Tavasszal még Diego Forlán szerette volna feleségül venni, most pedig már Juan "Pico" Mónaco teniszcsillagot boldogítja Zaira Nara, aki minden bizonnyal az egyik legszebb argentin nő.
A szexuális segédeszközöket és az erotikus tartalmú telefonszolgáltatást is megadóztatnák jövőre a kereszténydemokraták az egyéb pornográf tartalmú termékek és szolgáltatások mellett. A bevétel szintén a Nemzeti Kulturális Alapot gazdagítaná. Nem támogatják viszont a kormánypárti képviselők a szocialisták javaslatát, miszerint az erőszakos tartalmú termékeket és szolgáltatásokat is adóztassák…
A gátmetszés alkalmazása a XX. század elején terjedt el. Célja a hüvelybemenet és végbél közti rész (a gát) megóvása a szülés során. Egyes országokban még ma is elenyésző számú esetben alkalmaznak gátmetszést. Miért tartja ma sok kismama a szülés legfélelmetesebb részének, miért vált ki ez a téma oly sok vitát?
Az Alkotmánybíróság keddi határozatában felszólította az Országgyűlést, hogy 2012. június 30-ig jogszabályban rendezze a MÁV Általános Biztosítási Egyesületnél biztosítottak ügyét.
A Manchester City elenfántcsontparti középpályása szerint jelenlegi csapata két együttest is tudna szerepeltetni a Bajnokok Ligájában, annyi a minőségi játékos.
Az Alkotmánybíróság (Ab) keddi határozatában felhívta az Országgyűlést, hogy 2012. június 30-ig jogszabályban rendezze a MÁV Általános Biztosítási Egyesületnél (ÁBE) biztosítottak ügyét. A testület szerint az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő azzal, hogy nem szabályozta a 2010. január 1-je előtt felszámolás alá került biztosítóval kötött kötelező…
Az idei nemzetközi futballszezon egyik legnagyobb meglepetése a ciprusi APOEL Nicosia menetelése a Bajnokok Ligájában. Nézzük, mi lehet a titka a kiscsapat reflektorfénybe kerülésének.
Tizenkilenc prostituáltat, két zsák marihuánát és állatviadalokra szánt száz kakast találtak a rendőrök a mexikói Acapulco börtönében végzett ellenőrzés során.
A Magyar Telekom bejelentette, hogy a 2010. április 7-i közgyűlés határozataival kapcsolatos perben a kisrészvényes felperesek a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete ellen felülvizsgálati kérelmet...
Megtartották kedden Varsóban az újonnan megválasztott lengyel parlament alsóházának első ülését, amelyet követően Bronislaw Komorowski államfő ismét kormányalakításra kérte fel Donald Tusk távozó miniszterelnököt, az október 9-i választásokon győztes Polgári Platform (PO) elnökét
A kínai légi szállítási szövetség (CATA) az Air Chinával és más kínai légitársaságokkal együtt még az idei év vége előtt pert kíván indítani az Európai Unió ellen, miután március óta folytatott tárgyalásaikon nem jutottak egyezségre az unió légi közlekedésre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátást korlátozó - őket érintő - intézkedéséről.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 183,22 pontos, 1,11 százalékos emelkedéssel, 16.672,53 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Mintegy negyvenmilliárd forintnyi többletbevételt eredményezhetne a központi költségvetésnek a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) számításai szerint az a módosító indítvány, amelyet a jövő évi...
Az európai adósságválság megoldatlansága, különös tekintettel a mostani olasz szavazásra, illetve az enyhülő fejlett piaci monetáris politikáknak köszönhetően az arany ma is drágulni tudott, és ezzel...
Brutális sérülést szenvedett Marcelo Sarmiento, az Union de Santa Fé játékosa a Newell's Old Boys elleni argentin bajnokin, ,miután az ellenfél futballistája, Fabian Munoz durván letalpalta. A sértettnek gyakorlatilag kettétört a sípcsontja.
A 2005 YU55 katalógusjelű aszteroida szerdán, közép-európai idő szerint 0 óra 28 perckor kerül legközelebb a Földhöz, amikor 324 600 kilométer választja majd el bolygónktól.
A mai kereskedés hangulatát leginkább az európai, azon belül is főként az olasz események határozhatják meg, hiszen fontosabb makroadat ma nem érkezett. Az amerikai részvénypiacok egyelőre kivárnak,...
Télen nem csak a nátha és az influenza jelent veszélyt egészségünkre. A hideg idő a stroke és a szívinfarktus kockázatát is növeli. Statisztikák szerint a téli hónapokban 20-50 százalékkal nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálesetek száma.
A tuning világa nem csak az autós életen belül, de más szakterületen is érdekes kérdéseket vet fel. A szó jelentése önmagában finomhangolásra utal, ami a ’dolgok’ eredeti állapotának, jellemzőinek javítását, ráncainak felvarrását, vagy éppen előnytelen oldalának elfedését foglalja magában.
Az amerikai gyerekgyógyászok évente több mint tízmillió felesleges antibiotikum-receptet írnak fel olyan megbetegedésekre, mint az influenza és az asztma, ami hozzájárul a potenciálisan veszélyes antibiotikum-rezisztencia további terjedéséhez - állapították meg tanulmányukban kutatók.
Enyhe pluszban zártak a vezető nyugat-európai indexek. A piac továbbra is nyugtalan a görög és most már az olasz államadósság-válság esetleges következményei miatt, de kedden nem romlott tovább a helyzet, sőt, ösztönzést adtak az arról szóló hírek, hogy az olasz miniszterelnök nemsokára lemondani kényszerül. Közben a befektetők figyelhettek a vártnál jobb vállalati eredményekre, miután az eddigi…
A szaúd-arábiai szülőknek akár negyvenezer dolláros bevételt is jelenthet az, ha kiskorú lányuk megházasodik, így sokszor gondolkodás nélkül áldásukat adják a frigyre, s még akkor sem tiltakoznak, ha a leendő férj éppenséggel középkorú – írja a The Guardian című brit lap szerzője.
Az Atomerőmű hazai pályán 11 ponttal legyőzte az esélyesebbnek tartott orosz Novgorodot kedden a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa első fordulójában.
Magyar Telekom részvényeket vásárolt tegnap a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap, amellyel az állam már 5 százalék feletti tulajdoni hányadott szerzett a legnagyobb magyar telekommunikációs...
A korrupciónak van egy legális formája, amely minden rendszert átsző, és amelynek a kialakulásáért az egész társadalom felelős - mondta Lawrence Lessig amerikai professzor a Közép-európai Egyetemen tartott előadásában.
Ismét megszólalt a híres közgazdász professzor, Nouriel Roubini, aki szerint a legnagyobb amerikai pénzügyi intézmények, mint a Goldman Sachs, vagy a Morgan Stanley könnyen a hónap elején csődbe ment...
A költségvetési szervekre és a többségi állami tulajdonú gazdálkodó szervezetekre vonatkozó feladat- és intézmény-felülvizsgálati programot indít a kormány; ez erről szóló, a 2012. évi költségvetési hiánycél tartását biztosító további feladatok címet viselő rendelet a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
A költségvetési szervekre és a többségi állami tulajdonú gazdálkodó szervezetekre vonatkozó feladat- és intézmény-felülvizsgálati programot indít a kormány; ez erről szóló, a 2012. évi költségvetési hiánycél tartását biztosító további feladatok címet viselő rendelet a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) kiadta legfrissebb és eddigi legkeményebb jelentését Iránról. A szervezet szerint olyan információk birtokába jutottak, amelyek alátámasztják, hogy Irán atombombák létrehozásához szükséges teszteket hajtott végre.