2011. december 30. péntek

dec. 30
9:20
Orbán: A legjobb diákok vagyunk (Infostart)
A tervek szerint január elején megkezdődnek a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a tárgyalások, amelyek fontosak, de nem húsbavágóak - mondta Orbán Viktor pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök az interjúban kijelentette azt is, hogy a magyar jogalkotásba senki sem szólhat bele, nincs olyan a világon, aki megmondhatná "a magyar nép választott képviselőinek, milyen…
dec. 30
9:20
Decemberben is gyenge maradt a kínai ipari aktivitás (ProfitLine)
Tovább esett decemberben a kínai gyáripari aktivitás, elemzők egyre inkább valószínűsítik, hogy a jegybank további gazdaságösztönző lépésekre szánhatja el magát.
dec. 30
9:21
Gyurcsányék bűvös trükkje (Gondola)
dec. 30
9:21
Betörtek egy kisvárdai ékszerüzletbe (Alternatív Energia)
Betörtek egy kisvárdai ékszerüzletbe, ahonnan harmincmillió forint értékű ékszert vittek el az elkövetők - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
dec. 30
9:21
NBA: Történelmi negatív csúcsot döntött a Dallas (Sport365)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 5. játéknapján a Los Angeles Lakers legyőzte a New York Knicks csapatát. A Dallas Mavericks 42 év után az első olyan NBA bajnok, amely elveszítette első három mérkőzését.
dec. 30
9:22
Csökkenéssel indult a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,36 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 17.246,16 ponton nyitott pénteken. Nagyon alacsony forgalomban "oldalazást" várnak pénteken, az év utolsó kereskedési napján a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők.
dec. 30
9:24
Ledöfték az aranybikát? - Közel 20%-ot esett már az aranyár (Portfolio)
Több hüvelykujj szabály is létezik arra vonatkozóan, mikor nevezünk egy piacot medve piacnak. Az arany árfolyama már december közepe óta a 200 napos mozgóátlaga alatt jár, e tekintetben tehát már...
dec. 30
9:24
Kizárják a multikat a cafetériából (Pénzcentrum)
Az utalványos rendszer üzemeltetésével megbízott Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnál (MNÜA) egyelőre titkolják, hogy melyik céggel, milyen feltételekkel szerződtek. A nagy láncok szerint az alapítvány ki akarja őket szorítani az üzletből - írja a Népszabadság....
dec. 30
9:24
Ifj. Dárdai Pál és barátai nyerték a pécsi tornát (Agroinform)
Jelenlegi és volt válogatott labdarúgókból álló csapat nyerte meg a pécsi teremfoci tornát.
dec. 30
9:26
Megállíthatatlanul tör előre az Android (Portfolio)
Megőrizte vezető szerepét a Samsung az amerikai mobilpiacon a november végén záruló három hónapban, míg az okostelefonok szegmensben az Android operációs rendszer tovább erősítette dominanciáját -...
dec. 30
9:26
A NOB miatt teszi le a botot az olimpiai bajnok (Agroinform)
Inkább visszavonul Angela Ruggerio, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban végzett munkájára koncentráljon.
dec. 30
9:33
Pluszban nyitott a tőzsde (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,36 pontos csökkenéssel, 17.246,16 ponton nyitott pénteken.
dec. 30
9:33
A novemberi forinthitelek több mint fele végtörlesztésre ment (Privátbankár)
A novemberi forinthitelek több mint fele végtörlesztésre ment
dec. 30
9:36
Törpekenguruval tévesztette össze a gyereket a piton (Infostart)
Kétéves fiút próbált megenni egy óriáskígyó Ausztráliában.
dec. 30
9:36
Februárban pihen Nadal (Infostart)
Az Australian Open után pihenteti sérült vállát Rafael Nadal, a férfi világranglistán második spanyol teniszező.
dec. 30
9:36
MNB: nőttek a háztartások lakáscélú új hitelei (Blikk)
dec. 30
9:36
Erzsébet-utalvány: kizárják a nemzetközi üzletláncokat? (HR Portál)
A nagy nemzetközi láncok szerint a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) ki akarja őket szorítani az Erzsébet-utalvány forgalmazásából - cikkezi a Népszabadság. Az alapítvány üzleti titokra hivatkozva nem árulja el, melyik céggel milyen feltételekkel szerződött.
dec. 30
9:39
A legkínosabb mondatok szex után (Gondola)
dec. 30
9:39
Gázpisztollyal halkította le a zenét (Alternatív Energia)
Hazaengedték a gázriasztópisztollyal meglőtt bakonyoszlopi férfit, akit feltételezett szemsérülése miatt szállítottak a mentők a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba.
dec. 30
9:41
Orbán: Már csak néhány óra maradt hátra... (Gondola)
A tervek szerint január elején megkezdődnek a Nemzetközi Valutaalappal a tárgyalások, amelyek fontosak, de nem húsbavágóak - mondta Orbán.
dec. 30
9:42
PannErgy: a finanszírozás 2013 közepéig rossz esetben is biztosított (Portfolio)
A PannErgy finanszírozása a lehetséges legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén is biztosítva van legalább 2013. közepéig, mondta el a Napinak Bokorovics Balázs, a cég elnöke. A...
dec. 30
9:42
Januárra tolódnak a béralkuk (Pénzcentrum)
A nagy állami vállalatoknál is kivárták, hogy hivatalosan kihirdessék a jövő évi járulékokról, a minimálbérről, a szakmai bérminimumról és a bérkompenzációról szóló rendeletet, az érdemi bértárgyalások csak ezután, várhatóan januárban kezdődhetnek el - írja a Magyar Nemzet pénteki számában....
dec. 30
9:42
Pénzszűkében a Honvédelmi Minisztérium? (ATV)
Tárgyalásokat kezdett a hadiipari üzleteket koordináló Svéd Királyi Védelmi és Biztonsági Exportügynökséggel a Honvédelmi Minisztérium a Gripen-szerződés átütemezésére, ezt maga Hende Csaba szakminiszter ismerte el egy írásbeli kérdésre adott válaszában – írja a Népszabadság pénteki számában.
dec. 30
9:42
Kevin Durant álma a Mavericks ellen vált valóra - videó (Agroinform)
Kevin Durant utolsó másodperces hárompontosával győzött a bajnok Dallas ellen az Oklahoma.
dec. 30
9:44
Álmosan indul a nap a pesti parketten (Portfolio)
Minimális elmozdulást mutat a nyitást követően a BUX index, a benchmark 0,1%-kal került lejjebb az év utolsó kereskedési napján. A nyugat-európai piacokon sem látszik nagy mozgás, az indexek jelenleg...
dec. 30
9:44
Nagyot bukott edzésen a volt MotoGP-világbajnok (Agroinform)
Edzés közben bukott Nicky Hayden, a gyorsasági motorsport MotoGP kategóriájának 2006-os világbajnoka.
dec. 30
9:46
Újabb állami milliárdokat kap a Malév (Portfolio)
A kormány a Malév működőképességének biztosítása érdekében elrendeli a légitársaság részére 5 milliárd forint összegű MNV Zrt. által nyújtandó tulajdonosi kölcsön folyósítását és az ennek érdekében...
dec. 30
9:46
Adják-veszik a legjobb játékosokat - ez a jövő? (Agroinform)
Az amerikai tenisz szövetség 75.000 dollárt számlázott ki Alex Bogomolov nevelési költségeként.
dec. 30
9:48
A szájüreg egészsége – Afták (WebBeteg)
Az afták kis, sekély fekélyek, melyek a beszédet és étkezést is megnehezítik.
dec. 30
9:51
Az Erste eladta Freesoft részvényeinek nagy részét (ProfitLine)
Eladta FreeSoft részvényeinek nagy részét az Erste Befektetési Zrt., s tulajdoni hányada a számítástechnikai cégben 5,16 százalékról 0,61 százalékra csökkent - közölte a FreeSoft a BÉT honlapján.
dec. 30
9:53
Januárra tolódnak a béralkuk (ProfitLine)
A nagy állami vállalatoknál is kivárják, hogy hivatalosan kihirdessék a jövő évi járulékokról, a minimálbérről, a szakmai bérminimumról és a bérkompenzációról szóló rendeletet, az érdemi bértárgyalások csak ezután, várhatóan januárban kezdődhetnek el - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.
dec. 30
9:54
Veszélyezteti a légi közlekedést egy alaszkai tűzhányó (Infostart)
Az Ázsia és Észak-Amerikai közötti légi közlekedést veszélyezteti egy alaszkai tűzhányó kitörése.
dec. 30
9:54
Betörtek egy kisvárdai ékszerüzletbe (Blikk)
dec. 30
9:56
Hazaengedték a gázpisztollyal meglőtt férfit (Blikk)
dec. 30
9:57
Hajléktalanok - Idén folytatódott az "elnyomorodásuk" (Alternatív Energia)
Győri Péter, aki a Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium egyik vezetője, az évet értékelve elmondta, hogy a hajléktalanokat ellátó szervezetek egész évben pénzügyi gondokkal küzdöttek, "de egyelőre talpon maradtak"; nem zártak be hajléktalanokat segítő intézmények. Így több szálláshely van a fővárosban, mint egy évvel ezelőtt.
dec. 30
9:59
Az áfa-emelés miatt nő az üzemanyagok ára (Alternatív Energia)
Az újév első napján a 2 százalékpontos áfa-emelés miatt drágulnak az üzemanyagok: a forgalmi adó 25-ről 27-százalékra növelése 6, illetve 7 forinttal emeli a 95-ös benzin és a gázolaj átlagárát a számítások szerint.
dec. 30
10:00
Jagr "tőrt döfött" a Penguins szurkolók szívébe - videó (Agroinform)
A Philadelphia Flyers 4-2-re nyert a Pittsburgh Penguins csarnokában az NHL legutóbbi játéknapján.
dec. 30
10:09
Januárban kezdődnek a bértárgyalások az állami cégeknél (HR Portál)
A nagy állami vállalatok kivárják, hogy hivatalosan kihirdessék a jövő évi járulékokról, a minimálbérről, a szakmai bérminimumról és a bérkompenzációról szóló rendeletet, így az érdemi bértárgyalások várhatóan januárban kezdődhetnek el - számol be a Magyar Nemzet.
dec. 30
10:12
Észak-Korea nem ígér politikai változást (Infostart)
Észak-Korea pénteken arra figyelmeztette a rivális Dél-Koreát és más országokat, hogy ne várjanak politikai változást Phenjantól Kim Dzsong Un új vezető alatt sem.
dec. 30
10:14
Megölték az Orvosok Határok Nélkül két munkatársát (Infostart)
Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet pénteken közölte, hogy két munkatársa csütörtökön a szomáliai fővárosban, Mogadishuban egy lövöldözésben életét vesztette.
dec. 30
10:15
Elhunyt Gyöngyössy Zoltán fuvolaművész (Spa Trend Online)
Csütörtökön este autóbalesetben elhunyt Gyöngyössy Zoltán fuvolaművész - közölte az MTI-vel Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora. A Zeneakadémia tanárárát 53 éves korában érte a halál.
dec. 30
10:18
Kíméletlen szavak hangzottak el Magyarországról a CNBC élő adásában (Portfolio)
Nagyon úgy tűnik, hogy az elmúlt napok magyarországi eseményei kiváló sztorit szolgáltatnak a nemzetközi tudósítóknak. A CNBC gazdasági hírcsatorna péntek délelőtti élő műsorában több szakértőt...
dec. 30
10:18
Stagnál a forint: 310 az euró (Pénzcentrum)
Unalmasan indul az év utolsó kerekedési napja a forint piacán: a forint a 310-es szinten tartózkodik az euróval szemben. Az optimista befektetői hangulat segíthet a forintnak, ám nagy izgalmakra már nem kell számítani, délután nem érkezik egyetlen fontos amerikai makroadat sem, a magyar Parlament viszont elfogadhatja az új jegybanktörvényt....
dec. 30
10:18
Így működik vasárnaptól az Alkotmánybíróság (ATV)
Január 1-én alapvetően átalakul az Alkotmánybíróság hatásköre. Az elfogadott jogszabályok utólagos felülvizsgálatát csak a kormány, a képviselők negyede és az ombudsman kérheti ezután, az Alkotmánybíróság ugyanakkor bírói döntések alkotmányosságáról is határozhat, megsemmisítve azokat. A testület így legalább annyira a bíráskodás, mint a parlamenti döntéshozatal ellenőre lesz.
dec. 30
10:18
33 éve nem volt ilyen fiatal dobogós - videó (Agroinform)
A mindössze 16 éves Mikaela Shiffrin volt a csütörtöki lienzi szlalom verseny sztárja, aki 16 évesen lett dobogós.
dec. 30
10:20
Brendan Haywood „önkosara” vezetett az újabb dallasi vereséghez? (Agroinform)
A Mavs centere saját gyűrűjébe juttatta a labdát, amely döntőnek bizonyult, ugyanis Duranték csupán két ponttal nyertek.
dec. 30
10:24
Tegnap is vette magát a Pannergy (ProfitLine)
A PannErgy Nyrt. tájékoztatása szerint 2011. december 29-én a BÉT-en az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével a PannErgy Nyrt 13.600 darab saját részvényt vásárolt 605.35 Ft/db átlagáron - olvasható a BÉT honlapján.
dec. 30
10:26
A végtörlesztés miatt nőttek a háztartások lakáscélú új hitelei (ProfitLine)
Novemberben a szezonálisan nem igazított adatok alapján a háztartások által felvett forint lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelek új szerződéses értékei jelentősen növekedtek, a devizahitelek végtörlesztésére folyósított kiváltó forinthitelek következtében - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a honlapján pénteken.
dec. 30
10:27
Ötmilliárdos tulajdonosi kölcsönt kap a Malév (Infostart)
Újabb, ezúttal ötmilliárd forint tulajdonosi kölcsönt kap a Malév a kormány december 29-i határozata szerint.
dec. 30
10:27
Az áfa-emelés 6, illetve 7 forinttal dobja meg az üzemanyagárakat (Privátbankár)
Az áfa-emelés 6, illetve 7 forinttal dobja meg az üzemanyagárakat

Keresés