2011. február 17. csütörtök

febr. 17
4:45
Albérletről albérletre vándorol a Megasztár győztese (ATV)
Saját lakást szeretne, ám mind ezidáig nem vált valóra álma.
febr. 17
5:21
Korrupt rendőrök napja a bíróságokon (Alternatív Energia)
Túlzás nélkül mondható: több bíróság is rendőrnapot tartott tegnap, miután vádlottként közülük többnek is felelnie kellett a Fővárosi és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság, valamint a Pécsi Ítélőtábla tanácsai előtt korrupció illetve bankrablás miatt.
febr. 17
5:21
Az LMP-frakció háromnegyede gyalog jár, a Jobbik terepjárókkal dönget (ATV)
Mi egy frakció kedvenc autója, hányan hajtanak papíron is személygépkocsit, mennyibe kerülnek a luxusautók? Az atv.hu ezúttal a képviselői kocsiparkot nézte végig.
febr. 17
5:23
Fővárosi büdzsé: javított, átdolgozott kiadás (Alternatív Energia)
Jelentősen átdolgozták a főváros idei költségvetési koncepcióját a január közepén tárgyalt "nulladik" verzióhoz képest: mintegy 30 milliárd forintttal nőtt a bevételi és a kiadási főösszeg is, de ez nem jelenti azt , hogy az év elején heves politikai vitát kiváltott megszorításokon érdemben enyhítettek volna.
febr. 17
5:25
Tizennyolc halálos áldozat (Alternatív Energia)
Már tizennyolc halálos áldozatot követelt az idei influenzajárvány, az elhunytak között egy öt éven aluli gyermek is van. A vírus lassabban, de még mindig terjed, és továbbra is a H1N1 a domináns kórokozó. A múlt héten több százan szorultak kórházi ellátásra.
febr. 17
5:27
Európai ügy a melegfelvonulás (Alternatív Energia)
A melegfelvonulás menetének szervezői ismert jogvédők (a TASZ és a Helsinki Bizottság) segítségével a Fővárosi Bírósághoz (FB) fordultak a rendezvényt tiltó rendőrségi határozat felülvizsgálatáért. A bíróság ilyen esetben csak egy fokon jár el, elutasítás esetén Strasbourgig is elmennének a jogvédők . Az FB-nek három napja van dönteni.
febr. 17
5:39
Alaptalan gyanúba keverték Lendvait (Alternatív Energia)
Több évtizede nincs jogosítványa, így nem is vezet autót Lendvai Ildikó.
febr. 17
5:57
Biciklin hódították meg Európa legmagasabb hoteljét (Infostart)
Kerékpáron hódította meg egy lengyel férfi Európa legmagasabb hoteljét: összesen 921 lépcsőfokon pattogott fel kétkerekűjével.
febr. 17
6:15
Szili Katalin: a bizonytalanokat kell megszólítanunk (Infostart)
Az állampolgárok negyvenöt százaléka ma bizonytalan szavazónak számít - mondta Szili Katalin független országgyűlési képviselő az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: az MSZP-nek is alkalmazkodnia kell ehhez a helyzethez, kapaszkodókat kell nyújtania számukra.
febr. 17
6:51
A vállalkozókon csattanhat a visszás adórendszer + videó (ATV)
Márciusban megkaphatják az egyházi fenntartású intézményekben dolgozók azt a bérkiegészítést, ami a 16 százalékos egykulcsos jövedelemadó bevezetése miatt esne ki fizetésükből - ismertette egyik első lépésüket Pálffy István, a bér- és adómonitoring bizottság KDNP-s tagja. A munkaadók és a munkavállalók képviselői viszont egyaránt élesen kritizálták a kormánypártok kezdeményezését.
febr. 17
6:53
Gázolás: Életveszélyes állapotban a magyar tévés - Újabb részletek (ATV)
Több gyalogos megsérült, mások könnyebben, ő súlyosan.
febr. 17
7:09
Február 23-ig kell hitelesíteni az elektronikus felsőoktatási jelentkezéseket (Infostart)
A felsőoktatási intézményekbe elektronikusan jelentkezőkre a keddi határidő után is vár egy fontos teendő: aki ezt még nem tette meg, annak február 23-ig hitelesítenie kell a jelentkezését. Tavaly a mintegy 140 ezer jelentkező közül 68 ezren elektronikus úton jelezték továbbtanulási szándékukat.
febr. 17
7:09
Fel kell újítani a metrókocsikat, de nincs elég tartalék jármű (ATV)
Kevés a vágányszám a javításhoz, kevés a szakember, az alkatrészek nagyon nehezen beszerezhetők, és az anyagi korlátok is nehezítik a problémát.
febr. 17
7:27
Pálinkás József marad az MTA elnöke - lapszemle (Infostart)
Kihívók nélkül maradt az MTA elnöke és főtitkára - értesült a Népszabadság. A Magyar Nemzet megtudta, hogy az új koncepció szerint az általános iskola első osztályában nemcsak szülői kérésre lehetne buktatni.
febr. 17
7:27
Menesztik a győri színház igazgatóját (Metropol)
Jövő pénteken dönthet a győri közgyűlés Nagy Viktor színházigazgató menesztéséről; a lépést szerdai ülésén javasolta a képviselő-testület szakbizottsága, amely a vezetői pályázat lezárultáig Forgács Péter kezébe adná az igazgatói teendőket — írta csütörtöki számában a Kisalföld.
febr. 17
7:27
Ma eldőlhet a salgótarjáni iskolabezárások ügye (Alternatív Energia)
Salgótarjánban a közgyűlés csütörtökre ígért döntést a tervezett iskolabezárásokról. Az Összefogás a Salgótarjáni II. Rákóczi Ferenc Tagiskoláért néven szerveződött szülői civil mozgalom múlt csütörtökön tüntetésen tiltakozott a tervek ellen, hétfőn pedig több mint kétezer aláírással ellátott petíciót adott át Salgótarján alpolgármesterének.
febr. 17
7:27
Bokros: az állam szép nagy, éhes és kövér, buta és tunya (ATV)
Nem változott sem az állam mérete, sem pedig a természete a választások óta, mondja.
febr. 17
7:29
Videó: üres kapura kihagyta, majd luftot rúgott a világ egyik legjobb csatára (ATV)
Mindez az utolsó percben történt.
febr. 17
7:45
Médiatörvény: mégis meghátrált a kormány + videó (ATV)
Két héten belül a parlament elé kerülhet a médiatörvény módosítása közölte Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, miután a médiaügyekben eljáró Neelie Kroes EU-biztos szóvivője bejelentette, Magyarország és az Európai Bizottság megállapodott a jogszabály változtatásában. Az államtitkár elmondta 4 ponton módosítják a törvényt. Az ellenzéki pártok szerint vissza kellene…
febr. 17
8:03
Őssejtügy: megalapozatlan gyanúsítás? (Alternatív Energia)
A nyomozás megszüntetésére irányuló indítványt terjesztett be a hatóságnak Holló Gábor ügyvéd, aki az őssejtbotrányban érintett Yulij Baltaytis ukrán-amerikai professzor képviseletét látja el a büntetőügyben - értesült a Magyar Nemzet.
febr. 17
8:21
Hová mehetnek majd a vakok? (Alternatív Energia)
Nyolc, nemrég nyílt elemi látásrehabilitációs központ működése került veszélybe, mert a fejlesztésükre nyert uniós támogatás február 28-án elfogy - írja a Népszabadság. , mert a fejlesztésükre nyert uniós támogatás február 28-án elfogy - írja a Népszabadság.
febr. 17
8:21
Újabb áldozat: tovább terjed az influenza + videó (ATV)
Igaz, már kisebb erővel.
febr. 17
8:39
Kinek lesz arányos az új választási rendszer? (Alternatív Energia)
Csak a Fidesz és az MSZP nyújtott be eddig javaslatot a választási rendszer reformjáról, mindkét párt még tavaly májusban. Az LMP egyelőre dolgozik a saját előterjesztésén - írja a Népszabadság.
febr. 17
8:39
4 halott, 100 sérült: lecsapott a tüntetőkre a bahreini rendőrség (ATV)
Könnygázt és gumilövedékeket vetett be a bahreini rendőrség az el-Manáma főterén táborozó tüntetők feloszlatására csütörtökre virradóra. A támadásban legalább négy tiltakozó életét vesztette.
febr. 17
8:57
Retteg a médiahatóságtól a magyar műsorvezető (ATV)
Rázós témákkal foglalkozik.
febr. 17
8:59
Pálinkás elmondta, miért nem állt ki társai mellett jobban a támadások idején (ATV)
A Magyar Tudományos Akadémia idei májusi közgyűlésen vélhetően mindössze egyetlen névjegytáblát kell lecserélni, mivel a tavaly ősszel kezdődött jelölési folyamat azzal az eredménnyel zárult, hogy a jelenlegi vezetők nem kapnak kihívót, így újabb három évre Pálinkás József lesz az MTA elnöke és Németh Tamás a főtitkár - adta közre információját csütörtöki számában a Népszabadság.
febr. 17
9:15
Médiatörvény: a néppártiak szerint jobban kell bízni Orbánban + videó (ATV)
Újra a magyar médiatörvény került napirendre az Európai Parlamentben. Neelie Kroes médiaügyi biztos azt mondta, jó, hogy a kormány hajlandó változtatni a médiatörvényen, de a bizottság továbbra is figyelni fogja, hogy a változtatások valóban bekerülnek-e a gyakorlatba. A szocialisták és a liberálisok pedig azt kezdeményezték, hogy a kormány több ponton is gondolja újra a jogszabályt.
febr. 17
9:51
Az MSZP a médiatörvény teljes felülvizsgálatát szorgalmazza (Metropol)
Az MSZP kezdeményezi, hogy a parlamenti pártok és a szakmai szervezetek bevonásával készítsék elő még tavasszal a médiatörvény teljes átvizsgálását és olyan módosítását, amely minden európai civilizált normának, a sajtó szabadságának és függetlenségének is megfelel - közölte Mandur László csütörtökön az MTI-vel.
febr. 17
9:51
Baleset Szolnok közelében (Alternatív Energia)
Telefonoszlop dőlt az útra csütörtök reggel Szolnok Szandaszőlősön, ezért a 442-es utat teljes szélességében lezárták.
febr. 17
9:53
Parkolási rendeletmódosítás ellen tiltakoznak Salgótarjánban (Alternatív Energia)
A tervezett új parkolási rendelet ellen tiltakoznak gazdasági vezetők Salgótarjánban.
febr. 17
10:09
Élet-halál között Bálint György (Alternatív Energia)
Életveszélyes állapotban fekszik az intenzív osztályon Bálint György - írja a Blikk.hu. Bálint gazdát, a 91 éves, népszerű tévést zebrán gázolta el egy autó kedden este.
febr. 17
10:11
Busás juttatás, hét jogcímen (Alternatív Energia)
A Malév Zrt. vezérigazgatója hét jogcímen összesen ötmillió forint körüli juttatásban részesül havonta és ehhez jön még az ingyenes cégautóhasználat is - írja a Magyar Hírlap a malev.hu portál közérdekű adataira hivatkozva.
febr. 17
10:27
Tizenöt évet kapott az idős asszony gyilkosa (Metropol)
Pénzéért végzett otthonában egy idős asszonnyal az a román állampolgárságú férfi, akit csütörtökön jogerősen tizenöt év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla.
febr. 17
10:27
Háromnapos fokozott ellenőrzés indul a közutakon (Alternatív Energia)
Csütörtöktől három napos, fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a közutakon. A ellenőrzés az uniós közlekedésrendészeti szervezet, a TISPOL akciójának a része, más országokban is ezen a héten tartják Európában.
febr. 17
10:27
Szijjártónak nem tűnt fel, hogy kétmillió felett keres + videó (ATV)
A miniszterelnöki szóvivő csak vagyonnyilatkozata leadásakor „észlelte”, hogy hónapok óta 2,2 milliós fizetése van. Ugyanakkor megítélése szerint az ő bére - ellentétben bizonyos végkielégítésekkel - nem nevezhető pofátlannak.
febr. 17
10:45
Mikor kerül a magánnyugdíjpénztárak ügye az Alkotmánybíróság elé? (Infostart)
Eddig több mint 190 beadvány érkezett az Alkotmánybírósághoz a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó jogszabályok módosítása miatt - közölte az Alkotmánybíróság elnöke a Mathias Corvinus Collegium konferenciáján. Azt azonban Paczolay Péter nem tudta megmondani, hogy mikor kerülhet a téma a testület napirendjére.
febr. 17
10:45
Bács-Kiskun-Horror: hosszabbítóval lekötözte az őt kávéval kínáló idős nénit a gyilkos (ATV)
A 45 éves, nagykárolyi férfi kisebb-nagyobb megszakításokkal már 1989 óta Magyarországon élt.
febr. 17
10:47
Argentin tragédia: tűzoltók vágták ki a sérülteket a roncsokból (ATV)
Legkevesebb négy ember meghalt és csaknem félszáz megsebesült - közülük tizennégyen súlyosan -, amikor két vonat ütközött össze az argentínai San Miguel településnél, alig 30 kilométerre Buenos Airestől.
febr. 17
11:21
Nyelvcsapások - monopólium a fordítási piacon (Alternatív Energia)
Gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt vizsgálódik az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Irodánál (OFFI) a Gazdasági Versenyhivatal.
febr. 17
11:39
A honvédség őrzi a Szent Koronát (Metropol)
Átveszi a Szent Korona őrzését a Magyar Honvédség az új alkotmány kihirdetésének várható időpontjától, április 25-étől, jelentette be a honvédelmi miniszter csütörtökön Hajdúhadházon.
febr. 17
11:39
Sorra számolják fel az uzsorás hálózatokat Ózdon (Alternatív Energia)
Rövid időn belül a harmadik uzsorás hálózatra csaptak le az ózdi rendőrök. Ezúttal szerdán vettek őrizetbe egy férfit és egy nőt, akiket az uzsora-bűncselekményeken túl zsarolással is gyanúsítanak.
febr. 17
11:39
Több szempontból sem tetszik a Moody’s-nak a nyugdíjrendszer-átalakítás (ATV)
A magyarországi intézkedések "növelik a magyar közfinanszírozási rendszer hosszú távú erősségével kapcsolatos, már most is létező bizonytalanságokat".
febr. 17
11:41
Három feltételezett terroristát lőttek le Gázában (ATV)
A palesztinok szerint mind a három személy halott, egyelőre azonban egyetlen egy szervezet sem számolt be halálos áldozatokról. A katonák akkor nyitottak tüzet, amikor a csoport robbanóanyagot próbált telepíteni a határkerítésre.
febr. 17
11:43
"Mi sem így terveztük, de így alakult" Terhes a magyar színésznő (ATV)
"Sokan el sem akarják hinni."
febr. 17
11:57
Az alkotmány szabályozási elveiről vitatkoznak az Országgyűlésben (Infostart)
Újabb képviselői felszólalásokkal folytatódott csütörtökön a parlamentben az alkotmány szabályozási elveiről szóló vita. Az ülésen továbbra sincsenek jelen az MSZP és az LMP képviselői.
febr. 17
11:57
Határsértőket fogtak Röszke határában (Alternatív Energia)
Határsértőket fogtak el a szegedi határrendészek szerdán hajnalban Röszke határában.
febr. 17
11:57
Orbánhoz fordulnak a szakszervezetek + videó (ATV)
A kormánytisztviselők indoklás nélküli elbocsátásának azonnali felfüggesztését kérik.
febr. 17
12:15
Halálra gázoltak egy gyalogost Miskolcon (Metropol)
A helyszínen meghalt az az 56 éves nő, akit elgázolt egy személyautó csütörtök délelőtt Miskolcon.
febr. 17
12:15
Jövő szerdáig kell hitelesíteni az elektronikus felsőoktatási jelentkezéseket (Alternatív Energia)
Február 23-ig hitelesíthetik jelentkezésüket azok, akik az e-felvételit választották, vagyis az interneten töltötték ki az űrlapokat a határidőig, kedd éjfélig. A hitelesítés ugyanolyan elengedhetetlen, mint a jelentkezési lapok aláírása - hívják fel a figyelmet a felvi.hu honlapon.
febr. 17
12:15
Félezer figyelmeztetés a dohányzási tilalomra a BKV-megállókban (ATV)
A türelmi idő a dohányzási tilalom február 4-ei bevezetésétől 30 napig tart.

Keresés