövetségben, üzletszerűen, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével vádolja a nyomozó ügyészség azt a nyolc, útlevélkezelőként dolgozó vádlottat, akiknek büntetőpere kedden kezdődött meg a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, Kecskeméten.
Kínában jelenleg 346 ezer regisztrált HIV-fertőzött, illetve AIDS-beteg van, de szakemberek szerint tényleges számuk 780 ezer körül lehet. Nem hivatalos becslések pedig még ennek is a duplájára teszik a fertőzöttek és betegek számát a világ legnépesebb országában.
Az Atomerőmű súlyos, 45 pontos vereséget szenvedett az orosz Nyizsnij Novgorod vendégeként kedden a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa negyedik fordulójában.
Csányi Sándor a lehető legjobb alkalmat választotta arra, hogy ellátogasson a diósgyőri stadionba, hiszen az FTC ellen közel 12 ezer ember gyűlt össze.
Az Atomerőmű súlyos, 45 pontos vereséget szenvedett az orosz Nyizsnij Novgorod vendégeként kedden a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa negyedik fordulójában.
Az amerikai részvénypiacok a hétfõi nagyobb emelkedés után folytatják felfelé az útjukat, természetesen már csak kisebb elánnal. A Dow és az S&P 0,8 százalékos emelkedést mutat, míg a Nasdaq...