Két hónap alatt több ezer liter, illegálisan előállított alkoholterméket és több desztilláló berendezést foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a hatóság.
A spanyol építési csoport, a Sacyr Vallehermoso-nak szerdáig értékesíteni kell a Repsol olajtársaságban meglévő részesedésének felét, hogy rendezni tudja lejáró kötelezettségeit. A felkínált 10%-os...
A legendás amerikai szörfrock zenekar három alapító tagja, Brian Wilson, Mike Love és Al Jardine a csapat megalakulásának 50. évfordulóján turnézni indulnak és új albumon is dolgoznak.
A népesség jelentős növekedésével, a klíma megváltozásával és a tudomány, valamint a technológia fejlődésével nagy változásokkal néz szembe a Föld az elkövetkezendő húsz évben. Hatásukra teljesen új, korábban fel sem merült munkakörök, foglalkozások jelenhetnek meg, amelyeknek kiemelt szerepük lehet 2030-ra. Az Origo a Fast Future Research jövőkutató cég listáját közli.
Parlagon hagyott földek, néptelen utak, roskadozó házak, elgazosodott kertek - ez a látvány fogadja a ritka utasokat Bulgária északnyugati részén, az Európai Unió legszegényebb régiójában - írja az MTI nyomán a hvg.hu.
Borzalmas mészárlást végzett az amerikai Sara McMeen. Egyelőre a rendőrség sem érti, hogy miért lőtte le nyolc- és hétéves gyerekeit, élettársát, majd újszülöttjét, és végül magát is.
Szívelégtelenség okozta az észak-koreai diktátor halálát 69 éves korában. Kim Dzsongil, aki 1994 óta állt a kommunista rezsim élén, egy vonaton halt meg.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat friss előrejelzése szerint az előttünk álló hét első felében számíthatunk több-kevesebb napsütésre. Kezdetben keleten havazás várható, majd elszórtan lehet hószállingózás, nyugaton havas eső, eső is. Jelentős mennyiségű csapadék az ország területén nem valószínű. Ha azonban nem vigyázunk az utolsó napok nagy vásárlási rohamában, könnyen lehet, hogy ellopott…
A Moody's hitelminősítő intézet az általa 2011. október 4-én leminősítést valószínűsítő figyelő listára vett, OTP Bankra és OTP Jelzálogbankra vonatkozó hitelminősítések felülvizsgálatát lezárta és...
Továbbra is mínuszban voltak az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek a kereskedés első órájának elteltével, bár kissé csökkentek a veszteségek a reggeli nyitáshoz képest.
A férfiak után a nőknél is egy kézben egyesül a válogatott kézilabdázás, miután az aktuális olimpiai és Európa-bajnoki címvédő Norvégia 1999 után másodszor is megnyerte a női kézilabda világbajnokságot, a döntőben 32-24-re legyőzve Franciaországot.
A Moody's hitelminősítő intézet az általa 2011. október 4-én leminősítést valószínűsítő figyelő listára vett, OTP Bankra és OTP Jelzálogbankra vonatkozó hitelminősítések felülvizsgálatát lezárta és...
Ahogy azt már a korábbi években is megszokhattuk, a Genfi Autószalon hajrája már a kiállítás kapujának megnyitása előtt negyed évvel megkezdődött. Ezúttal a Volvo izzít egy nagy premierre.
Enyhe gyengülést mutatnak a vezető európai indexek, a bizonytalanságot fokozza, hogy az észak-koreai vezető Kim Dzsongil meghalt szívrohamban szombaton. A pesszimista hangulatot tovább növeli, hogy a...
A Frankfurti Autószalonon sokan csalódottan távoztak az újonnan bemutatkozó luxusmárka, az Eterniti Motors standjáról, ugyanis az ott várt különleges luxus SUV helyett inkább csak a Porsche Cayenne átformált verziója állt.
Az ember fejében mindig van egy kép, egy vízió, és amíg nincs nagy baj, az eleinte jól bevált vagy jónak gondolt módszerekhez is ragaszkodunk. A probléma és a feszültség ott keletkezik, amikor a vízió és a megvalósulás távolodni kezd egymástól. Mi tegyünk, ha tudjuk, hogy az elképzelés jó, és megvalósítható, de az eredmények valahogy mégsem jönnek?
A Parlament mai ülésének utolsó napirendi pontja lesz a 2012-es költségvetés zárószavazása, vagyis hétfő késő estére lehet Magyarországnak jövő évi költségvetése. A kormány az utolsó pillanatban...
Az Y generáció korszakát éljük, a mostani 20-30 évesek különleges helyet foglalnak el modern világunkban. Az élet sok területén nekik már másképp kell élniük, és a XXI. században másként akarnak élni. Sokkal fontosabbnak tartják például a munka és a magánélet egyensúlyát. Tari Annamária klinikai szakpszichológus a netgeneráció sajátságos, ellentmondásos helyzetéről beszél.
Pécsi kutatók megtalálták a 2-es típusú cukorbetegség egyik okát, és ez komoly segítséget jelenthet a betegség jövőbeni kezelésében - adta hírül az Új Dunántúli Napló hétfőn.
Szervezetünk állapotának rendszeres ellenőrzése - a megfelelő táplálkozás és a testmozgás mellett - az egészséges életmód része, így az Ön számára is fontos, hogy minél gyakrabban vegyen részt laboratóriumi szűrővizsgálatokon, még akkor is, ha úgy érzi minden rendben! (x)
Szokásával ellentétben Roger Federer ezúttal szívesen osztott meg hétköznapi titkokat a magánéletéről azon az internetes csetelésen, amelynek keretében a szurkolói faggathatták.
Komplex flottakezelés keretében 3107 új személy- és kishaszonjárművet, valamint kisbuszt kíván bérelni az ORFK. A tender 2017 végéig szól, de tartalmaz egy egyéves hosszabbítási lehetőséget is. A...