Jelentősen növelni kívánja Lengyelország harmadik legnagyobb energiaszolgáltatója, az Enea termelői portfóliójában a zöld energiák részarányát. A folyamatos privatizálási kísérlet alatt lévő Enea...
A magyar autósok többsége maga tankolja meg az autóját és nem kér a benzinkutasok segítségéből. Minden 25. magyar autós akár harminc kilométert is hajlandó autózni a literenként tíz forinttal olcsóbb benzinért....
Nem árult el túl sok újdonságot az idei évre szóló terveiből Orbán Viktor miniszterelnök, aki a parlament első 2011-es ülésén értékelte a kormány munkáját.
A szakmai kollégium tudtával és egyetértésével osztják be ügyeletbe a kórházak a frissen végzett, kezdő orvosokat - mondta el a Hír Televíziónak a Szent János Kórház főigazgatója.
Megkezdődött a jegybanktörvény módosításának tárgyalása, a Magyar Nemzeti Bank arra számít, hogy március 2-án hivatalba lépnek a monetáris tanács új tagjai. Két hét maradt arra, hogy a parlament...
Miután a tüntetők két legfőbb követelését – a parlament feloszlatását és az alkotmány felfüggesztését – teljesítette, a hadseregnek fogalma sincs hogyan tovább – mondta Nógrádi György.
A budapesti 2-es és 4-es metró szerelvényeit gyártó Alstom hitelesíttette a 2-es metróvonalra szánt Metropolis szerelvények fékrendszerét - adta hírül az MTI. Gallatz Zoltán, az Alstom Transport ügyf...
A svájciak népszavazáson utasították el a fegyvertartás szigorítását. Az egyházak és a nőszervezetek azt szerették volna elérni, hogy a katonai szolgálatra alkalmas férfiak ne tarthassák otthon fegyverüket, és hogy nehezebben lehessen beszerezni a katonai lőfegyvereket. Ettől az öngyilkosságok számát csökkentését és a családi erőszak visszaszorítását várták. Az alpesi országban évente 1300…
Ma már szinte bármin össze tudunk veszni párunkkal. Ha idekattint, egy tanulságos párbeszédet olvashat. (Gyakorlott veszekedők hamarabb is egymásnak eshetnek!)
Az Európai Labdarúgó Szövetség idéntől kitünteti az év legjobb, kontinensen játszó futballistáját - írta hétfőn a Kicker című szaklap, amelynek információját a szervezet is megerősítette.
A mai miniszterelnöki parlamenti beszéd érdemi forintpiaci reakciót nem okozott, hiszen lényeges elemek a költségvetési kiigazító programról továbbra sem láttak napvilágot. Délután a nemzetközi...
Keddtől újra az Üllői úti főbejáraton keresztül közelíthető meg a budapesti Iparművészeti Múzeum összes kiállítása. Elkészült ugyanis az épület homlokzatát körülvevő védőtető, amelynek folyosójában teljes biztonsággal közlekedhetnek a gyalogosok és a múzeum látogatói.
Szolnok — Feldúltan csapta be maga mögött a tárgyalóterem ajtaját Szabolcs (43), miután megtudta, hogy kisfiát a Szolnoki Városi Bíróság döntése szerint véglegesen a gyerek anyjánál helyezik el. Holott a válófélben lévő férfi fél évvel ezelőtt éppen azért hozta el magával otthonról a kis Marcit (6), mert rájött, hogy fiát az édesanyja rendszeresen bántalmazza.
Az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) várhatón 3,1 százalékkal lesz nagyobb az idei utolsó negyedévben, mint a tavalyi utolsó negyedévben, majd átlagosan 4 százalékkal nő jövőre, a Barack Obama elnök által hétfőn előterjesztett költségvetési javaslatok sarokszámai szerint.
Az Országos Rendőr-főkapitányság után Szabolcs-Szatmár-Beregben dolgozik a legtöbb, 2500 rendőr. A három országgal határos, keleti megyében mind a 229 településén van körzeti megbízott, és azt ígérik, a jövőben még több rendőr lesz az utcákon is, főképp gyalogosok, annak érdekében, hogy csökkenjen a közterületeken elkövetett bűncselekmények száma.
Barack Obama amerikai elnök hétfőn hosszú távú költségvetési elképzeléseket tárt a kongresszus elé, azzal a céllal, hogy a szövetségi hiány tíz év múlva több mint 1 billió dollárral (ezer milliárd dollárral) kevesebb legyen, mint az eddigi folyamatok szerint várható lenne.
Kifakadt Mario Lemieux, a Pittsburgh Penguins tulajdonosa, aki elmondta, hogy az NHL fegyelmi döntéseivel szégyent hozott a sportágra, ugyanis szerinte az Islanders játékosokat keményebben is meg lehetett volna büntetni.
A húsz fejlett és fejlődő ipari államot tömörítő G20 csoport a világgazdasági egyensúlytalanságok csökkentésére, a gazdaságpolitika hatékonyabb koordinálására és a fenntartható gazdasági fejlődést lehetővé tevő irányelvek meghatározására törekszik a pénzügyminiszterek és jegybanki vezetők hétvégi találkozóján - közölte Christine Lagarde francia pénzügyminiszter hétfőn.
A Lombard Pápa 3-0-ra megverte a Balatonfüredet felkészülési mérkőzésen, a csapat szakvezetője, Véber György ennek ellenére közel sem volt elégedett a játékosai teljesítményével.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 182,02 pontos, 0,81 százalékos emelkedéssel, 22.551,97 ponton zárt hétfőn - közölte az MTI. A Mol árfolyama 3,12 százalékkal 22.300 forintra erősödött, a...
Budapest – Nem vihetik haza szülei a kórházból L. Mercédeszt, azt a kilenc hónapos kislányt, akit még múlt csütörtökön állítólag a család egy barátja harapdálta össze.
Nagykőrös – Rejtélyes öngyilkosság! Arra vágyott, hogy jobbá tegye a világot, de nem tudta elviselni a sorozatos csalódásokat, ezért véget vetett életének a nagykőrösi Bekő Laci.
A Wall Street Journalból többet lehetett megtudni a kormány által tervezett reformokból, mint a miniszterelnök mai, parlamenti beszédéből. Orbán Viktor ugyanis most nem mondott konkrétumot. Arról beszélt például, hogy Matolcsy György kidolgozza majd az ország átfogó újraszervezési programját. A cél, hogy a munkaképes lakosságnak legyen munkája.
Béremelést és a munkahelyi körülmények javítását követelő országos sztrájkot kezdtek a dolgozók hétfőn több egyiptomi ágazatban. Szünetel a munka a bankokban, a tömegközlekedésben, a turizmusban, az olajiparban, a textiliparban, az állami médiánál, és a kormányzati hivatalokban – közölte az egyik szakszervezeti szövetség vezetőségi tagja.
A jó kezdés után némileg visszavett a lendületből a BUX, az index egész napos lecsorgást követően 0,8%-os emelkedéssel pénteki záróára fölött fejezte be a napot. A vezető részvények közül csak a MOL...
A miniszterelnök fokozatosan akarja megértetni az emberekkel, milyen helyzetben van az ország, és ebből milyen intézkedéseknek kell következniük - mondta az InfoRádiónak a Századvég Alapítvány elemzője.
A maximális olimpiai kvóták megszerzése a cél az idei szegedi kajak-kenu világbajnokságon. Storcz Botond szövetségi kapitány a nemzetenként kiharcolható 18 hely mindegyikét begyűjtené az idei vb-n.
Napokon belül dönthet a moszkvai ingatlanpanamában meggyanúsított volt állami vezetők előzetes letartóztatásáról a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság – ezt a büntetőkollégium vezetője mondta a Fővárosi Bíróság összbírói értekezlete után.
A Kortrijk kapusa, Damien Lahaye valószínűleg sosem felejti el a Gent elleni mérkőzést, amelyen egy ártatlan beívelés után vétett óriási potyagólt a belga bajnokságban. A találkozón ez az egy gól esett.
A társaságcsoport finanszírozásának kérdése, az eddigi eredménytelen ágazati bértárgyalások és a bizonytalan jövőkép egyaránt szorítóan hat a munkavállalóra és a munkáltatóra
Budapest — Túl a két nagy sikerű búcsúkoncert és egy válogatáslemez kiadása után Hobo (66) gyakorlatilag egy percre sem pihen, már színházi premierre készül.