2011. december 24. szombat

dec. 24
15:54
A koraszülöttek közül a lányok túlélése jobb (Infostart)
A terhesség 28. hete előtt született babák közül nagyobb a túlélési esélye a lányoknak, mint a fiúknak - állapították meg tanulmányukban ausztrál kutatók.
dec. 24
16:00
Thierry Henry visszatérhet az Arsenalhoz (Agroinform)
A londoniak azt fontolgatják, hogy két hónapra kölcsönvennék egykori legendájukat.
dec. 24
16:12
Mik a legnépszerűbb karácsonyi ajándékok? (Infostart)
A gazdasági nehézségek ellenére a tartós fogyasztási cikkek piacának értékforgalma az első kilenc hónapban növekedett egyes termékcsoportoknak köszönhetően. A karácsonyi szezon meghatározó a műszaki cikkek piacán, s egyes szektorokban akár az éves forgalom egynegyedét is adhatja. Idén kiemelt figyelmet érdemel az internetes kereskedelem, ahol a könyv mellett egyre népszerűbbek a tartós fogyasztási…
dec. 24
16:15
BRFK: elfogták a novemberi autósüldözéskor elmenekült férfit (Alternatív Energia)
Elfogták annak a bűnbandának a harmadik tagját is, amely ellen egy hónapja indított nyomozást a rendőrség lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton.
dec. 24
16:18
Karácsony: együtt szidtuk a kormányt a rendőrökkel (ATV)
Az LMP-s politikus elmondta: a délutáni tüntetésen sok ezer ember vett részt, és fontos látni, hogy a Fidesz legfontosabb szövetségese az apátia.
dec. 24
16:21
Nyugdíjbalhé - a belgáknál is áll a bál (ProfitLine)
Belgiumban a csütörtöki általános sztrájkot követően pénteken ismét helyreállt a közlekedés és a tömegközlekedés, újra működnek a közintézmények, miközben a belga parlament alsó háza péntekre virradóra megszavazta a nyugdíjreformot, és pénteken a kormány már a jövő évi költségvetés tervezetét is megküldte a törvényhozásnak.
dec. 24
16:36
A hatalmas tét ellenére pontzuhatag várható Detroitban (Agroinform)
A Lions egy esetleges győzelemmel bebiztosítaná a helyét a rájátszásban, míg a Chargers playoff esélyeiért küzd.
dec. 24
16:51
Több autó ütközött a XVI. kerületben, egy ember súlyosan megsérült (Alternatív Energia)
Több autó ütközött össze szombaton kora délután a XVI. kerületben, a Veres Péter és a Thököly út kereszteződésében; egy ember súlyosan megsérült - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel.
dec. 24
16:54
Közmédia: aki nincs velünk, az nincs (ATV)
Megpróbálta kordonnal körbezáratni a köztévé épülete előtt éhségsztrájkolókat a médium vezetése.
dec. 24
16:54
Orosz kézbe került a szebb napokat is látott AS Monaco (Agroinform)
Dmitrij Ribolovljev érdekeltségébe tartozó Monaco Sport Invest (MSI) többségi tulajdont szerzett a AS Monacóban.
dec. 24
17:06
Kíváncsi rá, hogyan grillezte Frank Sinatra a bárányt? (Infostart)
Halott hírességek receptjeit tartalmazó szakácskönyvet dobtak piacra: a finom falatok mellett egy kis kulturális kalandozásra is éhes konyhatündérek Mae West gyümölcsbefőttjét, Frank Sinatra grillezett bárányát és Gary Coleman csirkés zöldséglevesét ismerhetik meg.
dec. 24
17:09
Illegális migránsokat fogtak el az M1-esen (Alternatív Energia)
Öt illegális migránst és szállítójukat fogták el a rendőrök szombaton délután az M1-es autópályán, Hegyeshalom közelében - tájékoztatta az MTI-t a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
dec. 24
17:12
Bálványból ellenség - focisták, akik az ősi riválishoz igazoltak (Agroinform)
A szurkolók szemében egy valami számít megbocsáthatatlan bűnnek: ha egy focista az ősi ellenfélhez igazol.
dec. 24
17:27
Óriásmozaik készül: sehol a világon nem csináltak ilyet (Spa Trend Online)
Sehol a világon nem készítettek akkora méretű római mozaikpadlót eredeti anyagokkal az eredeti helyén, mint a Villa Romana Balácán. Hétszázezer mozaikdarabból rakják össze a képet.
dec. 24
17:30
Az álláskeresők közel harmada egy idegen nyelvet sem beszél (ATV)
A magyar álláskeresők közel harmada egyetlen idegen nyelvet sem beszél, akik pedig mégis, azok főként angolul és németül tudnak - közölte a workania.hu internetes állásportál legutóbbi kutatásának eredményeit az MTI-vel.
dec. 24
17:42
Hét évvel a szökőár után találta meg családját (Infostart)
Egy utcán élő indonéz kamaszlány, akit 2004 decemberében a szökőár választott el a családjától, hét évvel később találta meg halottnak hitt szüleit - mondták el szülők pénteken a francia hírügynökségnek.
dec. 24
17:42
Száz év után került elő a karácsonyi kívánságlista (Blikk)
dec. 24
17:48
Nézd meg Lionel Messi összes őszi gólját - videó (Agroinform)
A Barcelona szupersztárja termékeny félszezont tudhat magáénak, valamennyi gólját most itt megnézheted.
dec. 24
18:00
Uniós egyeztetésen a magyar termék rendelet (ProfitLine)
Elkészült a magyar termék rendelettervezet, melyet az Európai Unióval is jóvá kell hagyatni, ezért a tárca elindította a notifikációs eljárást - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken az MTI-vel.
dec. 24
18:03
Száz év után került elő anyja karácsonyi kívánságlistája (Kripto Akadémia)
Éppen száz éve, 1911 karácsonyán írta össze kívánságait egy akkor 11 éves kislány, akinek fiához most jutott el a kéménybe rejtett lista - számolt be a különös centenáriumról a BBC hírportálja.
dec. 24
18:06
Hét indiai atlétát tiltottak el dopping miatt (Agroinform)
Egy évre szóló eltiltást kapott hat indiai atlétanő, egy férfitársukat pedig két esztendőre száműzték a versenyektől.
dec. 24
18:24
Allergia – Kerülje a kiváltó tényezőket az ünnepek alatt is! (WebBeteg)
Az asztmás betegek, élelmiszer- vagy környezeti allergiában szenvedők számára az ünnepek számos kockázati tényezőt jelenthetnek, ezért jó, ha előre terveznek – állítják szakértők.A karácsonyi szezon az allergiában, asztmában szenvedők számára kihívást jelent, ám bizonyos óvintézkedésekkel csökkenthetik a tüneteiket.
dec. 24
18:24
Újabb tömegtüntetés: ismételt választásokat követel a volt orosz pénzügyminiszter (ATV)
Új parlamenti választások kiírását követelte Alekszej Kudrin volt orosz pénzügyminiszter a Moszkva belvárosában szombaton összegyűlt tüntetők előtt.
dec. 24
18:24
Nézd meg Cristiano Ronaldo összes őszi gólját - videó (Agroinform)
A tavalyi idény Aranycipőse továbbra is ipari mennyiségben termeli a gólokat.
dec. 24
18:39
Orbán: szánalmas abban reménykedni, hogy leváltanak (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint egy életerős ellenzék nem abban reménykedik, hogy valahogy majd belülről szétesik az ellenfele, vagy egy nagyhatalmi központ kiüti riválisát, hanem hogy meg tudja győzni a választók többségét - derül ki a kormányfő Magyar Nemzetnek adott interjújából. Orbán szerint "abban reménykedni szánalmas, hogy majd valakik leváltják nekik a miniszterelnököt"
dec. 24
18:42
A világ legtakarékosabb mosógépe: tisztaság egy csepp víz nélkül (Pénzcentrum)
A jövőben elegendő lesz a napra kiakasztani a piszkos ruhaneműket, hogy tisztává váljanak - legalábbis az öntisztuló pamutot kifejlesztő kínai kutatók szerint....
dec. 24
18:42
Kellemes ünnepeket kívánunk minden kedves hatharom.hu olvasónak! (Agroinform)
A hatharom.hu szerkesztősége ezúton szeretne minden kedves olvasójának boldog Karácsonyt kívánni.
dec. 24
19:00
Áldott Karácsonyt kívánunk minden kedves Olvasónknak! (Auto Pult)
Végre eljött a várva-várt nap, amikor még az autókkal együtt ébredő, fekvő, álmodó és élő emberek is a fogasra akaszthatják a slusszkulcsot, hogy a hengerek dala helyett a szívé legyen a szó. Ne is gondoljunk ma másra, csak élvezzük azokat a meghitt pillanatokat, amiket szeretteink körében tölthetünk, lehetőleg anélkül, hogy engednénk a telefont csörögni, vagy a számítógépet felszisszenni.
dec. 24
19:06
Száz év után került elő anyja karácsonyi kívánságlistája (ProfitLine)
Éppen száz éve, 1911 karácsonyán írta össze kívánságait egy akkor 11 éves kislány, akinek fiához most jutott el a kéménybe rejtett lista - számolt be a különös centenáriumról a BBC hírportálja.
dec. 24
19:12
Az angyalokban hisznek az amerikaiak (Infostart)
Tíz amerikai felnőtt közül nagyjából nyolc hisz az angyalok létezésében és körülbelül ugyanilyen arányban állítják, hogy gyermekként izgatottan várták a Mikulás érkezését - derült ki egy felmérésből.
dec. 24
20:12
Kilenc hónappal karácsony után születik a legtöbb gyerek (ProfitLine)
A karácsony a szó szoros értelmében a szeretet ünnepe: szeptemberben, azaz kilenc hónappal az ünnep után több gyerek jön világra, mint más hónapokban.
dec. 24
20:24
Mi a legjobb a karácsonyi pulykához? (Infostart)
Elfelejthetjük a madzagot és a koktélpálcikákat, ha a karácsonyi pulyka összetartásáról van szó, mert a sebészkapocs a legjobb és legtetszetősebb megoldás erre a célra - idézte svéd, belga és német állatorvosok megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap.
dec. 24
20:30
Százezren követelték az elnök bíróság elé állítását Jemenben (ATV)
A Köztársasági Gárda a tömeg közé lőtt; 9-en haltak meg. Száleh elnök bejelentette: Amerikába megy.
dec. 24
20:45
Karácsonyi ajándék - aki nem fizet, azt nem kapcsolják le (ProfitLine)
Az ünnepek idejére felfüggeszti az E.ON Energiaszolgáltató Kft. az áram-, valamint a gázszolgáltatást igénybe vevő lakossági ügyfelek számlatartozás miatti kikapcsolását - közölte az energiaszolgáltató még az ünnepek előtt.
dec. 24
21:18
A placebo is hatásos gyógyszer! (ProfitLine)
A mai klinikai gyógyszervizsgálatokban gyakran használnak placebót, mely ránézésre megkülönbözhetetlen a hatásos tablettától, de hatóanyagot nem tartalmaz. Ennek ellenére a látszólagos kezelés is lehet hatásos - olvasható ausztrál kutatók erről írott tanulmányában.
dec. 24
21:51
Fűtési szezon - hogyan csökkentsük a költségeket legálisan? (ProfitLine)
A téli időszakban növekvő fűtési költségek egyre inkább az energiatakarékos megoldásokra irányítják a figyelmet, a területen érdekelt cégek ugyanakkor tanácsokkal is próbálják segíteni a lakosságot abban, hogy ésszerűen bánjanak az energiával a fűtési szezonban.
dec. 24
22:24
A 'köszönöm' művészete - avagy miért ne küldjünk SMS-t Karácsonykor? (ProfitLine)
Az ünnepek ajándékozásról és jókívánságokról szólnak. Az üzleti szférában legalább annyira, mint magánéletünkben. Ezeket megköszönjük. Geoffry Parker a híres tollmágus dédunokája szerint nem szabad elbagatellizálnunk a köszönöm közlését.
dec. 24
22:54
Az SZDSZ csatlakozik a Szolidaritás Mozgalomhoz (ATV)
A szabadelvűek aktívan kivennék részüket a jogállam helyreállításából – derül ki az ügyvezető elnök szombati nyílt leveléből.

2011. december 25. vasárnap

dec. 25
0:03
A pápa békét és hitet sürgetett szenteste mondott homíliájában (Kripto Akadémia)
A Szent Péter-bazilikában szombaton pontifikált ünnepi misén mondott homíliájában XVI. Benedek pápa a karácsonynak mai üzenetéről beszélt a világban békét, az emberekben hitet sürgetve.
dec. 25
2:24
Videó: 100 családnak segítettünk (Blikk)
dec. 25
5:36
NFL: Bradyék vért izzadtak a győzelemért, a Lions rájátszásban (Sport365)
Az NFL 16. játékhetén a New England Patriots 17 pontos hátrányból felállva legyőzte a Miami Dolphins csapatát. A Detroit Lions 1999 után ismét ott lesz a rájátszásban. Ben Roethlisberger kihagyta a Pittsburgh Steelers St. Louis Rams elleni mérkőzését.
dec. 25
6:39
Talált pénz: sokat nyerhetünk a telefon, TV és internet előfizetések megújításán! (ProfitLine)
Sokat megtakaríthatunk ha évente egyszer áttekintjük az internet, TV, telefon, mobiltelefon és mobilinternet előfizetéseinket. Egy kedvezőbb csomag választásával már egyetlen szolgáltatáson akár tízezreket lehet nyerni évente. Arról nem is beszélve, hogy több távközlési szolgáltatás esetén mennyit nyerhet egy család, vagy vállalkozás. A váltásra a legjobb időszak az év vége, mert ekkor szinte…
dec. 25
6:51
Kedvező változások az áfatörvényben (Adózóna)
Az áfatörvény módosítása nyomán jövőre változásokkal kell számolni az önellenőrzés területén, s a levonási tilalom is megszűnik.
dec. 25
7:36
Gyurcsány: megalakult a „Gyorskocsi utcai koalíció” (ATV)
A politikus szerint jók a keretek a demokratikus ellenzék együttműködésére, és a meghirdetett új demokratikus kerekasztal lehet az első lépés az Orbán-kormány megdöntésére.
dec. 25
8:06
Támadják az okostelefonokat is (Blikk)
dec. 25
8:09
Ezt kapják a magyarok karácsonyra (Alternatív Energia)
A devizaválság rontotta, a nyugdíjpénztári reálhozam kifizetése viszont javította a karácsony előtti vásárlási kedvet, így van rá esély, hogy a válság ellenére, idén is annyit költ a lakosság az ajándékvásárlásra, mint tavaly. A slágertermékek sem változtak: továbbra is illatszert, könyvet, játékot ajándékoznak a legtöbben - írja az mmonline.hu az LG Electronics felmérésére hivatkozva.
dec. 25
8:12
Az év vesztese: milliókat kellett összeszednie egy hónap alatt (Pénzcentrum)
Az év egyik legnagyobb vesztese Mária és a pénzügyi racionalitás. Mindenki felelőtlen volt, aki nem vett fel devizahitelt. "Magyarországon mintegy egymillió család él a lakás devizahitelek árnyékában. A nemzeti konzultációs kérdőíven önök azt válaszolták nekünk mintegy kétharmados többséggel, hogy a kormány nyújtson nekik segítséget." -mondta Orbán Viktor egy rádióinterjúban. Ilyen lett a segítség…
dec. 25
8:12
A sötét oldal - bundabotrányok a közeli és a távoli múltból (Agroinform)
Az épp csúcson (?) pörgő európai bundabotrányok ürügyén régebbi ügyekből szemezgettünk a világ minden tájáról.
dec. 25
8:27
Ne hagyjuk, hogy megrémítsenek pénzügyi adatok vagy statisztikák! (Alternatív Energia)
Nem önzésből, de szeretetből kell megoldást keresni földi gondjainkra - hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek vasárnap Budapesten a Szent István-bazilikában tartott karácsonyi éjféli misén.
dec. 25
8:30
Így néz ki az eurózóna vihara: Írország példát mutat, a franciák teperhetnek (Privátbankár)
Így néz ki az eurózóna vihara: Írország példát mutat, a franciák teperhetnek

Keresés