2011. február 17. csütörtök

febr. 17
15:51
Brutális gyilkosság Kovácsvágáson – emelték a vérdíjat (HírTV)
A korábban 300 ezer forint nyomravezetői díjat félmillióra emelte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség a kovácsvágási gyilkosság ügyében.
febr. 17
15:51
Szijjártónak nem tűnt fel, hogy kétmillió felett keres (Gondola)
febr. 17
15:51
Fűtés nélkül maradt egy városrész Komlón (Alternatív Energia)
Mintegy kétezer család otthonában nem volt fűtés csütörtökre virradó éjszaka Komló egyik városrészében. A Független Hírügynökség információi szerint egy-két órán belül helyreáll a szolgáltatás.
febr. 17
15:51
Elmarad a Gödöllőre tervezett uniós csúcs (ATV)
A korábbi tervekkel ellentétben mégsem májusban, a soros magyar EU-elnökség idején Magyarországon tartják a keleti partnerségi csúcstalálkozót, hanem 2011 második félévében, a lengyel elnökség alatt Lengyelországban.
febr. 17
15:51
Cseh válogatott játékos érkezett Kispestre (Sport365)
A Budapest Honvéd leigazolta Lukas Zelenkát, az 1. FC Slovacko középpályását. A két és fél évre Kispestre érkező Zelenka háromszor szerepelt a cseh válogatottban.
febr. 17
15:53
Háromnapos leállást okozott az ottfelejtett csavarhúzó (HírTV)
Valószínűleg egy, a hűtőpumpában felejtett csavarhúzó miatt kellett leállítani három napra egy dél-koreai atomerőmű egyik reaktorát. Erről a Szöultól 260 kilométerre délre lévő jeonggvangi erőmű kezelői beszéltek.
febr. 17
15:53
Az atléták és a bőrfertőzések (Gondola)
Az orvosok szerint az igazán összeszokott csapatok tagjai olyasmit is megosztanak egymással, amit nem szeretnének: a bőrbetegségeket.
febr. 17
15:53
Milliós lopásról készíthetett felvételt a biztonsági kamera (ATV)
A rendőrség rendelkezésére bocsátja a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) azokat a felvételeket, amelyeket a biztonsági kamerák az intézményből ellopott két kőfaragvány eltűnése idején rögzítettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a honlapján.
febr. 17
15:55
Már használják az első 3D-s mammogramokat (Gondola)
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal jóváhagyta annak a szűrésre alkalmas gépnek a használatát, amely 3D-s felvételeket készít.
febr. 17
15:55
Gyorshír - Bálint gazda jobban van! (ATV)
Bálint gazda jobban van! A műtétek sikerültek, az intenzíven fekszik, az orvosok bizakodóak.
febr. 17
15:57
Captain Szakértő Képzés: most kedvezménnyel (HR Portál)
A Captain programja elméleti- és gyakorlati képzésből áll, amelyek során a résztvevők megismerhetik és elsajátíthatják a Captain Online Tesztrendszer Tesztjeit, azok elemzésének gyakorlatát és a rendszer használatát. A február 28-ig jelentkezők 15 százalék kedvezményt kapnak a képzés díjából.
febr. 17
15:57
Egymást váltják a dutyiban Gyepes csapattársai (Agroinform)
A múlt hónapban Craig Bellamy, most Darcy Blake került rövid időre hűvösre.
febr. 17
15:57
Milyen az etikus vállalatvezetés? (Gondola)
Egy olasz nonprofit szervezet és a Pápai Szent Kereszt Egyetem találkozósorozatot indított az etikus vállalkozásról, cégvezetőknek.
febr. 17
15:57
Tankok Bahrein utcáin (ATV)
A bahreini belpolitikai válságban most először a hadsereg is megjelent az utcákon: reggel több mint ötven páncélozott harcjármű tartott a főváros központi tere felé, ahol előzőleg, hajnalban a rendőrség elkergette a több száz tüntetőt, és lerombolta sátortáborukat. A zavargások mögött vélhetően az iszlámista ellenzék tevékenysége áll.
febr. 17
15:59
Az Üllői úton rövid ideig tart a türelem - Kulcsár Dávid (Agroinform)
A tavaszi szezont a Vasasban töltő Kulcsár Dávid szerint Angyalföldön jóval egységesebb a csapat, mint a Ferencvárosnál.
febr. 17
15:59
A terroristák is óvnák Assange-t (Gondola)
Február 7-én kezdődött a szexuális bűncselekménnyel vádolt Assange kiadatási meghallgatása a délkelet-londoni bírósági magisztrátuson.
febr. 17
16:03
Apa vagyok! (Éva Magazin)
Vannak apák, akiknek az élete a felelősség terhétől gazdag, akik attól igazi férfiak, hogy az életük csak a gyerekükkel együtt, a gyerekük mellett teljes.
febr. 17
16:05
A Szmetana család (Éva Magazin)
A fiatalok beszerzik, felhasogatják és behordják a házba a tüzelőt. A 93 éves Rozi néni minden mást maga csinál. A száznál is több tagot számláló családban az asztalosmesterség apáról fiúra "öröklődik".
febr. 17
16:06
Beperelték a zsarukat (Blikk)
Tatabánya - Beperelte az Országos Rendőr-főkapitányságot annak a motoros rendőrnek, Telegdi Zsoltnak (†33) a családja, aki tavaly augusztusban halt meg az M1-es autópályán.
febr. 17
16:07
„Lehetetlen nem szeretni" (Éva Magazin)
„Nem lennék képes egy »olyan« gyerekről gondoskodni! Hogyan értenék vele szót? Hogyan tudnám szeretni? Nem, ez kizárt! De nem tudnék a babámtól megválni sem..." Egy Down-kóros kislány és a szülői szeretet története.
febr. 17
16:09
Index: elbocsátások kezdődtek a fővárosi városházán (Infostart)
Megkezdődtek az elbocsátások a fővárosi városházán; a héten a főpolgármesteri hivatalban eddig 150 köztisztviselőnek mondtak fel, közülük többen nyugdíjba mentek.
febr. 17
16:09
A hadsereg az úr Bahreinben is (Infostart)
A bahreini hadsereg közölte, hogy átvette az ellenőrzést a főváros nagy része felett, továbbá betiltotta a tüntetéseket - adta hírül az állami televízió.
febr. 17
16:09
A gyehenna tüze (Éva Magazin)
Keresztény családban nőttem fel. Most is hiszek Istenben. De a vallás számtalan konfliktusra adott ürügyet. És ami még szörnyűbb volt: rettenetesen féltem a pokoltól.
febr. 17
16:09
Ismét nőtt a kitelepítettek száma (HírTV)
Újabb két embert kellett kiköltöztetni szerdán a belvíz miatt - számolt be csütörtöki közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A belvízzel borított területek nagysága ezzel szemben tovább csökkent, jelenleg valamivel kevesebb, mint 260 ezer hektár áll víz alatt. Közben továbbra is 130 kilométeren kell védekezni az árvíz ellen.
febr. 17
16:09
A hadsereg átvette az ellenőrzést a bahreini főváros felett (Gondola)
A bahreini hadsereg csütörtökön közölte, hogy átvette az ellenőrzést a főváros nagy része felett, továbbá betiltotta a tüntetéseket - adta hírül az állami televízió
febr. 17
16:09
Keresik az ország legjobb angolul beszélő szónokait (Alternatív Energia)
Angol nyelvű retorikaversenyt hiredetett magyar diákoknak a BBC Entertainment és az English Speaking Union (ESU). Csütörtöktől március 1-ig lehet jelentkezni az interneten. A szervezők célja, hogy a versenyzők rutint szerezzenek az idegen nyelvű előadásban, és így a későbbiekben akár nemzetközi karriert is befuthassanak. Bővebb tájékoztatás a www.singlish.hu oldalon található.
febr. 17
16:09
Vegyes adatok az USA-ból (Portfolio)
A Philadelphiai Fed feldolgozóipari indexének értéke jóval magasabb lett a vártnál (21,0 pont helyett 35,9 pont), a leading indicators viszont 0,2 százalékponttal alulmúlta az elemzők várakozásait (0...
febr. 17
16:09
Ne a párnába varrd a megtakarításodat: kis pénzből is érdemes befektetni (Pénzcentrum)
A magyar lakosság gondolkodásában a tudatos gazdálkodás, valamint a pénzügyi tervezés egyre nagyobb szerepet játszik. Sokan azonban továbbra is szkeptikusak a különböző megtakarítási eszközöket illetően, mert úgy vélik, hogy kisebb összegeket nem éri meg befektetni. Holott már havi néhány, akár 5-10 ezer forint befektetéssel is versenyképes hozamra lehet szert tenni....
febr. 17
16:11
Eredménytelen a fővárosi midibusztender (HírTV)
A BKV Zrt. igazgatósága – a tulajdonos fővárossal történt konzultációt követően, a Fővárosi Közgyűlés határozatait értékelve, valamint figyelemmel arra, hogy a BKV Zrt. 2011-es üzleti terve még nincs jóváhagyva – a közforgalmú autóbuszok alvállalkozásban történő üzemeltetésére nem köt szerződést, a midibusztendert eredménytelenné nyilvánította – tájékoztatta a Független Hírügynök...
febr. 17
16:11
Videófelvétel alapján nyomoznak a Nemzeti Galériában történt lopás ügyében (Gondola)
A rendőrség rendelkezésére bocsátja a Magyar Nemzeti Galéria azokat a felvételeket, amelyeket a biztonsági kamerák az intézményből ellopott két kőfaragvány eltűnése idején rögzítettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság
febr. 17
16:12
Maradjon meg az alkotmányban a PSZÁF és a médiahatóság? (Privátbankár)
A hatályos alkotmányhoz hasonlóan az új alaptörvénynek is szólnia kellene a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről (PSZÁF), valamint a médiát felügyelő hatóságról a fideszes Kupcsok Lajos szerint...
febr. 17
16:15
Csak a Veszprém mehet biztosra (Agroinform)
Öt magyar kézilabdacsapat is pályára lép a hétvégén az európai kézilabdakupákban, ám csak az MKB Veszprém mehet biztosra.
febr. 17
16:21
Csökkenő indexek New Yorkban (ProfitLine)
A munkanélküli kérelmek múlt héten mutatkozó emelkedésének és a fogyasztói árak gyorsulásának köszönhetően csökkenő indexekkel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai tőzsdéken.
febr. 17
16:23
A politikai kockázatok aggasztják leginkább a befektetőket (ProfitLine)
A fejlődő országokban jelen levő multinacionális cégek számára a politikai kockázatok jelentik a mindennapi tevékenységükkel kapcsolatos legfőbb aggodalmat, és csak másodsorban tartanak a tényleges gazdasági veszélyektől, így például az esetleges az infrastrukturális hiányosságokkal vagy a munkaerő képzettségi színvonalával összefüggő hátrányoktól - értékeli a Világbank leánycége, a MIGA…
febr. 17
16:24
Készítsünk kocsonyát! (Blikk)
Mi kerüljön bele? Íme néhány tanács a kiadós étel főzéséhez, tálalásához
febr. 17
16:24
Kazanyban nyert a Twente (Sport365)
A holland FC Twente az orosz Rubin Kazany otthonában szerzett kétgólos előnyt a labdarúgó Európa Ligában a 16 közé jutásért zajló küzdelem első mérkőzésén.
febr. 17
16:26
Jobban van Bálint gazda (Blikk)
Budapest - Egész családja aggódik a zebrán elgázolt Bálint György (91) életéért, de végre egy kicsit megkönnyebbülhettek. Az ország kertésze a felesége szerint már jobban van, de Antónia asszony mindenkit kér: szorítsanak továbbra is Gyuri bácsiért, hogy amikor hamarosan szükség lesz tanácsaira, újra mosolyoghasson!
febr. 17
16:26
65 éves Németh Angéla, a mexikói olimpia gerelyhajító bajnoka (Sport365)
Pénteken ünnepli 65. születésnapját Ránkyné Németh Angéla, az 1968-as mexikói olimpia gerelyhajító bajnoka.
febr. 17
16:27
Meghalt a második H1N1 vírussal fertőzött beteg Szolnok megyében (Infostart)
Az intézményben ápoltak közül újabb beteg halt meg az influenza H1N1 vírusa okozta fertőzés következtében - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet fejlesztési igazgatója.
febr. 17
16:27
Jogerős: szabadlábon a volt külügyi államtitkár és társai (HírTV)
Szabadlábon hagyta a Gyurcsány-kormányig érő moszkvai ingatlanpanama gyanúsítottjait a Fővárosi Bíróság.
febr. 17
16:27
Elbocsátások kezdődtek a fővárosi városházán (Gondola)
Megkezdődtek az elbocsátások a fővárosi városházán; a héten a főpolgármesteri hivatalban eddig 150 köztisztviselőnek mondtak fel, közülük többen nyugdíjba mentek
febr. 17
16:27
Érvénytelen a fővárosi midibusztender (Alternatív Energia)
A BKV Zrt. igazgatósága - a tulajdonos fővárossal történt konzultációt követően, a Fővárosi Közgyűlés határozatait értékelve, valamint figyelemmel arra, hogy a BKV Zrt. 2011. évi üzleti terve még nincs jóváhagyva - a közforgalmú autóbuszok alvállalkozásban történő üzemeltetésére nem köt szerződést, a midibusztendert eredménytelenné nyilvánította - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a fővárosi…
febr. 17
16:27
Fizetőparkoló-övezetté nyilvánították Salgótarján teljes belvárosát (Kripto Akadémia)
Fizetőparkoló-övezetté nyilvánította Salgótarján teljes belvárosát a nógrádi megyeszékhely önkormányzata csütörtökön. A testület ezzel együtt a városközpontban 50 százalékkal megemelte a parkolás óradíját is és kiterjesztette a díjfizetési zónát. Százmilliós bevételt remélnek az új rendszertől - értesült a Független Hírügynökség.
febr. 17
16:27
Rangos szakmai elismerésben részesült a Pénzcentrum.hu csapata (Pénzcentrum)
A legjobb tíz pályamű közé választotta a szakmai zsűri a Pénzcentrum.hu "Akadálymentes pénzügyek" című cikksorozatát a Médiaunió Kerülj közelebb! újságírói pályázatán. A TOP 10-et több mint 200 nevező közül választották ki....
febr. 17
16:27
Bajtársa dobta fel a magyar háborús bűnöst (ATV)
1944-ben már a Horthy-rendszer bírósága is elítélte az újvidéki mészárlásban résztvevőket, miután a magyar közvélemény egy jelentős része, többek közt Bajcsy-Zsilinszky Endre is felháborodásának adott hangot – mondta el a Jamben Pécsi Tibor történész.
febr. 17
16:27
Elkészült a Volvo S60 versenyzésre született átirata (Auto Pult)
A Volvo S60-as igyekszik legyűrni az időnként unalmas és végtelenül funkcionálisnak kikiáltott autókról alkotott sztereotípiát, ami a sportosan elegáns vonalaknak és a vezetőt segítő rendszerek csúcstechnológiájának köszönhetően nem is esik nehezére.
febr. 17
16:29
Halász János: Átalakul a népegészségügy (Infostart)
A népegészségügy finanszírozása és intézményrendszere is átalakításra szorul - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára Debrecenben, amikor a helyi egyetem népegészségügyi karának vezetőivel találkozott.
febr. 17
16:29
Percek alatt kimutatják a droghasználatot (HírTV)
A szlovák rendőrök eddig csak hosszadalmas eljárással tudták megállapítani, hogy élt-e kábítószerrel az általuk ellenőrzött sofőr. Idén azonban valószínűleg öt perc alatt le tudják tesztelni a tudatmódosító szerek jelenlétét a volán mögött.
febr. 17
16:29
Megfilmesítik J.K. Rowling életét (Gondola)
Megfilmesítik Joanne K. Rowling, a Harry Potter-könyvek írójának életét. Tévéfilmben mutatják be a meseszerű felemelkedés történetet, hogy hogyan vált Rowling a szociális segélyekből élő munkanélküliből Nagy-Britannia egyik leggazdagabb emberévé
febr. 17
16:33
Corluka márciusban visszatérhet (Agroinform)
A 25 éves játékos a keddi, Milan elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőn sérült meg, Mathieu Flamini durva belépője után.

Keresés