Budapest/Belváros - Szégyen-gyalázat, ahogy a Szabadság téri interaktív szökőkút kinéz! Pedig egy év sem telt el azóta, hogy átadták - hetekkel a 2010-es országgyűlési választások előtt.
A tilalom ellenére szombatra meghirdetett kormányellenes tüntetésre válaszul pénteken riadókészültségbe helyezték az algériai rendőrséget. Az egyik ellenzéki erő vezetője szerint az utasítás értelmében a rendőröknek meg kell akadályozniuk, hogy a fővárosban tervezett szombati demonstrációhoz csatlakozzanak a vidékről érkezők.
Már mintegy hetven egészségügyi intézményben vezettek be teljes vagy részleges látogatási tilalmat az influenzajárvány miatt az országban, Budapesten több mint tíz kórházban van érvényben korlátozás.
Magyarország - Ez nem az én érdemem, hanem az egész csapaté, és elismerése annak, hogy valóban jól csináljuk a Gyermekszív programot - mondta őszinte szerénységgel dr. Ablonczy László (42), a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet gyermekkardiológusa, akit 5 díjazottunk közül talán a legjobban meglepett, hogy olvasóink őt választották az év szakemberének.
Távozott tisztségéből az egyiptomi államfő. Alelnöke rendkívüli tévébeszédben jelentette be, hogy Hoszni Mubarak lemondott, és megbízta a hadsereget az ország ügyeinek irányításával.
A viszketés élettani okainak kérdése borzasztóan összetett: helyi vérbőség és vérellátási zavarok, a bőr extrém felmelegedése vagy lehűlése, biológiailag aktív anyagok, például hisztamin felszabadulása.
A forint 272-es euró jegyzés környezetében ingadozott pénteken: délután négykor az eurót 270,89 forinton jegyezték a csütörtök délutáni 273,00 forint után. (Kattintson a valósidejű devizaárfolyamokért...
A Moody's szerint erősen kérdéses, hogy egy új ír kormány folytatja-e a bankágazat támogatását, és ez még az eddiginél is bizonytalanabb helyzetbe hozhat néhány ír bankot
"Halottnak" nyilvánította pénteken az Obama kormányzat a Fannie Mae és a Freddie Mac társaságok nevével fémjelzett jelzáloghitel-finanszírozási modellt, de ígéretet tett a két társaság kötelezettségeinek további támogatására.
A Balatonon sok helyen már hullámzik a víz, és bár a déli part egyes területein és a védettebb öblökben továbbra is akad vastag jég, a part közeli jégborítás mindössze pár centiméter vékony
Sajtóhírek szerint a Fidesz-KDNP ülésén a politikus arról beszélt, hogy a szülők kapjanak minden 18 évesnél fiatalabb gyermekük után egy-egy plusz szavazati jogot
Nem jogerősen összesen csaknem 40 évnyi fegyház- és börtönbüntetést szabott ki egy hattagú kábítószer-kereskedő bandára pénteken a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság. A drogkereskedők éveken át Hollandiából csempészték be a marihuánát, amit Debrecenben és Budapesten adtak el. Fényűzően éltek, a drogért kapott pénzből nagy értékű autókat, motorokat vettek és gyakran fizettek be luxusutazásokra is. Ám egy…
Három nap esés után jól teljesített a BUX és 1,3%-kal zárt feljebb a csütörtöki záróárához képest. A vezető részvények kivétel nélkül emelkedtek, a forgalom viszont gyenge volt, alig haladta meg a 12...
Éjszakánként 22 helybéli vigyáz Sárkeresztúrra. Az intézkedésre azért van szükség, mert nagy a munkanélküliség a faluban, sokan a megélhetési problémáikon éjszakai betörésekkel próbálnak segíteni - mondta Csutiné Turi Ibolya polgármester.
Budapest - Ismét az utcára vonul Harsányi Levente (40). A nagyszájú műsorvezető újabb cseles feladatok elé készül állítani a járókelőket, az utca emberének azonban most elsősorban a mobilalkalmazások területén tett jártasságát kell bizonyítania.
Budapest - Igéző szemekkel, kidolgozott hasizmokkal és duzzadó bicepszekkel szeretnénk kedveskedni női olvasóinknak a közelgő Nőnap alkalmából, hogy ne csak a férfiaknak álljon a világ.
Éjszakánként 22 helybéli vigyáz Sárkeresztúrra. Az intézkedésre azért van szükség, mert nagy a munkanélküliség a faluban, sokan a megélhetési problémáikon éjszakai betörésekkel próbálnak segíteni - mondta a Független Hírügynökségnek Csutiné Turi Ibolya polgármester.
A belvíztől fokozottan veszélyeztetett 817 magyarországi település megóvásához 104 milliárd forintos beruházásra lenne szükség - de az összefogás is "hiánycikk"
A zárás előtt nem sokkal megugrás látszott az árfolyamokon a nyugat-európai és az amerikai piacokon is, ezt a szakértők a Hoszni Mubarak egyiptomi elnök lemondásával kapcsolatos hírrel hozták összefüggésbe
"Halottnak" nyilvánította pénteken az Obama kormányzat a Fannie Mae és a Freddie Mac társaságok nevével fémjelzett jelzáloghitel-finanszírozási modellt
Kiemeltté nyilvánította a kormány siófoki ülésén a győri Audi-beruházást - közölte a kormányszóvivő az MTI-vel. Nagy Anna elmondta, a beruházás közvetve 15 ezer, közvetlenül 1 800 munkahelyet hoz l...
A közelmúltban kinevezett egyiptomi alelnök bejelentette, hogy Hoszni Mubarak eddigi államfő lemond tisztségéről és a tényleges hatalmat egy katonai tanácsra bízza. A kairói Tahrir téren örömünnep...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 285,96 pontos, 1,29 százalékos emelkedéssel, 22.369,95 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősöd...
Miközben évente 400-500 ezer bűncselekmény jut a hatóságok tudomására Magyarországon, az elmúlt 35 év alatt csupán egyetlen évben szerzett tudomást ezernél több korrupciós ügyről az igazságszolgáltatás. Az ilyen típusú ügyek bizonyítása is nagyon nehéz – hangzott el azon a konferencián, amelyet a Transparency International szervezett A büntetlenség vége címmel. A pénteken kezdődött tanácskoz...
A kormányváltás után a miniszterek és az eddig soha nem látott számú új államtitkár eszközbeszerzésére 1,5 milliárd forintot költöttek el. A kormánytagok egyre nagyobb luxusban élnek, miközben a másik oldalon azt látni, hogy egyre több a munkanélküli, de akinek van állása, a kormány új adópolitikája miatt azt is havonta 5-6 ezer forinttal kevesebbet visz haza - közölte pénteken Török Zsolt, az…
Jobbikos javaslat volt a magzati élet védelmének alkotmányba kerülése, ezt az alkotmány-előkészítő eseti bizottságban nyújtották be korábban - mondta pénteken Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője.
A Boston Celtics játékosa, Ray Allen csapata mai Los Angeles Lakers elleni mérkőzésén 2,562. hárompontosát dobta a ligában, ezzel megdöntve Reggie Miller rekordját és beírta magát a sportág halhatatlanjai közé.
A szaktárca érintett államtitkárságai haladéktalanul megkezdik az M6/M60 autópálya Szekszárd - Bóly - Pécs közötti szakaszának teljes műszaki felülvizsgálatát, kiemelt figyelemmel az alagutak műszaki állapotára és a jelenlegi hibák okaira - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
Csaknem három évtizedes tekintélyelvű uralom után Hoszni Mubarak egyiptomi elnök pénteken lemondott tisztségéről és átadta a hatalmat a hadseregnek, meghajolva ezzel a távozását követelő tüntetők és a hadsereg egyre növekvő nyomása előtt. Mubarakot sok külföldi szövetségese - így Washington is - próbálta rávenni az elmúlt években a belpolitikai nyitásra, ő azonban következetesen visszautasította…
Budapest – Mészöly Kálmán (69) annyira neheztel a Vasasra, hogy nem ment el arra a közös indulóéneklésre sem, amelyet az angyalföldi klub centenáriumi ünnepsége kapcsán szerveztek. Pedig a hajdani válogatott futballista ezer szállal kötődik a piros-kékekhez, 13 éven keresztül játszott színeikben, s négy évetn át edzőként is szolgálta őket. A nagy szeretet a múlté...