Háromezer beadványt juttatnak a strasbourgi emberi jogi bíróságra a szolgálati nyugdíj járadékká minősítése miatt az egykori egyenruhások a két ünnep között - írta szombati számában a Népszabadság.
Az AHL-ben szereplő St. John's IceCaps bejelentette, hogy nem szerződteti a magyar jégkorongsport egyik legnagyobb tehetségét, Kóger Dánielt. Keith McCambridge vezetőedző szerint a szélsőre hatalmas karrier vár a tengerentúlon.
Háromezer beadványt juttatnak el a két ünnep között a strasbourgi emberi jogi bíróságra a szolgálati nyugdíj járadékká minősítése miatt az egykori egyenruhások.
A személygépkocsival utazóknak egy, a kamionsofőröknek két órát kell várakozniuk kilépés előtt a röszkei autópálya-határátkelőhelyen - tájékoztatta a rendőrség szombat délelőtt az MTI-t.
Karácsony alkalmából ma éjféli szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a budapesti Szent István-bazilikában, Paskai László bíboros, nyugalmazott érsek pedig az esztergomi bazilikában.
Egy utcán élő indonéz kamaszlány, akit 2004 decemberében a szökőár választott el a családjától, hét évvel később találta meg halottnak hitt szüleit – mondták el szülők pénteken a francia hírügynökségnek.
A következő év a foglalkoztatás szempontjából is nehéz év lesz Magyarországon, de továbbra is cél, hogy 2020-ra egymillió új, adózó munkahely jöjjön létre az országban - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek.
A BKV-járatok reggel és napközben szombati menetrend szerint közlekednek, a nappali járatok délután 4 óra körül indulnak a végállomásokról, ezután a fővárosban csak éjszakai járatokkal, illetve a nagykörúton a 6-os villamossal lehet utazni; változik a közösségi közlekedés menetrendje a karácsonyi ünnepek alatt is.
Először tart nyitva a két ünnep között a Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeum, ahol a kiállítások mellett a karácsony és újév közötti népszokást felelevenítve regöléssel várják a látogatókat.
Jó esély van rá, hogy meg fogunk állapodni az IMF-fel - erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A lap szombati számában megjelent interjúban a kormányfő...
A karácsonyi ünnepek az egyik legkedvesebb ünnepsorozat az évben. A hagyomány is megkívánja és utánozhatatlan hangulatot is ad a gyertya, az adventi koszorú, a kivilágított karácsonyfa. Sajnos nem mindenki számára végződik a karácsony kár nélkül. Az ünnepekkel kapcsolatos tűzesetek az adventi koszorúk és a világító fénysorok elterjedésével szinte egész decemberben előfordulnak. Az ellenőrzött…
A magyar álláskeresők közel harmada egyetlen idegen nyelvet sem beszél, akik pedig mégis, azok főként angolul és németül tudnak - közölte a workania.hu internetes állásportál legutóbbi kutatásának eredményeit az MTI-vel.
Kubában csaknem háromezren kaptak amnesztiát, a foglyokat a napokban kiengedik a börtönből. A hivatalos tájékoztatás szerint emberbaráti okokból bocsátanak szabadon 2900 embert.
Karácsony alkalmából ma éjféli szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a budapesti Szent István-bazilikában, Paskai László bíboros, nyugalmazott érsek pedig az esztergomi bazilikában.
Mit kell tudni az előzetesen felszámított adó megosztásáról? Az adózói kérdésre adott NAV-választ itt elolvashatja, ahogy a SZAKMA, az AVÉ és az AAÉ adatbázisának sok más kérdés-válaszát is elérheti nálunk.
Az Országgyűlés pénteken elfogadta a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról, illetve azokkal összefüggő egyes törvények módosítását. A változtatások a felszámolási eljárások gyorsítását, a fizetésképtelenségi, cégeljárási eljárási szabályok hatékonyabbá tételét, a hitelezők érdekeinek védelmét és a gazdasági életben tapasztalt visszaélések megszüntetését célozzák.
A Diótörő és más családi színházi programok, valamint könnyűzenei és népzenei koncertek színesítik a karácsonyi hétvégén a fővárosi kulturális kínálatát.
Nem nyerte el az olasz sajtó tetszését, hogy az Uffizi-képtár új termeinek falait kék színűre festették. Az újságok szerint a kiválasztott árnyalat leginkább hupikéknek nevezhető és semmi köze a képtár szelleméhez.
A tízmillió lakosú Csehországban csak a lakosság egyharmada vallja magát hívőnek, ami hét százalékkal kevesebb, mint 15 éve. Közülük is mindössze tíz százalék jár rendszeresen templomba. Karácsonykor azonban jóval többen vannak a templomokban, mint máskor - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a prágai STEM közvélemény-kutató intézet készített decemberben.
Kedvező irányúnak nevezték a magyar jegybanktörvény-tervezeten végrehajtott módosításokat pénteki kommentárjukban londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a módosítások megteremthetik az alapját a januári újabb kapcsolatfelvételnek a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val.
A Messiásról, a személyről és az eszméről Ungvári Tamás író, irodalomtörténész beszélgetett Németh Sándorral, a Hit Gyülekezete vezető lelkészével az ATV karácsonyi műsorában. A ma és holnap este adásba kerülő műsorban rajtuk kívül számos ismert művész, gondolkodó és közéleti szereplő mondja el azt, hogy mit jelent számára Jézus. Előzetes.
Azok számára, akiknek speciális diétát kell tartaniuk, a karácsonyi ünnepek inkább szólnak a lemondásról, mint az ünneplésről. Ennek ellenére ma már nem lehetetlen, hogy olyan menüsort állítsunk össze, amely mellett az egész család felhőtlenül élvezi az ünnepet.
Rendkívüli zenei kalandba vágott egy olasz zenészcsalád: életre keltették a 16. századi olasz festményeken ábrázolt hangszereket és játszanak is rajtuk.
A globális piacokon megfigyelhető hangulatjavulás következtében az olajár és ennek megfelelően a finomított termékárak emelkedtek az elmúlt hét során, a forint árfolyamának dollárral szembeni...
Nagyobb átláthatóságot és a személyi adatok fokozottabb védelmét szolgáló változtatások bevezetésére tett ígéretet a Facebook az Egyesült Államokon és Kanadán kívüli több mint félmilliárd európai felhasználója számára a cég nemzetközi főhadiszállásán végzett átvizsgálás nyomán....
A Ford versenyprogramja idén lépett 110. esztendejébe; a programot a vállalat alapítója, Henry Ford indította útjára, amikor 1901. október 10-én megnyerte első és egyetlen versenyét. A jeles évfodulót a Ford által támogatott versenycsapatok számos futam- és bajnoksággyőzelemmel ünnepelték, kiváló 2011-es versenyévet zárva.
Ónos eső nehezíti a közlekedést Nógrád megyében, balesetről nem érkezett jelentés - közölte a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Késő este felforgatják a pincét, vagy éppen az ágy alatt kotorásznak: ők azok a felnőtt karácsonyi ajándéklesők, akik ugyan kíváncsiságuknak engedve már az ünnep előtt tudják, mit kapnak, legtöbbjük azonban mégis megbánja az előzetes "felderítést".
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 77. játéknapján a Boston Bruins nyolc gólig meg sem állt a Florida Panthers ellen. A New Jersey Devils legyőzte a Washington Capitalst. A Pittsburgh Penguins a Winnipeg Jets ellen tudott nyerni.
Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának francia vezetőedzője azt fontolgatja, hogy két hónapra megpróbálja kölcsönbe megszerezni honfitársát, Thierry Henryt.