A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szerint a karácsony üzenete az egymás felé fordulás. Gáncs Péter az MTI-nek adott karácsonyi interjúban Jézus születésének, életének üzenete mellett egyháza karitatív és oktatási tevékenységéről is beszélt.
A Standard&Poor's szerdán bejelentett döntése Magyarország befektetési ajánlású államadós-osztályzatának megvonásáról nem Magyarországról, hanem az euró válságáról szól - hangsúlyozza a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A szíriai ellenzék szerdán az ENSZ BT és az Arab Liga a rendkívüli ülésének az összehívását sürgette az erőszak miatt, írja a BBC. Szíriában katonák körülvettek egy falut, és lelőtték egész lakosságát, állította szemtanúk beszámolóira hivatkozva az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
Több budapesti kórházban nem készül vészforgatókönyv arra az esetre, ha január elsejével életbe lép az orvosok felmondása. Az ATV Híradó által megkérdezett intézmények vezetői közül többen azt mondták azért, mert náluk nem számottevő az így tiltakozók aránya, így nem számítanak komolyabb fennakadásra. A János Kórházban azt mondják, jelenleg 10 főről tudnak, akik letétbe helyezték felmondásukat.…
Több, zárószavazás előtt módosító indítványt nyújtott be Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az új felsőoktatási törvényhez, így például az önköltséges hallgató számára valamennyi, állami ösztöndíjjal támogatott képzési formára biztosítanák az átsorolás lehetőségét.
Szócska Miklós nem kíván az "adventi riogatókhoz" csatlakozni, az egészségügyi államtitkár az MTI-nek szerdán azt mondta, hogy e helyett a krízishelyzet elkerülésén dolgozik, mindeközben nyitott ajtóval várja a rezidenseket.
A nyugdíjkasszában szó sincs hiányról - jelentette ki a szocialista Korózs Lajos szavaira válaszolva Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében arra kérte az MSZP elnökségi tagját, hogy "hagyjon fel valótlan állításaival".
Kővári Zsolt, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója az egységes személyszállításhoz kapcsolódó döntések megvalósítása érdekében személyi változásokról döntött a MÁV-START Zrt. vezetésében - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
A Balatonnál az idén a tavalyinál 15-20 százalékkal több horgászengedélyt sikerült eladni, a horgásztavak forgalma megduplázódott, gondot okoz viszont, hogy a térségben rég nem látott csapadékhiány miatt kiszáradt több halastó - számolt be Füstös Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp) vezérigazgatója az MTI-nek szerdán.
Eladói nyomás várható a forint árfolyamán és az állampapírpiacon, a hozamok holnap 20-30 bázispontot ugorhatnak - kommentálta a várható piaci reakciókat Gárgyán Eszter, a Citibank elemzője a...
Az Országgyűlés csütörtöki ülésén kezdi tárgyalni az új egyházügyi törvényjavaslatot, majd ezután a képviselők Fidesz dohányügyi előterjesztéséhez érkezett módosító javaslatról mondhatják el véleményüket.
Csökkenést mutatnak az ázsiai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon, miután a régióban sem tartják meggyőzőnek, hogy az Európai Központi Bank szerdai, hároméves refinanszírozási aukciója elég segítség lenne a bankközi piac és az euróövezeti államadósság-válság gondjainak kezeléséhez.
Az előzetes várakozások szerint a vezető nyugat-európai indexek a tegnapi csökkenés után ma némi emelkedéssel indulhatnak, annak ellenére, hogy az EKB tegnapi likviditási aukciójának nem sikerült enyhíteni az adósságválsággal kapcsolatos félelmeket.
Budapest ‒ Felismerték Oláh Ibolya (31) és barátnője támadóját: P. László nemrég szabadult a tököli börtönből, s mivel szabadlábon van, az énekesnőt önkéntes testőrök védik.
A tartozás tetemes részének elengedését jelentő végtörlesztésnél kedvezőbb ajánlatot még elképzelni is nehéz. Ennek ellenére az új árfolyamrögzítés az lehet. A forinthitelek költségeinek emelkedésével egyre több devizahitelesnek éri meg kivárni az új mentőcsomagot. Már most is találni olyan devizakölcsönt, melyet jobb nem végtörleszteni. Forintosítás vagy árfolyamrögzítés, erre a kérdésre kerestük…
A Világgazdaság által megkérdezett kilenc nagy bank arról számolt be, hogy az árfolyamrögzítés iránt kevesen érdeklődnek, a végtörlesztés viszont még mindig népszerű, év végéig akár százhúszezer főre is nőhet a végtörlesztők száma. A végtörlesztők által törlesztett hitelek értéke 725 milliárd forint körül alakulhat.
Szeretném megtudni, hogy ha megbízási jogviszony keretében látja el az illető az ügyvezetői tevékenységet ingyenesen akkor 2012-től milyen járulékokat kell fizetnie a cégnek és a megbízottnak, valamint milyen összeg után? Köszönöm
Itt fejtse ki a kérdést... Nem vezető tisztségviselő tag Kft- tevékenységi körében Megbízási szerződés alapján végezhet e munkát? Milyen járulék terhei vannak? 2012 -től társas vállakozónak minősül e? Megbízási díja 2012 évre 50.000 Ft/hó lenne.
A betéti társaság beltagja, aki csak ügyvezetői feladatokat lát el, nyugdíjas 1952 szeptemberében született férfi, rokkantsági csoport: III-as, össz-szervezeti egészségkárosodás: 50%, rehabilitálható, de komplex (intézményes) rehabilitációja nem javasolt, jelenlegi állapota alapján felülvizsgálata nem szükséges. 2012-ben milyen járulékot kell utána fizetni?
Egy kis kft.-ben az egyik tulajdonos az ügyvezető és heti néhány órában látja el a feladatait, máshonnan bérjövedelme és járulékfizetése nincs. Azt szeretnénk megtudni, hogy az ő esetében 2012-ben kötelező-e megfizetni a diplomásoknak járó garantált bért. És ha nem, akkor milyen bér fizethető neki és annak milyen járulékvonzatai vannak. Köszönjük.
Helyreállítják és védett régészeti területté alakítják át a Circus Maximust. Az ókori lóversenypálya egyik része zöldövezet marad, másik részén megnyitják a látogatók előtt az ásatásokat.
A japán kormány a legtöbb állami és nemzetközi intézményi előrejelzéssel ellentétben a világgazdaság javulására számít jövőre, és ezért erős növekedést jósol a japán gazdaságnak az idei visszaesés után.
A PannErgy közölte, hogy 2011. december 21-én a BÉT-en az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével 13 350 darab saját részvényt vásárolt 607,36 Ft/db átlagáron. A PannErgy tegnapi...
A hajnali órákban tovább gyengült a forint, az euróval szemben a 308-as szinten is járt a hazai fizetőeszköz árfolyama, majd érkezett a korrekció. Túl sok bizakodásra nem igen van okunk a tegnap esti...
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Estek az ázsiai tőzsdék a ma reggeli kereskedésben, a Nikkei 0,8%-os csökkenéssel fejezte be a napot. A befektetők fókuszában ismét az európai adósságválság állt, miután az EKB likviditási tenderén a...
A leminősítés egyik legfőbb oka a Nemzetközi Valutaalap képviselőivel folytatott tárgyalások megszakadása, és az, hogy a nemzetközi környezet ellenségessé vált - mondta az InfoRádióban Madár István, a Portfolio.hu vezető elemzője, miután a Standard & Poor`s hitelminősítő megvonta a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot Magyarországtól.
A FreeSoft közölte, hogy leányvállalata, a HUMANsoft Kft. a tegnapi napon tőzsdén kívüli adásvétellel 40 000 db FreeSoft részvényt vásárolt 1 000 Ft/db áron. Ugyanezt a 40 000 db FreeSoft részvényt...
Nyoma sem volt a tegnapi jó hangulatnak az amerikai részvénypiacokon, és az EKB beindított likviditási tendere sem fűtötte az optimizmust. Különösen a technológiai szektort adták, de a kereskedés...
Megállapodni csak a tárcavezetővel lehet; amennyiben Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkárral javasolt találkozót előkészítő tárgyalásnak szánja, akkor azon Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója fog részt venni - mondta Tarlós István főpolgármester csütörtökön a Magyar Televízió Ma reggel című…
Befejeződött a tartósan munkanélküliek és a munkatapasztalattal nem rendelkezők képzését célzó, a munkaerőpiacra történő kilépésüket segítő program a Dél-Nyírségben; a több mint 34 millió forint értékű, teljes egészében uniós támogatású projekt záró rendezvényét szerdán tartották Nagykállóban.
A FreeSoft közölte, hogy leányvállalata, a HUMANsoft Kft. a tegnapi napon tőzsdén kívüli adásvétellel 40 000 db FreeSoft részvényt vásárolt 1 000 Ft/db áron. Ugyanezt a 40 000 db FreeSoft...