2011. december 5. hétfő

dec. 5
5:42
Világszerte keresik a tolvajt (Alternatív Energia)
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a sofőr ellen, aki megszökött az őrzésére bízott pénzszállítmánnyal a fővárosban szerdán.
dec. 5
5:42
Veszélyben az értékek Európája (Kripto Akadémia)
Ne hozzon a magyar parlament olyan törvényeket, amelyek egyetlen párt hatalmi pozícióit erősítik - hangsúlyozta lapunknak adott interjújában Michael Roth német szociáldemokrata képviselő, az SPD Bundestag-frakciójának Európa-ügyi szóvivője.
dec. 5
5:44
Újra dolgoznának a szlovák orvosok (Kripto Akadémia)
Kompromisszumos megoldással ért véget az orvossztrájk Szlovákiában, így visszatérhet a kórházakba az a mintegy 1200 orvos, akiknek december elsejével járt le a felmondási ideje.
dec. 5
5:46
Gasparovic válasza Esterházyról (Kripto Akadémia)
Nyílt levélben fordult a szlovák államfőhöz dr. Lebovits Imre, miután Ivan Gasparovic fasisztának nevezte Esterházy Jánost, felvidéki magyar politikust, aki az ötvenes években egy morvaországi börtönben hunyt el. Ivan Gasparovic szlovák államfő helytelenítette az Esterházy szobor kassai felállítását, mert szerinte a politikus "a fasizmus híve volt".
dec. 5
5:54
Fűtési szezon - hogyan csökkentsük a költségeket legálisan? (ProfitLine)
A téli időszakban növekvő fűtési költségek egyre inkább az energiatakarékos megoldásokra irányítják a figyelmet, a területen érdekelt cégek ugyanakkor tanácsokkal is próbálják segíteni a lakosságot abban, hogy ésszerűen bánjanak az energiával a fűtési szezonban.
dec. 5
6:00
Férjet akar mindkét lány! (Blikk)
Budapest - Találj nekem egy jó férjet, mire kijövök! – adta utasításba Annamari (22), amikor elváltak egymástól nővérével.
dec. 5
6:00
Miért nem jó, ha a férfiak wifivel interneteznek a laptopjukon? (Infostart)
Károsodhatnak a hímivarsejtek, ha a férfiak vezeték nélküli hálózattal kapcsolódnak az internetre a laptopjukon - derült ki egy kutatásból.
dec. 5
6:00
Elutasították a szerbek a megállapodást (Kripto Akadémia)
Bár pénteken késő este megállapodás született Belgrád és Pristina között a két vitatott határátkelő (Jarinje és Brnjak) feletti ellenőrzésről, melynek értelmében közösen igazgatják a szerbek és az albánok a két határállomást, a koszovói szerbek hallani sem akarnak a megállapodásról, s elutasítják azt.
dec. 5
6:00
66 éves nyugdíjkorhatár és egyéb megszorítások: itt az olasz csomag (Portfolio)
A pártokkal és a társadalmi partnerekkel hétvégén tartott egyeztetés után Mario Monti miniszterelnök vasárnap este sajtótájékoztatón mutatta be a november 16-án esküt tett kormánya megszorító...
dec. 5
6:18
Nem tudott Gergő ellen küzdeni (Blikk)
Budapest ‒ A szerelem győzött a szombat esti X-Faktor párbaján, Nagy Feró (65) és Kováts Vera (16) énektanára szerint ugyanis a fiatal lány feladta a versenyt Baricz Gergőért (21).
dec. 5
6:18
Gyurcsány Ferenc: Brutálisan nehéz gazdaságpolitikába kényszerül a kormány (Infostart)
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök azt mondta, nem kiabálna nemzethalált, ha az IMF-megállapodás miatt a kormánynak megszorító politikát kellene folytatnia. A volt miniszterelnök az InfoRádió Aréna című műsorában a választójogi törvény kapcsán azt mondta: egyelőre korai arról beszélni, hogy bojkottálják-e a választást.
dec. 5
6:18
Ebben különbözik a tb-járulék és a szociális hozzájárulási adó (Adózóna)
Az adó és járuléktörvények elfogadásával (2011. évi CLVI. törvény) eldőlt: a társadalombiztosítási járulék helyébe egy új adónem lép: a szociális hozzájárulási adó. A szociális hozzájárulási adó mértékét, alapját, illetve teher viselőit tekintve lényegében megegyezik a társadalombiztosítási járulék mértékével, alapjával és fizetőinek a körével. De mi a különbség?
dec. 5
6:27
Étkezési utalványok - meddig lehet felhasználni még? (ProfitLine)
Továbbra is visszaváltják az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) tagvállalatai az általuk kibocsátott utalványokat, minden kibocsátott utalványt fel lehet használni a rajta feltüntetett érvényességi időn belül - hívta fel a figyelmet az egyesülés múlt heti közleményében.
dec. 5
6:36
A Pozitív Szlovénia nyert, Göncz László a magyar nemzetiségi képviselő (Infostart)
Zoran Jankovicnak, Ljubljana balközép irányzatú polgármesterének pártja, a Pozitív Szlovénia végzett az élen meglepetésre a vasárnapi előre hozott szlovén parlamenti választásokon a hivatalos, csaknem végleges eredmények szerint. Magyar nemzetiségi képviselőnek Göncz Lászlót választották meg. A szlovéniai törvényhozási választásokon 64,62 százalékos volt a részvételi arány.
dec. 5
6:36
Sorsdöntő napok előtt áll az euró (Portfolio)
Izgalmas napok várnak ránk: holnap nem kamatmeghatározó ülést tart a monetáris tanács, szerdán napvilágot látnak az előzetes novemberi államháztartási adatok, csütörtökön pedig a részletes GDP...
dec. 5
6:36
A magyarok kétharmada nem szeretné, hogy gyerekük romával barátkozzon (ATV)
Pártszimpátiától szinte teljesen függetlenül vannak kétharmados többségben azok, akik nem akarják, hogy gyermekük roma gyerekkel barátkozzon - írja a Népszabadság a Tárki eredményeire hivatkozva.
dec. 5
6:38
Két hónapja létrehozott párt nyerte a választásokat (ATV)
A választások előtt két hónappal létrehozott balközép Pozitív Szlovénia szerezte a legtöbb mandátumot az előrehozott szlovéniai választásokon.
dec. 5
6:40
Az adósok öt százalékán segít a végtörlesztés (ATV)
Az adósok csupán öt százaléka tud majd élni a végtörlesztés lehetőségével - írja a Magyar Nemzet.
dec. 5
6:54
Rendkívüli állapot egy bányaprojekt elleni lakossági tiltakozások miatt (Infostart)
Rendkívüli állapotot hirdetett Ollanta Humala perui elnök Cajamarca tartományban, miután a lakosság napok óta egyre hevesebben tiltakozik egy bányaberuházás ellen.
dec. 5
6:54
Jövőre is várja a koncertkedvelőket Kismarton (Spa Trend Online)
A kismartoni Esterházy-kastély 2012-es koncertprogramja, mint az idén, jövőre is három fő elemből - az Esterházy Vonósnégyes Fesztiválból, a Koncertek zenekedvelőknek sorozatból, valamint a Nyáresti koncertekből - tevődik össze, tudtuk meg Ottrubay Istvántól, az Esterházy Alapítvány vezérigazgatójától.
dec. 5
6:54
Bejelentették az olasz megszorítócsomagot, a miniszter is sírt (ATV)
A pártokkal és a társadalmi partnerekkel hétvégén tartott egyeztetés után Mario Monti miniszterelnök vasárnap este sajtótájékoztatón mutatta be november 16-án esküt tett kormánya megszorító csomagját.
dec. 5
6:56
Budapesti trolik és orosz nők (Spa Trend Online)
Két izgalmas könyvvel rukkolt elő a Jószöveg Kiadó. Kiss Ilona: Mindenki szellemi kalauza - Oroszország című könyve és Jakab László-Nagy Zsolt Levente: Szerbusz trolibusz című kötetének látszólag semmi köze nincs egymáshoz.
dec. 5
6:56
Orosz választások: Putyin pártja koalícióra kényszerülhet (ATV)
Dmitrij Medvegyev orosz államfő a "stabilitás győzelmeként" értékelte a vasárnapi parlamenti voksolást, hangsúlyozva, hogy az Egységes Oroszország méltó módon szerepelt a választásokon, de a realitások azt mutatják, hogy a legnagyobb pártnak koalícióra kell lépnie más politikai erőkkel az Állami Dumában (az orosz törvényhozás alsóházában).
dec. 5
7:00
Sírt az olasz népjóléti miniszter - Itt a megszorító csomag (ProfitLine)
A pártokkal és a társadalmi partnerekkel hétvégén tartott egyeztetés után Mario Monti miniszterelnök vasárnap este sajtótájékoztatón mutatta be a november 16-án esküt tett kormánya megszorító csomagját.
dec. 5
7:12
"Magyarországon nincs politikai baloldal" - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság Csaba László közgazdász professzorral, a Magyar Nemzet pedig Gazsó Ferenccel, az MSZP megszüntetett, társadalompolitikai tagozatának egykori tiszteletbeli elnökével közöl interjút.
dec. 5
7:12
Nemzeti Eszközkezelő, civil törvény a Parlament előtt (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés mai ülésén határozhatja meg a legrászorultabb hiteladósok segítését célzó Nemzeti Eszközkezelő működési feltételeit, emellett dönthet például az új civiltörvényről, illetve a betegek orvosi együttműködésére is alapozó egészségügyi salátatörvényről.
dec. 5
7:12
A hiteleseken segíthet és új civiltörvényt alkothat ma az Országgyűlés (ATV)
Az Országgyűlés mai ülésén határozhatja meg a legrászorultabb hiteladósok segítését célzó Nemzeti Eszközkezelő működési feltételeit, emellett dönthet például az új civiltörvényről, illetve a betegek orvosi együttműködésére is alapozó egészségügyi salátatörvényről.
dec. 5
7:21
Monti megszorító csomagja: ingatlanadó és nyugdíjreform (Privátbankár)
Monti megszorító csomagja: ingatlanadó és nyugdíjreform
dec. 5
7:21
A D- vitamin hiány inkontinenciát okozhat (WebBeteg)
A D-vitamin hiány a nőknél nem csak a csontokat károsíthatja, de vizelet-és széklet inkontinenciához is vezethet – állítja egy tanulmány.
dec. 5
7:30
Gratulált a horvát elnök a győztes balközép-liberális koalíciónak (Infostart)
Ivo Josipovic horvát elnök röviddel vasárnap éjfél után gratulált a parlamenti választásokon győztes balközép-liberális koalíciónak, reményét fejezve ki, hogy jobb együttműködést tud majd kialakítani a Horvátországi Szociáldemokrata Párt vezette szövetséggel, mint a Horvát Demokratikus Közösséghez (HDZ) tartozó Jadranka Kosor távozó kormányfővel.
dec. 5
7:30
Nadal jövőre nem vállalja a Davis Kupát (Blikk)
dec. 5
7:30
Mélyponton a Fidesz - Matolcsy cseréje bizalmat növelne (Alternatív Energia)
Szavazóinak felét elveszítette a Fidesz, támogatottságának mélypontján - "félidős válságban" van a legnagyobb kormányzópárt.
dec. 5
7:30
Márciusban kezdik építeni Ócsán a bedőlt hiteleseknek a házakat (ATV)
Jelenleg az adminisztratív eljárásoknál tartanak a fizetésképtelen lakáshiteleseknek épülő családiház-program előkészítésében, de márciusban már megkezdődhet az első ütemben tervezett 80 ház megépítése - tájékoztatta Ócsa alpolgármestere az MTI-t.
dec. 5
7:32
Elkészült a világ legdrágább vodkásüvege (Blikk)
dec. 5
7:33
Elindult a betéthajrá a bankoknál (ProfitLine)
Évi 8 százalék körüli betéti kamatokkal készülnek az év végi jutalmazási szezonra a bankok, de a feltételek kissé nehezítettek, egyrészt új forrásra vonatkoznak, másrészt aktív számlahasználathoz kapcsolódnak a kedvezőbb kamatok - írja hétfői számában a Világgazdaság.
dec. 5
7:34
Kitört a Gamalama vulkán (Blikk)
dec. 5
7:36
Fagyállót találtak az Északi-tengerben (Blikk)
dec. 5
7:39
Putyin pártja elveszítette az alkotmányozó többséget (Privátbankár)
Putyin pártja elveszítette az alkotmányozó többséget
dec. 5
7:42
Nadal nem kegyelmezett, Spanyolország a tenisz király (Sport365)
A házigazda spanyol férfi teniszválogatott nyerte a Davis Kupa döntőjét Sevillában, miután Rafael Nadal nagy csatában győzött vasárnap délután Juan Martin del Potro ellen, s ezzel a vendéglátók 3-1-es, behozhatatlan előnyhöz jutottak Argentínával szemben.
dec. 5
7:48
Videó: VV Annamari nem kellett a nézőknek! (Blikk)
dec. 5
7:48
Az Egységes Oroszország csak a voksok felére számíthat (Infostart)
A hatalom pártja, az Egységes Oroszország a voksok 50,2 százalékát tudhatja magáénak a vasárnapi parlamenti választásokon leadott szavazatok 83,17 százalékának összeszámlálása után - közölte hétfőn hajnalban az orosz Központi Választási Bizottság (CIK). A választások kapcsán 1300, a szavazatszámlálásnál észlelt jogsértésről érkezett jelzés a Golosz (Hang) jogvédő szervezethez.
dec. 5
7:48
Kaká visszatérhet Milánóba (Blikk)
dec. 5
7:48
„A ló is kilóg, nemcsak a lóláb” (ATV)
A Fidesz műhelyeiben megszületett a nagy terv, hogy fogja a párt elcsalni a következő választásokat – ezt állította vasárnapi Duna-parti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. Az LMP frakcióvezető-helyettes – korábban: a Medián választási szakértője – szerint a választójogi törvényjavaslatban lényegesen eltérő eredményeket hozó körzethatárokat rajzoltak, így a következő választás jelentős…
dec. 5
7:50
Erősödött a forint: 300 alatt az euró (ATV)
Erősödött a forint hétfőn kora délelőtt az olasz megszorító csomag hatására az euróövezeti válságrendezéssel szemben javuló befektetői bizalomnak köszönhetően.
dec. 5
7:57
Máricusban elkezdődhet az ócsai devizafalu építése (Privátbankár)
Máricusban elkezdődhet az ócsai devizafalu építése
dec. 5
8:06
Nem várta szerelme Claudiát (Blikk)
Budapest - Senki nem várta Liptai Claudiát (38) tegnap délután a Liszt Ferenc repülőtéren, amikor frankfurti átszállás után megérkezett a barátnőjével, Várkonyi Andreával (37) Miamiból.
dec. 5
8:06
A héten is éjszakáznak a képviselők? (Infostart)
Ismét ötnapos ülést tart a Ház. Az előző héten két alkalommal éjszakai pihenőt sem tartó parlament hétfőn dönthet egyebek mellett a Nemzeti Eszközkezelő felállításáról, majd péntekig tizenhat korábban tárgyalni kezdett javaslat - köztük a jövő évi költségvetés - vitáját folytatja, illetve belekezdhet nyolc új kormányoldali előterjesztés megtárgyalásába is.
dec. 5
8:06
Kincsesbányát fedeztek fel a tengerfenéken (Blikk)
dec. 5
8:06
Többnyire emelkedéssel indul a hét Ázsiában (ProfitLine)
Többnyire emelkedést mutatnak az ázsiai részvénypiacok, miután a befektetők reménykednek abban, hogy a héten előrelépés történik az euróövezetet sújtó adósságválság rendezésének kérdésében, a pénteken tartandó Európai Unió állam- és kormányfői értekezletén.
dec. 5
8:08
Enyhe forinterősödéssel indult a hétfő (ProfitLine)
Szerény mértékben erősödött péntek esti árfolyamához képest a forint hétfőn reggelre.

Keresés