2011. november 8. kedd

nov. 8
21:00
Michael Vicket gyűlölik a leginkább az amerikai szurkolók (Agroinform)
Két év alatt a börtönből a szupersztár státuszba került Michael Vick, a Philadelphia Eagles irányítójának azonban a közönség még nem bocsátott meg.
nov. 8
21:06
Berlusconi november végén mond le (Blikk)
nov. 8
21:06
Három hónapos csúcson az olaj (Portfolio)
A dollár gyengülése, és az olasz miniszterelnök lemondásának hírét követő javuló befektetői hangulat, valamint az OPEC olajfogyasztásra vonatkozó várakozásának megemelése egyaránt hozzájárult, hogy...
nov. 8
21:09
Felülvizsgálati kérelem a Magyar Telekom és a kisrészvényesek perében hozott jogerős ítélet ellen (ProfitLine)
A Magyar Telekom 2010. április 7-i közgyűlésének határozataival kapcsolatos perben a kisrészvényesek felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete ellen; a társaság álláspontja szerint a felülvizsgálati kérelem alaptalan - közölte a Magyar Telekom a tőzsde honlapján kedden.
nov. 8
21:11
Berlusconi lemond - a piacok örülnek (ProfitLine)
Jelentős mozgást idézett elő a világ tőzsdéin az olasz államfőnek az a kedd esti bejelentése, hogy lemond Silvio Berlusconi miniszterelnök.
nov. 8
21:18
Egyiptomi buszbaleset: amputálni kellett egy kislány karját (BorsOnline)
Valószínűleg még több áldozata lett volna az hurghadai buszbalesetnek, ha a magyarok nem ilyen korszerű járműben utaztak volna. Legalábbis ezt mondta az M1 Híradójának a busz egyik magyar tervezője.
nov. 8
21:18
Lóháton és hőlégballonon is utazik az olimpiai láng (Infostart)
Az olimpiai lángot jövőre is Görögországban gyújtják meg, és onnan repülőgépen viszik a 2012-es játékok színhelyére, Londonba. Mielőtt beérkezne a nyitóünnepségre, a stratfordi stadionba, a láng hetven napon át körbeutazza egész Nagy-Britanniát, főként váltófutás formájában, de lóháton és hőlégballonon is szállítják, és eljut a szigetország minden nevezetesebb pontjára.
nov. 8
21:18
Úszás: Európa tíz magyarral áll ki az Egyesült Államok ellen (She)
Tíz magyar úszó vehet részt az Egyesült Államok–Európa válogatott összecsapáson, amelyet december közepén Atlantában rendeznek.
nov. 8
21:18
Mihez is kezd az állam a Rábával? (hirado.hu)
Elkezdte felvásárolni az állam a Rába Jáműipari társaság részvényeit.
nov. 8
21:18
Rudolfék szurkolói kitettek magukért az AEK ellen - fotó (Agroinform)
Panathinaikosz szurkolótábora megmutatta az AEK elleni rangadón, hogy miért is tisztelik egész Európában.
nov. 8
21:20
Meleg fodrászként ébredt agyvérzése után a sportoló (BorsOnline)
A huszonhat éves Chris Birch edzés közben kapott agyvérzést, hátraszaltót akart bemutatni a társainak, de a félresikerült a mutatványa. Kórházba szállították, de amikor magához tért, úgy érezte, egész élete megváltozott - és nem a testi sérülések miatt.
nov. 8
21:20
Kosárlabda: két doppingeset a litvániai férfi Európa-bajnokságon (She)
Két kosárlabdázó akadt fenn a doppingszűrésen a szeptemberi, Litvániában rendezett férfi Európa-bajnokságon.
nov. 8
21:20
Nekiment a román prefektus a nyárádszeredai magyar képviselőknek (hirado.hu)
Templomot akar építeni a görögkeleti egyház Nyárádszeredán, az önkormányzat ellenzi ezt. Maros megye prefektusa felelősségre vonná a képviselőket.
nov. 8
21:20
Visszavonul a 12-szeres paralimpiai bajnok sífutó (Agroinform)
Tizenöt évnyi versenyzés után befejezi aktív pályafutását a németek tizenkétszeres paralimpiai bajnok sífutója Verena Bentele.
nov. 8
21:22
Súlyemelő-vb: a kínai junior világbajnok győzött férfi 69 kg-ban (She)
A franciaországi súlyemelő-világbajnokságon a férfi 69 kg-os versenyében a 2010-es junior-világbajnok kínai Tang Tö-sang végzett az élen összetettben.
nov. 8
21:22
Az Országgyűlésnek kell szabályoznia a MÁV ÁBE-nél biztosítottak ügyét (hirado.hu)
Az Ab kedden hozott határozatot a MÁV biztosítási egyesületnél kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások ügyével kapcsolatban.
nov. 8
21:22
Két doppingeset a szeptemberi férfi Eb-n? (Agroinform)
Két kosárlabdázó akadt fenn a doppingszűrésen a szeptemberi, Litvániában rendezett férfi Európa-bajnokságon.
nov. 8
21:24
Férfi kosár, EuroChallenge: a Szolnok 15 ponttal nyert a Pau ellen (She)
A Paks után a Szolnoki Olaj is győzelemmel kezdte a csoportküzdelmeket a férfi kosárlabda Eurochallenge-kupában, miután hazai pályán 85–70-re megverte a francia Pau Lacq Orthezt.
nov. 8
21:24
Óriáslibák árasztották el a fővárost - fotók (hirado.hu)
Óriáslibák árasztották el Budapestet, a főváros nyolc kiemelt pontján egy héten át tekinthetők meg azok a libaszobrok, amelyeket fiatal művészek terveztek és festettek meg egy pályázat keretében a Márton napi hagyományok kapcsán.
nov. 8
21:36
Újabb fővárosi boltban árultak droggyanús anyagokat (Metropol)
Újabb fővárosi, ezúttal IX. kerületi boltot találtak, ahol a gyanú szerint drogot árultak. Sajtóértesülések szerint a IX. kerületi Ferenc körúton lévő boltban ugyanolyan drogot árultak, mint a nemrégiben bezárt Andrássy úti Amsterdam shopban. A MTI Hírcentrum rejtett kamerás felvételét, amely a boltban készült, a rendőrség vizsgálja.
nov. 8
21:36
Somorja Hangja felfüggesztve (hirado.hu)
A szervezetek megnevezésénél első helyen a szlovák névnek kell szerepelnie - erre hivatkozva a szlovák belügy felfüggesztette egy társulás bejegyzését.
nov. 8
21:36
Újhelyi: A harmadik Magyar Köztársaság hamarosan a végéhez ér (ATV)
Újhelyi István szerint minden politikai pártnak – így az MSZP-nek is - megvan a felelőssége abban, hogy ilyen helyzetbe jutott az ország.
nov. 8
21:36
Sztárjai vezették győzelemre a Szolnokot (Agroinform)
A magyar bajnok címvédő végig vezetve, magabiztos különbséggel győzte le a francia élvonalban szereplő Pau Orthez-t a férfi EuroChallenge Kupa 1. fordulójában.
nov. 8
21:38
Haarberg Orsolya az Év természetfotósa 2011-ben (hirado.hu)
Haarberg Orosolya vehette át a GDF Suez - Év természetfotósa 2011 díjat a pályázat keddi díjátadóján a budapesti Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol a legjobb munkákból kiállítás is nyílt.
nov. 8
21:42
Tovább küzd a két kisrészvényes a Magyar Telekommal (Portfolio)
A Magyar Telekom bejelentette, hogy a 2010. április 7-i közgyűlés határozataival kapcsolatos perben a kisrészvényes felperesek a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete ellen felülvizsgálati kérelmet...
nov. 8
21:42
Átláthatóbb lesz a jelzáloghitelek árazása (ProfitLine)
A parlament által hétfőn este elfogadott törvénnyel átláthatóbbá és hosszú távon tervezhetőbbé válnak a jelzáloghitelek költségei az ügyfelek számára, a teljes hiteldíjmutató (thm) plafon bevezetése nem hoz nagy változást, a bankok adminisztrációját és költségeit növelni fogja az új szabályozás - mondták az MTI által megkérdezett szakértők kedden.
nov. 8
21:44
Visszafogja K+F tevékenységét a Sanofi (Portfolio)
A kutatás-fejlesztési tevékenység globális átalakítása következtében a Sanofi megszünteti Magyarországon a kutatás kezdeti fázisát, az úgynevezett felfedező kutatást - tájékoztatta Rózsa Iván, a...
nov. 8
21:54
Ötmilliós telefonnal villogott a volt énekesnő – fotó (BorsOnline)
Victoria Beckham mindig is adott a külsőségekre, hiszen imádja a csillogást. Ennek ékes bizonyítékát szolgáltatta tegnap, amikor aranyozott iPhone-t markolva szállt ki a autójukból.
nov. 8
21:54
A Fehér Háznak nincs bizonyítéka a földönkívüliekre (Infostart)
Tagadja Washington, hogy bizonyítékai lennének földönkívüliek létezésére.
nov. 8
21:54
Rontástól félnek a román honatyák, nem adóznak a varázslók (hirado.hu)
Elbukott az a tervezet, mely adófizetésre kötelezte volna Romániában a varázslókat. A beteljesületlen jóslatokért pedig börtön járt volna.
nov. 8
21:54
A vb-döntő párosításával búcsúzik a stockholmi Rasunda stadion (Agroinform)
Megszolgálta idejét a svéd főváros egyik legismertebb sportlétesítménye - a Rasunda stadiont jövőre az ’58-as vb-döntő ismétlésével búcsúztatják.
nov. 8
21:56
Öt év négy hónap börtönre ítélték Moggit (Agroinform)
A nápolyi bíróság első fokon öt év négy hónap börtönbüntetésre ítélte Luciano Moggit, a Juventus korábbi sportigazgatóját.
nov. 8
22:00
Halálos baleset Környe és Vértessomló között (Blikk)
nov. 8
22:12
Technikai baki miatt kínos helyzetbe keverte magát az államfő (BorsOnline)
Hazugnak nevezte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt Nicolas Sarkozy francia kormányfő. Újságírók is hallották.
nov. 8
22:12
Hazaérkeztek az első sérültek Egyiptomból - a nap hírei (Infostart)
Budapestre érkezett a vasárnapi egyiptomi buszbaleset sérültjeinek első csoportja. Valamivel több mint 10 milliárd forintba kerülne a Rába-részvények megvásárlása. A harmadik negyedévben 20,6 milliárd forint adózott nyereséget ért el a Richter.
nov. 8
22:12
Tenisz: Tsonga másodszor jutott el ötven győzelemig egy évben (She)
A 6. kiemelt Jo-Wilfried Tsonga 6:3, 6:4-re nyert a spanyol Guillermo García-López ellen a párizsi fedett pályás teniszverseny 2. fordulójában. A francia játékosnak ez volt az 50. győzelme idén, ennyi diadalig korábban csak egy idényben, a 2009-esben jutott el.
nov. 8
22:12
Négymilliárdos támogatás 72 településnek a tavalyi árvíz miatt (hirado.hu)
Újabb segítségre számíthatnak a tavalyi árvíz által sújtott észak-magyarországi települések. A pénzre nemcsak a pusztítás nyomainak teljes eltüntetéséhez, hanem az esetleges újabb áradások elleni védekezéshez is szükségük van.
nov. 8
22:12
Isner legyőzte Wawrinkát, Granollers feladta Chardy ellen (Agroinform)
A vasárnap Valenciában diadalmaskodó spanyol Marcel Granollers feladta első fordulós mérkőzését kedden a 2,75 millió euró összdíjazású, párizsi fedettpályás férfi tenisztornán.
nov. 8
22:14
Fellőtték a Mars apró holdjára tartó orosz űrszondát (hirado.hu)
Útjára indították Kazahsztánból, a bajkonuri űrrepülőtérről a Mars apró holdját, a Phoboszt célba vevő orosz Fobosz-Grunt (Fobosz-Talaj) űrszondát közép-európai idő szerint kedden este 21 óra 16 perckor.
nov. 8
22:15
A görög bankok betétállománya 2,9 százalékkal esett szeptemberben (ProfitLine)
A görög vállalkozások és a lakosság banki betétállománya az előző hónaphoz képest 2,9 százalékkal esett szeptemberben - derül ki a görög központi bank által kedden nyilvánosságra hozott adatokból.
nov. 8
22:16
Bulvárlapból értesült szülei haláláról (hirado.hu)
Kedd reggelig nem közölték vele a hírt. A fiú a helyzethez képest a jól van.
nov. 8
22:18
Emelik a közalkalmazotti fizetést és a nyugdíjakat Romániában (hirado.hu)
Meghozta a gyümölcsét a megszorítás: jövőre az infláció alatti béremelésre számíthatnak a közszolgák, és nyugdíjemelésre az idősek Romániában.
nov. 8
22:30
Labdarúgás: Moggit első fokon öt év négy hónap börtönre ítélték (She)
A nápolyi bíróság első fokon öt év négy hónap börtönbüntetésre ítélte Luciano Moggit, a Juventus labdarúgócsapatának korábbi sportigazgatóját, aki főszerepet játszott a 2006-ban kirobbant olasz bundabotrányban.
nov. 8
22:30
Hazaérkezett a sérültek második csoportja (hirado.hu)
Megérkezett kedden este az egyiptomi buszbalesetben megsérült magyar turisták második csoportja a Liszt Ferenc repülőtérre.
nov. 8
22:30
Debreczeni: a DK egyike lesz a történelemcsinálóknak (ATV)
A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint az a legfontosabb, hogy a demokratikus ellenzék tagjai együtt tudjanak működni a 2014-es választási kampányban.
nov. 8
22:30
Nagy lépést tehet a Vasas és a Szeged a továbbjutás felé (Agroinform)
A Vasas a Bajnokok Ligája-címvédő Partizant fogadja szerdán a Komjádi uszodában, a Szeged otthonába az Eger látogat.
nov. 8
22:48
Gera újra kapitány (Blikk)
Telki – Újra a fedélzeten Gera Zoltán (32)! A West Bromwich Albion futballistája felépült bokasérüléséből és visszatért a válogatottba: együtt készül a kerettel a pénteki Liechtenstein elleni, és a jövő keddi, lengyelországi felkészülési mérkőzésre.
nov. 8
22:48
AC Milan: biztosan érkezik egy csatár - Mutu is kiszemelt (She)
Az AC Milan ügyvezetője, Adriano Galliani nem cáfolta azokat a híreket, melyek szerint a múlt héten szívműtéten áteső Antonio Cassano helyére kiszemelt játékosok között a botrányairól is elhíresült román Adrian Mutu neve is szerepel. A sportvezető elmondta, biztosan érkezik egy új csatár a csapathoz.
nov. 8
22:48
Másként képzelik a szerbiai kisebbségek érdekvédelmét (hirado.hu)
A négy kisebb vajdasági magyar párt, valamint egy horvát és egy szlovák párt közös levélben kéri Mirko Cvetkovic szerb miniszterelnököt, hogy a kormány módosítsa a nemzeti tanácsokról szóló törvényt.
nov. 8
22:48
Régen látott jó ütemben kezdtük a meccset - Pór Péter (Agroinform)
A szolnokiak vezetőedzője szerint a szenzációs kezdésnek köszönhette csapata, hogy 15 ponttal legyőzte a francia élvonalbeli ellenfelét az Eurochallege Kupában.

Keresés