A parlament hamarosan dönthet a rokkantnyugdíjrendszer átírásáról, aminek egyik fő eleme, hogy az 57 év alattiaknak felülvizsgálatra kell menniük, különben akár az ellátásukat is elveszíthetik. Egyes...
Egy hiteles középtávú tervre lenne szüksége Magyarországnak, ám erre már nincs idő, ez a vonat elment - nyilatkozta a Népszabadságnak adott interjújában Csaba László. Az egyetemi tanár szerint...
Igazolták a nemzetközi sajtószabadság-szakértőknek a magyar médiaszabályozással kapcsolatos komoly aggodalmait azok a tárgyalások, amelyeket a múlt héten Magyarországon folytatott egy, a szólásszabadság állapotával foglalkozó szervezetek képviselőiből álló küldöttség – állította Paula Schriefer, a Freedom House alelnöke a szervezet honlapján a hétvégén közzétett blogjában.
A diplomata látogatása valószínűség része annak a tájékozódásnak, amelyet a kanadai bevándorlási miniszter indított el a magyar állampolgárok menedékkérelmei miatt.
A Mitsubishi az utóbbi időben a szerkesztőségnknél világrekordot döntő elektromos i-MiEV segítségével kavarta fel az állóvizet, azonban a hullámok már csillapodnak, így a japánok a hibrid technológia élesítésével próbálják fenntartani a figyelmet. Az ennek jegyében fogant Concept PX-MiEV II egyébként a következő generációs Outlandert is előrevetíti.
Emelkedő indexekkel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai tőzsdéken. A piacok az olasz megszorító csomagnak köszönhetően javuló euróövezeti válságrendezési kilátásokat üdvözölték emelkedő árfolyamokkal.
Az arany a határidős piacokon következő havi szállításra $1749,1-en zárta a múlt hetet; miután a közös jegybanki intervenció a dollár swap piacon jelentősen élénkíteni tudta a nemesfém piacát, mellyel $1700 fölött tudott maradni a jegyzés. (SolarCapital)
A Magyar Köztársaság költségvetésében megjelenő uniós kapcsolatokhoz tartozó támogatások fokozatos növekedést mutattak a 2004-2010 közötti időszakban, a 2004. évi közel 127 milliárd forint 2009-ben megközelítette a 870 milliárd forintot, majd 2010-ben elérte az 1.032 milliárd forintot - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az európai uniós támogatások 2010. évi felhasználásának ellenőrzéséről…
Egy zágrábi általános iskola nyolcadikos diáklánya fogadásból 30 nap alatt száz férfival feküdt le, jelentette be a zágrábi gyermekvédelmi klinika igazgatónője, Gordana Buljan Flander pszichológus.
Putyin pártja nem szerezte meg a szavazatok 50 százalékát a hétfő délelőtt kiadott előzetes eredmények alapján. A voksok 96 százalékának összesítése alapján az Egységes Oroszország pártnak a 450 fős dumában várhatóan 238 képviselői helye lesz.
Üdvözölte és ambiciózusnak minősítette Olli Rehn pénzügyi EU-biztos az új olasz kormány pénzügyi stabilitási és reformprogramját vasárnap éjjel Brüsszelben kiadott közleményében.
A visszaeső profitok és a világgazdaságot övező problémák miatt a Wall Streeten idén igen gyenge lehet az év a bónuszok tekintetében. A bankárok azonban reménykednek abban, hogy a részvényárak...
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) vasárnapi játéknapján három mérkőzést rendeztek meg. A Colorado Avalanche hatalmas meglepetésre megszakította a Detroit Red Wings győzelmi sorozatát. A Minnesota és a Vancouver is nyerni tudott.
Pozitív tartományban kezdte a hétfői első kereskedési napot a héten a magyar piac. A BUX 0,5%-ot emelkedik. A vezető részvények közül az OTP kezdett a legjobban, a MOL és a Richter is erősödött, a...
A pártokkal és a társadalmi partnerekkel hétvégén tartott egyeztetés után Mario Monti miniszterelnök vasárnap este sajtótájékoztatón mutatta be a november 16-án esküt tett kormánya megszorító...
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter veheti át Hernádi Zsolt helyét a MOL elnök-vezérigazgatói székében, miután távozik a miniszteri székből - értesült a Népszava. Matolcsynak az IMF...
Több mint egymilliárd forint kárt okozott az államnak egy apa és fia irányításával működtetett bűnszervezet. Minimum 19 tagja volt a csoportnak, amely áfacsalásra specializálódott: fiktív számlákkal, adó- és járulék eltitkolással manipuláltak éveken keresztül. A gyanúsítottak előállítása közben többen szökni próbáltak, de esélyük sem volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli regionális…
Kedvező hangulatban indult a hétfői kereskedés a nemzetközi piacokon és ezt a forint is megérezte: a reggeli órákban egy százalékot erősödve újra megközelítette a 300-as szintet az euróval szemben. A...
A lépés alapvetően arra való reakció, hogy a rossz gazdasági körülmények mellett a GDP-arányos államadósság csökkentése már jövőre sem vehető teljesen biztosra.
A Subaru alig mutatta be a Tokiói Autószalonon hátsókerékhajtású sportautóját, a Toyota GT86-tal szinte utolsó csavarjáig megegyező BRZ-t, a kiállításon a japánok egyből leleplezték a típus versenyverzióját is a helyi nagyközönség előtt. A lényegesen átalakított versenyautót az izgalmas Imprezákat is tervező Subaru STI részlege (avagy becsületes nevén Subaru Tecnica International) álmodta meg.
Egyre szélesebb skáláját ismerjük az ülőmunka okozta betegségeknek, de a munkahelyhez köthető pszichés kockázatok is növekednek. Mindeközben egy korszakváltás részesei vagyunk, a tudatos egészségfejlesztés egyre fontosabb trend, amelyet a munkáltatóknak is követniük kell. A 10 éves Budai Egészségközpont által a minap szervezett konferencia előadói egyetértettek abban, hogy a dolgozók egészségére…
A kávé határidős piacán az árjegyzés továbbra is pozitív képet fest, amely mögött az elmúlt napokban megjelent javuló makro adatok is szerepet játszottak. A márciusi határidős jegyzés az elmúlt héten megsínylette az időjárási fundamentumokat, mivel a kolumbiai heves esőzések miatt a piac és a termelők nagyon rossz, csekély mennyiségű és gyenge minőségű kávé betakarítást áraznak. (SolarCapital)
Visszatérnek a kórházakba a szlovákiai orvosok, mert a kormány és az Orvosi Szakszervezeti Szövetség (LOZ) szombatra virradóra megállapodtak a tiltakozó akció befejezéséről.
Erősödött a forint hétfőn kora délelőtt az olasz megszorító csomag hatására az euróövezeti válságrendezéssel szemben javuló befektetői bizalomnak köszönhetően.
Több mint harminc ország részvételével rendezi meg a Foglalkoztatási Hivatal Budapesten az Életpálya-tanácsadás és Szakpolitika 6. Világszimpóziumát december 5. és 7. között. Pályaorientáció és karrier-tanácsadás területén hasonló szakdiplomáciai jelentőségű eseményre a világbanki programok zárásakor, 2000 márciusában volt utoljára példa Magyarországon.
A vállalati stratégiák sikertelenségének egyik fő oka, hogy a felsővezetők elköteleződése nem valódi, azaz csak látszólag állnak a változtatások mellé, és amikor már a vezető személye vagy pozíciója is érintetté válik, sokszor elzárkóznak, sőt szabotálhatják is a változtatásokat. Íme egy kutatás eredményei, amelyek hasznosak lehetnek a változtatásmenedzsment szolgáltatást kínálnó tanácsadó…
Fokozott közúti ellenőrzésekre kell számítani az utakon egészen december végéig - mondta az InfoRádiónak Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti főigazgatója. Az utóbbi időben ugyanis jelentősen megnőtt a halálos közúti balesetek száma.
Hanga Ádám csapata, a Manresa győzött a Valladolid ellen a spanyol kosárlabda-bajnokság vasárnapi játéknapján; a magyar légiós tíz pontot szerzett a mérkőzésen.
Még életbe sem lépett, máris 2016-ig tolja ki a kormány az alaptörvény adósságszabályát, így ebben a ciklusban nem szükséges csökkenő államadósságot felmutatni - olvasható ki a Parlament oldalára vasárnap felkerült, Magyarország pénzügyi stabilitásáról című törvényjavaslatból.
A dél-koreai hajógyártók részvényeinek árfolyama akár 80%-kal is emelkedhet a következő négy hónapban, vélik a Mirae Asset Securities, az ország második legnagyobb alapkezelőjéhez tartozó cég...
Az ország pénzügyi stabilitásáról szóló sarkalatos törvényben rögzítené a kormány, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egykulcsos, és a gyermekvállalás költségeit ebben az adónemben érvényesíteni kell.
Nem hiányzik sok - alig több mint egy százalék - ahhoz, hogy 300 alatti árfolyamokon lehessen kereskedni az euróval. A pszichológiailag is fontos mérföldkő komolyabb támasz lehet, egyáltalán nem...
Lemond Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyi államtitkára. A hírt maga Bencsik János erősítette meg egy Facebook-bejegyzésben péntek kora este, miután az Indexen megjelent a lemondásáról szóló hír.
A 2.750 forintos mélypont közeléből fordult pozitív irányba az OTP múlt héten, és több napon keresztül látványosan emelkedett. A 3.350 forintos ellenállás állította meg az árfolyamot, és egyelőre a szint alatt oldalaz a részvény - olvasható az Erste elemzésében.
Az ország pénzügyi stabilitásáról szóló sarkalatos törvényben rögzítené a kormány, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egykulcsos, és a gyermekvállalás költségeit ebben az adónemben érvényesíteni kell.