Elképesztő bénázások sorozatát mutatta be a Huddersfield Town védelme a Sheffield Wednesday elleni meccsen. A harmadosztályú gárda hátsó alakzata addig-addig szerencsétlenkedett, míg Reda Johnson révén be nem talált az ellenfél.
Jóváhagyta a kisebbségi helységneveket tartalmazó valamint a kétnyelvű ügymenetet szabályozni hivatott kormányrendeleteket hétfőn a szlovák kormány - közölték a kabinet ülése után Pozsonyban.
Fél százalékpontos kamatemelés a legvalószínűbb döntés az MNB monetáris tanácsának keddi ülésén - jósolták a magyar jegybank kamatdöntő értekezlete előtt londoni felzárkózó piaci elemzők.
Csekély kilengések melletti nyugodt napot tudhatnak maguk mögött a nemzetközi pénz- és tőkepiacok, és az enyhén kedvező külpiaci hangulatban a forint fokozatosan közel 1%-ot erősödni tudott az...
A régi pesti zsidónegyed 18 helyszínén 100 program várja a látogatókat keddtől nyolc napon át a hanuka, a zsidó fény ünnepe alkalmából. Több tucat zenei esemény, kiállítás, színházi előadás mellett filmfesztivál, városi séta vezetővel, közösségi főzési akció és utcai nyitóesemény szórakoztatja az érdeklődőket.
Az Ajax holland válogatott védője elmondta, hogy megegyezett szerződtetése személyét érintő részleteiről a Valenciával, most már klubján múlik a transzfer létrejötte.
Több hónapi vajúdás után úgy tűnik, nincsen megoldás a Saab problémáira, az anyavállalat a General Motors hagyja csődbe menni a patinás márkát. A Saab vezetője, Victor Muller hétfőn bejelentette, a...
Szilvásy György a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatokat felügyelő minisztereként megsértette az UD Zrt.-nek, illetve a cég két egykori vezetőjének a személyiségi jogait azzal, hogy "polipszerűen" működő, az állam titkait fürkésző "árnyék-titkosszolgálatként" említette a céget 2008 szeptemberében az MTV és a TV2 műsoraiban - mondta ki a Fővárosi Bíróság (FB) hétfői, nem jogerős ítéletében.
"Csökkenő pályán Magyarország adóssága" című hétfő délutáni sajtóközleményében győzelmi zászlót lenget a Nemzetgazdasági Minisztérium. Matolcsy György minisztériumának tájékoztatása szerint 79,7%-ra...
Négy hónap telt el azóta, hogy a Standard and Poor’s lerontotta az Egyesült Államok hitelbesorolási minősítését a legjobb AAA fokozatról AA+ szintre, de úgy látszik a befektetőket ez egyáltalán nem zavarja. A tőzsde emelkedett, a dollár erősödik, a tízéves lejáratú államkötvények pedig 1950 óta nem keltek el ilyen alacsony kamattal.
A pesszimista hangulat ellenére bérbeadásból nem volt hiány az elmúlt időszakban a budapesti irodapiacon. Igaz, ezek nagy része a meglévő irodaállományon belüli hosszabbításoknak köszönhető és nem a...
Kővel esett neki a Santa Maria Maggiore bazilika bronzkapujának hétfő hajnalban egy román hajléktalan, aki nem tudta megmagyarázni tettét az őt súlyos műemlékrongálásért letartóztató rendőröknek.
Az európai szocialisták látják, hogy Magyarország nehéz helyzetben van, és függetlenül a magyar kormány pártállásától támogatni kívánják azt, hogy az ország kapja meg a szükséges pénzügyi segítséget - mondta hétfőn Brüsszelben újságíróknak Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) szocialista frakciójának vezetője, miután megbeszélést folytatott Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével.
A Lotusnak nem, a Ferrarinak kell Robert Kubica? A súlyos balesete után lábadozó lengyel rehabilitációját már az olasz istálló orvosai segítik, bár egyesek szerint csak marketingfogásról van szó.
Keddtől Szlovákiában, a Karácsony-kupán szerepel a januári Európa-bajnokságra és az áprilisi olimpiai pótselejtezőre készülő férfi kézilabda-válogatott.
Csajkovszkij nagysikerű balettje, a Diótörő zenéje és története elevenedik meg bábszínészekkel, 3D-s animált képekkel és fényeffektusokkal a Művészetek Palotájában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 457,59 pontos, 2,68 százalékos emelkedéssel, 17.519,07 ponton zárt hétfőn, szembemenve az európai tőzsdékkel.
Meghosszabbítja az Erste Bankkal kötött stratégiai megállapodását a Magyar Posta - értesült a Portfolio.hu. Értesüléseinket a bank cáfolta, mondván, még zajlanak az egyeztetések. A Postabank...
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága hétfői délutáni ülésén ellenezte további egy alelnök kinevezését és a monetáris tanács bővítését, amelyre az új MNB törvény adna lehetőséget.
Egy újabb Focus a sok közül – gondolhatja joggal a kedves Olvasó, hiszen szinte a teljes Focus kínálatot végigkóstoltuk már; ám ezúttal nem a hajtáslánc, nem a menetdinamika, de még csak nem is a praktikum feltárása volt a fő cél. Elektromos segédekkel megfűszerezett tesztautót kaptunk, így ezek, valamint a kombiságot jelképező 'hátizsák' jelentik az igazi újdonságot az eddig látottakhoz képest.
Az amerikai lakásépítők bizalma minimálisan javulva másfél éve a legmagasabb szintre nőtt, de továbbra is igen alacsony szinten áll decemberben, ami azt jelzi, hogy az építőipar kilátásai továbbra is rendkívül gyengék.
Egyesült a két vezető orosz tőzsde, a MICEX és az RTS - jelentették be hétfőn. A tőzsdék kiegészítik egymást: az RTS a származékos termékek, míg a MICEX az azonnali és a devizaügyletek területén erősebb.
Azt szeretnénk megtudni, hogy közhasznú magánalapítványoknál az új civil törvény és az adózási, járulékfizetési szabályozások módosításai következtében milyen változások lesznek 2012. januártól a kurátorokra és az önkéntesekre vonatkozóan?
Nem fellebbez Samuel Eto'o: a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató Anzsi Mahacskala kameruni labdarúgója szombaton tizenöt meccses eltiltást kapott hazájában.
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága hétfői délutáni ülésén ellenezte további egy alelnök kinevezését és a monetáris tanács bővítését, amelyre az új MNB törvény adna lehetőséget.
Budapest — Újra együtt a nagy csapat! Tizenhat év telt el az FTC labdarúgócsapatának 1995-ös BL-sikere óta, de a zöld-fehérek még mindig úgy emlékeznek a Bajnokok Ligája-szereplésükre, mintha tegnap lett volna.
Felülteljesített a régióban a magyar piac, a BUX 2,7%-os emelkedéssel zárt tálagtól kissé elmaradó 13,2 milliárd forintos forgalom mellett. Az emelkedésben nagyban közrejátszott, hogy a MOL kilőtt a...
A társadalmi státuszt jelző luxuscikkek iránti igény, vagy legalábbis ennek látszata annyira fontos a kínaiaknak, hogy már a divatcégek ajándék bevásárlótáskáit is hamisítják....
A növekvő balesetveszéllyel magyarázta tettét Isabell Werth, aki a frankfurti versenyen a sportágban megszokott cilinder helyett bukósisakban versenyzett.