Ahogy előtérbe kerülnek az e-könyvek és az internetes könyveladások, egyre inkább a túlélésért küzdenek a hagyományos könyvesboltok. Azt még nem tudni, hogy mi lesz a fennmaradásért folytatott harc kimenetele, a szakma mindenesetre feszülten figyeli, hogyan próbálnak megküzdeni a problémával a legsúlyosabban érintett nagy amerikai könyves cégek.
Sikeresen tért vissza a németek ötszörös olimpiai bajnok gyorskorcsolyázója, Claudia Pechstein, aki az erfurti versenyen 1500 méteren teljesítette a Világkupa-szintet.
A 73 kg-os Ungvári Attila arany-, testvére, Miklós pedig ezüstérmet szerzett szombaton a 46. cselgáncs férfi Hungária Kupán, amely az olimpiai kvalifikációs Világkupa-sorozat budapesti állomása.
A második helyen álló Arsenal két góllal nyert a vendég Wolverhampton Wanderers ellen az angol labdarúgó Premier League 27. fordulójának szombat játéknapján, s így továbbra is négy ponttal követi a listavezető Manchester Unitedet a tabellán.
Az Arsenal hozta a "kötelezőt" és legyőzte a wolverhampton Wanderers együttesét a labdarúgó Premier League 27.fordulójában. A Liverpool nem tudta legyőzni a Wigant.
A fiatalabbik Ungvári fivér, Attila nyerte meg a 73 kg-os súlycsoport döntőjét szombaton a 46. cselgáncs férfi Hungária Kupán, miután bátyja, Miklós sérülésre hivatkozva nem állt ki ellene.
Százmillió forintot ér az a csempészett, zárjegy nélküli cigarettaszállítmány, amit szombaton hajnalban füleltek le zempléni, valamint szabolcsi rendőrök és pénzügyőrök a Tiszán, Tuzsér környékén – közölte szombat délután a rendőrség.
Letartóztattak szombaton Dél-Afrikában egy üzletembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy biológiai terrortámadással fenyegetőzött. A 64 éves férfi állítólag 3 millió eurót követelt levelekben és internetes üzenetekben, azt állítva: ha nem kapja meg a követelt pénzt, akkor biológiai terrortámadást hajt végre Nagy-Britanniában.
A pikkelysömör krónikus, visszatérésre hajlamos, ezüstösen hámló kiemelkedésekkel és különböző méretű plakkokkal járó betegség. A hámlást a bőr sejtjeinek kórosan gyors osztódása és cserélődése okozza. A felgyorsult sejtosztódás oka ismeretlen, de úgy gondolják, hogy valamilyen immunológiai folyamat játszik benne szerepet. Családon belül a betegség gyakran halmozódik.
A Real Madrid portugál trénere egy nappal csapata mérkőzése előtt magára hagyta csapatát, és elutazott Franciaországba, hogy személyesen térképezze fel a Lyont.
Demi Moore férje a Men's Fitness magazinnak adott interjúban vallotta be, hogy ő már lelkileg és fizikailag is a „világvégére" készül, és rendkívül aktív edzéseit, illetve önvédelmi kiképzéseit is főként ez motiválja.
Hasba lőttek egy 43 éves férfit pénteken este fél kilenckor egy szenci, Bazini úti cég telephelyén – tájékoztatott a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság, amely szemtanúk jelentkezését várja.
A Zala Megyei Bíróság szombaton hozott döntése szerint jogerősen is érvénytelen a múlt vasárnapi, bödeházai polgármester-választás - tájékoztatta a bíróság helyettes szóvivője az MTI-t.
Az előzetesen vártnál magasabb áron, 25,2 millió fontért (8 milliárd forint feletti összegért) kelt el a Sotheby's londoni árverésén Pablo Picasso egyik ritkaságszámba menő festménye, amelyen a művész szeretője, Marie-Thérese Walter látható.
Az Indianapolis Colts mindenképpen meg akarja tartani a liga egyik legjobb irányítóját Peyton Manning, aki franchise taget kap. Erre a sorsa juthat a New England játékosa Logan Mankins is.
A VfB Stuttgart Hajnal Tamással a kezdőcsapatban, hazai környezetben 4-1-es vereséget szenvedett az 1. FC Nürnbergtől a német labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján.
Mintegy tucatnyian emlékeztek Budapest 66 évvel ezelőtti felszabadítására a fővárosban. Az ANTIFA – Új Spartacus Liga, a Magyar Antifasiszta Liga, a Zöld Baloldal és az Új Szocialista Mozgalom tagjai szót emeltek a pusztulás ideológiája ellen. Az egyik szónok szerint a nácizmus és fasizmus újra settenkedik Magyarországon, a rasszizmus és antiszemitizmus felerősödése pedig előrevetíti a törté...
A kairói tüntetések szervezői szombaton bejelentették, hogy tárgyalni fognak a Hoszni Mubarak elnök lemondása után a hatalmat átvevő legfelső katonai tanáccsal, abbahagyják a tüntetéseket a Tahrír téren, de nagygyűléseket fognak összehívni a politikai helyzet alakulásának függvényében
Úristen, ez a fickó, aki a Joey-t játszotta a Jóbarátokban! – kiáltottak fel többen is, amikor az ötéves kihagyás után egy sorozattal a képernyőre újra visszatérő Matt LeBlanc több műsorban is feltűnt tisztes őszes halántékkal.
Ungvári Attila nyerte a 73 kilogrammosok versenyét, a férfi cselgáncs Hungária Kupát. Az olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozat budapesti állomásán a döntőben testvérével, Miklóssal küzdött volna meg, de a párharc elmaradt, mert az idősebbik Ungvári sérülésre hivatkozva visszalépett.
Sorrendben a harmadik napot töltötték kemény munkával a Forma-1-es pilóták Jerezben. A mezőny továbbra is szoros, ám már körvonalazódnak az erőviszonyok.
Újabb műtét vár a súlyos ralibalesetet szenvedett Robert Kubicára. A Forma–1-es Lotus-Renault istálló lengyel pilótáját pénteken már másodszorra operálták meg, a jobb lábát, a bal könyökét és vállát műtötték kilenc órán keresztül.
Az alkalmazotti prémiumok csökkentéséről, a felső vezetők javadalmazásának nyilvánosságra hozataláról és a vállalkozásoknak folyósított hitelek értékének jelentős növeléséről született átfogó - a fejlett ipari térségben eddig gyakorlatilag példátlan - egyezség szerdán a brit kormány és a legnagyobb brit bankcsoportok között.
Döntött a kormány a strukturális tartalék létrehozásáról. A 250 milliárdos zárolást Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kezdeményezte, Orbán Viktor kormányfő pedig hamar rábólintott.
Közös megegyezéssel felbontotta szerződését klubjával Roberto Carlos, a brazil Corinthians világbajnok futballistája. A helyi sajtó beszámolója szerint a játékos Oroszországba, az Anzsi Mahacskala csapatához szerződik.
Chris Wondolowski meghosszabbította szerződését a San Jose Earthquakes-el. A gólerős támadó további három évig szolgája, majd az amerikai csapatot és a liga egyik legjobban fizetett játékosa lesz.
Az FTC hatalmas izgalmak közepette egy góllal legyőzte a vendég dán Viborgot a női kézilabda KEK nyolcaddöntőjének szombati visszavágóján, így idegenben lőtt több góljának köszönhetően bejutott a legjobb nyolc közé.
Az FTC hatalmas izgalmak közepette egy góllal legyőzte a vendég dán Viborgot a női kézilabda KEK nyolcaddöntőjének szombati visszavágóján, így idegenben lőtt több góljának köszönhetően bejutott a legjobb nyolc közé.
A Műcsarnok igazgatói posztját meghirdető pályázat novemberben eredménytelenül zárult, ekkor a posztért eredetileg nem indult Gulyás Gábort, a debreceni MODEM igazgatóját kérte fel az intézmény vezetésére Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár. Gulyás Gábor a közelmúltban tájékoztatta a sajtó képviselőit öt éves megbízatásának terveiről.
Szombat kora délután Békéscsabán a Munkácsy Múzeum előtt a gyalogosátkelőn egy 14 éves lány haladt át. A külső sávban közlekedő autós elsőbbséget adott neki, viszont a belső sávban közlekedő személygépkocsi elütötte.
Az FTC hatalmas izgalmak közepette egy góllal legyőzte a vendég dán Viborgot a női kézilabda KEK nyolcaddöntőjének szombati visszavágóján, így idegenben lőtt több góljának köszönhetően bejutott a legjobb nyolc közé.
Az egyiptomi hadsereg bejelentette, hogy tartja magát minden, az ország által megkötött nemzetközi szerződéshez. Ezzel megerősítették, hogy érvényben marad az Egyiptom, és Izrael közötti békemegállapodás.
Hihetetlen izgalmakat hozó végjátékban kiharcolta a győzelmet és ezzel a továbbjutást a Ferencváros a Viborg ellen a KEK-nyolcaddöntőben. Az EHF-kupában a Vác ötgólos vereséget szenvedett.
Megrongálták a biztosítóberendezés kábeleit Csengele és Kistelek között szombat este, emiatt átlagosan 15-20 percet késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szeged vasútvonalon – tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében a Mávinform.