2011. december 13. kedd

dec. 13
19:12
Döntött a parlament a köznevelési törvény módosító indítványairól (Infostart)
Szavazott az Országgyűlés kedden a köznevelési törvényhez érkező módosító javaslatokról. A Ház egy olyan indítványt is elfogadott, amely csak négyéves kortól tenné kötelezővé az óvodát, az MTI információja szerint azonban ezt a zárószavazás előtt korrigálják. A módosítás alapján ugyanakkor a település jegyzője a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével az ötödik életév…
dec. 13
19:12
Átadták az Aase-díjakat (Blikk)
dec. 13
19:12
Meglopták a PSG sztárját (Sport365)
Ellopták a francia bajnokságban szereplő Paris Saint-Germain argentin légiósának, Javier Pastorénak a sportkocsiját.
dec. 13
19:14
Nem bírt a Himikkel az újonc Atomerőmű (Sport365)
Az Atomerőmű kikapott az ukrán Himik vendégeként a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában, így vereséggel zárta első idényét a sorozatban.
dec. 13
19:18
Ukrajnai vereséggel búcsúzott az Atomerőmű az Eurochallenge Kupából (Agroinform)
Az Atomerőmű kikapott az ukrán Himik vendégeként a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában, így vereséggel zárta első idényét a sorozatban.
dec. 13
19:20
Nem érzi magát favoritnak a motorosoknál címvédő Coma (Agroinform)
A spanyol Marc Coma, aki eddig három alkalommal nyerte meg a Dakar-ralit a motorosok között, azt nyilatkozta, hogy óriási küzdelemre számít, és nagyon nehéz lesz megvédenie a címét.
dec. 13
19:33
Elfogadta az Országgyűlés az új Munka törvénykönyvét (Pénzcentrum)
Elfogadta az Országgyűlés az új Munka törvénykönyvéről szóló javaslatot, amelynek rendelkezései 2012. július 1-jén lépnek hatályba. A képviselők az MSZP kezdeményezésére név szerinti szavazással fogadták el a jelenlegi - 1992-ben hozott - törvényt felváltó jogszabályt, amelyre az ellenzéki frakciók nemet mondtak....
dec. 13
19:33
A szlovák állampolgársági törvény ellen tiltakoztak Rimaszombatban (ATV)
A hatályos szlovák állampolgársági törvény módosítását követelték annak a tüntetésnek a résztvevői, amelyet kedd délután tartottak Rimaszombatban.
dec. 13
19:36
Mérsékelték Lipták Zoltán büntetését (Agroinform)
Kettőről egymeccses eltiltásra mérsékelte kedden Lipták Zoltánnak, az Újpest játékosának eltiltását a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága.
dec. 13
19:39
Nem finanszírozza az EFSF-et Oroszország (ProfitLine)
Oroszország 2012 elején eurókötvény-kibocsátásra készül - közölte kedden az orosz pénzügyminisztérium adósságrészlegének vezetője.
dec. 13
19:41
Az olajár felszökésére és összeomlásra számítanak a befektetők (ProfitLine)
Az olajárak jövő évi "szuperkiugrására" és összeomlására is vesznek fel pozíciókat a befektetők, egyaránt igyekezve beárazni egy közel-keleti válságot és az euróövezeti adósságválság keresletcsökkentő hatását - írta piaci szereplőket idézve a keddi Financial Times.
dec. 13
19:45
Mérsékelték Lipták büntetését (Sport365)
Kettőről egymeccses eltiltásra mérsékelte kedden Lipták Zoltánnak, az Újpest játékosának eltiltását a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága.
dec. 13
19:48
Hat hónap börtön a notórius tojásrablónak (Blikk)
dec. 13
19:51
Lövöldözés Firenzében - több halott (ATV)
Egy férfi tüzet nyitott kedden egy firenzei piacon, megölve két szenegáli árust, majd magával is végzett - közölte a helyi rendőrség.
dec. 13
19:54
Teszt kérdés (Adózóna)
dec. 13
19:54
A szövetség elnöke szerint anyagilag biztató év elé nézünk (Agroinform)
Vetési Iván, MKSZ elnök szerint 2012-ben a TAO-s pályázatokból befolyó pénzek jelentősen fellendíthetik a magyar kézilabda sportot.
dec. 13
20:06
Így csökkenthetjük csokoládé iránti vágyunkat (Infostart)
Ha legközelebb rátör valakire a csokoládé iránti vágy, ám szeretne ellenállni a kísértésnek, induljon el egy rövid, de intenzív gyaloglásra - idézte brit kutatók javaslatát a LiveScience című ismeretterjesztő portál.
dec. 13
20:06
Kézigránátos ámokfutás Belgiumban, négy halott (Kripto Akadémia)
Kézigránátokat dobált és géppisztolyból lövöldözött közterületen egy korábban elítélt bűnöző a belgiumi Liege-ben kedd délután; ámokfutásának a legfrissebb közlések szerint négy halálos áldozata van, köztük ő maga, 75-en megsebesültek.
dec. 13
20:12
Az MLSZ felfüggesztette Aczél Zoltánt a munkavégzés alól (Agroinform)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden felfüggesztette a sportszakmai tevékenység alól Aczél Zoltánt, a Haladás vezetőedzőjét.
dec. 13
20:18
Idén csak égett a Renault (Sport365)
Csalódott lehet a Renault, a csapat ugyanis két harmadik hellyel kezdte az idényt, ezt követően azonban alig talált magának egy-két pontot. A vb ötödik viszont nagy reményekkel vág neki a következő évnek.
dec. 13
20:20
Felfüggesztették Aczélt a sportszakmai tevékenységei alól (Sport365)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden felfüggesztette a sportszakmai tevékenység alól Aczél Zoltánt, a Haladás vezetőedzőjét.
dec. 13
20:24
Új önkormányzati szolgáltatás: temetés közvetítése a világhálón (Infostart)
Webkamerás temetési közvetítéssel szélesíti szolgáltatásainak kínálatát egy brit önkormányzat.
dec. 13
20:24
Piacon gyilkolt a neves író (Blikk)
dec. 13
20:27
Jelentős kockázatokat lát a Fed (Portfolio)
A kedvezőtlen globális növekedési kilátások, és a számos kockázat ellenére mérsékelt gazdasági növekedést várnak az amerikai jegybankárok. Az irányadó ráta nem változott, az állampapír-vásárlási...
dec. 13
20:27
Horváth: egyre rosszabb Budapest költségvetése (ATV)
1,3 milliárd forintot vonnak el az oktatásból, a kultúrából és a sajátos nevelést igénylő gyerekek finanszírozásából.
dec. 13
20:29
Ágh: Orbán csak szerencsétlenkedett az uniós csúcson (ATV)
A politológus szerint vígjáték volt Brüsszelben, komoly dolgokat álmossággal és az angoltudás hiányával magyaráztak.
dec. 13
20:30
Ciprusi sikerével továbbjutott az Olaj az Eurochallenge Kupában (Agroinform)
A Szolnok győzött a ciprusi Keravnosz vendégeként kedden a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa hatodik, utolsó fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 16 közé.
dec. 13
20:45
PEUGEOT Motion & Emotion (ATV)
A Peugeot Rio de Janeirót választotta annak a kivételes eseménynek a helyszínéül, amely a mai napig egyidejűleg nem használt technikai alkalmazások ötvözésével kívánja nemzetközi szinten elindítani a Peugeot 208, a márka új emblematikus modelljének bevezetését.
dec. 13
20:47
Jogellenesnek tartja Nagy Navarro éhségsztrájkját az MTVA (ATV)
Jogellenesnek tartja Nagy Navarro Balázs éhségsztrájkját a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), amely arra szólította fel a szakszervezeti alelnököt, hogy szüntesse be a sztrájkot és hagyja el az MTVA Kunigunda utcai épületének területét. Az MTVA hozzátette, munkaügyi bírósághoz fordul.
dec. 13
20:51
Egy márka marad a rali Vb-n? (Sport365)
Egyelőre csak a Citroën nevezett a 2012-es rali vb szezonjára, a nevezési határidő pedig már le is járt, a Ford és a Mini kérésére azonban némileg kitolta a jelentkezés végső dátumát az automobil szövetség.
dec. 13
20:53
Szucsánszki: "Ízig-vérig Fradista vagyok" (Sport365)
Szucsánszki Zita lett az Év játékosa a női kézilabdázók között. A 24 éves, már kissé befutott ferencvárosi tehetséget választottak az év játékosának, aki a KEK-et nyert zöld-fehérek egyik húzóembere volt az idei évben.
dec. 13
21:00
Mozaik - egymillió kávészemből (Infostart)
Egymillió kávészemből rakott ki mozaikot egy albán művész.
dec. 13
21:00
A Fed nem változtatott irányadó kamatán (Infostart)
A Fed kamatdöntő ülését követően nem változtatott gyakorlatilag nulla irányadó kamatán.
dec. 13
21:00
Szántóföldre lökte a vonat az elgázolt autót (Blikk)
dec. 13
21:02
Szén-monoxid-mérgezést szenvedett két ember (Blikk)
dec. 13
21:03
Elromlott a hangulat Amerikában (Portfolio)
A Fed közleményének megjelenését követően lefelé vették az irányt a vezető amerikai tőzsdeindexek, a jegybankárok szerint ugyanis jelentősek a gazdasági kilátásokat fenyegető kockázatok. Zárásra már...
dec. 13
21:03
Fekete villám -Citroen DS3 R tesztje (ATV)
Ringatózóan lágy rugózás, kényeztető komfort, pontatlan váltó és kormányszerkezet, valamint megkérdőjelezhető összeszerelési minőség - ezek jellemezték a régebbi idők Citroenjeit. Nos mindez véletlenül sem illik a DS3-ra, különösen annak általunk tesztelt R változatára.
dec. 13
21:05
Csillagot neveztek el a fideszes szervezetről (ATV)
A baloldali Societas szerint a Fidelitas nem méltó az ifjúság képviseletére. Torzsa Sándor, a baloldali ifjúsági mozgalom budapesti elnöke kedden bírálta, hogy a fideszes ifjúsági szervezet fényűző születésnapi bulit szervezett és csillagot neveztetett el magáról.
dec. 13
21:06
Elhagyja a Roma csapatát a brazil válogatott védő (Agroinform)
Minden bizonnyal távozik a télen az AS Romától együttesétől a 15-szörös brazil válogatott Cicinho.
dec. 13
21:08
"Rábikázta" a labdát a feleségére, kétéves felfüggesztett kapott (Agroinform)
Kétéves felfüggesztett börtönbüntetést kapott Alexander Gerndt svéd válogatott labdarúgó a feleségével szemben elkövetett erőszakos cselekmények miatt.
dec. 13
21:18
Törvénymódosító javaslatokat készített a gazdasági bizottság (Infostart)
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága módosító javaslatot készített a pénzügyi stabilitási törvényhez, amelyben finomította a Költségvetési Tanács vétójogát.
dec. 13
21:18
Lövöldözés egy firenzei vásárcsarnokban (Infostart)
Egy férfi tüzet nyitott kedden egy firenzei vásárcsarnokban, megölve két szenegáli árust, majd magával is végzett - közölte a helyi rendőrség.
dec. 13
21:20
Elfogadta az új munka törvénykönyvét a parlament - hírösszefoglaló (Infostart)
Elfogadta az új munka törvénykönyvét a parlament. Megválasztotta az Országgyűlés az új bírósági vezetőket. Még az idén egyszeri bérkiegészítést kap 42 ezer egészségügyi alkalmazott. A nap legfontosabb hírei december 13-án.
dec. 13
21:24
Tovább fokozódott az Aczél-ügy, nemes célért adományozott Eto'o - A nap hírei (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
dec. 13
21:24
Callejón góljával szerzett vezetést a Real Madrid - videó (Agroinform)
A spanyol Király Kupa 16 közé jutásért rendezett párharc első mérkőzésén a harmadosztályú Ponferradina otthonában a Real Madrid José Callejón góljával szerzett vezetést.
dec. 13
21:39
Plusz 4,5 milliárd forint jut az egészségügynek (Portfolio)
Még az idén 4,5 milliárd forintnyi többletforrás jut egészségügyre, miután az év elején tervezettnél jóval kedvezőbben alakul az Egészségbiztosítási Alap 2011. év végi egyenlege - írja az MTI. Az...
dec. 13
21:39
Mesterházy: Orbán a saját politikáját védte Brüsszelben (ATV)
A szocialista politikus szerint nem a nemzeti szuverenitás miatt mondott először nemet Orbán Viktor az uniós kormányközi megállapodásra.
dec. 13
21:54
Elárverezik Orson Welles Oscar-díját (Infostart)
Elárverezik Orson Welles Oscar-díját, amelyet Az Aranypolgár című klasszikus forgatókönyvéért kapott.
dec. 13
21:54
Hol kell fizetni behajtási díjat? - európai körkép (Infostart)
Tarlós István főpolgármester az Aréna című műsorban beszélt arról, hogy több terv is van, de várhatóan a Hungária körúton belüli zónán vezethetik be a gépjárműveknek a behajtási díjat 2013-tól. Az InfoRádió külföldi tudósítóinak segítségével megvizsgáltuk, hogy Európában mi a gyakorlat. Franciaországban egy tavaly májusban elfogadott törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy a 300 ezernél nagyobb…
dec. 13
21:54
Elfogadta a parlament az új munka törvénykönyvét (Gondola)
Elfogadta az Országgyűlés az új munka törvénykönyvéről szóló törvényjavaslatot, amelynek rendelkezései 2012. július 1-jén lépnek hatályba.

Keresés