2011. február 10. csütörtök

febr. 10
11:41
30 százalékkal is emelkedhet a távhő ára Pécsett (ProfitLine)
A pécsi hőerőmű álláspontja szerint a pécsi távhőárak jelentős drágulását hozhatja, ha az Országgyűlés elfogadja a Lázár János Fidesz-frakcióvezető által nemrégiben benyújtott törvénymódosítást - írta az Új Dunántúli Napló csütörtökön.
febr. 10
11:42
Videó: Istállóban tartják a politikusok ruháit (Blikk)
febr. 10
11:43
A költségvetés bevételének 15 százalékát a pénzügyőrség szedte be (Gondola)
A vám és pénzügyőrség az elmúlt évben adókból, vámokból összességében 1216 milliárd forintot szedett be, ez mintegy 50 milliárddal elmarad a 2009-es bevételtől - jelentette be Béndek József pénzügyőr altábornagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese miskolci sajtótájékoztatóján
febr. 10
11:43
Az áttörés éve jöhet a lízingpiacon (ProfitLine)
A szektorra kivetett különadó és a gazdasági helyzet miatt valószínűleg 2010-ben is veszteséges volt a lízingszektor, Dunavölgyi Mária, a Lízingszövetség elnöke azonban az idén már javuló kilátásokkal és azzal számol, hogy 2011 az áttörés éve lehet a szektor számára.
febr. 10
11:45
Kétségtelenül elszabadultak az élelmiszerárak (ProfitLine)
Az élelmiszerek világpiaci árának folyamatos emelkedése egyre növekvő aggodalommal tölti el a világ döntéshozóit: a FAO, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete nemrég már felszólalt az élelmiszerexport korlátozása ellen, és a davosi konferenciának is egyik központi témája az élelmiszerek világpiaci árának növekedése volt.
febr. 10
11:48
Merre tart a foglalkoztatás? - konferencia kkv-knak (HR Portál)
Munkaerő-piaci konferenciát rendeznek cégvezetők és HR vezetők részére, "Merre tart a foglalkoztatás" címmel - olvasható a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben. A rendezvényt 2011. február 17-én Pilisszentivánon tartják.
febr. 10
11:57
Tarlós mindenki ellen - hetilapszemle (Infostart)
A Figyelő Tarlós István budapesti főpolgármesterrel, a Heti Válasz Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével közöl interjút.
febr. 10
11:57
Szexet és pénzt ígért a nős férfinak (HírTV)
A szex és a pénz játszotta a főszerepet Tajvan történelmének egyik legsúlyosabb kémügyében - írta csütörtökön a China Times című tajvani lap. A múlt hónapban letartóztatott szigetországi vezérőrnagy 2004 óta kémkedett Kínának. Kapcsolattartója egy kínai ügynöknő volt.
febr. 10
11:57
GMO-mentes Alpok-Adria régió jöhet létre (Gondola)
Horvát kezdeményezésre génmódosított (GMO) növények termesztésétől mentes Alpok-Adria régió jöhet létre, a magyar parlament még tavasszal elfogadhatja a csatlakozásról szóló határozatot - mondta Jávor Benedek, a parlament fenntartható fejlődés bizottságának az elnöke a Greenpeace GMO elleni demonstrációján
febr. 10
11:57
Emelkedő hozam mellett vitték el az 50 milliárdnyi kötvényt (Portfolio)
Az Államadósság Kezelő Központ által mára meghirdetetett 50 milliárd forintnyi magyar államkötvényre összesen 130,7 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett, amelyekből mindhárom papír esetén a...
febr. 10
11:59
Szerelemféltés: agyonverte a nőt (HírTV)
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a nő, akit élettársa féltékenységből vert meg szerda este Debrecenben.
febr. 10
11:59
LMP: a kormány átverte az emberek kétharmadát (Gondola)
Az LMP szerint a kormány a kétharmados felhatalmazásával visszaélve átverte az emberek kétharmadát, ugyanis ennyien keresnek kevesebbet, mint bruttó 300 ezer forint és ez az a jövedelmi határ, ami alatt a januárban életbe lépett adócsomag miatt rosszabbul járnak - mondta Scheiring Gábor
febr. 10
11:59
Hitelt nem akar, de nélküle autót sem vesz a magyar (Portfolio)
Tavalyelőtthöz hasonlóan 2010 utolsó negyedévében is élénkült valamelyest a lízingpiac, az egy évvel korábbihoz képest azonban így is 35%-os visszaesést produkált 2010-ben. Mindösszesen 300 milliárd...
febr. 10
12:00
Levetkőzött a Jóban Rosszban Rolandja (Blikk)
febr. 10
12:00
Egyiptom: A hadsereg titokban megkínozta a tüntetőket? (Kripto Akadémia)
Több ezer egyiptomi munkás kezdett sztrájkolni csütörtökön. Az olajipari munkások, a telekommunikációs ágazat alkalmazottjai és a vasúti dolgozók fizetésemelést, illetve a vezetők béreinek átláthatóságát követelik. Közben az utcán demonstrálók már 17-ik napja követelik Hoszni Mubarak lemondását.
febr. 10
12:01
Mélyrepülésben az európai légitársaságok (Portfolio)
Profit warninggal lepte meg ma a piacokat az Air France-KLM, aminek hatására lejtmenetbe kezdtek a délelőtti kereskedésben az európai légitársaságok részvényei. A vállalat közölte, hogy a folyó...
febr. 10
12:03
Hernanes a kung-fu harcos, Almeida, a balfácán, Haber, a kétszeres büntetőgyilkos (Agroinform)
Hatalmas gólok, durva szabálytalanságok és kihagyott ordító helyzetek jellemezték a szerdai válogatott felkészülési mérkőzéseket. Ezekből válogattuk ki a legérdekesebbeket.
febr. 10
12:12
Brutális körbetartozások - ingyen hitel (Privátbankár)
Tavaly tovább romlott a helyzet a körbetartozások ügyében. Elsősorban a kereskedelmet, az építőipart és a mezőgazdaságot jellemzi a probléma
febr. 10
12:12
Folytatódik a BUX zuhanórepülése (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 22,92 pontos nyitás után tovább esett csütörtök délelőtt.
febr. 10
12:14
Elszállhatnak az élelmiszerárak (Privátbankár)
Az élelmiszerek világpiaci árának folyamatos emelkedése egyre növekvő aggodalommal tölti el a világ döntéshozóit
febr. 10
12:14
Nem döntöttek a Malév üzleti tervéről, felfüggesztették a közgyűlést (ProfitLine)
A Malév Zrt. csütörtöki rendkívüli közgyűlésén a társaság idei üzleti tervével kapcsolatos napirendi pont tárgyalását megelőzően a résztvevők a közgyűlés felfüggesztéséről döntöttek - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) az MTI-vel.
febr. 10
12:15
Mikortól aludjon párnán a gyermek? (Infostart)
Három éves kortól ajánlott, hogy a gyerekek párnán aludjanak - mondta az InfoRádiónak Pátri László gyermekorvos. Hozzátette: elég, ha a csecsemő feje alá egy összehajtott textilpelenkát tesz a szülő. A szakember figyelmeztetett, hogy vastag párnák már a felnőttek számára sem ajánlottak.
febr. 10
12:15
Pozsgay megfontolás tárgyává tenné a kétkamarás parlamentet (HírTV)
Hiányolja a kétkamarás parlament gondolatát az alkotmány jelenlegi tervezetévből Pozsgay Imre. Az alkotmány-előkészítő bizottság tagja a Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta: a rendszerváltáskor az Alkotmánybírósággal egy olyan nagy befolyású szervezet jött létre, amely fölött senkinek nem volt ellenőrzése, így az alkotmányozó szerepbe lépett elő.
febr. 10
12:15
Nem döntöttek a Malév üzleti tervéről, felfüggesztették a közgyűlést (Gondola)
A Malév Zrt. csütörtöki rendkívüli közgyűlésén a társaság idei üzleti tervével kapcsolatos napirendi pont tárgyalását megelőzően a résztvevők a közgyűlés felfüggesztéséről döntöttek - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) az MTI-vel
febr. 10
12:15
Drogkereskedőtől csaltak ki pénzt álrendőrök (Blikk)
febr. 10
12:15
Trendkövető indikátor stratégiák - Előadás ma este (Portfolio)
A Portfolio.hu új Trader Mentor programja mindenki számára elérhetővé teszi a magas színvonalú, gyakorlatorientált tőzsdei oktatást. A soron következő Mentor előadásban, február 10-én a trendkövető...
febr. 10
12:15
Dunavölgyi: a lízing nagyobb finanszírozási biztonságot jelent, mint a hitel (Pénzcentrum)
Tavalyelőtthöz hasonlóan 2010 utolsó negyedévében is élénkült valamelyest a lízingpiac, az egy évvel korábbihoz képest azonban így is 35%-os visszaesést produkált 2010-ben. Mindösszesen 300 milliárd forint új finanszírozási volument mutatott fel az ágazat egy év alatt, melyre legalább egy évtizede nem volt példa. A Lízingszövetségnél ugyanakkor pozitív jelként értelmezik, hogy a visszaesés…
febr. 10
12:15
Tüzifával verte agyon barátnőjét a Mónika show szereplője (ATV)
2008. október 27-én szidalmazni kezdte, majd előbb ököllel, majd egy 30 cm hosszú tűzifával támadt a 16 éves lányra.
febr. 10
12:16
A PetroChina 5,4 milliárd dollárt fektet be Kanadában (ProfitLine)
A legnagyobb kínai olaj- és gázkonszern, a PetroChina 5,4 milliárd dolláros befektetéssel egy kanadai gázprojektbe vásárolja be magát.
febr. 10
12:17
Haitin folytatja munkáját Papp István (HírTV)
Haitira megy Papp István. A fogságból nemrég szabadult magyar ENSZ-békefenntartó a földrengés sújtotta Haitin folytatja munkáját.
febr. 10
12:17
MSZP: a kormány elengedte a szegények és rászorultak kezét (Gondola)
Az MSZP szerint a kormány "mélyen igazságtalan" társadalom-, adó- és gazdaságpolitikájával elengedte a szegények és rászorultak kezét
febr. 10
12:18
Továbbra is aggódik az EU a nyugdíjrendszer változtatása miatt (ProfitLine)
Továbbra is vannak aggodalmai az Európai Bizottságnak a nyugdíjrendszer átalakításáról decemberben megszavazott magyar törvénnyel kapcsolatban - derül ki abból a válaszból, amelyet Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és a társadalmi befogadásért felelős biztos adott Herczog Edit (MSZP) európai parlamenti képviselő írásbeli kérdésére.
febr. 10
12:20
Rekordszámú turista érkezett tavaly Szingapúrba (ProfitLine)
A dinamikusan fejlődő gazdasággal és két új kaszinó megnyitásával magyarázzák az elemzők, hogy rekordszámú, az előző évinél 20 százalékkal több 11,6 millió látogató kereste fel Szingapúrt 2010-ben. Az ötmillió lakosú városállamot fekvése és gazdasági fejlettsége kedvező turisztikai célponttá teszi az ázsiai térségben.
febr. 10
12:21
Az agyi aneurysma kezelési lehetősége - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Van egy jobb oldali agyi aneurysmám, 6 mm-es, műtétet javasoltak érfestés után. Mi az Ön szakmai állásfoglalása a műtéttel kapcsolatban? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
febr. 10
12:21
Láttam hibákat, de nagyon elégedett vagyok - Scasny (Agroinform)
A DVSC-TEVA cseh szakvezetője szerint a Mladá Boleslav nem igazán tudott mit kezdeni a magyar bajnokság címvédőjével, ezért összességében nagyon elégedett lehet.
febr. 10
12:23
Depressziós édesanyák gyermekei (WebBeteg)
A depressziós édesanyák gyermekeinek magasabb a stresszhormon szintje, gyakoribb, hogy neurológiai vagy viselkedési zavaruk van, számolnak be a Michigan Egyetem kutatói.
febr. 10
12:30
Még mindig nem tetszik a nyugdíjrendszer az EU-nak (Privátbankár)
Továbbra is vannak aggodalmai az Európai Bizottságnak a nyugdíjrendszer átalakításáról decemberben megszavazott magyar törvénnyel kapcsolatban
febr. 10
12:33
Mégis elveszíti az állampolgárságát Szlovákiában, aki felvesz egy másikat (Infostart)
A szlovák kormánykoalíció csütörtökön visszavonta az állampolgársági törvényt módosító indítványát, amelynek értelmében egy másik állampolgárság felvétele a jövőben nem járt volna az eredeti állampolgárság elveszítésével, miután a koalíció néhány képviselője megtorpedózta a jogszabály enyhítését. Újabb módosító javaslat az állampolgársági törvény témájában fél év múlva nyújtható be a pozsonyi…
febr. 10
12:33
Martonyi: a magyar-ukrán kapcsolatok felfelé ívelő szakaszban vannak (Gondola)
A magyar-ukrán kapcsolatok nagyon jó alakultak az elmúlt hónapokban, "felfelé ívelő szakaszban" vannak, amit a közelmúltbeli magas szintű látogatások is bizonyítanak - mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Budapesten
febr. 10
12:33
Több évet bujkált Ázsiában a madame – most a műanyag szék sem segített rajta (HírTV)
Több év ázsiai bujkálás után hazatért a környei bordélyház egykori üzemeltetője. A Top 10-es bűnözőnőt a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították.
febr. 10
12:33
Fagyállót ivott, mert nem akart fázni (Blikk)
febr. 10
12:33
Zuhanásban a lakáspiac - Mi történik az agglomerációban? (Portfolio)
Jól tartja magát Szigetszentmiklós, Pomázon viszont nagyot estek tavaly a kínálati ingatlanárak - áll a Thesys Csoport elemzésében. A vizsgálat 4 agglomerációs település ingatlankínálati árait...
febr. 10
12:33
Déli News: Csúszik a hitelkárosultak segítsége, lemondott a flörtölő képviselő (ATV)
12 hír 12-ig. Itt az atv.hu híradó!
febr. 10
12:35
Határidőt szabnának az EP szocialistái a magyar médiatörvény kapcsán (Gondola)
Arra sürgeti az Európai Parlament szociáldemokrata képviselőcsoportja az Európai Bizottságot, hogy szabjon határidőt Magyarország számára a médiatörvénnyel kapcsolatos módosítási javaslatainak elfogadására, és amennyiben a magyar fél ezt nem teljesíti, indítson szabálysértési eljárást
febr. 10
12:35
Fekszi tagad, Székely hallgat, Tátrai szabadulhat (HírTV)
Délután dönthetnek a moszkvai ingatlanügy gyanúsítottjainak előzetes letartóztatásáról. Fekszi Márta volt államtitkárt és Székely Árpád egykori nagykövetet már meghallgatta a bíróság, most Tátrai Miklóson a sor.
febr. 10
12:35
Mostanában 6-7% körüli biztos kamatot várnak el a lakosok (Portfolio)
Nem válik azonnal megtakarítássá az a többletjövedelem, ami a lakosságnál marad a személyi jövedelemadó csökkentését követően. Az elhalasztott fogyasztás pótlását és a tartozások rendezését követően...
febr. 10
12:35
Dél-Szudán Jeruzsálemmel erősítene (ATV)
Izrael szakértői vélemények és dél-szudáni nyilatkozatok arra engednek következtetni, hogy az újonnan megalakult afrikai állam Izrael nem arab szövetségese lehet a térségben.
febr. 10
12:37
Még nincs döntés a Malév idei üzleti tervéről (Portfolio)
A Malév Zrt. csütörtöki rendkívüli közgyűlésén a társaság idei üzleti tervével kapcsolatos napirendi pont tárgyalását megelőzően a résztvevők a közgyűlés felfüggesztéséről döntöttek - közölte a...
febr. 10
12:39
Rátgéber vezeti a légiósokat az All Star-gálán (Agroinform)
A török Fenerbahcét irányító Rátgéber László vezeti az Európán kívüliek csapatát a női kosárlabda Euroliga All Star-gáláján, amelyre hagyományosan a nemzetközi nőnapon kerül sor Gdyniában.
febr. 10
12:45
Devizapiac: Továbbra is tart a GBP/JPY árfolyam idei évi emelkedése (ProfitLine)
Hosszú ideje mozog lefelé tartó trendben a GBP/JPY árfolyama. Az elmúlt hónapokban némileg lecsökkent a volatilitás és az előző évhez képest szűkebb alakzatban mozog. (Solar Capital)

Keresés