Lakatos Péter, az MTI fotósa elnyerte a World Press Photo első díját a Spot News kategóriában. A kép egy öngyilkos ugrását ábrázolja a Szabadság-hídról.
Egynapos figyelmeztető sztrájkot tartottak a tanárok Franciaországban február 10-én, miután a kormányzat 16 ezer munkahely megszüntetését tervezi a jövő tanév kezdetén - olvasható a hirszerzo.hu. Míg a francia oktatási minisztérium szerint csak a tanárok 17 százaléka, addig a három szervező szakszervezet szerint hetven francia városban a középiskolás tanárok fele, és az általános iskolákban…
Akkor lesz sikeres a magyar elnökség, ha a félév végére Európa erősebb lesz, ehhez hatékonyan együttműködő intézményekre és stabil pénzügyi helyzetre van szükség - mondta Martonyi János külügyminiszter pénteken a Parlamentben
Közismert, hogy a mozgás pozitív hatással van a szervezetre és a közérzetre egyaránt. A szabadtéri sportok további előnyeit friss kutatások is igazolták
„Fontos bejelentést tesz” az egyiptomi hadsereg parancsnokainak tanácsa pénteki megbeszélésük után - közölte az egyiptomi állami hírügynökség pénteken. Egy vezető katonai hivatalnok korábban azt mondta az AFP hírügynökségnek, hogy a parancsnokok tanácsa reggel óta folyamatosan ülésezik a védelmi miniszter vezetésével.
Maros Sefcovic, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős alelnöke szerint nem kell attól tartani, hogy az Európai Unió a gazdasági válság után a kétsebességű integráció felé veszi az irányt, a közösség szerinte nem válik szét két csoportra, az élmezőnyre és a mögöttük kullogókra
Az ország 61 rendőrkapitányságán tartanak véradó napot pénteken a három évvel ezelőtt hősi halált halt Borbély Zoltán posztumusz rendőr hadnagy emlékére. A rendőr Esztergom-kertvárosban eredetileg egy családi veszekedéshez ment ki járőrtársával.
Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt 2,5 dkg élesztő 1 kávéskanál cukor 2,5 dl tej 1 evőkanál tejföl vagy kefir 1 tojás só A tetejére: 1 kis pohár tejföl 20 dkg reszelt sajt 2 gerezd fokhagyma 25 dkg füstölt sonka vagy tarja 1 db közepes csemege uborka só
Detektívregényhez hasonlítja a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladását egy orosz üzleti napilap. A Vedomosztyi azt írja: Moszkvában is botrány tört ki az épület adásvétele miatt.
A főváros irányából lezárták az M6/M60 autópálya alagútláncát, miután az autópályát üzemeltető cég felszíni repedéseket észlelt a "C" jelű alagút bevezető északi szakaszán
Stratégiai szövetséget kötött a Nokia a Microsofttal, hogy a piacvezető finn vállalat az amerikai informatikai világcég támogatásával kitörjön jelenlegi szorult helyzetéből
Nettó 545 millió forintért a STETTIN Hungária Magas és Mélyépítőipari Kft. újíthatja fel a soproni Tűztornyot, alakíthatja ki a Várfalsétányt és a Múzeumi Információs és Fogadóközpontot - a Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata által kiírt közbeszerzés eredménye a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. (MTI)
Stratégiai szövetséget kötött a Nokia a Microsofttal, hogy a piacvezető finn vállalat az amerikai informatikai világcég támogatásával kitörjön jelenlegi szorult helyzetéből. A hír bejelentése ellenére a Nokia árfolyama 9,3 százalékos veszteségben tartózkodik.
Emelkedett Egyiptom adósságtörlesztési leállásának kockázatára köthető biztosítási ügyletek (CDS) árazása pénteken délelőtt, miután Hoszni Mubarak elnök a nemzethez intézett csütörtök késő esti beszéd...
A rendkívüli állapot hatályának megszüntetését, szabad elnökválasztást és egyéb engedményeket ígért az egyiptomi hadsereg közleményében a Hoszni Mubarak ellen tüntetőknek - ám azt is ismét a tudomásukra hozta, hogy most már elege van a tiltakozó megmozdulásokból.
Lakatos Péter, az MTI fotósa nyerte a World Press Photo első díját a Spot News, azaz hírfotó kategóriában. A távirati iroda külső munkatársa egy tavaly májusban készült felvétellel nyert, mely azt a pillanatot ábrázolja, amikor a Szabadság híd turulszobráról lángolva a mélybe ugrott Filotás István.
A magas értékeltséget és az utóbbi időszak jelentős áremelkedését a növekedési és profitabilitási kilátások nem támasztják alá, így negatív véleményt fogalmaz meg a kelet-közép európai régiós...
Máshogy döntenek azok a fogyasztók, akik digitális eszközöket használnak, mert rájuk egyebek mellett hatnak a gyártók honlapjain feltüntetett információk, az árösszehasonlító oldalakon található adatok, valamint a közösségi oldalakon olvasható hozzászólások - állapította meg a GfK Hungária pénteki közleményében
Máshogy döntenek az ún. digitális fogyasztók. Rájuk hatnak még: a gyártók honlapjain feltüntetett információk, az árösszehasonlító oldalakon található adatok, de a közösségi oldalakon olvasható hozzászólások is.
Az Új Széchenyi Terv pályázataihoz érkezett hozzászólások nem kímélik a kiírókat: a pályázatok önmaguknak ellentmondanak, hiányosak, mást követel a pályázati kézikönyv, mint az általános útmutató, nincs menetrend, és rosszul hivatkoznak más jogszabályokra - cikkezi a Népszabadság.
A kettős állampolgárság politikai és nem jogi probléma, ezért rendezésére politikai megoldást kell találni - vélekedett pénteki kommentárjában az Sme című szlovák liberális napilap
A NőTárs Alapítvány a Kapcsolatépítő Üzleti Randi Klubbal közösen segíteni szeretne a női vállalkozóknak, cégvezetőknek vagy vállalati döntéshozóknak, hogy az eddigieknél nagyobb sikereket tudjanak elérni, és megvalósíthassák álmaikat - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
Komoly üzeneteket hordoz magában az a tény, hogy a szlovák parlamentben csütörtökön elbukott az állampolgársági törvényt módosító indítvány - állapította meg pénteki kommentárjában az új Szó című szlovákiai magyar napilap
Az adóhatóság egyes szakértői olyan tájékoztatást adnak, hogy szükséges lehet a magánnyugdíj-pénztári rendszerből visszatérők esetén a foglalkoztatói bejelentés módosítása. Ez nagyjából 2,9 millió bejelentést igényelne. A központi hivatal még nem alakította ki az álláspontját, de az érdekvédelmi szervezetek máris tiltakoznak az adminisztrációs teher miatt.
A belvíztől fokozottan veszélyeztetett 817 magyarországi település megóvásához 104 milliárd forintos beruházásra lenne szükség - de az összefogás is "hiánycikk"
Hozzávalók: kb. 1 kg krumpli (lehetőleg sárga) 20 dkg füstölt húsos szalonna kb. fél szál kolbász (ízlés szerint paraszt-, lángolt- ... de nem lecsókolbász) 1 fej vöröshagyma (akár többet is tehetünk) fokhagyma (ízlés szerint) ételízesítő étolaj
A bolgár és az észt szövetség azt kéri az Európai Labdarúgó Szövetségtől, hogy vizsgálja ki a két válogatott szerdai, törökországi, egymás elleni felkészülési mérkőzését, amelyet magyar bírói hármas vezetett, s a végeredmény furcsán alakult ki. Az antalyai meccs 2-2-re végződött úgy, hogy mind a négy gól 11-esből született.
Kigyulladt egy mezőgazdasági gépeket gyártó cég festőműhelye Orosházán. A tűzben senki nem sérült meg. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják, az anyagi kár felmérése is folyamatban van.
Teherán zavarja a BBC perzsa nyelvű műsorszolgáltatását, amikor a brit közszolgálati televíziós csatorna Iránba irányuló adása az egyiptomi tömegmegmozdulásokról számol be - közölte a BBC pénteken
Négy hónapja a rendőrség még otthagyta a Nemzeti Vagyonkezelő volt igazgatójának lakásán azokat az iratokat, amelyeket most lefoglaltak. Nem ez az egyetlen furcsaság a moszkvai ingatlanügy nyomozása kapcsán.
Súlyos hasi fájdalmak miatt kórházba került a 78 éves Elizabeth Taylor, állapota kritikus - ezt közölte a Showbizspy internetes bulvárlap a National Enquirer amerikai bulvárlapra hivatkozva pénteken. Az amerikai újság forrásai úgy tudják, hogy Taylort a Los Angeles-i Sinai Medical Centerben kezelik, és orvosai belső vérzésre gyanakodnak. A kétszeres Oscar-díjas színésznő szóvivője ugyanakkor…
Nagy havazásra nem, viszont viharos szélre kell készülni a hétvégén. Darányi Mariann, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa elmondta, hogy a következő napokban számottevő csapadék nem várható, csak kisebb záporokra és hószállingózásra van esély; szombaton viszont országszerte viharossá fokozódhat a szél
Huszonhárom szezon után csütörtökön lemondott posztjáról Jerry Sloan, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Utah Jazz vezetőedzője.