Az egyiptomi parlamenti választások első fordulójának eredményei alapján a Muzulmán Testvériség és szövetségeseinek tömörülése: a Szabadság és Igazságosság Pártja (FJP) a voksok 40 százalékára számíthat, míg második helyen a szalafista an-Núr végezhet 20-25 százalék körüli eredménnyel. Nagy riadalmat keltett mind Egyiptomban, mind külföldön az iszlamisták előretörése.
Az egészségügyi ágazat 2012-es jelszava: "mindent a bérekre" - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár egy budapesti konferencián kedden az MTI tudósítása szerint. Mint kifejtette: tudja,...
Kedden este a hatodik fordulóval folytatódik a Bajnokok Ligája csoportköre. Az utolsó fordulóban még a Megyeri Balázzsal felálló Olympiakos együttesének is van esélye a továbbjutásra.
Az árfolyammozgások alapján jobban jártak novemberben az OTP devizahitelesei, mint például a Budapest Bank vagy az Erste ügyfelei, de általánosságban elmondható, hogy minden bank minden devizahiteles...
A múlt szerdai kupamérkőzésen sérült meg Kiss Máté. A korosztályos válogatott középpályást egy specialista vizsgálja meg szerdán, ő dönt arról, hogy kell-e műteni a bal térdét porcszakadás miatt vagy sem.
Ismét eltelt egy hét, így újra jelentkezünk a Heti 6:3 című rovatunkkal, amiben hat örömteli és érdekes sportesemény mellett három kevésbé vidám, de annál inkább elgondolkodtató történést elevenítünk fel az elmúlt napokból.
Ötödször is megrendezzük az Év futballistája-választásunkat, hogy így ismerjük el az NB I-ben 2011-ben kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosokat és klubot.
Az előrejelzések szerint a héten sem fog esni a hó, viszont csütörtökön akár 80 kilométer per órás széllökések is lehetnek - mondta az InfoRádiónak Reisz András meteorológus. A héten az átlagnak megfelelő időre lehet számítani.
Gondok lehetnek az amerikai áramhálózat biztonsági rendszereivel, állapítja meg egy, az MIT által készített tanulmány. A kutatók azt javasolják a kormánynak, hogy hozzanak létre egy nemzeti...
Az Autonóm Szakszervezetek elnöke szerint nem tekinthető legitimnek a kormány és a szakszervezetek a Munka törvénykönyvéről kötött megállapodása, mert azt a hatból csak három konföderáció írta alá.
Két hónap alatt több mint 54 ezren végtörlesztették devizahitelüket. A volt adósok 338,9 milliárd forintnyi tartozástól szabadultak meg, a bankok vesztesége 90,6 milliárd forint.
A Hyundai a portfóliójának bővítése és a speciális hazai igények kielégítése miatt végül úgy döntött, hogy a hazai piacra is bevezeti az i30 négyajtós változatát, az Elantrát. Az autót eredetileg a...
A német államügyészség egy 1944 júniusában Franciaországban lezajlott tömegmészárlás miatt hat férfi ellen nyomoz. Stasi-aktákban bukkantak olyan nyomokra, melyek bizonyíthatják a bűnösségüket.
Elsősorban munkajogi és szociális érdekeket fog képviselni a mentősök újonnan létrejött szakszervezete - mondta Kuspér Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint a 2000-2002 közötti otthonteremtési program jó gyakorlat volt, a lakosság számára, korlátok között ugyan, de lehetővé tette, hogy éljenek az otthonteremtés lehetőségével, ebben az időszakban jelentősen megugrott az új lakások építése Magyarországon.
Annak ellenére emelkedéssel nyitottak a vezető amerikai részvénypiacok kedden, hogy az ázsiai piacok után az európai indexek is veszteségben tartózkodnak, miután az S&P tegnap minősítés lehetőségére utaló - megfigyelés alá vette tizenöt euróövezeti tagállam, köztük a lehetséges legjobb, "AAA" besorolású Németország és Franciaország hosszú távú szuverén adósosztályzatait.
Az euróövezet pénzügyi stabilitását szolgáló mentőrendszer (EFSF) lehetséges legjobb, "AAA" hosszút távú osztályzatát is negatív kihatású - vagyis viszonylag rövid időn belüli leminősítés valószínűségére utaló - felülvizsgálat alá vette kedden a Standard & Poor's, miután hasonló megfigyelést jelentett be a valutaunió 15 tagállamára, köztük az összes "AAA" adósosztályzatú eurótagországra.
Aczél Zoltánnal, a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás Sopron Bank jelenlegi, a Siófok korábbi vezetőedzőjével szemben további bűncselekmények gyanúja merült fel.
Budapest - Közeleg a karácsony és az év vége, Demjén Ferencnek (64) pedig egyre több a dolga. A legendás énekes ugyanis a végső hajrába lépett, megkezdte a legintenzívebb felkészülést a december 30-ai nagykoncertjére, ugyanis idén is beveszi a Papp László Sportarénát.
Az ünnepek közeledtével Neked is egyre nagyobb fejtörést okoz, milyen ajándékkal lepd meg idén édesanyádat, kedvesedet, nagyszüleidet? Íme néhány elektromos és háztartási berendezés, amellyel örömet szerezhetsz szeretteidnek.
Pénzbüntetést, illetve próbára bocsátást kért az ügyészség a VII. kerületi önkormányzati ingatlanpanamához köthető cégek vezetőire, képviselőire kedden a Fővárosi Bíróságon (FB).
Januártól közzétehetik az önkormányzatok a helyi adóval, gépjárműadóval tartozó magánszemélyek, vállalkozások egyéb szolgáltatók nevét, címét és az adótartozás összegét. A türelmi idő meglehetősen szűkre szabott: az adó megfizetésének határidejét követő 10. napon már mehetnek is a szégyenfalra a renitensek....
Budapest – Szülei nyomdokaiba lép Keleti Andrea (43) kisfia! Bár Lilu és Ördög Nóra csak nemrég jelentette be, hogy újabb tehetségkutatót indítanak útjára, egy jelentkező már biztosan van.
A PokerStars új Guinness világrekordot állított fel a valaha volt legnagyobb online pókerverseny kategóriában. 200 ezer ember versenyzett a vasárnap esti online versenyen az 50 ezer dolláros első helyezésért. Ha kíváncsi vagy a nem mindennapi rekord részleteire, olvasd el a Pókermánia.hu cikkét!
Jelképes összegért, egy forintért eladná a DVSC-Fórum női kézilabdacsapatában birtokolt több mint 63 százalékos üzletrészét Gellén András többségi tulajdonos.
Hétfőn ünnepelte 80. születésnapját Galambos Erzsi. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt meghitt hangulatú gálaesttel köszöntötték kedden este a József Attila Színházban pályatársai.
Manchester - Aggódnak a manchesteri szurkolók a labdarúgó-Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulója kapcsán. Mindkét városi csapatnak a lét a tét: a United és a City is elköszönhet a folytatástól.
Az Európai Bizottság kedden bemutatta az Európai Unión belüli áfarendszer reformjára vonatkozó javaslatát. Az Unió áfarendszerét 40 évvel ezelőtt hozták létre és a szabályozás ma már nem felel meg...
Az idén minden negyedik magyar vállalat, világszerte pedig minden harmadik vált a gazdasági bűnözés áldozatává. Magyarországon, ahol még mindig élen jár a korrupció, és a technológia fejlődése miatt egyre fenyegetőbb a számítógépes bűnözés veszélye, növekszik a gazdasági bűncselekmények elkövetésének gyakorisága, áll a PwC friss felmérésében.
Madrid - Nem lehet szavazni a kalocsai mintás kesztyűre Iker Casillas (30) oldalán. A Real Madrid focikapusa egy közösségi portálon kérte a szurkolókat arra, hogy a szombati Barcelona elleni spanyol rangadóra tervezzenek neki kesztyűt.
Összesen 131 szálloda veszítette el csillagos státusát Pekingben, a fővárosi turisztikai hivatal januártól végzett ellenőrzésének következményeként - jelentette kínai média kedden.
Továbbra is a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona vezeti a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS klubvilágranglistáját.
Átlagosan 14.000 forintért vásárolnak az emberek karácsonykor a világhálón, a novemberi-decemberi időszakban költenek a legtöbbet online - közölte keddi közleményében a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (SzEK) a GKIeNET karácsonyi netes költésekre vonatkozó adataira hivatkozva.
Magyarország – Új forinttal fizethetünk januártól! A változást lehet, hogy sokan észre sem fogják venni, hiszen csupán az érméken szereplő „Magyar Köztársaság" felirat változik „Magyarországra", minden más – a címletek, a minták és a súly – változatlan marad.