2011. február 12. szombat

febr. 12
10:45
Elhunyt Oltványi Ottó (Infostart)
Nyolcvanöt éves korában meghalt Oltványi Ottó, az MTI volt vezérigazgatója szombat reggel - tájékoztatta családja az MTI-t.
febr. 12
10:45
Négyszeres létszámbővítés – átalakítás előtt a maffiaellenes központ (HírTV)
Közel négyszeres létszámbővítés, kiterjesztett hatáskör és különleges védelem az ott dolgozóknak. Ezeket az elképzeléseket is tartalmazza az a terv, amelyet a Belügyminisztérium készített a maffiaellenes központ néven is ismert Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ (SZBEKK) fejlesztéséről – tudta meg a Magyar Nemzet.
febr. 12
10:45
Fürdők Éjszakája (Metropol)
A Gellért, a Rudas, a Széchenyi, a Király és a Lukács fürdő várja az érdeklődőket február 18-án a fürdők éjszakáján a fővárosban.
febr. 12
10:45
Kampány az ENSZ-BT állandó tagjainak bővítéséért (Kripto Akadémia)
Németország, Brazília, India és Japán bejelentette, hogy folytatják a közös nyomásgyakorlást az ENSZ Biztonsági Tanácsára, hogy a testület vegyen fel új állandó tagokat a soraiba. A négy ország (G4) külügyminiszterei pénteken az ENSZ New York-i székházában találkoztak pénteken, hogy elindítsák ezzel kapcsolatos idei kampányukat.
febr. 12
10:45
Ezért emelkednek a részvénypiacok (Portfolio)
A mostani részvénypiaci rali, talán túlságosan is csendes a fejlett piacokon vélhetik egyesek. A Dow az idei évben már 6,2%-ot emelkedett, miközben a VIX volatilitást jelző indexe 3 éve nem látott...
febr. 12
10:45
Magyarország: egy nap alatt 284 baleset, 15 súlyos sérült (ATV)
Több mint 284 baleset történt az ország útjain az elmúlt 24 órában. 15 ember súlyos, 24 pedig könnyű sérüléseket szenvedett.
febr. 12
10:47
Történelmi győzelemként értékelték az egyiptomi eseményeket (HírTV)
A világ vezetői egymás után üdvözölték Hoszni Mubarak péntek délutáni lemondásának hírét, kiemelve, hogy a nép erejének történelmi győzelme megnyitja az utat a demokrácia felé. A vezető politikusok egyben mind gratuláltak a tüntetőknek, akik kitartása nyomán három évtizednyi uralom után távozott az államfő a hatalomból.
febr. 12
10:49
Vége Kulcsár lakhelyelhagyási tilalmának (HírTV)
Szabadon mozoghat Kulcsár Attila – a Fővárosi Bíróság jogerősen megszüntette a volt bróker lakhelyelhagyási tilalmát a megismételt elsőfokú büntetőper pénteki tárgyalásán.
febr. 12
10:54
Marad Budapesten a távhőár (Privátbankár)
Sajátos önkormányzati alkuk miatt a fővárosban a tél végén sem változik a fogyasztók által fizetendő távhőár - ami nem egyenlő a hatósági árral
febr. 12
10:57
Elhunyt Oltványi Ottó (hirado.hu)
A Magyar Távirati Iroda egykori vezérigazgatóját 85 évesen érte a halál
febr. 12
10:57
A PSZÁF nem veszi kritikának, hogy a KEHI is vizsgálhatja a nyugdíjkasszákat (ProfitLine)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) nem veszi saját ténykedése kritikájának, ha a jövőben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) is vizsgálódhat a magánnyugdíjpénztáraknál – nyilatkozta Binder István, a PSZÁF szóvivője a Duna Televízióban. A Közbeszéd című műsorról készült összefoglalót pénteken juttatta el az MTI-nek a televíziós csatorna.
febr. 12
10:59
Idős nőt öltek meg Rakamazon (hirado.hu)
Az egyedül lakó, 76 éves asszony holttestét a házában találták meg szombat reggel
febr. 12
11:00
Hosszú évekre lecsukhatják a baseball sztárt (Sport365)
Múlt hónapban tartóztatták le Seattle Mariners egyik legjobb játékosát Milton Bradleyt, aki ellen családon belüli erőszak a vád, emiatt hosszú évekre leültethetik.
febr. 12
11:02
Rotterdami tenisztorna - Juzsnyij sem tudta megállítani Söderlinget (Sport365)
A címvédő és első helyen kiemelt svéd Robin Söderling egy simább, majd egy küzdelmesebb játszmában nyert a hatodikként rangsorolt orosz Mihail Juzsnyij ellen a tavalyi finálé "ismétlésében".
febr. 12
11:03
Lindát kivasalták a Dallasra (BorsOnline)
Mintha megállt volna az idő a Dallas című sorozat utolsó epizódja óta: Linda Gray nem változott. A volt szépségkirálynő elmúlt hetven, de a széria folytatásában még mindig Samantha lesz a bombanő.
febr. 12
11:03
Recept: Mézes-krémes süti (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt 1 púpozott kávéskanál szódabikarbóna 25 dkg porcukor 10 dkg vaj 2 tojás 4 evőkanál kakaó 3 evőkanál méz A krémhez: 20 dkg porcukor 20 dkg vaj 1 liter tej 3 csomag tejszínes vagy vaníliás pudingpor 1 evőkanál liszt 1,5 dl tejföl
febr. 12
11:03
160 baleset történt egy nap alatt (HírTV)
Több mint 160 baleset történt az ország útjain az elmúlt 24 órában. Halálos áldozat nem volt, ám csaknem negyvenen megsérültek.
febr. 12
11:03
Meghalt Oltványi Ottó, az MTI volt vezérigazgatója (Gondola)
Nyolcvanöt éves korában meghalt Oltványi Ottó, az MTI volt vezérigazgatója szombat reggel - tájékoztatta családja az MTI-t
febr. 12
11:03
Holtan találtak egy idős nőt Rakamazon (Blikk)
febr. 12
11:03
Ismét teljes vonalon jár a 2-es metró (Alternatív Energia)
Ismét teljes vonalon közlekedik a 2-es metró - mondta el a Független Hírügynökségnek a BKV fődiszpécsere.
febr. 12
11:03
„Beverly Hills, New York vagy Párizs” – hova költözhet Mubarak? (ATV)
Mubarak nem ért célba: 1981-ben mondott első televíziós beszédében megígérte, hogy nem fog olyasmibe, amit nem tud véghezvinni, nem rejti el az igazságot az emberek elől, és nem fogja eltűrni a rendetlenséget. A pálya végétől néhány hónap választotta el, most azonban lehet, hogy száműzetésbe kell vonulnia, és az is kérdés, hogy mi lesz a milliárdos vagyonának és a világ számos országában…
febr. 12
11:04
Párizsi tenisztorna - Teljes az elődöntősök névsora (Sport365)
Negyedikként a harmadik helyen kiemelt észt Kaia Kanepi csatlakozott az elődöntősök társaságához a párizsi női tenisztornán, miután péntek este nyert a nyolcadiknak rangsorolt Dominika Cibulkova ellen.
febr. 12
11:05
Recept: Kókusz flan (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 tojás 4 dl sűrített tej 4 dl kókusztej vagy zsíros (3,5%) tej 2 csomag vaníliás cukor 12,5 dkg kókuszreszelék 1 csipet só
febr. 12
11:05
Jankovics Marcell: A magaskultúrának kötelezettsége van (HírTV)
A döntnökökön múlik, hogy a Márai-program idén milyen jelleget ölt: a könyvkiadók szabadulása lesz-e a tehertételtől, vagy pedig az érdemtelenül raktárba szorult könyvek eljuttatása az olvasókhoz – írja a Magyar Nemzet.
febr. 12
11:05
Alkotmánybíróság - Szemben az árral? (Gondola)
Legfrissebb döntések. Beadványok a "vis maior"-ról, a Népszabadságtól és a rendőrszakszervezettől. A február 14-15-i teljes ülés napirendje.
febr. 12
11:05
Oszkó: "A Fidesz-kormány alatt nőttek a kiadások" (ATV)
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint nem igaz, hogy nem volt teljesíthető a 2010-es hiánycél, a Fidesz-kormány intézkedései rontottak a helyzeten.
febr. 12
11:06
Heidfeld: ma minden eldől (Sport365)
Megvan az új sisak,az új ruha és jelen van a régi tehetség és a tapasztalat. Eljött Nick Heidfeld nagy napja, ugyanis a mai, Jerezi teszten dől el, ő helyettesíti e idén a sérült Kubicát.
febr. 12
11:07
Recept: Rizskoch (avagy rizsfelfújt) (Mindmegette)
Hozzávalók: 30 dkg kerekszemű rizs 1 liter 3,5 %-os tej 5 dkg vaj csipet só 5 dkg mazsola (el lehet hagyni) 5 tojás 1 csomag vaníliás cukor 1 citrom héja 15-20 dkg cukor kevés zsír zsemlemorzsa
febr. 12
11:07
Kicsit gyengült a Google (HírTV)
A Microsoft keresője, a Bing tovább erősödött januárban a Google rovására az internetes keresőprogramok piacán – közölte a comScore online piackutató. Bár a Google továbbra is uralja a piacot, de részesedése egy százalékponttal visszaesett a decemberi adatokhoz képest, míg a Bing ugyanennyivel tudta növelni erejét.
febr. 12
11:15
Döntött a kormány a stabilitási alapról (hirado.hu)
A 250 milliárdos csomag legnagyobb részét a közvetlenül a kabinet irányítása alá tartozó szervezeteknél zárolt 187 milliárd forint jelenti
febr. 12
11:21
Cassoulet (francia babos egytálétel) (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 szál füstölt kolbász 1 vékony csík füstölt szalonna 1 evőkanál olaj 2-3 gerezd fokhagyma 1 nagy vagy 2 kisebb fej vöröshagyma 2 db 40 dkg-os szemesbab konzerv vagy előre beáztatott és megfőzött bab 40 dkg paradicsomkonzerv 1 evőkanál mustár 3 evőkanál sűrített paradicsom só feketebors
febr. 12
11:21
Döntött a kormány a stabilitási tartalék létrehozásáról (Infostart)
Döntött a kormány a stabilitási tartalék létrehozásáról: a 250 milliárdos csomag legnagyobb tételét az teszi ki, hogy a kabinet a közvetlenül irányítása alá tartozó szervezeteknél, így a minisztériumoknál is mintegy 187 milliárd forintot zárol.
febr. 12
11:21
Elfogatóparancs a volt miniszterelnök ellen (HírTV)
Elfogatóparancsot adott ki egy terrorizmus-ellenes pakisztáni bíróság szombaton Pervez Musarraf korábbi miniszterelnök ellen az egykori kormányfő, Benazir Bhutto elleni merénylettel összefüggésben – közölte Csaudry Zulfiqar ügyész az AFP-vel. Mint mondta, február 19-én kell Musarrafnak megjelennie a bíróság előtt.
febr. 12
11:21
Lárváktól hemzseg Bátán a víz (Blikk)
febr. 12
11:21
Pakisztánban elfogatóparancsot adtak ki Musarraf egykori államfő ellen (Gondola)
Egy pakisztáni bíróság szombaton elfogatóparancsot adott ki Pervez Musarraf egykori államfő ellen Benazir Bhutto volt pakisztáni kormányfő meggyilkolása ügyében - közölte az ügyészség
febr. 12
11:21
Elfogatóparancsot adtak ki Pervez Musarraf ellen a Bhutto-gyilkosság miatt (Kripto Akadémia)
Elfogatóparancsot adott ki egy terrorizmus-ellenes pakisztáni bíróság szombaton Pervez Musarraf korábbi miniszterelnök ellen az egykori kormányfő, Benazir Bhutto elleni merénylettel összefüggésben - közölte Csaudry Zulfiqar ügyész az AFP-vel. Mint mondta, február 19-én kell Musarrafnak megjelennie a bíróság előtt.
febr. 12
11:21
Két vödörnyi kétszázas (Pénzcentrum)
Egymillió forint értékben loptak el kétszáz forintos érméket egy tapolcai lakásból. A besurranó tolvajnak nem lesz egyszerű dolga a beváltással, hiszen az ötezer darab érmét ötvenesével tudja beváltani....
febr. 12
11:21
7 milliárdos sikkasztás: újabb gyanúsítottak kerülhetnek elő (ATV)
Központi Nyomozó Főügyészség: az üggyel kapcsolatos tanúvallomásokat találtak, és várhatóan bővülni fog a gyanúsította köre.
febr. 12
11:23
Mézes-krémes süti (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt 1 púpozott kávéskanál szódabikarbóna 25 dkg porcukor 10 dkg vaj 2 tojás 4 evőkanál kakaó 3 evőkanál méz A krémhez: 20 dkg porcukor 20 dkg vaj 1 liter tej 3 csomag tejszínes vagy vaníliás pudingpor 1,5 dl tejföl
febr. 12
11:23
Döntött a kormány a stabilitási tartalék létrehozásáról (Gondola)
Döntött a kormány a stabilitási tartalék létrehozásáról: a 250 milliárdos csomag legnagyobb tételét az teszi ki, hogy a kabinet a közvetlenül irányítása alá tartozó szervezeteknél, így a minisztériumoknál is mintegy 187 milliárd forintot zárol
febr. 12
11:25
Kókusz flan (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 tojás 4 dl sűrített tej 4 dl kókusztej vagy zsíros (3,5%) tej 2 csomag vaníliás cukor 12,5 dkg kókuszreszelék 1 csipet só
febr. 12
11:27
Derby d'Italia, Olaszország rangadója a 25. fordulóban! (Agroinform)
Nem ez lesz az egyetlen derbi a hétvégén, szombat este a bajnoki álmokat dédelgető Roma fogadja a Napolit a félsziget másik Olimpiai Stadionjában.
febr. 12
11:27
Rizskoch (avagy rizsfelfújt) (Mindmegette)
Hozzávalók: 30 dkg kerekszemű rizs 1 liter 3,5 %-os tej 5 dkg vaj csipet só 5 dkg mazsola (el lehet hagyni) 5 tojás 1 csomag vaníliás cukor 1 citrom héja 15-20 dkg cukor kevés zsír zsemlemorzsa
febr. 12
11:29
Borhab torta Valentin-napra (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 4 tojás 4 evőkanál liszt 4 evőkanál cukor 1 csomag sütőpor 2 evőkanál olaj pici só A krémhez: 4 dl muskotályos fehérbor 6 dl habtejszín 1 csomag lapzselatin 1,5 csomag habfixáló 15 dkg cukor 5 dkg porcukor 3 tojás sárgája 1 kávéskanál őrölt fahéj 1 kávéskanál őrölt gyömbér 1 kávéskanál ánizsmag
febr. 12
11:30
NAV: lejár a fuvarozók nyilvántartásba vételi határideje (Privátbankár)
Jövő keddig, február 15-ig kell nyilvántartásba vételüket kérniük azoknak a vállalkozóknak, akik már 2011. április 20-val szeretnék a kereskedelemi gázolaj jövedéki adóját visszaigényelni. A Ne...
febr. 12
11:30
Fordulatot hozott az USA piacokon az egyiptomi elnök lemondása (ProfitLine)
Pozitív irányú változásokat indított el a világgazdaságban és a tőzsdéken az egyiptomi elnök lemondása; Hoszni Mubarak távozása, a békés hatalomátadás hírére tízhetes mélypontra esett az olajár, nyereségbe fordultak a kezdetben visszaeséssel induló amerikai tőzsdemutatók és erősödött a dollár.
febr. 12
11:32
Távozik a Bundesbank éléről Axel Weber április 30-ával (ProfitLine)
Távozik posztjáról Axel Weber, a német jegybank elnöke az idén április végén, egy évvel megbízatásának lejárta előtt.
febr. 12
11:33
Szúnyoglárvák vannak a bátai ivóvízben (hirado.hu)
A Tolna megyei településen ezért ivóvízfogyasztási tilalmat rendeltek el
febr. 12
11:35
Csökkent a belvízzel elöntött terület nagysága Békésben (hirado.hu)
Mintegy 10 négyzetkilométernyi területről tűnt el a víz
febr. 12
11:36
Hogyan kezelhető a nagymértékű hajhullás? (WebBeteg)
Néhány kihulló hajszál miatt nincs ok az aggodalomra, teljesen természetes folyamat. Kóros hajhullás esetén azonban naponta 100-nál több hajszálat vesztünk el.

Keresés