A magyar pénztárcához mérve Amszterdamban nem olcsó az élet. Egy kisebb lakás bérlése például havonta 700-800 euróba kerül, amit azok tudnak könnyebben kifizetni, akik multi cégnél dolgoznak. Bár a legtöbb munkahelyen elég az angol nyelvtudás, sokan elvárják, hogy hollandul is beszéljen, aki ott vállal munkát.
Igencsak extrém karriert futott be Lévai Adrienn playmate, aki egyebek mellett a Popó és a Spéci magazin főszerkesztője is. Most pedig az Erotika Expo szervezésében is részt vállalt. Játssz velünk, és te is ott lehetsz a különleges rendezvényen.
Kedden halad el a Föld mellett egy 400 méteres aszteroida. Közelebb lesz, mint a Hold. Ilyen jelenségre utoljára 200 éve került sor, és 2028-ig nem várható hasonló.
Több hete tartó csökkenő érdeklődés után a ma megtartott 3 hónapos (D120215) diszkontkincstárjegy aukción ismét egészségesnek mondható vételi érdeklődés mutatkozott az elsődleges állampapír...
A kurdisztáni régióban a MOL partnereként ismert Gulf Keystone ma bejelentette, hogy a független Dynamic Global Avisors (DGA) tanácsadó cég a korábbi 4,9 milliárd hordóról 8 milliárd hordóra emelte a...
A világválság miatt éveken át stagnáló magyar gazdaság nem kedvez a nagy terveket dédelgető kormánynak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László egyetemi tanár. A közgazdász hozzátette:...
Mennyi lehet a bruttó bérem, ha szeretném megtartani a teljes rehabilitációs járadékot? Olvasói kérdésre Viszló László, az Adózóna munkajogi szakértője válaszol.
Továbbra is rendkívül túlértékelt a svájci frank, de helytelen lenne beszállni a saját fizetőeszközök globális leértékelési versenyébe - jelentette ki egy mai sajtótájékoztatón a svájci jegybank...
Október végéig 29 ezer 427 devizaalapú kölcsönt végtörlesztettek az ügyfelek a kedvezményes árfolyamon számolva 130,6 milliárd, az aktuális árfolyamon számolva 174,77 milliárd forint értékben, így a pénzügyi intézmények vesztesége 44 milliárd forintra emelkedett - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) legfrissebb statisztikájából.
116 milliárd fölötti értékben érkeztek ajánlatok az Államadósság Kezelő Központ keddi aukcióján a kincstárjegyekre - szeptember vége óta nem volt ekkora érdeklődés a 3 hónapos futamidejű papírokra.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségek (FBAMSZ) tapasztalatai szerint az idén sokkal bizonytalanabbak az ügyfelek a kgfb kampányban mint korábban, a baleseti adó körüli kérdések miatt sokan kivárnak, de a korábban elképzelhetetlenül alacsony díjak miatt is egyre több ügyfél fordul kétségeivel a szövetséghez - fogalmaz Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke a szövetség keddi közleményében.
Október végéig 29 ezer 427 devizaalapú kölcsönt végtörlesztettek az ügyfelek a rögzített árfolyamon számolva 130,6 milliárd, az aktuális árfolyamon számolva 174,77 milliárd forint értékben. A hitelből végtörlesztők aránya a 2 százalékot sem éri el: előkerültek a megtakarítások, és / vagy besegítenek a rokonok a devizahiteleseknek.
Az LMP szerint az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) megszüntetésével a kormány a munkahelyek helyett a számlagyárakat támogatja – ismertette a párt álláspontját keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Vágó Gábor.
Különleges kísérletbe kezdett október elején a Blikk Fitt a Facebookon. Lapunk szabadidősport-rovata a közösségi oldalon 12 hetes életmódprogramot indított.
Kínos megjegyzéseknek lehettek fültanúi a világ 19 legfejlettebb gazdaságú, illetve vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport, a G20-ak csúcstalálkozóján az újságírók, miután egy csütörtöki sajtótájékoztatót követően nem kapcsolták ki Sarkozy és Obama mikrofonját.
Október végéig 29 ezer 427 devizaalapú kölcsönt végtörlesztettek az ügyfelek a kedvezményes árfolyamon számolva 130,6 milliárd, az aktuális árfolyamon számolva 174,77 milliárd forint értékben - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) legfrissebb statisztikájából.
Az autósok 36 százaléka nem autózik kevesebbet az üzemanyagár emelések ellenére sem, 30 százalékuk ezt nem is teheti meg, miközben a Forensis Autóklub legújabb felmérése szerint a válaszadók közel kétharmada kevesebbet használja autóját, 45 százalékuk pedig több mint negyedével csökkentette a kocsi használatot.
A fiatalok lehetnek a nyertesei a lakáspiac mélyrepülésének, hiszen az egyre csökkenő lakásárak egyre jobb feltételeket teremtenek számukra - mondta Harmati László, az FHB Jelzálogbank üzleti vezérigazgatója....
Továbbra is rendkívül túlértékelt a svájci frank, de helytelen lenne beszállni a saját fizetőeszközök globális leértékelési versenyébe - jelezte egy mai svájci konferencián a svájci jegybank alelnöke...
Megkezdi az érintés nélküli fizetésre is alkalmas bankkártyák kibocsátását az Erste Bank Hungary Zrt., elsőként az Erste SuperShop kártyáknál - írta keddi közleményében a bank.
A BUX a nyugat-európai piacok mozgásának megfelelően mérsékelt pluszban nyitott, majd a nemzetközi hangulatnak megfelelően tovább emelkedett, az index 4,5 milliárd forintos forgalom mellett 1,5%-os...
Fenntartja a Richter Gedeon Nyrt. az éves árbevétel euróban számolt 0-5 százalékos növekedési várakozását 2011-re és a várható üzleti eredményhányadot az augusztusi 15-16 százalékról 18 százalékra emeli - közölte Bogsch Erik, a Richter Gedeon vezérigazgatója az első három negyedévi gyorsjelentést ismertető Budapesten tartott sajtótájékoztatón. A Richter árbevétele 998,2 milliárd euró volt…
Bajba kerülhet az ex-kommunista blokk bankszektora a közeljövőben, és ismét komoly hitelezési gondok adódhatnak a térségben ha tovább eszkalálódik az európai pénzügyi krízis – erről beszélt a Nemzetközi Valutaalap vezetője Christine Lagarde egy moszkvai egyetemi előadáson, miután találkozott Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel.
Robert Pattinson kész oltár elé vezetni Kristen Stewartot. A párhoz közel álló forrás szerint a Twilight sztárjai már hónapok óta erről beszélnek, csak a nagy nap kitűzése van hátra. Minden valószínűség szerint titokban fognak egybekelni, hogy elkerüljék a felhajtást.
Dya Eszterrel párbajozott és vasárnap ő a Villa kapuját már kívülről nézhette: veszített. Első napjait töltötte a luxusvilla falain kívül, mikor a Blikk olvasóinak kérdéseire válaszolt. Erős kritikákat is kapott, de nem rettent meg, őszintén válaszolt a keményebb kérdésekre is.
Vámbéry Ármin emlékéve lesz 2013, a keletkutató halálának 100. évfordulója. Erről Schmitt Pál köztársasági elnök beszélt az üzbegisztáni Buharában, ahol felavatta Vámbéry Ármin emléktáblát.
Bűnösnek találta az esküdtszék Michael Jackson korábbi kezelőorvosát, Conrad Murray-t, gondatlanságból elkövetett, nem szándékos emberölés vádjában - olvasható a CNN-en.
A vádlottak meghallgatásával kezdődött meg a West Balkán-ügy tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) kedden; a január 15-én éjjel három fiatal halálát és többek sérülését okozó tragédiával összefüggésben az ügyészség négy embert gyanúsít.
Az angol Mandy Sellars (36) egyik lábát még 2010-ben kellett amputálni, hogy a nő életben maradhasson. Közel 2 év után azonban újra nőni kezdett a csonkolt végtag.
Hazugnak nevezte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt Nicolas Sarkozy francia elnök egy Barack Obamával folytatott beszélgetése során, amelynek véletlenül fültanúja volt néhány újságíró- olvasható a BBC honlapján.
A mezőgazdasági károk enyhítésére kétpilléres rendszert dolgozott ki a szaktárca: a kötelező agrárbiztosításhoz majd támogatást is lehet felvenni. A szaktárca a kockázatokat minél több gazda között osztaná meg, így a termelők még szélesebb köre juthat majd segítséghez baj esetén
Megállt a svájci frank gyengülése az euróval szemben, a devizapár középárfolyama nagyjából 100 pontot esett pár percen belül, miután az SNB alelnöke kihúzta a szőnyeget az újabb árfolyam-gyengítésre várók lába alól. A forint, és az euró is gyengült a frankkal szemben.
Évi mintegy 174 millió eurót veszít Szlovákia azzal, hogy üzembe helyezik az Északi Áramlat gázvezetéket, amely Oroszországot közvetlenül összeköti Németországgal - írja a Hospodárské Noviny című szlovák gazdasági napilap kedden.