Eleshetnek a képzési támogatásoktól a KKV-k, pedig nagy szükségük lenne ezekre a forrásokra. Az ÚSZT pályázatai eredetileg az ügyeskedőket akarták kiszűrni
Csaknem húsz egészségügyi intézet, szervezet főigazgatói, igazgatói, illetve gazdasági vezetői posztjaira írt ki pályázatot a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Összességében harminc vezetői állást hirdettek meg.
Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba azt a fiatal lányt, aki egy teherautó elé kihajtó autó utasa volt. A baleset péntek este történt Tatabányán.
Átrendezné az adókat és csökkentené a járulékokat az a törvénymódosító javaslat, amelyet Mesterházy Attila és Szekeres Imre szocialista képviselők nyújtottak be hétfőn az Országgyűléshez
Hétfőn menesztették posztjáról José Antonio Camachót, a Vadócz Krisztiánt foglalkoztató, spanyol élvonalbeli Osasuna labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.
A hazai biztosítási piac legjelentősebb vezetői vitatják meg a szektor aktuális kilátásait a Portfolio.hu negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Biztosítási Konferenciáján. A 2010-es esztendő nem várt nehézségeket hozott a biztosítók és biztosítási közvetítők számára egyaránt, kiderült, több szempontból is tartósan együtt kell élniük egyes válságjelenségekkel. Időközben a szabályozói környezet…
Tiszteletben tartja a jegybank függetlenségét a kormány - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Cséfalvay Zoltán az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának ülésén hozzátette: az elképzelésben szereplő, a tagok választására vonatkozó szabályozás közelít az uniós gyakorlat felé.
Kilakoltatási kvóta bevezetését fontolgatja a kormány. A kifejezés az április közepéig hatályos teljes kilakoltatási moratórium felpuhítását takarja. Ami a moratóriumból maradna, az a bajban lévők egy mainál szűkebb körének garantálna lakhatást, a kilakoltatási kvótával pedig levegőhöz jutna a bank- és ingatlanszektor, miközben az amúgy törleszteni képes adósok fizetési fegyelme is javulhatna,…
Az InfoRádió által megkérdezett közgazdász szerint meglepően magas aránynak számít, hogy egy felmérés alapján a magyarországi felső vezetők harminc százaléka egy feltételezett helyzetben nem utasítaná vissza a korrupciós ajánlatot. Az InfoRádió Aréna című műsorában Tóth István János azt is elmondta, hogy a korrupciós kockázatok milyen veszélyt jelenthetnek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 268,14 pontos nyitás után kissé csökkent, de még nyereségben volt hétfőn délelőtt, ami a 2,5 százalékos pluszban lévő MOL részvényének köszönhető.
Hozzávalók: 8 db közepes méretű pontyszelet fél citrom leve só bors kb. 4 evőkanál liszt 2 tojás 2-3 evőkanál tej kb. 5 evőkanál zsemlemorzsa 2 evőkanál szezámmag a sütéshez kb. 4 dl olaj 1-1,2 kg kiflikrumpli 50 dkg lila- és vöröshagyma vegyesen 3 evőkanál olívaolaj ecet só cukor bors
Csaknem húsz egészségügyi intézet, szervezet főigazgatói, igazgatói, illetve gazdasági vezetői posztjaira írt ki pályázatot a nemzeti erőforrás minisztere. A felhívások az Egészségügyi Közlöny legfrissebb számában jelentek meg.
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke arra számít, hogy a kormány stabilizációs intézkedéseinek részeként mintegy 200 milliárd forinttal növelik a költségvetés bevételeit, és a strukturális...
Február végén ismerteti a kormánytisztviselők életpályamodelljének részleteit a közigazgatási minisztérium az önkormányzati közigazgatási vezetői értekezleten.
Soha nem látott magasságokban tartózkodik az északi tengeri Brent és a nyugat texasi WTI típusú olaj árfolyama közötti különbözet, amit az amerikai Cushingban levő olajkészletek felduzzadása magyaráz...
Hányszor lehetett már arról hallani, hogy a gyorséttermi ételektől az ember depressziós lesz, hogy hülyít a hamburger. De arról is volt már szó, hogy a „junk food túlzott” fogyasztása egyszerűen elvágja a szexuális késztetést. Hát most itt az élő ellenpélda. A 25 éves Gabi Jones, aki éppen fordítva működik.
A kórházi kezelésen kívül más kellemetlen következményei is lettek Charlie Sheen két napos orgiájának. A szexmaratonra érkezett egyik pornószínésznő sms-ben közölte a Két pasi és egy kicsi sztárjával, hogy gyermeket vár – írta a The Sun.
"Már a negyedik napja rendszeresen be van dugulva a fülem, éjjel-nappal. Egyébként meg vagyok fázva, nem tudom, hogy ez szerepet játszik-e a fülfájásban, illetve a füldugulásban." - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdései közül.
A Generali-csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító (EUB) legutóbbi statisztikája szerint egy év alatt látványosan megnőtt a franciaországi síbalesetek száma - tudtuk meg a biztosító közleményéből...
Vilmos herceg és menyasszonya húsból, sonkából, zöldségekből és képregényen, csókos szájra hajazó frizura a kifutón, tigris a kútban, kancellár 3D-ben.
Több mint ötven fotón keresztül ismerhetik meg az érdeklődők a transzplantáció négy állomását hétfőtől a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri elméleti tömbjében. Nem ijesztő képekre kell gondolni, a donációt, a dialízist, a szervátültetést és az új szervvel élőket mutatják be- mondta a Független Hírügynökségnek Szalamanov Zsuzsa, a Transzplantációs Alapítvány elnöke, aki maga is új vesét kapott…
Izgalmasnak és példátlannak ígérkezik a mai Valentin nap: Bánfalvy Ágnes a szerelmesek ünnepén mutatja be a Jövőre, Veled, ugyanitt 100. előadását, majd lélegzetvételnyi szünet után következik a darab folytatásának premierje a Thália Színházban. A világirodalom egyik legkülönösebb love story-járól szóló történet két részének egyszerre való bemutatására eddig még nem volt példa sehol.
Február 11-ig rendezte tartozásait a földgáz-kereskedelemmel foglalkozó Emfesz Kft. a szabályozott földgáz-kereskedelmi piacot jelentő Gázpiaci Kollektív Garancia Alap (GKGA) 12 tagjával szemben, így a KELER KSZF Kft. február 11-én visszavonta az Emfesz ellen felszámolási eljárás megindítására vonatkozó kérelmét - közölte a Keler hétfőn az MTI-hez küldött közleményben.
Portugáliában a hazai össztermék (GDP) 0,3 százalékkal csökkent tavaly az utolsó negyedévben az előző negyedévhez képest a hétfőn megjelent adatok szerint.
A Real Madrid portugál mestere talán mindenkit meglepett legutóbbi nyilatkozatával. Mourinho a mérkőzés után elmondta, szereti, ha Mateu Lahoz játékvezető fúj a Real mérkőzésein, annak ellenére, hogy tegnap kiállította Casillast.
A Valentin-nap és a tavasz kezdete a szerelemről szól, így sokan kíváncsiak arra, hogy mit hoznak a következő napok a kapcsolatokban. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa erre adja meg a választ.
Kemény Dénes 21 játékost hívott meg a férfi vízilabda-válogatott soros felkészülésére, amelynek záróakkordjaként - február utolsó hetében - négy hivatalos nemzetközi mérkőzést is vív az olimpiai bajnoki címvédő nemzeti együttes.
Nem szavaztak oktatásügyben, csupán szakmai konzultáció folyt a Fidesz-KDNP háromnapos zárt frakcióülésén, Siófokon, ahol Hoffmann Rózsát, oktatásért felelős államtitkárt február 10-én hallgatták meg - olvasható a stop.hu-n. Amint az államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondta: akadnak nézetkülönbségek a kormánypártok egyes politikusai között. A részletekről továbbra is tárgyalnak,…