Az iskolai és óvodai menzákat is áremelésre kényszerítheti a dráguló nyersanyag. Jelentősen nőtt tavalyhoz képest a cukor és a liszt ára is. A kenyér kilója akár 400 forintba is kerülhet. Bár a feldolgozók igyekeznek a drágulást nem teljes egészében a fogyasztókra hárítani, szakértők szerint ez végül elkerülhetetlen lesz. A kisvállalkozók technológiaváltással próbálnak talpon maradni az…
A RÁBA Járműipari Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a RÁBA Menedzsment Részvényopciós Ösztönző Program keretében 2011. február 9-én a társaság munkavállalója által a társaság saját részvényeiből 8.443 db Rába törzsrészvény került lehívásra - olvasható a BÉT honlapján.
A 100 kg-ban Európa-bajnok Hadfi Dániel első mérkőzésén elvérzett vasárnap a budapesti Körcsarnokban zajló, 46. cselgáncs férfi Hungária Kupán, amely az olimpiai kvalifikációs Világkupa-sorozat állomása.
Londonban is keresik Hoszni Mubarak egykori egyiptomi elnök kimenekített vagyonát - írta nyomozati és hírszerzési forrásokból származó értesüléseire hivatkozva a vasárnapi brit sajtó
Egyre kevesebb a sorkatona, ezért külföldiekkel pótolnák a létszámhiányt Németországban - adta hírül a német Focus magazin. Jöhet a családbarát Bundeswehr is, csak legyenek katonák.
Helyreállítaná a kormány a köztisztviselők vizsgarendszerét, és a kormányablakok dolgozói lehetnek az elsők, akik ismét közigazgatási alapvizsgát tesznek. Navracsics Tibor miniszter úgy módosítaná a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényt, hogy ismét a pályán maradás feltétele legyen az alapvizsga.
Egy magas rangú NATO-parancsnok szerint kritikus állapotban van a szlovák hadsereg, évekkel le van maradva a korszerűsítésben, s az állami költségvetésből is egyre kevesebb jut a hadsereg fejlesztésére.
11 nőt tapostak halálra egy kampánygyűlésen Nigériában. Az elnök beszéde után tört ki a pánik, mert a rendőrök a levegőbe leadott lövésekkel próbálták visszaszorítani az embereket.
Egy magas rangú NATO-parancsnok szerint kritikus állapotban van a szlovák hadsereg, le van maradva a korszerűsítésben, s az állami költségvetésből pedig egyre kevesebb jut a hadsereg fejlesztésére
A Budapest környéki lakáspiacot tekintve elmondhatjuk, hogy Szigetszentmiklós jól tartja magát, Pomázon viszont nagyot estek tavaly a kínálati ingatlanárak - áll a Thesys Csoport elemzésében. Az elemzés 4 agglomerációs település ingatlankínálati árait vizsgálta meg 2009 második negyedéve és 2010 második negyedéve között....
Számos felbecsülhetetlen értékű tárgyat, többek között Tutanhamon fáraó idejéből származó szobrokat loptak el a kairói Egyiptomi Múzeumból - közölte vasárnap Zahi Havasz, az Egyiptom ókori műkincseit felügyelő legfelsőbb tanács vezetője
Az új alkotmány előkészítésével kapcsolatban tizenkét kérdésből álló kérdőívet küld a választókorú állampolgároknak a napokban a nemzeti konzultációs testület - de a véleményünket is kifejthetjük. A tesületet vezető Szájer József szerint ez sokkal olcsóbb, mintha országos népszavazást tartanának a kérdésben. Kiderült, hogy a Fidesz nagyon komolyan számol az "egy gyerek, plusz egy szavazat"…
Az LMP szigorú feltételrendszert dolgozott ki arra, hogy milyen garanciák alapján hajlandó részt venni az alkotmányozás folyamatában; a párt frakciója a részletes álláspontját kizárólag kedden, a parlament plenáris ülésén ismerteti - mondta Schiffer András, a képviselőcsoport vezetője.
Már csak három napjuk maradt azoknak, akik szeptembertől főiskolára vagy egyetemre szeretnének menni, a jelentkezési időszak ugyanis kedden éjfélkor lejár. A felvételi eljárás alapdíja továbbra is 9 ezer forint, amiért 3 helyet lehet megjelölni. Idén szeretnék elkerülni az utolsó pillanatra hagyott rohamot, ezért aki hétfőn délig beadja jelentkezését elektronikus úton, laptopot nyerhet.
Újra bajuszbált rendeztek szombaton a szegedi Grand Caféban. Az immár ötödik alkalommal megszervezett és időközben nemzetközivé terebélyesedett farsangi mulatság alkalmából csaknem százan növesztették meg arcszőrzetüket
A Magyar Bútor és Faipari Szövetség bútorgyártó cégei készítik el a vörösiszap-károsultak új otthonainak lakberendezési tárgyait; a cégek harmincnapos határidővel leszállítják és beszerelik a kiválasztott bútorokat - mondta Tóth Eszter, a szervezet ügyvezetője.
Japán kiadónál jelenik meg márciusban a New Seed 55 nevű zenekar első lemeze. A rockabilly zenekar 14 nótát rögzített. A bandának szembe kellett néznie egy kisebb krízissel is tavaly, ami után új énekesnő áll a mikrofon mögött. Sűrűn koncerteznek, május 16-án pedig egy nagyon fontos estén vesznek részt.
A Magyar Bútor és Faipari Szövetség bútorgyártó cégei készítik el a vörösiszap-károsultak új otthonainak lakberendezési tárgyait; a cégek harmincnapos határidővel leszállítják és beszerelik a kiválasztott bútorokat - tájékoztatta az MTI-t Tóth Eszter, a szervezet ügyvezetője
Jogerősen fehérgalléros bűnözők. Zuschlag és „bandája” a kisdobos mindennapoktól a számlagyárig. Az ítélőtábla szerint miért nem fontos a szocialista képviselő ügyében a politikai szál?
Az LMP szigorú feltételrendszert dolgozott ki arra, hogy milyen garanciák alapján hajlandó részt venni az alkotmányozás folyamatában; a párt frakciója a részletes álláspontját kizárólag kedden, a parlament plenáris ülésén ismerteti - mondta Schiffer András, a képviselőcsoport vezetője az MTI-nek
Jelen állás szerint Gareth Bale és Peter Crouch sem utazik el Milánóba, a keddi Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzésére. Mindkét játékos hátsérüléssel küzd, Rafael van der Vaart várhatóan teljesen rendbe jön.
Az elhízás nem egyenlő azzal az egyszerű képlettel, hogy sok evés és kevés mozgás, bár a genetikai faktorok mellett ez a két fő rizikótényező a betegség kialakulásában, de maga az elhízáshoz vezető út ettől sokkal bonyolultabb tényezőkből áll össze.
Egész hétvégén tüntetnek Silvio Berlusconi olasz kormányfő ellen az olasz nagyvárosokban. Ellenzéki csoportok és női jogvédő szervezetek a szexbotrányok miatt követelik a miniszterelnök lemondását. A milánói ügyészség a jövő héten dönt arról, hogy indulhat-e eljárás Berlusconi ellen.
Négy újabb bankot zártak be az amerikai hatóságok a héten, ezzel csak az idei évben már 18 pénzintézeti áldozatot követelt a válság az USA-ban. Az alábbi bankok csődjét jelentette be pénteken a...
A szerb központi bank vezetője új készenléti hitelmegállapodás megkötését szorgalmazta a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a hétvégén. A kormány még nem nyilatkozott a kérdésről.
A francia válogatott tagjai tavaly úgy döntöttek a katasztrofális világbajnoki stereplés után, hogy visszafizetik a prémiumot, amit a szövetségtől kaptak. Nos Patrice Evra, ezt azóta sem tette meg.
Kínában ezentúl a nemzetbiztonság védelme szempontjából megvizsgálják a külföldi cégek vállalatfelvásárlásait és a külföldi részvételű vállalategyesüléseket.
Közel száz kézműves magyar gazda gasztronómiai remekeit kóstolhatják végig azok, akik február 11-13-a között kilátogatnak a Millenáris Parkba, a Magyar Kézműves Ízek Vásárára. Mi is kinn leszünk. Borbás Marcsi, a rendezvény háziasszonya, Pap Krisztián, a Kézműves Magyar Ízek Kft. ügyvezetője
Az egyiptomi katonai kormányzat vasárnap feloszlatta a parlamentet, és felfüggesztette az alkotmányt. A demokráciát követelő tüntetőknek ez volt a két fő követelése azóta, hogy Hoszni Mubarak elnök távozott a hatalomból.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság vasárnap annak a devecseri kisfiúnak az édesapját, aki egy hete halt meg, valószínűleg súlyos fejsérülései miatt. A 18 éves fiatalembert halált okozó testi sértéssel gyanúsítják.
Kínában ezentúl "a nemzetbiztonság védelme" szempontjából megvizsgálják a külföldi cégek vállalatfelvásárlásait és a külföldi részvételű vállalategyesüléseket